Röpül az idő és mire nekifognék blogot írni, már le is csukódik a szemem mostanában. Pedig számos jó dolog történik nap, mint nap, például végre erőt vettem magamon és beparkoltam a garázsomba, mint kiderült, tényleg befér az autó. :) Annyi hely még marad az ajtó szélétől, amennyi elég ahhoz, hogy ne kapjak minden reggel szívinfarktust kifele tolatáskor. :) A garázsban már kellemesen nagy a tér és jó meleg van, hiába na, én melegítem - fölülről. :)
A másik nagyon jó dolog az volt, hogy végre elkezdtek fűteni, fázós ember vagyok és csak reménykedtem, hogy minden fűtőtest működik majd az új helyen. Most próbálom kitapasztalni, milyen hőfokra állítsam a fűtőtesteket, ami számomra kellemes, se ne fázzak, se ne legyen indokolatlanul meleg. Ez az első hely (a szállodákat leszámítva, ahol mindig az az első mozdulataim egyike, hogy 20 C-ról 25-re tekerem a hőszabályzót, hogy ne fagyjak meg éjszaka), ahol nekem kell beállítani a fűtőtesteket - még mindig tanulom az életet. :)
Ma pedig 2 hét kihagyás után (ugyanolyan okból, amiért a blogolás is elmaradt) ismét futottam egy laza 5 km-t. Próbálok visszatérni a rendszeres testmozgáshoz, de úgy tűnik, nem elég motiváló, ha nem fizetek be valami versenyre, csak gondolatban nézem ki magamnak... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése