Ma nagyon türelmesen elmagyaráztam a legkevésbé szimpatikus kollégámnak, hogyan kell kihangosítani az ügyeletes telefont és akkor sem veszítettem el a türelmemet, amikor többször elmondta, hogy persze, tudom, tudom... Mert hát ugyebár nem tudta. :) Én is csak menet közben tudtam meg, miközben nyomogattam a masszív, törés, ütés, víz- (és gondolom tűz) álló készüléket. Az pedig talán még egy kicsivel jobb is volt, hogy egész délelőtt ez a telefon is az én zsebemben volt, de egyszer sem szólalt meg (tehát konzílium ügyben nem kerestek), így tudtam kicsit koncentrálni a betegvizsgálatokra, amik szervezést igényelnek.
Az élet apró örömei. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése