Az új életem szempontjából ma nagyon sűrű nap volt, volt nálunk reggel a védőnő, aki megállapította, hogy kisdedünk nem is olyan kicsi, jól raktározza a bevitt táplálékot (tényleg sikerül kb. megtripláznia a születési súlyát 9 hónapra a szokásos 12 hónapos kor előtt), délután 2-től vizsgáztam (az egy órás vizsga utolsó 40 percét Babó az ölömben töltötte, mert felébredt és beszélgetni támadt kedve, néha a vizsgáztató hangját is elnyomva), fél 5-re pedig a fodrászhoz volt időpontom, amihez előbb Babó apukáját kellett begyűjteni, hogy a csemetét le tudjam adni neki.
Amikor már az autóban ültem a fodrász fele, éreztem, hogy azért volt bennem egy adag feszültség a mai nap során, pedig semminek nem volt igazán tétje, csak már annyira megszoktam ezt a fajta érzelmi működést, hogy ez kapcsol be, ha nem figyelek... jó lenne legközelebb hamarabb észrevenni.
Egyébként mindhárom program jól alakult, és napi jó bónuszként még kaptam a vegetáriánus szomszédomtól egy húsos péksütit is ajándékba, mert tévedésből azt adták neki vásárláskor és nem akarta eldobni. 😊
Ma sűrű nap volt, sok jó dologgal. :)
Megtörtént végre a szelepcsere a hálószobai fűtőtestnél, ami miatt télen pár hónapig olajrezsóval fűtöttünk a szobában, meglepően gyorsan ment és elmaradt a felfordulás, amire számítottam lélekben.
Találkoztunk K. barátnőmmel, a férjével és a két kisfiukkal a szabadban. Bár Babó ma kihagyta a délutáni alvást, de jól bírta szusszal, végig érdeklődve nézelődött és kicsit magyarázott is, csak kb 7 óra ébrenlét után kezdett nyűgösködni... jobban bírja az alváshiányt, mint én... Persze kaptam tippeket a gyakorló szülőktől, még emésztgetem, hogy akarok-e egy harmadik babahordozóba pénzt fektetni, miután már van kettő gyakorlatilag használhatatlan...
Rendeltünk pizzát, ami nem kicsit csípett, de azért finom volt. :)
... egy pszichiáter lány blogjára, aki kb. egy hónapja szülte meg a második gyerekét, az első gyerek is még csak most két éves... Annyira meglepő számomra, hogy már két blogbejegyzést is írt azóta, hogy kétgyermekes édesanyává vált, nem mintha ez megugorhatatlan teljesítmény lenne, de valahogy az én írásvágyam eltűnt az utóbbi évben.... nem gondolom, hogy a hormonok 😅, inkább csak egy megszokás nálam, hogy a jó dolgok kevésbé ihletnek meg, mint a panaszkodást kiváltóak....
... itt az ideje ezen változtatni és ismét belevágni a napi egy jó dolog kihívásomnak.
Bár még messze a nap vége, de máris van három mai napi jó is.
Babó ma majdnem másfél órát aludt délelőtt, ami nála majdnem egyéni rekord, rendszerint reggeltől estig minden alvását összeadva jön ki hasonló mennyiségű alvás (születése óta). Egyszerűen nem ér rá a kisasszony aludni, mert annyi mindent kell felfedezni ebből a csodálatos világból, időpazarlás lehunyni a szemét... Ebből adódóan a leghatékonyabb időszakom este fél 10 és 11 között van, amikor ő már alszik, én pedig még időnként képes vagyok nyitva tartani a szememet.
A másik jó dolog, hogy az előző két napi étvágytalanság után ma ismét lelkesen eszegetett szilárd ételt is, nemcsak rajtam lógott egész nap (és éjszaka...). Ismét úgy érzem, hogy van értelme a konyhában pepecselni és mindenféle zöldségeket és gyümölcsöket pürésíteni és lefagyasztani, mert van fogadó fél is rá. 😊
És hát Isten éltessen, drága kislányunk, 8 hónapja születtél meg. 💓
... nagyon régóta az első alkalom, amikor nem emelkedik meg a pulzusom és merülök el az önsajnálatban, amikor ismét valami, a munkámmal kapcsolatos feladattal találnak meg (most épp babázás közben).
... az univerzum küldi rendesen a gyakorolnivalót, a héten több betegutat is kellett szerveznem, egy könyv alfejezetet sokadszorra átnéznem, illetve egy PhD előbírálatra sem sikerült nemet mondanom... egyelőre úgy érzem, hogy csak teljesítésre váró feladatként tekintek ezekre és nem öntenek el a korábbi rossz érzések.
... most az olyan cselekvések töltenek el büszkeséggel és örömmel, amikor például egy egész kiló őszibarackot hámozok meg és fagyasztok le püré formájában, hogy Babó igazi gyümölcsökön tanulja meg az ízeket... :)
... a konyhában ilyen jellegű időtöltés a korábbi magamhoz viszonyítva hatalmas nagy változás az életemben. :)
... nem kevés időbe telt, ameddig észrevettem pár évvel ezelőtt, hogy mennyi irracionális elvárásom van magammal és másokkal szemben és azt hittem, hogy ezt már sikerült letenni és időben észreveszem, ha jönne az érzés.
... aztán megszületett Babó és csak kapkodom a fejem, mennyire visszasüllyedtem a régi működésembe, mennyi elvárásom lett vele szemben tudattalanul...
... például elkezdtük a hozzátáplálást, és a kitűnő étvágyú kisbabánknál elvártam, hogy kitörő örömet mutasson már az első adag almának, igaz, hogy kicsit ízetlenebb, fanyarabb példányt sikerült találni itthon, amit még meg is főztem (természetesen ízesítők nélkül, ahogy a nagy könyvben le van írva), és ezek után még én éreztem csalódottságot, hogy nem örült annyira az első szilárd tápláléknak, savanyú képeket vágott, és nem lett csodálatos csillámpónis videó belőle...
... pedig valójában hálásnak kellene lennem, hogy nem köpte ki, és igazán le is nyelt néhány falatot ebből a kicsit sem finom trutyiból (amit nem kent szét magán és az etetőszéken)...
... azóta már evett édesebb almát, krumplit és répát is és szerencsére ezeket is elfogadja, még ha elsőre fura képpel kóstolgatja is őket, de egyiket sem vágta a fejemhez, én pedig már tudom, hogy ezekért mind-mind hálás lehetek. :)
... hogy mostanában képes vagyok életben tartani a növényeket, az orchideáim új virágot hoztak, a fokföldi ibolyák is már többedik éve virágoznak, erre sikerült kevesebb, mint 1 hónap alatt eltenni láb alól egy gyönyörű kálát...
... szerencsére Babó jobban bírja a kiképzést...😅
... 42.😉
Egyelőre kihívásokkal, örömökkel és csodákkal telinek ígérkezik az életem ezen éve...
R. mondta, hogy később sajnálni fogom, ha nem írogatom a naplót, ami megörökíti B. életének apró jeleneteit... igaza van, hihetetlenül gyorsan felejtek és még annál is gyorsabban rohan az idő (például az az érzésem, hogy csak az első éjszaka volt nehéz, amikor B.-t hazahoztuk a kórházból 4 hónappal ezelőtt, pedig állítólag azért volt az néhány hét is az elején... :) )...
Ezért elnézést kérek mindenkitől, de mostantól egy jó ideig (kb 18 évig) valószínűleg a téma a kisbabám életének mozzanatairól és az én felismeréseimről fog szólni, nőként, anyaként és feleségként... :)
drága kicsi lányunkat, B.-t (addig Babócáztuk, hogy maradt a B kezdőbetűs név :) ), ma pont 3 hetes. :)
3 hete végetért az eddigi életem és egy új élet kezdődött egy kis tünemény édesanyjaként.
minden napját szeretném dokumentálni, de egyelőre még a Babanaplóba sem írtam egy sort sem ... remélem javul majd az időmenedzsmentem ahogy gyakorlatot szerzek az anyaságban... :)
... csak szeretném megörökíteni a memóriámnak, hogy a tegnapi napon egy kb 15. éve elkezdett cikket küldtem el végre egy folyóiratnak elbírálás céljából (ami ugyebár nem jelenti azt, hogy el is fogadják, de legalább tesz egy kört a nagyvilágban).... nagy mumus volt, kb 14 éve nyomaszt folyamatosan, hogy be kellene fejezni...
... annyira megkönnyebbültem, hogy a kölyökpezsgőzés után komolyan felmerült bennem a gondolat, hogy Babóca ezek után biztosan pár órán belül napvilágot is lát, mert végre egy nagy stressz kikerült az életemből és ellazulhatok....
... de azt hiszem érzi, hogy van még egy határidős feladatom, amit jó lenne letudni, talán holnap befejezem azt is... :) 🙈
... mindenkinek, aki olvas és aki nem olvas, azoknak is. :)
Mi még mindig egyben vagyunk, Babóca nem kapkodja el, szerintem csak amiatt, mert tekintettel van arra, hogy az édesanyjának még nem sikerült befejezni a tudományos vállalásait, a 15 éve írt cikkével még maradtak utolsó simítani valók és még egy hallgató szakdolgozatát is kell véglegesíteni január közepéig...
Így december 25.-én, a 9. hónap vége fele, még szavakat számolgatok, táblázatokat készítek, statisztikákat futtatok és irodalomjegyzéket rövidítek....
Remélem azért nem szeret ki belőlem a kisbabánk és gondolja, hogy már most hanyagolom...
Persze közben a párhuzamos univerzumomban vasalok ( 😁 - amit magamról eddig nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy képes vagyok rá, most pedig széles mosollyal küzdök a frissen vásárolt és mosott textil pelenkákkal, mert erre, mint kiderült, akkor is szükség van, ha mi végül is az egyszer használatosok mellett döntöttünk), mosok, teregetek, hajtogatok apróbbnál apróbb ruhácskákat, és keresgélek videókat, hogy hogyan kell babahordozót bekötni az autóba, kezeslábast hajtogatni, kisbabát fürdetni és pelenkázni... 😂
Még szerencse, hogy nem én vagyok az első ember, akiben ezek a kérdések felmerültek és emiatt egyesek vették a fáradtságot... 🙈
Cserebogi Csodaországba csöppent... 💓
... majdnem végtelenített listákat próbálok kipipálni (babaszoba kialakítása, babakelengye, szülőszobai csomag, gyermekágyas csomag, baba testápolók meg egyéb kencék), maradt még egy másik listám is a munkahelyi befejezetlen dolgaimmal, ami egy fokkal nyomasztóbb, mivel ebben nincs társam, aki segítene (vagy megcsinálná helyettem)... kicsit félő, hogy még a szülőszobára is laptoppal megyek, hogy a 15 éve írt cikkemet még azelőtt beküldjem, mielőtt először megpillantom a kisbabánk feje búbját...
... hihetetlen, hogy még ennyi év után is rögtön elalszom, amint megnyitom ezt a cikket (ma is csak 2 órára ringatott mély álomba, most pedig friss vagyok és üde és nem tudok elaludni)...
... pedig micsoda megkönnyebbülés lenne végre letenni ezt a keresztet...
Hónapok óta mindennap megnyitom a blogot, hogy most már aztán igazán írok ide pár sort, de az a helyzet, hogy valahonnan mélyről előjött egy babonás félelem, ami sokáig visszatartott...
Nehogy elszóljam magam, hogy mennyire csodálatosan alakul az életem, miközben azt is tudom, hogy a szűkebb ismeretségi körömben egyesek életük legnehezebb periódusán mennek át éppen.
De mégiscsak jó lenne az utóbbi évek törekvéseinek megfelelően a jó dolgokról is írni ide, nem csak a negatívakat kiventillálni és hát életem legcsodálatosabb dolgainak egyike éppen most történik velem, kisbabát várok és egy szeretetteli ember az apukája.
Néha még én is alig hiszem el, pedig a gömbölyödő pocak és a benti mozgolódás meglehetősen kézzel fogható. :)
Az elmúlt hónapok során csak bámultam, mint Aliz Csodaországban, számomra teljesen ismeretlen terepre kerültem, új menetrendet kellett kialakítani, amiből a munka lassan teljesen kikopik, új szavakat tanulok, mint például babafészek vagy babaöböl, új fajta dilemmákkal szembesülök (mint pl melyik pelenkát érdemes kiválasztani a széles palettáról) és nem kerülhetem el, hogy odafigyeljek a testem jelzéseire, amiket évtizedekig figyelmen kívül hagytam, mert a kisbabánk szeret enni és folyadékot fogyasztani, és nem tehetem meg vele, hogy órákig sanyargatom, mert épp nem érek rá ilyen földi dolgokkal foglalkozni a munka miatt. 😊
Az utóbbi időben az egyes szám első személy is eléggé kikopott a szótáramból, bár azért én én maradtam, csak a fókusz lett most nagyon más.
Hát így vagyok mi.😊💓
