... mindenkinek, aki olvas és aki nem olvas, azoknak is. :)
Mi még mindig egyben vagyunk, Babóca nem kapkodja el, szerintem csak amiatt, mert tekintettel van arra, hogy az édesanyjának még nem sikerült befejezni a tudományos vállalásait, a 15 éve írt cikkével még maradtak utolsó simítani valók és még egy hallgató szakdolgozatát is kell véglegesíteni január közepéig...
Így december 25.-én, a 9. hónap vége fele, még szavakat számolgatok, táblázatokat készítek, statisztikákat futtatok és irodalomjegyzéket rövidítek....
Remélem azért nem szeret ki belőlem a kisbabánk és gondolja, hogy már most hanyagolom...
Persze közben a párhuzamos univerzumomban vasalok ( 😁 - amit magamról eddig nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy képes vagyok rá, most pedig széles mosollyal küzdök a frissen vásárolt és mosott textil pelenkákkal, mert erre, mint kiderült, akkor is szükség van, ha mi végül is az egyszer használatosok mellett döntöttünk), mosok, teregetek, hajtogatok apróbbnál apróbb ruhácskákat, és keresgélek videókat, hogy hogyan kell babahordozót bekötni az autóba, kezeslábast hajtogatni, kisbabát fürdetni és pelenkázni... 😂
Még szerencse, hogy nem én vagyok az első ember, akiben ezek a kérdések felmerültek és emiatt egyesek vették a fáradtságot... 🙈
Cserebogi Csodaországba csöppent... 💓
2 megjegyzés:
Sok boldogságot, elõre is. Izgalmas lehet ez a készülõdés.
Mikor nálunk az utolsó született, ex az utolsó munkanapja estéjén felírta egy lapra, hogy mi mindent kell még beszerezni, bepakolta egy kézipoggyászba az alapvetõ korházi felszerelést, és lefeküdt aludni. Egy óra múlva szólt, hogy szerinte elment a magzatvíz. Ti ezek szerint jobban tartjátok a tervet.
Szegény gyermek, neki is karácsonnyal egybekötött szülinapja lesz? Vagy tüzijátékkal?
Ha kihúzod hétfõ hajnalig, még lehet, hogy megnyeritek az év elsõ babája díjat.
Köszönjük, Betond! :)
Elvileg van némi statisztikai esélyünk az év első babája díjra, bár állítólag kb. 4-5% az esélye, hogy aznap szülessen a kisbaba, amire ki van írva az érkezése... :)
Az én csomagjaim mostanra kb elkészültek, a végtelennek tűnő listák nagyjából kipipálva, most már lelkileg kellene hangolódgatni....
Megjegyzés küldése