de nem a vonat, hanem a mese. :)
Amióta kirepültem a családi fészekből, leginkább akkor takarítok, amikor valaki bejelentkezik látogatóba. Ma reggel sikerült 9 óra után begyűjteni egy ilyen bejelentkezést, méghozzá 10 órára, így rekord sebességgel próbáltam legalább a nappalit magamhoz képest elfogadhatóvá tenni. Igaz, hogy csak az egyik diákom jött, hogy megköszönje az eddigi segítséget, amivel én is hozzájárultam némileg ahhoz, hogy mostmár kollégaként üdvözölhettem, de mondjuk a nem összehajtogatott zoknik és pólók látványát meg akartam tartani magamnak. Meglepetésemre kaptam tőle ajándékba pár egészséges finomságot (és közben csendben örütem, hogy nem orchideát választott, kicsit rossz a lelkiismeretem a virág társadalommal szemben...).
12 órakor már az egyik távolabbi szomszéd is az én lakásomat javasolta a kettőnk szakmai megbeszélésének helyszínéül, így 12 és 14:30 között a nappalit és konyhát próbáltam már egy nyugdíjas matematika tanárnő számára is elfogadhatóvá tenni: sepregettem, felsikáltam, a gyanútlanul a szelektáláshoz szétterített dokumentációkat próbáltam ismét rendszerbe szedve összegyűjteni mappákba, közben fél füllel tovább hallgatva a nemzetközi kongresszus anyagát... Tény, hogy nem ártott egyik helyiségnek sem a sürgölődés. :)
Ezt a nagy izgalmat aztán egy kis délutáni futással kellett levezetni, próbáltam csak a fákra és madárcsicsergésre koncentrálni, és nem a gyorsan elrohanó hétvégére és a fenyegetően közelgő hétfőre.
Most pedig eldöntöttem, hogy a holnapi nap igenis egy nagyon szimpatikus, jó hírekkel teli hétfő lesz a változatosság kedvéért. Punktum.
1 megjegyzés:
Mielõbbi felépülést! neked meg kevesebb idõrablót.
Megjegyzés küldése