Nem olyan könnyű megtalálni a szabadság hete utáni első hétfőben a jót, pörgetem a nap eseményeit a fejemben: a reggel 7:30-kor beérkező első hívás egy betegtől; a gyorsteszt, ami minden hétfőn könnybe lábasztja a szememet; a szakrendelés, ahol ketyeg az óra, de azért mindenki örül, hogy látja a másikat és a végén mindenki mindenkinek jó egészséget kíván és hogy vigyázzon magára (mindig meglep, amikor a betegek is megkérdezik, hogy én hogy vagyok... :) ); a végtelen üzenethalmaz, ami a múlt hét alatt gyűlt úgy, hogy még az előző kupacnak sem értem a végére; a csalódottság, amit akkor éreztem, amikor rájöttem, hogy a barackos túrós rétes helyett egy fél rúd szalámit hoztam magammal nassolnivalónak, mert kb ugyanolyan papírba volt csomagolva és reggel álmosan nem észleltem a különbséget; a szomorú hír otthonról, hogy ismét valaki a szüleim ismeretségi köreiből többé már nem fog velük kirándulni.
Legyen a napi jó az üzenetes füzetem, amit az utóbbi 1 hétben neveztek ki, ameddig én nem dolgoztam és aminek a borítóján egy pár hónapos csecsemő vigyorog tele szájjal. Hátha egyszer élőben is megadatik. A füzetben szereplő emberek is előbb-utóbb megjelennek élőben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése