Elkezdődött az év és már 10 nap el is telt belőle. :) Ez az év sem ígérkezik lassabb tempójúnak, mint a tavalyi. Bár hétvégére terveztem a nagy 2020-as évértékelő megírását, de végül újratervezés lett. Nem amiatt, mert nincs is kedvem rágondolni, nekem meglepő módon a számos viharos fordulat mellett összességében több felismerést és önmagam felett aratott győzelmet hozott ez az év.
Na de erről majd máskor (remélem nem lógom el végül, a halogatásomat ismerve ;) ).
A mai napi számos jó dolog egyike a Praktiker parkolójában kapható túrós barackos házirétes, egyszerűen valami fenomenális. A másik napi jó, és ne nevessetek, elég ha csak mosolyogtok, hogy a WC-be vásároltam olyan WC-papír tartót, aminek könyv/folyóirat tartó része is van. Végre megoldódik ez a problémám, családi örökségem része, hogy ott nyugalomban lehet olvasgatni, az egy szent hely, ott senki sem zavarhatja a másikat az elmélyülésben. :) Mivel a lakásomnak ez a része különálló a fürdőtől és tényleg pirinyó helység, már mindenféle ajtóra szerelhető megoldásban gondolkoztam, mikor szembejött velem ez a lehetőség. ;)
Délután pedig lehavazott. :) Bár amióta autóm van, ennek annyira nem szoktam örülni, de végül is így január majdnem közepén egy jólnevelt mérsékelt égövi településen ennek itt is lenne az ideje- igyekszem hát én is örülni neki. :)
1 megjegyzés:
:-) Nálam is van könyvespolc a vécében.
Másrészt itt is megpöcögtetnélek, hogy várom a szavazatodat a könyvklub időpontjára. Remélem, másfél hétre előre azért látszik a beosztásod.
J.
Megjegyzés küldése