Ismét felkerült a kocsiban tartott pendrive-omra az a válogatás album, amit még az egyetemen állítottam össze magamnak, amikor összetörték a szívemet. Nem kevésszer hallgattam végig akkoriban, fájó szívvel, azon töprengve, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy még ma is boldogan éljünk, míg az ásó meg a kapa...
Aztán valahogy lekerült végre az album az aktív kütyüimről, mostanában viszont eszembe jutott, előbányásztam és felmásoltam az autóban hallgatott zenék közé.
Az egyik kedvencem ment ma róla (Gary Moore - One day), hihetetlenül szép, jó a szövege, és hiszem, hogy igazat mond. :)
Elmaradt a szomorúság, amit régen a szám hallatán éreztem...
Minden rendben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése