... amikor...

... amikor reggel görcsbe rándult gyomorral ébredsz... ... amikor reggel már idegesen érkezel meg, mert tudod, hogy millióan várnak a szakrendelésen... ... amikor napközben olyanra mordulsz rá, aki egyáltalán nem ezt érdemli... ... amikor délután viccesen üzened ugyanennek a személynek, hogy jöjjön át az ambulanciára főnöki utasításra (azaz én kérem), mert valamit sürgősen el kell intézzen - és félve lép be az ajtón, pedig csak egy negyed pizzára hívtad meg lazítás és köszönetképpen... ... és amikor ezek után már kezd saját magadból is eleged lenni és komolyan mérlegelni, hogy kell-e ezt erőltetni, vagy jobb lenne már végre meghozni azokat a döntéseket... ... na ekkor kell sürgősen kivenni pár nap szabadságot és elhúzni a városból, hogy összekapargasd a már csak nyomokban fellelhető türelmet, empátiát, emberséget, segíteni akarást és az állítólag valahol még talán létező hivatástudatot és újraépíteni ezekből a régi önmagam halovány mását...