dupla doki...

... avagy nem kell aggódni, minden rendben, csak nincs vége a nyugalomnak...

Először is mindenkinek köszi az aggódásért, egyben vagyok, jól vagyok, sikeresen átestem ezen a megmérettetésen is... csak épp azt hittem, hogy ha ennek vége, akkor jön a jól (?) megérdemelt nyugalom, félév édes semmittevés, utána is csak a jobb kisujjam enyhe megrebbentése, hogy mostmár talán jó lenne valamit cselekedni, vagyis egy olasz cappuccinót inni elálló kisujjal... ehhez képest a védés napján este 11:30-tól 12:40-ig dolgoztam, és utána is hasonló jókat cselekedtem a szép nyári éjszakákon... szerencsére a nappali időszakra azért jutott kellemes dolog is, például bátyóékkal sétálni a városban, ahol már a 3. leghosszabb időt töltöttem el életem során.

Essen hát akkor a védésről is pár szó: ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy mindenkinek igaza volt, amikor azt mondta, hogy ne izguljak, mert ez már csak puszta formalitás, itt már nem lehet elbukni. Na de természetesen ennek ellenére bennem alaposan munkált a lányos ijedelem látva a 3 komoly bíráló bizottsági férfiembert, főleg, hogy a bizottság elnöke az első kézfogás során mélyen a szemembe nézve azt kérdezte, hogy akkor ugye beleférek a 20 percbe és alatta maradok... próbáltam határozott igennel felelni, bár az addigi legjobb időm egy 23 perces röpke szusszanat volt, na de ezek után persze kissé izgatottabban fogtam neki az előadásomnak, mint ahogy azt terveztem. Az azért némileg oldotta bennem a feszültséget, hogy  az előadásom előtt, amikor felolvasták az életrajzomat (amit szintén nekem kellett előtte megheggeszteni, szenvedtem is vele alaposan), beleakadt a felolvasó nyelve a szülővárosom nevébe, majd olyan kongresszusokra soroltak be állandó résztvevőként, ahova még életemben nem jutottam el... Az előadásomat kb. 20 perc alatt meg is tartottam, bár szerintem megint volt 1-2 perces túllépés, külső szemlélők szerint magabiztos voltam, én a magam részéről kicsit másképp értékeltem volna ugyan az állapotomat, de ám legyen... :) És miután E. 1 órával a védés előtt "megjavította" két befőttes gumival a melltartómat, hogy ne csússzon le folyton a pántja, ezért az ekkor készült fotókon még akár összeszedettnek is tűnhetek...
Ezek után következett az opponensek kérdéseinek felolvasása és dolgozatom általuk történő méltatása, mely után teljes joggal vélhettem, hogy megérdemli a hallgatóság, hogy a tizenvalahány kérdésre adott válaszomat megismerhesse... úgyhogy félóra felolvasóest következett, néhány elnyomott ásítás által fűszerezve, hiába na, nem megy olyan gyorsan felolvasni azt a fél novellányi anyagot, amit születésnapom éjszakáján és hajnalán írogattam oly sok szeretettel és lelkesedéssel a kutatás iránt...
Viszont ezek után a bíráló bizottság és opponensek kellően elfáradtak, hogy túl sok kérdést tegyenek fel, ezért csak egy rövid kérdést kaptam, amire 2 mondatban válaszoltam és már pakoltak is ki a teremből mindannyiunkat, a hallgatósággal együtt, hogy meghozhassák a döntést. A bíráló bizottság elnöke szerint "meglepő módon" a védésem sikerrel zárult (ezt gondolom viccnek szánta, de én kicsit azért meglepődtem, bár tudtam, hogy így lesz, de akkor is, ezekkel a szavakkal végetért szinte 5 év küszködés, felszabadultam egy béklyó alól...). 100%-ot kaptam, én már fele+1-el is beértem volna, de üsse kő, így is jó. :)

Aztán jött a gratuláció, illetve még előtte a főnököm arcjátéka, amikor egyre nagyobb csend lett, hogy mondjak már valamit, köszönjem meg ezeket a pillanatokat... hát... izé... a szónoki képességeimen még van mit fejleszteni, bevallom őszintén, hogy semmilyen záróbeszéddel nem készültem (még az előadásomra is alig volt időm), szóval emlékeim szerint kb 3x elmondtam, hogy köszönöm szépen, aztán ugyanezt fordítva, és azzal vége lett a ceremóniának, jöhetett a kötetlen szendvicsevés... negyedóra múlva már az én gyomrom záróizmai is elernyedtek annyira, hogy egy kisebb szendvics lecsúszott...

Hát röviden így telt a nap, időnként még most sem hiszem el, hogy megtörtént, mások emlékeztetnek rá, amikor a készülő előadásomban odabiggyesztik a nevem után a PhD-t, magamtól nem jutna eszembe.... de lehet, hogy vasárnapig (amikor a következő bosszadalom érkezik egy esetbemutató formájában, angol nyelven, számomra kevéssé ismert témakörben, tehát a hűvös nyugalom eléggé hiányozni fog) levakarom onnan azokat a betűket, hátha kevesebbet kérdeznek majd az eset kapcsán a szakik...

És most lefekvés, mert az édes semmittevés úgy tűnik, hogy csak jövő héttől esedékes... én még mindig próbálok optimista maradni e tekintetben...