péntek, május 24, 2013

emlékezetes...

... szülinapra virradtam tegnap: első napom a szakrendelésen, egybekötve egy ügyelettel.
...a szülinapról annyit, hogy délután 6-kor ebédeltem, este 11-kor jutottam oda, hogy megnézzem a szülinapi üdvözleteket és éjjel 1-kor fejeztem be a záróírásokat.
... a szakrendelésről kicsit hosszabban: először is, aki kitalálta az én szakomon, hogy 15 perc jusson egy betegre, az nem próbálta meg felvenni soha életében egy ilyen beteg kórelőzményét, kideríteni, hogy pontosan hol is lehetnek a bajok és hogy egyáltalán hozzánk tartozik-e a tüneteivel, vagy a probléma teljesen máshol van. Vannak olyan szakágak, ahol ennyi idő tényleg elég (adminisztrációval és betegvizsgálattal együtt), de nekem sikerült pont nem egy ilyent választani - tegnap az egyik első alkalommal az ambulanciánkon 2 kg előző dokumentációval megjelent betegnél sikerült 1 órát eltöltenem, ameddig egyáltalán átláttam, hogy miért is küldhették pont hozzánk, mert véletlenül pont ez nem derült ki a beutalójából.... a betegtől pedig hiába is kérdeztem, mert szegény csak jött, mert küldte a drága főorvos asszony.
A másik érdekes dolog, amikor egy másik kolléga gondozott betegeit kell átvenned, mert épp tartósan szabadságon van (=babát vár), vagy mert jobb élet reményében épp lelépett egy másik országba. És persze Murphy törvénye szerint a száz éve visszajáró, stabil állapotú betegek pont nálad kezdenek új dolgokról panaszkodni, romlik el a laborjuk, vagy tűnik fel neked, hogy aktiválódott a betegségük, és mindezt a legeslegelső szakrendeléseden, amikor igazából a túlélésről kellene szóljon az egész - a te és persze a betegeidéről egyaránt... a végén már ahhoz is fáradt voltam, hogy ideges legyek.
És eközben az osztályon bennfekvő betegeket is párhuzamosan menedzselni kellett, mert a változatosság kedvéért még a legegyszerűbb diagnózisú betegeimnél is olyan dolgok derültek ki, mint pl. egy hónapos bokatörés, amivel eddig békésen mászkált és persze olyan orvoshz még véletlenül sem fordult vele, akinek ez a szakterülete, a súlyos eseteimet pedig inkább nem is sorolom, mert csak ideges leszek...

Azért voltak szép mozzanatok is a nap folyamán:
- a sok szülinapi jókívánság, ami SMS, telefonhívás és este emailek és rövid üzenetek formájában érkezett
- az a túrós rétes, amit szakrendelésen 11-kor reggeli gyanánt bekaptam (azt hiszem, ebből hagyományt fogok teremteni, hogy valamivel kárpótoljam magam azokért az órákért, amikor folyamatosan azon izgulok, hogy ne ártsak, amire olyan nagyon régen olyan nagyon optimistán felesküdtem).
- a mellém rendelt nővér, aki miatt kezdetben izgultam, mert néhányan panaszodtak rá, mivel állítólag nagyon szétszórt (és mivel én születésem óta rettenetesen, ezért elég veszélyes kombinációnak éreztem), kifejezetten segítőkész volt és minden feladatot megoldott, amit kitaláltam neki, igazi segítségnek éreztem és egyáltalán nem türelmetlenkedett, nyugalmat árasztott magából, így végülis a jelenléte sokat segített
- egy dícséret egy másik intézetben dolgozó Kolléga részéről, ami közvetve jutott el hozzám, de ami sokat jelent, mert felnézek az illetőre, emberileg és szakmailag is
- a betegek, akik mosolyognak, ha meglátnak, Cserebogikának hívnak (ezt mondjuk kifejezetten nem szeretem) és megkínálnak kiwivel, hogy ne legyek olyan sápadt...

De azért többször is eszembe jutott a nap folyamán, hogy még mindig nem késő megérdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember átnyergeljen könyvtárosnak...

szerda, május 22, 2013

ima

... ma este azért (is) imádkozom, hogy Erőss Zsoltot és társát sikerüljön megmenteni a Himalájában.

... és azért (is), hogy holnap segíteni tudjak és nem ártani.

... és még sok más(ok)ért.

szombat, május 18, 2013

ma...

... úgy mentem itthon, mint a Duracell nyuszi, igaz ehhez az is kellett, hogy tegnap este 8:30-kor belealudjak a tévézésbe és gyakorlatilag egyhuzamban aludjak reggel 6:30-ig. 9 órára már lezuhanyoztam, levelet adtam fel a postán, bevásároltam, és kávét főztem.

... és most az Eurovíziós dalfesztivál közepén fekszem is le 10-kor, mert holnap ügyelek egyet a változatosság kedvéért és szeretném, ha a maihoz hasonló frissesség jellemezne és két elmaradt cikkbírálatot is be tudnék fejezni a napokban...

... ha holnap könnyebben kelek, mint általában, akkor tényleg rendszeresítem a korai fekvést.

... amúgy szorítok Alexnek, néhányszor meghallgatva a számát egészen belopta magát a szívembe.:)

... na rohanok is, zzzzzzz....

csütörtök, május 16, 2013

tragikomikus

... egy héttel a szakvizsgám után hirtelen bemutatkozik az egyik orvoslátogató, aki öt éve jár havi rendszerességgel a munkahelyemre, de odáig még nem jutottunk, hogy köszönjön nekem...

... és ma már én vizsgáztattam gyakorlaton az orvostanhallgatókat... 

... jövő héttől pedig kezdődik az önálló élet...

... most úgy érzem, kicsit túl gyors ez a tempó nekem.

szerda, május 15, 2013

díjacska :)

Marcipánördögtől kaptam életem első díját, ami írói vénámnak (mondjuk inkább csak venulácskámnak) szól. :) Köszönöm Neki, nagyon jólesett. :)


Küldöm is tovább azoknak, akiket szívesen olvasok/olvasnék:
VeraLinn (remélem ismét írni fog)
Ricoka (szintén nagyon remélem, várom vissza)
Maminti (akire véletlenül bukkantam)
Tasnadi Zsolt (aki nem tudom, hogy bukkant rám :) )

... a komment nálam is elmarad...

szerda, május 08, 2013

Méhecs

Ezt a rajzot speciell én ihlettem, a méhecske engem ábrázol... A virág pedig gondolom a tudományt, amit próbáltam/próbálok/próbálni fogok ezentúl is magamba szívni, csak legyen hozzá kitartásom/türelmem/elmém...

P.s. Le akartam tagadni a piros retikül, de aztán rájöttem, hogy tényleg van nekem olyan. :-)

az élet

Az élethez szerencse kell - és én szégyentelenül szerencsés vagyok, még ha ezt hajlamos is vagyok rendszeresen elfelejteni. A tételhúzáson is szerencsém volt, de leginkább abban, hogy annyi ember szorított értem aggódón, őszintén, önzetlenül.
Szegény szüleim ráadásul még hetek óta azon is izgultak, hogy lelkileg hogyan tudom elviselni a stresszt- ilyen lüke lányként meg sem érdemlek ennyi szeretetet, jobbat érdemelnének, de én azért örülök, hogy ebbe a családba cseppentem, mondom, hogy szerencsés vagyok. ;) Sz. is elviselte szó nélkül a hangulatingadozásaimat, csendben meghúzta magát a lakásában, ameddig én lassan kitúrtam minden asztaltól...

Holnap kezdődik a munka, bele is csöppenek a sűrűjébe, de ma még élvezem a megkönnyebbülést és nem gondolok arra, hogy mostantól enyém a felelősség, kezdődik az önálló élet.

Köszönöm a szorítást!

szerda, május 01, 2013

eljen majus elseje...

... es amilyen az en szerencsem, pont az elottem levo kis teren adnak hangot efolott erzett oromuknek a rezesfuvosok, illetve egyeb, sajnos mikrofonnal ellatott emberkek... egyutt orulnek en is veluk, vagy esetleg valahol mashol massal, ha most nem ismetelni probalnek egyre gyengulo idegrendszerrel, egyre erosodo panikrohamokkal.

... remelem a joemberek nem keszultek tul hosszu musorral, mert sajnos a vadonatuj fuldugon is athallatszanak... mosok ket kort, addig legyszi Joisten fejeztesd be veluk, vagy kuldj rajuk egy kis jegesot... persze csakis apro szemut...

kedd, április 30, 2013

megsem

... azzal a holggyel leszek egy szobaban olaszorszagi, szakvizsga elotti par napos kiruccanasom soran, akinek elso szerzos cikke van a Nature-ben... igy most is homaly marad elottem, hogy milyen extra adottsagok kellenek ahhoz, hogy valakinek elfogadjak ott a cikket... 3 kez, 4 szem, magasitott homlok, vagy ilyesmi...

annyira elusztam az anyaggal, hogy mar ugyis eselytelen az egyszeri atismetles.. hat ezert fer bele a blogiras...

szombat, április 27, 2013

a legrosszabb kombináció...

... amikor a maximalizmus lustasággal párosul - hát ez vagyok én...

... apum szerint egyébként az, ha a butaság szorgalommal társul - azért ebben is van valami... :)

... engem mondjuk ez az utóbbi veszély nem fenyeget - soha életemben nem voltam szorgalmas... :)

szerda, április 24, 2013

hadirend

az elso sargak a rozsaszinig kifogyva - de ugy erzem semmire sem emlekszem abbol, amit alahuztam... hajaj..

szerda, április 10, 2013

szabadalomgyanús..

... annyira khmm khmm állok a tanulással, hogy újabb motiváló eszközt találtam ki: mivel folyamatosan gondot jelent a korai ébredés és nekigyürkőzés a tanulásnak (ez eddig 10-nél hamarabb egyszer sem sikerült, de inkább még annál is később), ma feldiktáltam az okostelefonomra a "Fel kell kelni, vár XY és ZW (a két elméleti vizsgáztatóm neve)" és holnap reggel 7:30-kor erre fogok ébredni... remélem azonnal kipattintja az álmot a szememből...

vasárnap, április 07, 2013

ma...

... ma átrendeztem a szobát, ahol tanulok, és még a port is letörölgettem... mostmár tényleg mennie kell a tanulásnak... csak még azt kell kitaláljam, hogy ezek között az ideális körülmények között a figyelmemet hogy tudom végre teljesen az olvasnivalóra összpontosítani...

... holnaptól a mobiljaim is átköltöznek egy másik szobába.

... egyébként tényleg nagyon szenvedek. Nyugodtan lehet sajnálni.

péntek, április 05, 2013

kiegészítés 1

... a mereven rám szegeződő tekintetű bizottsági tagos könyvjelzőm mellé már csak egy bilincset kell szerezzek (vagy valami nem egyszerűen kibogozható akármit), amivel az asztalhoz rögzítsem magam, hogy ne ugráljak fel folyamatosan, amikor épp eszembe jut valami aktuálisan nagyon fontosnak tűnő probléma (rendszerint táplálkozással vagy folyadékbevitellel kapcsolatos, de néha a számítógépet is érinti), ami miatt a lakás másik végébe kell(ene) sürgősen távozzak...

szerda, április 03, 2013

eldőlt...

... megvan az időpont, megvan a hely, megvan a vizsgáztatóbizottság. A csoda nem következett be. Ezek után azt is tudom, melyik lesz az egyik biztos tétel, amit húzni fogok, mert arra is mindig azt mondtam, hogy csak azt ne... :)

.. úgyhogy letöltöttem a vizsgáztatóbizottság két ismert tagjának a fényképét és könyvjelzőt készítek velük, hogy a látványuk kicsit nyomatékosabban motiváljon a tanulásra és az anyaggal való tempós haladásra.

Kipróbálom, hátha beválik...

kedd, április 02, 2013

sokadik bejegyzés

... arról, hogy ha azt mondják, hogy más papír ezen az egyen kívül nem kell, az még nem azt jelenti, hogy úgy is van.

Tegnap este néztem meg még egyszer tiszta véletlenül (regényesebben hangzana, ha azt mondanám, hogy egy belső hang sugallatára, de valójában nem susogott semmi, csak ismerve a szokásos utolsó pillanatban kiderülő drámáimat gondoltam, még egyszer megnézem, biztos, ami biztos...), hogy milyen papírokat kell leadni a szakvizsgára jelentkezéshez. És bár eddig 5-ből 5 ember azt mondta, hogy második fordulóban már csak az abszolutóriumot kell elküldeni (ebben benne volt az egyetemen dolgozó felelős emberke is), tegnap este rádöbbentem, hogy ezek közül az emberkék közül senkinek sem számítottak be PhD-t és külföldi gyakorlatot a szakképzésbe - és pont ezért egyiküknek sem kellett azt az egy kiegészítő, dékán által aláírt papírkát elküldeni, amit egyébként én sem tettem, de határozottan nem ártana, mert kötelező. Persze enyhe pánik (na jó, inkább mérsékelt), aztán igazoláshoz szükséges adatok összeírása, ma reggel átküldése az egyetemre emailben - amire rögtön meg is érkezett a válasz, hogy április 8-ig szabadságon vagyok, további szép napot. B-terv előráncigál, honlapon másik munkatárs megkeres, email továbbít, majd az egy órakor kezdődő ügyfélfogadásig óraellenőrzés 5 percenként, majd 13:02-kor elhaló hangon telefonálás. És ekkor éreztem meg az Isteni beavatkozást, amikor a nevemet hallva nem is engedte a hölgy a magyarázkodást, hanem mondta, hogy épp most íratta alá a papírt és már meg is címezte a borítékot... Hát igen, a végtelen optimizmusom nem engedte, hogy ilyesmiben akár reménykedjek is, úgyhogy tényleg kifogta a hölgy a szelet a vitorlámból, és a lendület, amivel esedezve kértem volna, átalakult számtalan hálás köszönetté. Egyébként C terv is ki volt már ekkor dolgozva: enyém kedvenc titkárnő, aki vegye fel a kapcsolatot dékántitkárnővel, majd fax Pestre, és párhuzamosan turbógalamb vagy esetleg sürgős posta az eredeti példánnyal.

Ezt követően nagy megkönnyebbülés, belemerülés kb 20 percig a bevezető utáni első fejezetbe a nagy zöld könyvben, amikor jelentkezett egy ismerős Taljánországból, hogy volt főnököm (aki, "mint ő is tudja", most épp nem kommunikál velem), megbízta azzal, hogy küldje be a cikket, amin két éve nyüszkölök, az egyik legrangosabb folyóiratba. Csak épp szegény lány a szerzői névsort nem tudja... megnyugtattam, hogy azt mondjuk én sem (de arra mostmár én is kíváncsi vagyok, hogy benne leszek-e egyáltalán...).

Ezek után visszatérés a nagy zöld könyvhöz, lélekben nem épp teljesen higgadtan és koordináltan, és ezek után cseppet sem csodálkoztam, amikor nemrég megnéztem, hogy végül ma hány oldalt haladtam...

De még nem adtam fel a reményt...

hétfő, április 01, 2013

hümm

Emitt még annál is gyorsabban rohan az idő, mint amott...

Amúgy tény és való, hogy átok, de egyben áldás is ez a szakvizsgának nevezett rettenet, mert soha többet az életben nem lesz egy hónapom, amit csak arra fordíthatok, hogy a szakmámban elmélyüljek (főleg ha végre rá is tudom venni magam arra, hogy legalább 3 mondatot elolvassak együltömben és ne álljak fel 3 percenként vizet inni, vagy kinyilatkozni a szüleimnek, elmesélni szösszeneteket az életemből bátyóéknak).

... kicsit azért irigyelem a volt firenzei kollégákat, akiknek egy power point előadást kellett gyártani valamilyen "kutatási" témából, aminek a bemutatása után egy csendes elbeszélgetés következett a főnökükkel négyszemközt, és hipp-hopp máris szakorvosok lettek...

... na de ha a jó oldalát próbálom nézni, most olyan témákat is kénytelen vagyok elolvasni, amiket egyébként önszántamból biztos nem vettem volna kézbe... és ki tudja még mikor fognak jól jönni ezek az emlékfoszlányok... csak bízom benne, hogy az agyacskám még képes lesz tárolni is őket a szakvizsga után pár évig.

szombat, március 30, 2013

amikor...

... a három perces séta alatt a közeli üzletig három darab ismerőssel találkozom, akikkel a köszönésen túl is váltok pár szót... na ez az itthon. :)

csütörtök, március 28, 2013

csomagolász...

... amit nagyon utász... azaz utálok. és egyre jobban idegesít, hogy a fizika törvényeit képtelen vagyok legyőzni, azaz a 30 l-es bőröndbe nem tudok 65 l-t beleszuszakolni. egyszerűen nem értem, mi lehet a baj...

hétfő, március 25, 2013

.......

... és most, hogy az egész napomnak az egyedüli konkrét eredménye ez a nyamvadt kis blogbejegyzés (azaz ezzel már kettő), ideje végre lefeküdni és azzal a reménnyel aludni el, hogy a holnap majd más lesz... legalább, mint ez a szombat, amikor legalább nagyon hasznos dolgokról olvastam órákon át, amiket nagyon nagy eséllyel fogok elfelejteni vizsga után két perccel.