...én már bizony elkezdtem számolni, hányat kell még szakrendelni szilveszterig...
Soha nem fogom megszeretni ezt a tevékenységet.. De legalább még semmi pozitívumot sem tudok vele azonosítani, ami miatt ne elkedvtelenedve menjek heti kétszer át "abba" az épületbe.
Valami agymosás vagy legalábbis hipnózis olyan jól jönne...
4 megjegyzés:
Megértelek.
Mi forgásban dolgozunk, két hónap osztály (benne azért pár nap ambulancia), majd egy teljes hónap szakrendelés. Nekem agyhalál.
Ez így konkrétan rettenetes, nem tudom, hogyan bírod ki ép ésszel. :(
Én abban az egy hónapban egészen biztosan felmondanék. Már akkor is kinyiffanok és délután is aludnom kell, amikor pótszakrendelnem kell egy héten egy harmadik napon is, ha valamiért egy másik szakrendelés kiesik és azokat a betegeket is el kell valamikor látni.
Hát, hidd el, néha én sem tudom, és ez már a jobb helyzet, korábban 1 hónap rendelés-1 hónap osztály váltásban dolgoztam két évig.
Ma egy rettentően kedves férfi például konkrétan szarnak nevezett(bocsánat), mert nem voltam hajlandó a 94 éves anyjának bemondásra, vizsgálat nélkül fürdőjegyet írni, hozzáteszem, az "úriember" időpont, beutaló nélkül talpalt be, és azonnal emelt hangon követelte az otthon hagyott néninek a fürdőt, gyógyszereket.
Szóval nemcsak a munkaterhelés, de az egyre inkább eluralkodó agresszió, csicskáztatás, fölényeskedő, bunkó beszólogatások is nagyságrendekkel nehezebbé teszik a napi rutint.
A követelőzés és a többi általad felsorolt probléma nálunk sem ritkaság. :(
A munkának pedig soha sincs vége...
Sajnos a türelmemre ugyanez nem igaz.
Jó lenne 2 hónap munka után 2 hónap szabadságot kapni, hogy utána ismét őszinte mosollyal tudjon az ember visszamenni dolgozni. Bár időnként az az érzésem, hogy még ez is kevés lenne...
Megjegyzés küldése