... ügyeletben három személyemmel kapcsolatos pozitív visszajelzést is kaptam vizit során (már csak ezért is megéri vizitelni, időnként erősíti az ember önbizalmát):
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.
... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...
... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.
2 megjegyzés:
Az elsõ sorok után tényleg azt hittem.
megnyugtatlak - időnként én is azt hiszem... :)
Megjegyzés küldése