kedd, január 08, 2008

Sitty-sutty...

... csak úgy telnek a percek, órák, napok, mindjárt februárt írunk.:) Na jó, addig azért még van pár nap, sőt egy firenzei út is, ha minden igaz. Tehát mostmár nyugodtan le merem vonni a következtetést, a vadmalac szobra a Piazza della Republica mellett igenis működik, mégha másolat is és az eredetit a Dóm múzeumban őrzik, tessék szépen egy pénzérmével megsimogatni az orrát, utána bedugni a szájába, végül pedig bedobni az alatta levő ráccsal fedett gödörbe és legalább olyan hatásos lesz a rituálé, mint a Trevi-kutas. Csak épp Firenzébe jut vissza az ember és nem Rómába. Lassan kitalálhatnának itt egy olyan szobrot, amit ha megsimogatok, akkor legalábbis Barcelonába jutok. Kiccserkész szavamra naponta 10 percet is hajlandó lennék molesztálni, ha ezek után valami híresebb városban kötnék ki... és nem a pszichiátrián. Mert a kevésbé közismert rituáléknak azért megvan ez az apró kis veszélye...:)
És hogy a beszámolót miért nem olvastátok Firenzéről? Egyszerűen csak azért, mert még nem írtam meg. Ott szerepel nagy betükkel a nem elfelejtendő tennivalók listájának az élén, talán egyszer rá is veszem magam még 2008-ban, hogy leüljek Albinó elé és előássam az emlékezetemből az emlékeket és azt az egyedülálló hangulatot.:)

És most irány a cipőüzlet. Elvégre komoly ember benyomását kell majd keltenem Firenzében, és a túrabakancsom ebben nemigen van a segítségemre... :) Azt hiszem lassan ideje lesz felnőni... legalábbis a külső megjelenést illetően...

Gyanítom, hogy nem lesz teljesen fájdalommentes a folyamat... azok a magassarkú cipők...

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Komolyan helyből magassarkúba ugrasz a túrabakancsból? Ez igen! Én ilyesmire képtelen lennék elszánni is magam -- igaz, a magam kb. 175 centijével nem is volna előnyös, sőt. Néha negatív talpú cipőkről álmodozom... ;-)
Mindenesetre a folyamatról azért számolj majd be.

maszatka írta...

Ezeket a negatív talpú cipőket szabadalmaztatni kellene! Nem is rossz ötlet...néha nekem is elkellene.
CSerebogi, komolyan,a Dóm múzeumban én nem láttam a malacot sehol!!! Lehet, végülis kiszökött azon a bizonyos hétvégén, és mi az eredetit simogattuk meg. És emiatt működött a varázslat! Na de remélem, én is önként megyek majd másodszor Firenzébe, s nem hurcolnak akaratom ellenére oda :) s főleg nem magassarkúban ;)

Unknown írta...

:-)

Jokat derulok a beirasaidon :-)