... én is eljutottam oda, hogy képes vagyok egy cipőről bejegyzést írni. Ez már egyértelműen a vég kezdete. Lehet, hogy ha jobban megnézném a tükörben, pár szőke tincset is felfedeznék a hajamban... Vagy inkább őszet...? :) A lent látható cipő az a kategória, amire anyum (aki szegény mindig is szeretett volna egy kislányt, de szerintem nem pont ilyenre számított, amikor megszülettem) már kb 16-18 éves korom óta próbál rábeszélni, de aminek én mindeddig kitartóan ellenálltam. Mindenesetre volt pár parázs vitánk divat és nőies öltözködés téren... :) Úgy érzem, most jutottam el arra a szellemi szintre, amikor már igényem is van erre (bár ha Firenze nem volna, talán az az igény is várna még) és nem érzem azt, hogy földbe gyökerezik a lábam, ha ebben kell megindulnom. Bár még biztos adódnak majd mulatságos és fájdalmas jelenetek a cipő meg jómagam közös történetében, az antisokk cipősarok sem hiszem, hogy ezektől megmentene.
Hát akkor vigyázat, ön- és közveszélyessé váltam... bár az ön-részhez még magassarkú cipő sem kell, elég csak a szokásos formámat hoznom. De ha egyszer eleséshez közeli állapotba kerülök, igyekszem majd puhára esni....:)
Megjegyzés: a masni a nadrág alatt biztos nem fog látszani. Szóval kérem nem megbotránkozni.:))
2 megjegyzés:
Nagyon tetszett ez a bejegyzésed! Dokumentált forma, képi segédanyagok, archív történetek, jövőprojekció és optimista felhang ;)))
Csak így tovább!
A cipőn egyébként jól mutat az a masni, legalábbis nekem tetszik.
:) nekem is
Megjegyzés küldése