... és ezt nem is a hűvös szelekről vettem észre, hanem akkor tudatosult, amikor szinte hanyattestem egy alattomosan a talpam alá kúszó gesztenyén.:) Eszembe jutott, mennyit gyűjtöttük iskolakezdés táján ezeket a barna gombócokat, persze soha semmit nem készítettem belőlük (azóta sem tudom a titkos receptet, hogyan lehet belőle radírt bűbájkodni, pedig igazából ezért halmoztam fel otthon évente pár százat a lakásban, anyum nem túl nagy örömére), de azért valahogy mindig hozzátartoztak az ősz fogalmához. A gesztenyék meg a trappolás a lehullott falevelek között, saját kis ösvényt vágva a legvastagabb rétegben.:) Úgy telt el a nyár, hogy szinte észre sem vettem, életemben nem ültem még ennyit négy fal között ezalatt az évszak alatt, és életemben nem dolgoztam még ennyit ugyanebben a periódusban... tartok tőle, hogy ez már sokat nem is fog változni, de hát ezzel jár a felnőttkor állítólag...
Most pedig elsimultak a ráncok a homlokomon, a gyomrom végre megint nem ökölnyire zsugorodott állapotban van (bizonyítja a tegnapi ebéd, nekem is meglepetés volt, hogy mindent felfaltam a tányéromon), szerencsésen túléltem az őszeleji hivatalos határidőzáport, mostantól egy darabig csak a prof által állított határidőket kell tartsam, de legalább utána nem kell nyilvánosság elé állnom az eredményekkel... bár a prof előtti felszólalás is felér néha egy fél terem szakemberrel... :)
És holnap talán már egy beszámolóírásra is lesz időm... hetek óta először.:)
1 megjegyzés:
A gesztenyeszedésnek valóban megvan a saját őszi varázsa. És én még ma is őrzöm azt a két gesztenyét, amelyeket annak idején kisgólyaként, első éves egyetemistaként szedtem fel az új lakhelyem körüli felfedező séta alkalmával :)))
Megjegyzés küldése