És valóban...

... kb. 8 órája ültem a számítógép előtt, a két szemem éppen két irányba készült elfolyni a meredt képernyőre bámulás és szemrebbenéstelen feszült koncentrálás következtében, az agyamban össze-vissza zsongtak a számolgatást, új változók generálását megkönnyítő egyszerű kis függvények, rég kitörölve már az emlékét, hogy egy mozit is lemondtam a munka kedvéért, amikor egyszer csak beugrott Dolly Roll fanyar hangja, amint nem túl lelkesen azt énekli, hogy "imádok élni". Előkerestem hát a youtubicán a számot, hogy az aktuális, nem túl vidám életérzés még intenzívebbé váljon, bekapcsoltam és megnéztem hozzá a "vetítést" is...
... és apránként a képek és a zene mégiscsak elkezdtek hatni, a feszültség alábbhagyott, és rájöttem, hogy függvényektől függetlenül mégiscsak "de jó, hogy élek", és bár ritkán ilyen ihaj-csuhaj ez az érzés, de azért alapjáraton elégedett lehetek az életemmel, sőt megkockáztatom, akár boldognak is érezhetném magam. :) (... persze nagyvonalúan eltekintve az elmúlt napok egy két kellemetlen meglepetésétől...).

És akkor a történet végére érkezzen a másik videó, amitől a mosoly is visszatért, apum hívta fel rá a figyelmet, amikor épp "A zene hangjaiból" nyikorogtam valamit a magam örömére. :))

Vannak olyan...

... nyúlós napok, amikor semmi sem akar igazán menni, orrbavágnak rég elfeledett munkák kapcsán most kiderülő hibák, lepasszolnak a felelős emberek és olyan személyektől kapsz rosszul eső megjegyzéseket, akik felé kikapcsolt védekezési rendszerrel fordultál, mert álmodban sem gondoltad volna... de aztán az ilyen napok végén is éjfélt üt az óra, és lehet egy darabig még gyötrődni, de titkon már azzal vígasztalja magát az ember, hogy némi alvás után már egy új napra ébred, azzal a boldog tudattal, hogy ezt is túlélte és csakazértis át fog evickélni a következő hasonló napon is, mert tudja már, hogy jönni fog, "mert jőni kell", de egyre felkészültebben fogadja... és ha fel is szaporodnak egy bizonyos periódusban a hupák, a természet törvényei szerint mindig hepék kell kövessék, csak türelmesen ki kell várni...
... és közben azért gyakorolni a hupatompítást... :)

Mese ajánló

Ameddig a saját mesémmel elkészülök, figyelmetekbe ajánlanék egy honlapot, ahol minden nap egy mesét olvashattok. Csakis felnőtteknek.:) Én is egy ismerőstől kaptam a linket, azóta járok vissza rendszeresen olvasgatni, kissé elvontak, de aktuálisak és kellően csattannak. A "modern párperces irodalom gyöngyszemei". :)

vasaló reloaded :)

... ha hisztitek, ha nem, a takarítási folyamat apróbb hibáit győzedelmesen túlélve, rendesen működött a vasaló, és nem rajta múlt, hogy az egy órás éjszakai vasalás során aránylag szalonképessé varázsolt fehér ingek mégsem töltötték be "megfontolt szakember" benyomást keltő hatásukat a kongresszuson...

... de az már egy másik mese, hóviharral, réptéri kényszerpihenőkkel, kiolvasztott repülővel, elkeveredett csomaggal, érdekes akcentusokkal és pár még érdekesebb találkozással, én nem utolsó sorban Firenzével...

Múltam...

... egy sötét foltjától szabadultam meg hétvégén mérsékelt erőfeszítés árán. Ez a folt történetesen a vasalómon tanyázott az egyetemi évek közepe tája óta, senki sem tudta, hogy került oda, és azt sem, hogy milyen eredetű, egyszer csak lett és ez jelentősen leredukálta a vasalással folytatott amúgy sem túl szenvedélyes viszonyomat. De mivel ragaszkodom a múlthoz, és hát ez a vasaló is bentlakó múltam szerves (és/vagy szervetlen?) részét képezi, ezért azóta is évente 1-2x, döntően konferenciák előtt előkerül és meglepő módon makulátlanul teljesítette is eddig küldetését. Már amennyire veleszületett vasalási tehetségem mellett ez elmondható - de jelen esetben a hiba igazán nem a készülékben van... ;)

... hirtelen támadt ötlettől vezérelve (apum egy korábbi elszólását követően, miszerint egy eredeti, asztalomon némileg előaszalt citrommal(!) a folt egy része eltűnt), kipróbáltam az elektromos főzőlap tisztító habot rajta és csodák csodája, negyedóra sikálás után a folt eltűnt, a vasaló maradt...

... az már más kérdés, hogy fog-e még valaha működni, mert a hab minden erőfeszítésem ellenére itt-ott belefolyt, ezért két napja száradási fázisban van a készülék a kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében... a holnapi főpróbán fog kiderülni, hogy a csütörtökön kezdődő kongresszusra vásárolt, frissen mosott fehér ingeimet kivasalja, vagy - immár makulátlanul - mehet a kukába...

... mert azért épp annyira szentimentális nem vagyok, hogy minden kacatot megtartsak - elég csak minden másodikat... ;)

átfutott a gondolat...

... hogy váltok a twittterrre, mert hát mégiscsak az a 160 megengedett karakter idő és energiatakarékos(abb), de valaki már lefoglalta magának cserebét, így maradok- egyelőre. :) esetleg indítok álnév alatt egy másik blogot, ahova a depressziós bejegyzéseket száműzöm, és akkor itt csupa napsütés lesz az élet... :) Ikrek énem mindkét írói fele kiélheti magát szabadon... :) bár egyelőre késztetést se nagyon érzek kiélni magam, mert csak komoly témáim lennének, azokat viszont előbb magamnak kell megrágni és feldolgozni... és még az sem biztos, hogy a szegény gyanútlan embereket illik ilyesmikkel rémisztgetni...

... és bár nem szeretném orvosi bloggá átoperálni a boginaplót, de néha az az érzésem, hogy kezdem elveszteni a küzdelmet...

... "somebody stop me!" :)

vasárnap még...

... elsőévesként aludtam el, hétfőn már másodévesként ébredtem... :) nem érzem, hogy egy éjszaka leforgása alatt bölcsebbé váltam volna, de tény, hogy egy évvel ezelőtthöz képest azért fejlődtem már valamennyit, megkockáztatom azt is, hogy talán előre, néha már én is tudok tanácsot adni azoknak, akik most kezdték el gyakorolni azt, amire egy élet is kevés teljesen megtanulni...
... remélem ez az év az elmélyülés, további tapasztalások és némi magabiztosság beszerzéséről fog szólni...
... a további évek pedig a csiszolódásról és tökéletesedésről... :)

... már csak időt kell szakítani valahonnan arra, hogy elolvassam a frissen beszerzett 10 szakkönyvemet- a legváltozatosabb témakörökben. :) Lehet, hogy a blogírásból is le tudok csippenteni még egy keveset, anélkül, hogy teljesen kinyiffantanám a boginaplót...

Valami változásra vágyom...

... a blogomban...
... a stílusomban...
... a hozzáállásomban...
... a mentalitásomban...
... a szakmai tudásomban...
... az életemben...

... de hol is kezdjem...?


UI: ... és ma még jó napom volt...

Már csak...

... egyet kell aludni, egyszer kell kibotorkálni a konyhába lenyomni az órát 6:20 körül és odatenni a kávét (bevált a trükk, már 2 egymásutáni nap sikerült a tervezett busszal beérni dolgozni...:) ), utána még kétszer lenyomni az egyik mobilomat, utána visszacsengetni a másik mobilon anyut, bezötyögni a busszal és végigdolgozni a pénteki napot és MÁRIS ITT A HÉTVÉGE!!! :)

... hétfő reggel óta ezt várom...

... mikor leszek már végre nyugdíjas...?! :)

szétestem...

... tekervényeim szerteszét gurultak, és nem maradt más, csak a pőrén maradt szórakozottságom...

... hiába kelek fel időben, ha egész nap szétzilált neuronhálóval, pontatlan asszociációkkal és agykímélő reflexek által vezérelve járkálok...

... és most már abban sem bízhatok, hogy egy kis szabadság mindent megold, vagy legalábbis átmenetileg enyhíti a tüneteket, hisz nem olyan rég voltam megint gondtalan gyermek...

... igen, megint rájöttem arra, hogy valamit elszúrtam... szokás szerint a tudománykodással kapcsolatban, és megint csak egy apróság, de pont ezek tudnak bebújni leginkább az ember bőre alá...

... kezdem feladni a reményt, hogy ha még egy kicsit kitartok, egyszer minden megváltozik, végre hibátlanul teljesítek és büszkén tekinthetek a munkámra...

Életkép...

... középkorú, hosszúhajú, sovány nő távozóban a kórházi központból... feltehetőleg a traumatológián járhatott, mert bal keze felkar középtől kézfejig gipszben, könyökben derékszögben behajlítva...

... érdekes látványt nyújt, amint egészséges kezében mobilt szorítva a füléhez, valakihez ideges hangon beszélve, 3 lépésenként könyökben megtört gipszes kezéhez hajtja le fejét, hogy enyhén duzzadt ujjai közé szorított füstölgő cigijét foghíjas szájához emelje...

Nem boszorkányság - technika... :)

A kétnapos továbbképzőn (ahol én is továbbképeztem az embereket, végül 35 percben, állítólag még érthetően is... :) ), én is elraktároztam egy hasznos információt. Na jó, többet is, de a rövidtávú hasznot tekintve mégiscsak ezt emelném ki: ha dobozból töltöm ki a narancslét vagy tejet, akkor ha lyukat szúrok a tetejébe, nem fog nagyokat cuppanni és szétfröcskölni. Ezzel pedig értékes perceket tudok megspórolni a reggeli kávé készítése során, ahol legalább annyi időt szokott igénybe venni a szétszéledt tej feltakarítása, mint a kávé bekészítése... :)

Esetleg van nektek még valami hasonló praktikus tanácsotok? Csak hogy ne kelljen várnom a következő továbbképzőig... :) Érdekelne például, hogy ti hogy veszitek rá magatokat reggel, hogy amikor először cseng az óra, felkeljetek és készülődni kezdjetek... nálam ez a hang még csak az utolsó negyed-félórás alvás kezdetét jelenti... és az előre megfontolt szándékkal a menetrendből kinézett buszról lemaradást...

... ha most újrakezdhetném...

... a kutatósdit, akkor minden egyes szakmai telefonbeszélgetés, labormunka, nagy emberekkel folytatott megbeszélések fontosabb információit rögzíteném egy könnyen áttekinthető fájlba, mondjuk egy online naptárba... gyakorlatilag esélytelen már felidéznem 4 hónappal ezelőtti eseményeket, talán még esetleg egy hipnotizőr tudna belőlem valami hasznos információt kicsikarni - a magam számára, bár a szépen elsimult tekervényeimmel és elmeszesedett memóriaközpontjaimmal szemben még neki sem lenne sok esélye...

... de újrakezdeni már biztos nem fogom, úgyhogy gyötröm még egy kicsit az agyam, aztán alszom rá egyet, mert a mai nap előadássorozata után jót fog tenni végre kikapcsolni a világot és visszavonulni az álmok mezejére - ahol remélhetőleg kivételesen nem kórházi körülményeket találok, megoldandó problémákkal, súlyos állapotú betegekkel... inkább angyalkákat kérek, döntően sötét hajúakat, barna szeműeket és világos bőrűeket, legyenek kedvesek, humorosak, (egészségesek!), hordozzanak a tenyerükön, és ha eljön a reggel és az ébredés, az egyik azért még maradjon kicsit, hozza az ágyba a reggeli kávét és csomagoljon szendvicset tízóraira...

... hát olyan nagy kérés ez!? :)

nehezedő akadályok...

... eddig az volt a probléma, hogy 8 percbe kellett beleszuszakoljam a 10 perces előadásokat... ezért 2-3-4-szer (türelem/idő hányados függvényében) elpróbáltam őket...

... holnap 40 perc alatt kell bevezessem a nagy általánosságot, lehetőleg érthetően és érdekfeszítően, miközben melegebb éghajlatokra vágyom - a hallgatóságot persze nem kívánom ugyanoda... ;)

... és már biztos nem fogom 4-szer elpróbálni az előadást, mert holnapra sem hangom nem marad, sem keringő oxigén az agyamban... a glükózból szerencsére már 3 napja töltöm fel a raktáraimat (és ne merjétek azt állítani, hogy az agyban olyan nincs, mert akkor szomorúan be kell ismerjem, hogy igazatok van, és ezek a raktárak máshol telődnek...).

... és hétfőn megint 30-40 perc kerepelés, természetesen más témában...

... vajon el tudom hitetni valakivel, hogy véletlenül letöröltem a póver pontyot és nem tudtam készülni...? ("nem bírunk ugrani"- gyerekkori emlék, szerk. megj.)

Plussz egy ország... :)

Végre eljutok életemben először Németországba. Kár, hogy csak reptéri átszállás lesz kongresszusra menet (Firenze a végcél, mi is lehetne más...:) ), és valószínűleg a berozsdázott német nyelvtudásomat sem lesz alkalmam megkapirgálni és megnyöszörögtetni (a biztos csatlakozás elérés érdekében inkább egyből angollal indítok), de remélhetőleg egy hűtőmágnest azért tudok vásárolni majd a tranzit régióban.:) Egy napsugár a müncheni reptér ablakán keresztül, egy hűtőmágnes, és egy kényelmes tempóban elért csatlakozás minden vágyam - persze egy hosszabb németországi kirándulás előtt... ;)

Ez az utazás persze csak egy hónap múlva aktuális, de azért jobban esik elmerengeni ezen, mint a 2 darab 40 perces előadáson, amit egy hét leforgása alatt kell megtartanom. :)

Végezetül egy kis Európa térkép, célpontokkal és egy jóleső pillantással Erdélyre és a városokra, amelyekhez múlt, jelen és jövő fűz. :) Na jó, a jelenhez és jövőhöz kicsit azért rá kell zoomolni a térképre... :D

Mit tegyen...

.. az ember, ha annyira unja a saját előbírálati anyagát írni, hogy a fájl megnyitása után 2 perccel már reflexesen elkezd ásítozni, egyre laposabbakat pislog, és mikor már a konyhában sem marad mosogatnivaló és a ruhák is szépen összetűrve visszakerülnek a szekrénybe, akkor kénytelen lefeküdni - este 9-kor...

... 3 kávé, csoki, narancs nem megoldás - kipróbálva...

Későn érő típus...

... vagyok, de hogy mennyire, az abból látszik, hogy sikerült összeszednem egy vírusos fertőzést, amin a gyerekek 85-90%-a 10 éves koráig tünetmentesen átesik... nekem ez nem pont így sikerült, összegyűlt egy A5-ös papírméret kórtörténet, számtalan eddig csak hírből ismert tünettel, de a lényeg, hogy már gyógyulófélben vagyok, biztos diagnózissal, a végén még meg is maradok, ha bele nem őrülök abba, hogy épp nem tudom eldönteni, hogy állítsam fel a tényleges prioritási sorrendet a betegség miatt (és nemcsak) elmaradt feladataim között... az 50 perces előadás és nemzetközi kongresszus absztrakt leadási határidő vészesen közel van egymáshoz, és mindkettő januárban, és történetesen emellett dolgoznom is kell. Úgy értem, osztályon, emberekkel... Februárra nem is merek még gondolni, ott is nemzetköz, csak épp poszter(ek)be ágyazva...

... nem is értem, hogy miért hittem egy percig is, hogy 2010 nyugisabb lesz, mint a tavalyi év...

... talán még annál is később érő típus vagyok, mint eddig gondoltam... és még mindig a naív korszakomban ragadva...

Jókívánságok :)

Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

(Bartal Klári)

Részletes számadás idén sem lesz, csak csendes hálaadás, hogy ez az év relatíve szerencsésen eltelt, még nem menekültem el a saját életemből, nem adtam fel, amikor nagyon nagy volt a kísértés, sikerült befejezni olyan feladatokat is, amik a saját szempontomból fontosak, nem hiába drukkoltak naponta szeretteim... :)

És hogy hogyan néz ki 2010 annak alapján, hogy mivel töltöm az év első napját? Feltehetően sokszor fogok korán kelni, torokfájósan, enyhe hőemelkedéssel ügyelni az új évben, ugyanis ez vár rám holnap...

Hát akkor Isten hozott 2010! :)

Boldog Karácsonyt

kívánok én is minden kedves Olvasómnak!

Ez az első nap több, mint egy hete, amikor úgy érzem, hogy mostmár a gyógyulás útján lépkedek és nem a kórházi bennfekvéshez vezető göröngyös és meglehetősen rossz közérzettel övezett úton...

... és ha végre azt is megérem, hogy a pirítóskenyér helyett végre az ünnepi ételekből is tudok enni, akkor talán az élethez és kommunikációhoz való kedvem is jelentősen megugrik.

Hétvégi sikertörténet...

... avagy milyen állat a muffin? :)





Az enyém az átlagnál laposabb, de az ízére igazán nem lehetett panasz.:)