péntek, június 14, 2013
szerda, június 12, 2013
Madrid
... a szálloda nevét képtelen vagyok megjegyezni. :)
És a ma esti vacsorám - előtte:
utána... :)
És a ma esti vacsorám - előtte:
utána... :)
kedd, június 11, 2013
Pillanatok 4.
... ma megsúgta az egyik nővér a viziten, hogy az egyik beteg, akit múlt héten láttam konzíliumban, és most felvettük osztályra, már kérdezősködött utánam, hogy hol van Cserebogár doktornő, aki a világon a legkedvesebb doktor... :)
... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?
... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).
... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...
Egyre nő a szurkolótábor.
... nna, kitaláljátok, hány éves a beteg?
... 82 (ráadásul még az átlagosnál is komunikatívabb).
... és még mindig nem a gerontológián dolgozom...
Egyre nő a szurkolótábor.
varázslat
... tényleg működik ez az optimista izémizé, elnyertem az ösztöndíjat. :D Nem jelent amúgy mást, mint tenni azt, amit eddig is, csak eddig ingyen, most pedig kapok érte pénzt is. Persze szabadidőt nem adnak hozzá, azt még mindig a magánéletemből kell kigazdálkodni. És kell tudományos blogot (is) írjak, szerencsére nem túl gyakran, de lehet, hogy a csereblogom fogja emiatt a rövidebbet húzni. Ezt még meglátjuk.
A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.
Reszkessetek.
A helyzet hozománya, hogy kénytelen vagyok venni egy autót, hisz nagyjából megfogadtam, hogy ha megkapom az ösztöndíjat, akkor ilyen irányban terebélyesedek tovább... új fejezet van tehát nyiladozófélben az életemben... az autóvezető.
Reszkessetek.
vasárnap, június 09, 2013
szurkolótábor
... ügyeletben három személyemmel kapcsolatos pozitív visszajelzést is kaptam vizit során (már csak ezért is megéri vizitelni, időnként erősíti az ember önbizalmát):
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.
... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...
... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.
- az egyiket a 95 év körüli R. nénitől, aki igazi sváb, nagyon aranyos, ahogy elharapja a ragokat a szavak végén, és aki meglepő módon még emlékezett rám 3 hónappal korábbról, amikor szintén csak ügyeleti vizit kapcsán találkoztunk és beszélgettünk kicsit, és aki elmondta, hogy azóta imádkozott értem és hogy nagyon szép vagyok (a hajam pedig különösképpen)...
- a továbbiakat a 93 éves F. nénitől és húgától (aki még mondhatni serdülőkorban van az ő 88 évével), akik hiányoltak áprilisban (amikor ugye én a könyv felett sínylődtem) és már azt hitték, elmentem végleg az osztályról. És amikor meghallották, hogy már kikerültem kisfőnököm szárnyai alól (amit azóta sem sikerült megszokni), mindketten mondták, hogy most biztos nagyon nehéz lehet, de ők szorítanak és sok erőt kívánnak nekem hozzá.
... én meg csak reménykedve várom azt az Erőt (bízom benne, hogy nem hiába), addig is ezek az apró szösszenetek késztetnek rá, hogy reggel felkeljek és bemenjek dolgozni... csak tartsanak ki, ameddig megérkezik az az Erő...
... és aki azt hiszi, hogy gerontológián dolgozom, az nagyon téved. :) Viszont úgy tűnik, hogy ebben a korosztályban aratom a legtöbb sikert.
ügyelet után...
időnként meghallgatom ezt a Blank And Jones számot, hogy ismét megtaláljam magam... ez, egy hosszú forró zuhany, na meg némi alvás (és félóra nyafogás szeretteimnek) elég szokott lenni, hogy legyen energiám másnap reggel is felkelni és dolgozni indulni.
szombat, június 08, 2013
csöppet szégyen
... de addig mind halasztgattam és írogattam az egyik cikk bírálatát, hogy szegény folyóiratnál nem győzték kivárni és meghozták nélkülem a döntést. Egyébként jól tették (bár nem tudom, végül milyen döntés született), mert úgyis elvágtam volna a cikket.
Elég érdekes látni, hogy Japánban ugyanazt a nagyon drága gyógyszert (és a nagyon drága alatt nyugodtan elereszthetitek fantáziátokat) különösebb megindoklás nélkül odaadják a betegeknek, amit itt különféle beavatkozásokat követően, ha a beteg már nagyon-nagyon rosszul van (na nem a beavatkozástól, hanem a betegségtől), akkor lehet csak felírni neki kedvezményesen. Gyanítom, hogy otthon még rosszabb a helyzet és talán még nem is elérhető- amennyi mizéria van mostanában az ennél jóval olcsóbb gyógyszerekkel kapcsolatban is, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy egyhamar felkerül a támogatott gyógyszerek listájára...
... na szóval megint a halogatásom győzedelmeskedett (valahogy az osztályos munka mellett eltörpült a bírálat fontossága, főleg, hogy nem is olyan folyóiratról van szó, amit olvasok), remélhetőleg nem kapok több ilyen felkérést, vagy ha véletlenül mégis, akkor a jó gombot nyomom meg, azaz köszi de nem érek rá.
Erről egyik kollégám szokta mondani, hogy csak ki kell várni türelmesen, és a problémák nagy része előbb utóbb magától megoldódik... hát nem?
Elég érdekes látni, hogy Japánban ugyanazt a nagyon drága gyógyszert (és a nagyon drága alatt nyugodtan elereszthetitek fantáziátokat) különösebb megindoklás nélkül odaadják a betegeknek, amit itt különféle beavatkozásokat követően, ha a beteg már nagyon-nagyon rosszul van (na nem a beavatkozástól, hanem a betegségtől), akkor lehet csak felírni neki kedvezményesen. Gyanítom, hogy otthon még rosszabb a helyzet és talán még nem is elérhető- amennyi mizéria van mostanában az ennél jóval olcsóbb gyógyszerekkel kapcsolatban is, nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy egyhamar felkerül a támogatott gyógyszerek listájára...
... na szóval megint a halogatásom győzedelmeskedett (valahogy az osztályos munka mellett eltörpült a bírálat fontossága, főleg, hogy nem is olyan folyóiratról van szó, amit olvasok), remélhetőleg nem kapok több ilyen felkérést, vagy ha véletlenül mégis, akkor a jó gombot nyomom meg, azaz köszi de nem érek rá.
Erről egyik kollégám szokta mondani, hogy csak ki kell várni türelmesen, és a problémák nagy része előbb utóbb magától megoldódik... hát nem?
tűkön ülök...
... és nem azért, mert annyira fakír vagyok, hanem mert tegnap döntöttek (elvileg a köremail alapján) egy ösztöndíjról, amit megpályáztam (és rajtam kívül még kb 2-3000 ember), és amit ha elnyerek, akkor vennék magamnak egy használt autót... hogy ne kelljen vasárnap reggel ügyelet után a buszokra várni, csatlakozások közben 10-15 percig álmos szemekkel magam elé bámulni...
... igaz, hogy minimális az esély, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni és azt tervezgetni, hogy mi mindent veszek belőle, mert az utóbbi idő negatív gondolatai mind valóra váltak, most ezért megpróbálom az ellenkezőjét. :)
... igaz, hogy minimális az esély, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni és azt tervezgetni, hogy mi mindent veszek belőle, mert az utóbbi idő negatív gondolatai mind valóra váltak, most ezért megpróbálom az ellenkezőjét. :)
csütörtök, június 06, 2013
Uj szabalyok
1. Nem viszek haza osztalyos munkat.
2. Tobbet nem beszelek a napi szakmai dolgokrol masoknak -csak kizarolag mas tarsalgasi temakat hozok fel.
3. Nem panaszkodok, csak csendben szemlelodok. A dolgok a csendben is alakulnak.
szerda, június 05, 2013
egy korszak vége
... többet nem bújhatok a kifogás mögé, hogy még nem jött meg az igazolás a szakvizsgámról, úgyhogy még nem is számítok igazából annak... kerek 4 hétbe telt, de ma délután ott volt a postaládámban a sárga papiros... próbálok arra gondolni, hogy emiatt a papír miatt iratkoztam be az egyetemre ezelőtt egy-ké-há évvel és végre elértem a célomat. Csak azt nem gondoltam akkoriban végig, hogy mi is jön a cél után...
... jövő héten egy kicsit Madridba utazom fejtágításra. Ha kialszom végre magam ott, biztos megint optimistán látom majd a jövőt, és talán mégsem megyek el jegyszedőnek egy színházba (mai kedvenc munkahely). :)
... jövő héten egy kicsit Madridba utazom fejtágításra. Ha kialszom végre magam ott, biztos megint optimistán látom majd a jövőt, és talán mégsem megyek el jegyszedőnek egy színházba (mai kedvenc munkahely). :)
kedd, június 04, 2013
vizes
... svédországi, norvégiai vagy dániai állásajánlat közül választhatnék egy ma kapott email alapján. Annyira nem villanyozott fel a gondolat, de megnyugtató a tudat, hogy gyorsan kerülhet B, C és D terv is, ha végül mégis úgy döntök, hogy ez a mély víz nekem túl hideg.
szombat, június 01, 2013
megújulás
Sz. szerint kétévente meg kell újítani egy termék arculatát. Úgyhogy most akkor újítok egyet a blog kinézetén, és amint sikerül megbékélnem a jelenlegi állaptommal, amit egyelőre nagyon utálok, remélhetőleg a tartalom is változni fog, több optimizmus és kevesebb panaszkodás fogja jellemezni...
ez utóbbi lehet, hogy eltart még egy darabig, mert egyelőre úgy érzem, hogy egy nagy fekete felhő van a fejem fölött, amiből csak rám zuhog az eső, és naponta egy-két villám is belémcsap...
a főnököm szerint amióta szakorvos lettem, elvesztettem a humorérzékemet... igaza lehet, mert ezt én cseppet sem tartottam viccesnek. kezdek azon mélázgatni, hogy ha ismét meg akarom találni a humorérzékemet, lehet, a blog kinézetének változtatásán kívül még egyéb területen is változtatnom kell...
ez utóbbi lehet, hogy eltart még egy darabig, mert egyelőre úgy érzem, hogy egy nagy fekete felhő van a fejem fölött, amiből csak rám zuhog az eső, és naponta egy-két villám is belémcsap...
a főnököm szerint amióta szakorvos lettem, elvesztettem a humorérzékemet... igaza lehet, mert ezt én cseppet sem tartottam viccesnek. kezdek azon mélázgatni, hogy ha ismét meg akarom találni a humorérzékemet, lehet, a blog kinézetének változtatásán kívül még egyéb területen is változtatnom kell...
péntek, május 24, 2013
emlékezetes...
... szülinapra virradtam tegnap: első napom a szakrendelésen, egybekötve egy ügyelettel.
...a szülinapról annyit, hogy délután 6-kor ebédeltem, este 11-kor jutottam oda, hogy megnézzem a szülinapi üdvözleteket és éjjel 1-kor fejeztem be a záróírásokat.
... a szakrendelésről kicsit hosszabban: először is, aki kitalálta az én szakomon, hogy 15 perc jusson egy betegre, az nem próbálta meg felvenni soha életében egy ilyen beteg kórelőzményét, kideríteni, hogy pontosan hol is lehetnek a bajok és hogy egyáltalán hozzánk tartozik-e a tüneteivel, vagy a probléma teljesen máshol van. Vannak olyan szakágak, ahol ennyi idő tényleg elég (adminisztrációval és betegvizsgálattal együtt), de nekem sikerült pont nem egy ilyent választani - tegnap az egyik első alkalommal az ambulanciánkon 2 kg előző dokumentációval megjelent betegnél sikerült 1 órát eltöltenem, ameddig egyáltalán átláttam, hogy miért is küldhették pont hozzánk, mert véletlenül pont ez nem derült ki a beutalójából.... a betegtől pedig hiába is kérdeztem, mert szegény csak jött, mert küldte a drága főorvos asszony.
A másik érdekes dolog, amikor egy másik kolléga gondozott betegeit kell átvenned, mert épp tartósan szabadságon van (=babát vár), vagy mert jobb élet reményében épp lelépett egy másik országba. És persze Murphy törvénye szerint a száz éve visszajáró, stabil állapotú betegek pont nálad kezdenek új dolgokról panaszkodni, romlik el a laborjuk, vagy tűnik fel neked, hogy aktiválódott a betegségük, és mindezt a legeslegelső szakrendeléseden, amikor igazából a túlélésről kellene szóljon az egész - a te és persze a betegeidéről egyaránt... a végén már ahhoz is fáradt voltam, hogy ideges legyek.
És eközben az osztályon bennfekvő betegeket is párhuzamosan menedzselni kellett, mert a változatosság kedvéért még a legegyszerűbb diagnózisú betegeimnél is olyan dolgok derültek ki, mint pl. egy hónapos bokatörés, amivel eddig békésen mászkált és persze olyan orvoshz még véletlenül sem fordult vele, akinek ez a szakterülete, a súlyos eseteimet pedig inkább nem is sorolom, mert csak ideges leszek...
Azért voltak szép mozzanatok is a nap folyamán:
- a sok szülinapi jókívánság, ami SMS, telefonhívás és este emailek és rövid üzenetek formájában érkezett
- az a túrós rétes, amit szakrendelésen 11-kor reggeli gyanánt bekaptam (azt hiszem, ebből hagyományt fogok teremteni, hogy valamivel kárpótoljam magam azokért az órákért, amikor folyamatosan azon izgulok, hogy ne ártsak, amire olyan nagyon régen olyan nagyon optimistán felesküdtem).
- a mellém rendelt nővér, aki miatt kezdetben izgultam, mert néhányan panaszodtak rá, mivel állítólag nagyon szétszórt (és mivel én születésem óta rettenetesen, ezért elég veszélyes kombinációnak éreztem), kifejezetten segítőkész volt és minden feladatot megoldott, amit kitaláltam neki, igazi segítségnek éreztem és egyáltalán nem türelmetlenkedett, nyugalmat árasztott magából, így végülis a jelenléte sokat segített
- egy dícséret egy másik intézetben dolgozó Kolléga részéről, ami közvetve jutott el hozzám, de ami sokat jelent, mert felnézek az illetőre, emberileg és szakmailag is
- a betegek, akik mosolyognak, ha meglátnak, Cserebogikának hívnak (ezt mondjuk kifejezetten nem szeretem) és megkínálnak kiwivel, hogy ne legyek olyan sápadt...
De azért többször is eszembe jutott a nap folyamán, hogy még mindig nem késő megérdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember átnyergeljen könyvtárosnak...
...a szülinapról annyit, hogy délután 6-kor ebédeltem, este 11-kor jutottam oda, hogy megnézzem a szülinapi üdvözleteket és éjjel 1-kor fejeztem be a záróírásokat.
... a szakrendelésről kicsit hosszabban: először is, aki kitalálta az én szakomon, hogy 15 perc jusson egy betegre, az nem próbálta meg felvenni soha életében egy ilyen beteg kórelőzményét, kideríteni, hogy pontosan hol is lehetnek a bajok és hogy egyáltalán hozzánk tartozik-e a tüneteivel, vagy a probléma teljesen máshol van. Vannak olyan szakágak, ahol ennyi idő tényleg elég (adminisztrációval és betegvizsgálattal együtt), de nekem sikerült pont nem egy ilyent választani - tegnap az egyik első alkalommal az ambulanciánkon 2 kg előző dokumentációval megjelent betegnél sikerült 1 órát eltöltenem, ameddig egyáltalán átláttam, hogy miért is küldhették pont hozzánk, mert véletlenül pont ez nem derült ki a beutalójából.... a betegtől pedig hiába is kérdeztem, mert szegény csak jött, mert küldte a drága főorvos asszony.
A másik érdekes dolog, amikor egy másik kolléga gondozott betegeit kell átvenned, mert épp tartósan szabadságon van (=babát vár), vagy mert jobb élet reményében épp lelépett egy másik országba. És persze Murphy törvénye szerint a száz éve visszajáró, stabil állapotú betegek pont nálad kezdenek új dolgokról panaszkodni, romlik el a laborjuk, vagy tűnik fel neked, hogy aktiválódott a betegségük, és mindezt a legeslegelső szakrendeléseden, amikor igazából a túlélésről kellene szóljon az egész - a te és persze a betegeidéről egyaránt... a végén már ahhoz is fáradt voltam, hogy ideges legyek.
És eközben az osztályon bennfekvő betegeket is párhuzamosan menedzselni kellett, mert a változatosság kedvéért még a legegyszerűbb diagnózisú betegeimnél is olyan dolgok derültek ki, mint pl. egy hónapos bokatörés, amivel eddig békésen mászkált és persze olyan orvoshz még véletlenül sem fordult vele, akinek ez a szakterülete, a súlyos eseteimet pedig inkább nem is sorolom, mert csak ideges leszek...
Azért voltak szép mozzanatok is a nap folyamán:
- a sok szülinapi jókívánság, ami SMS, telefonhívás és este emailek és rövid üzenetek formájában érkezett
- az a túrós rétes, amit szakrendelésen 11-kor reggeli gyanánt bekaptam (azt hiszem, ebből hagyományt fogok teremteni, hogy valamivel kárpótoljam magam azokért az órákért, amikor folyamatosan azon izgulok, hogy ne ártsak, amire olyan nagyon régen olyan nagyon optimistán felesküdtem).
- a mellém rendelt nővér, aki miatt kezdetben izgultam, mert néhányan panaszodtak rá, mivel állítólag nagyon szétszórt (és mivel én születésem óta rettenetesen, ezért elég veszélyes kombinációnak éreztem), kifejezetten segítőkész volt és minden feladatot megoldott, amit kitaláltam neki, igazi segítségnek éreztem és egyáltalán nem türelmetlenkedett, nyugalmat árasztott magából, így végülis a jelenléte sokat segített
- egy dícséret egy másik intézetben dolgozó Kolléga részéről, ami közvetve jutott el hozzám, de ami sokat jelent, mert felnézek az illetőre, emberileg és szakmailag is
- a betegek, akik mosolyognak, ha meglátnak, Cserebogikának hívnak (ezt mondjuk kifejezetten nem szeretem) és megkínálnak kiwivel, hogy ne legyek olyan sápadt...
De azért többször is eszembe jutott a nap folyamán, hogy még mindig nem késő megérdeklődni, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember átnyergeljen könyvtárosnak...
szerda, május 22, 2013
ima
... ma este azért (is) imádkozom, hogy Erőss Zsoltot és társát sikerüljön megmenteni a Himalájában.
... és azért (is), hogy holnap segíteni tudjak és nem ártani.
... és még sok más(ok)ért.
... és azért (is), hogy holnap segíteni tudjak és nem ártani.
... és még sok más(ok)ért.
szombat, május 18, 2013
ma...
... úgy mentem itthon, mint a Duracell nyuszi, igaz ehhez az is kellett, hogy tegnap este 8:30-kor belealudjak a tévézésbe és gyakorlatilag egyhuzamban aludjak reggel 6:30-ig. 9 órára már lezuhanyoztam, levelet adtam fel a postán, bevásároltam, és kávét főztem.
... és most az Eurovíziós dalfesztivál közepén fekszem is le 10-kor, mert holnap ügyelek egyet a változatosság kedvéért és szeretném, ha a maihoz hasonló frissesség jellemezne és két elmaradt cikkbírálatot is be tudnék fejezni a napokban...
... ha holnap könnyebben kelek, mint általában, akkor tényleg rendszeresítem a korai fekvést.
... amúgy szorítok Alexnek, néhányszor meghallgatva a számát egészen belopta magát a szívembe.:)
... na rohanok is, zzzzzzz....
... és most az Eurovíziós dalfesztivál közepén fekszem is le 10-kor, mert holnap ügyelek egyet a változatosság kedvéért és szeretném, ha a maihoz hasonló frissesség jellemezne és két elmaradt cikkbírálatot is be tudnék fejezni a napokban...
... ha holnap könnyebben kelek, mint általában, akkor tényleg rendszeresítem a korai fekvést.
... amúgy szorítok Alexnek, néhányszor meghallgatva a számát egészen belopta magát a szívembe.:)
... na rohanok is, zzzzzzz....
csütörtök, május 16, 2013
tragikomikus
... egy héttel a szakvizsgám után hirtelen bemutatkozik az egyik orvoslátogató, aki öt éve jár havi rendszerességgel a munkahelyemre, de odáig még nem jutottunk, hogy köszönjön nekem...
... és ma már én vizsgáztattam gyakorlaton az orvostanhallgatókat...
... jövő héttől pedig kezdődik az önálló élet...
... most úgy érzem, kicsit túl gyors ez a tempó nekem.
... és ma már én vizsgáztattam gyakorlaton az orvostanhallgatókat...
... jövő héttől pedig kezdődik az önálló élet...
... most úgy érzem, kicsit túl gyors ez a tempó nekem.
szerda, május 15, 2013
díjacska :)
Marcipánördögtől kaptam életem első díját, ami írói vénámnak (mondjuk inkább csak venulácskámnak) szól. :) Köszönöm Neki, nagyon jólesett. :)
Küldöm is tovább azoknak, akiket szívesen olvasok/olvasnék:
VeraLinn (remélem ismét írni fog)
Ricoka (szintén nagyon remélem, várom vissza)
Maminti (akire véletlenül bukkantam)
Tasnadi Zsolt (aki nem tudom, hogy bukkant rám :) )
... a komment nálam is elmarad...
Küldöm is tovább azoknak, akiket szívesen olvasok/olvasnék:
VeraLinn (remélem ismét írni fog)
Ricoka (szintén nagyon remélem, várom vissza)
Maminti (akire véletlenül bukkantam)
Tasnadi Zsolt (aki nem tudom, hogy bukkant rám :) )
... a komment nálam is elmarad...
szerda, május 08, 2013
Méhecs
Ezt a rajzot speciell én ihlettem, a méhecske engem ábrázol... A virág pedig gondolom a tudományt, amit próbáltam/próbálok/próbálni fogok ezentúl is magamba szívni, csak legyen hozzá kitartásom/türelmem/elmém...
P.s. Le akartam tagadni a piros retikül, de aztán rájöttem, hogy tényleg van nekem olyan. :-)
az élet
Az élethez szerencse kell - és én szégyentelenül szerencsés vagyok, még ha ezt hajlamos is vagyok rendszeresen elfelejteni. A tételhúzáson is szerencsém volt, de leginkább abban, hogy annyi ember szorított értem aggódón, őszintén, önzetlenül.
Szegény szüleim ráadásul még hetek óta azon is izgultak, hogy lelkileg hogyan tudom elviselni a stresszt- ilyen lüke lányként meg sem érdemlek ennyi szeretetet, jobbat érdemelnének, de én azért örülök, hogy ebbe a családba cseppentem, mondom, hogy szerencsés vagyok. ;) Sz. is elviselte szó nélkül a hangulatingadozásaimat, csendben meghúzta magát a lakásában, ameddig én lassan kitúrtam minden asztaltól...
Holnap kezdődik a munka, bele is csöppenek a sűrűjébe, de ma még élvezem a megkönnyebbülést és nem gondolok arra, hogy mostantól enyém a felelősség, kezdődik az önálló élet.
Köszönöm a szorítást!
Szegény szüleim ráadásul még hetek óta azon is izgultak, hogy lelkileg hogyan tudom elviselni a stresszt- ilyen lüke lányként meg sem érdemlek ennyi szeretetet, jobbat érdemelnének, de én azért örülök, hogy ebbe a családba cseppentem, mondom, hogy szerencsés vagyok. ;) Sz. is elviselte szó nélkül a hangulatingadozásaimat, csendben meghúzta magát a lakásában, ameddig én lassan kitúrtam minden asztaltól...
Holnap kezdődik a munka, bele is csöppenek a sűrűjébe, de ma még élvezem a megkönnyebbülést és nem gondolok arra, hogy mostantól enyém a felelősség, kezdődik az önálló élet.
Köszönöm a szorítást!
szerda, május 01, 2013
eljen majus elseje...
... es amilyen az en szerencsem, pont az elottem levo kis teren adnak hangot efolott erzett oromuknek a rezesfuvosok, illetve egyeb, sajnos mikrofonnal ellatott emberkek... egyutt orulnek en is veluk, vagy esetleg valahol mashol massal, ha most nem ismetelni probalnek egyre gyengulo idegrendszerrel, egyre erosodo panikrohamokkal.
... remelem a joemberek nem keszultek tul hosszu musorral, mert sajnos a vadonatuj fuldugon is athallatszanak... mosok ket kort, addig legyszi Joisten fejeztesd be veluk, vagy kuldj rajuk egy kis jegesot... persze csakis apro szemut...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)