úgy érzem....

...sikerült úrrá lenni egy óra alatt azon a rémületen, ami akkor töltött el, amikor kiderült, hogy a rezidens, aki helyett a hétvégén a megfázása miatt be kell ugorjak ügyelni, egyébként pedig babát vár és emiatt vélhetően a márciusom (és következő 3 év) sem lesz olyan felhőtlen munka szempontjából, mint amilyennek reméltem... és a jelenleg beosztott 4 ügyelet száma is emelkedni fog (nem mintha régebb nem ügyeltem volna rendszerint többet, de egy ideje már egészen belejöttem a kicsivel kevesebbe is...).

... persze örülök neki, hogy ilyen boldogság érte a lányt, aranyos és jó ember, jó helyre érkezik a baba, csak mi lennénk pont kétszer ennyien (mint ahogy régebben voltak is, amikor én még kutatósdit játszodtam) és akkor tényleg csak a felhőtlen örömöt érezném, nem árnyalva azzal a tudattal, hogy könnyebb már egész biztosan nem lesz mostanában.

... nézzük a jó oldalát - annyira sok szakmai tapasztalatra teszek szert itt minálunk egy év alatt, mint számos kolléga máshol 5 év alatt... kár, hogy belsőleg is hasonló tempóban érzem magam korosodni.

.... igen, tudom, önző vagyok, de be is ismerem és próbálok dolgozni rajta.