Fantasztikus napra ébredtem... és még mennyi van hátra belőle... Apummal és keresztmamával kicsit kiautókáztunk, hogy gyakorolhassam az indítást és sebességváltást nem lakott területen, hogy majdan boldogan vezethessem a nálam épp csak 2 hónappal idősebb Sárgát. Én, aki több, mint 1000 mérföldet vezettem idegen kontinensen, 36 óra munka után vagy csúcsforgalomban munkába menet... nekem kell most megint mindent előlről kezdeni...
Amikor már meggyőződtem, hogy megy az indítás és a váltás is a körülményekhez képest egészen finoman és nőiesen történik, úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a közeli tóig, hogy készíthessek pár fotót erről a nyugalomról és tavaszi szél által mocorgatott természetről.
Az első figyelmeztető jel talán az kellett volna legyen, amikor lemerült az első adag újratölthető elem.. A második pedig az, hogy a vésztartalékkal meg sem pislant a led, amikor be akartam kapcsolni újra a gépet...
Hazafele, mostmár a frissen szerzett gyakorlattal lazán elsepertem az egyik üzlet előtt, ahol még vásárolni szerettünk volna a visszautamra. Ezért lekanyarodtam a rendőrség fele, hogy hátulról közelítsem meg a problémát, vagyis az üzletet, épp csak... az útkereszteződésben megállt a motor és többet nem sikerült életet lehelnem bele... És apunak sem... ami már eléggé aggasztó dolog volt, mert ők ketten a Sárgával két test, egy lélek. Ez ránk kettőnkre nem vonatkozik, szerintem az autó irigy rám, mert fiatalabb vagyok nála 2 egész hónappal és nem is annyira beteges a színem, mint neki. Csak ezzel tudom magyarázni, hogy állandóan bajba kerülök, amikor beülök a volánja mögé... Pedig a legnemesebb szándék és a békevágy vezérelt, amikor ma megint szerettem volna gyakorolni vele... de ha nem, hát nem.
Egy óra smirglizés, csavarás, szétszedés, összerakás és végül egy jelentőségteljes kocsihátulrólmegtaszítás után (mi, a két hölgy akár hazáig is toltuk volna, ha nem gondolja meg közben magát az elektromosság) végre megindult, életre kelt a herkentyű, azt hiszem rég örvendtem utoljára ennyire ennek a mennyei motorhangnak. Hmm, kb akkor, amikor Phoenixben útközben felrobbant a hűtőberendezés egyik csöve és miután még így vezettem 10 percet és valahogy füstölő motorháztetővel és fröcskölő hűtőfolyadékkal megérkeztünk a Desert Ridge-be, akkor fél tucat telefonálás és fél napos munka után (én bent az üzletben és egy kedves ismerős kint az autónál), este 10-kor megint felhangzott a jól ismert kedves motorhang. Füst és fröccs nélkül...
Amikor hazaértünk és már lemondtam egy fuvart az egyetemi városba, mivel semmi sem volt kész a megadott időre, az első lendületben, amivel a lépcsőket vettem, kiesett a mobil a zsebemből. Sebaj, esett már ennél nagyobbat is, nosza tovább. A következő elemi csapás a telefont a fürdőben érte, amikor kézmosás után megúsztattam fél kád hidegvízben... meg sem nyikkant, sem libabőr sem szikrázás, most megfigyelés alatt tartom, lássuk, nem jár-e késői szövődménnyel az elemek eme szerencsétlen találkozása.
A 4 fő elemből tehát a földdel és vízzel történő randi után maradt még a tűz, utána pedig valószínűleg szélnek is ereszthetem a kis kütyüt.
Hogy utána az iwiw miatt úszott egy művészi gondossággal megírt részletes email, már nem is részletezem... ez egy ilyen nap... és még nincs vége.:) A vonatozás után lehet, hogy még bővül a sztori... de már csak holnap, ugyanis most megint netmentes periódus következik az életemben... És egy újabb pécsi út...
1 megjegyzés:
Lehet, azt kéne kívánnom, hogy még sok ilyen... napot/bejegyzést. De nem. De igen.
Megjegyzés küldése