Tegnap megtartottam életem első óráját... na jó, igaz, hogy csak az első félóra volt, mert egy évfolyamtársammal ketten léptünk a XI.A osztály elé, de akkor is, 25 percet folyamatosan beszélni (és előtte az óra első részében a Nagy Rózsaszín Műanyag Bábut élesztgetni) eléggé kimerítő volt.
És egy év óta először ismét hallottam, amint egyenletes, de kissé gyorsabb ütemben, dobol a vér a fülemben. (komolyan nem verset akarok faragni, véletlen egybeesés a szóvégi összecsengés:) )
Végül is egész jól sült el, belefértünk az időbe, elárasztottuk szegény diákokat az információk halmazával és közben azért szórakoztak is az általam a Power Point-os bemutatóba bevágott képeken. Hiszen erről szól az egész: játszva tanítani és tanítva játszani. El sem tudnám képzelni, hogy valaha úgy tarsak órát bárkinek, hogy felolvasom egy papírról a mondanivalómat. Még akkor se, ha tudom, hogy előtte 2 napon keresztül éjjel 2-kor kell lefeküdjek a power pointos bemutató készítése miatt (mint azt most is tettem). De azért annak is örvendek, hogy hosszú ideig ez volt az (első és) utolsó tanításom, magyarul szinte poénos megtenni, de ugyanez románul azt hiszem véres kínszenvedés lett volna. És az én kis világomban magyarul tanítani sajnos nem lehet... legalábbis nem az első 30 évben. Utána meg már kinek van türelme holmi taknyos gyerkőcökhöz (akik teljesen véletlenül orvostan- vagy egyéb ilyen finomság-hallgatók).
Szóval ezt is kipróbáltam. Mint a filmezést.:) És még sokminden van a nagyvilágban, ami folytathatja a sort. De csak szépen, ügyesen, apránként...
Hát akkor: "Kérem a következőt!":)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése