egy jólnevelt hétfő :)

.. ma relatíve hasznosan töltöttem a napot az eddigi szabadnapjaimhoz képest, amikor csak tévéztem, interneteztem, ettem, disszertációt írtam, aludtam... :) Reggel már korán ébresztő volt, mert szokás szerint minden évben a papok a mi negyedünkben, a mi tömbházunknál kezdik a házszentelést... évtizedek alatt sem sikerült megbarátkoznom ezzel a szokással, minden alkalommal szorongással tölt el és megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor átesek rajta... szerintem vagyunk még így ezzel egy páran... Természetesen hogy minden a hagyományoknak megfelelően menjen, megint megkérdezte egy ismeretlen pap, hogy egyetemista vagyok-e (válaszoltam, hogy azon már túl vagyok, az évek számát inkább nem részleteztem) és amikor kiderült, hogy más pénznemben kapom a fizetésemet, kaptam én is külön egy szentképet, amin látszik a templomunk, hogy legyen amit magammal vigyek. Viszem is, jó lesz időnként vetni rá egy pillantást, úgyis egyre gyakrabban fogok neki nosztalgiázni mostanában ... A napokban épp azok az idők jutottak eszembe, amikor nagymamám még pöttöm koromban először vitt el ebbe az ominózus templomba, hátul ültünk be a fehér fapadba - ő mindig oda szeretett ülni -, sötét volt, elég sokan voltak körülöttünk és csodálkoztam, hogy nagyi honnan tud minden éneket, pedig milyen sokfajtát énekelnek, és hogy én hogy fogom ezt mind-mind megtanulni... ez az első aktív templombajárós emlékem - a többiről talán majd máskor... :)
Visszatérve a napirendhez, megszenteltetésünk után anyuval elindultunk még 1-2 utólagos ajándékot venni, szerencsére elsöprő sikerrel jártunk, mindezt kb 35 perc alatt gyalogosan (ezért is szeretem a kisvárosokat, nem kell fél napig utazni, hogy az ember odaérjen valahova...), majd ebéd után meglátogattam gyerekkori barátnőmet, férjét és a két kis tündérkisasszonyukat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ékszerkészletemet további darabokkal gyarapítsam. :) És mint mindig, most is elcsábultam a csodaszép gyöngyök láttán, (takarítási vágyban nem, de ékszerekhez fűződő viszonyom tekintetében úgy látszik én is az igazi nő kategóriába sorolódom... :) ), úgyhogy pár szép darabbal gazdagodva hozott haza apu a sűrű hóesésben, szélsebes 30 km/h-val suhanva a karácsonyi fényekben úszó havas (eltakarítatlan) utakon...
Ezek után még egy fogorvosi beavatkozás is belefért az estébe, úgyhogy most zsibbadt ajakkal, a havas utakon valahol elveszített bal állkapocsfél érzetével üldögélek a gép előtt...

... már csak egy pohár forralt bor emelhetné a nap hangulatát, de lehet, hogy beérem egy kis száraz vörössel is...

töltődöm...

... a családdal töltött Karácsonyból, az ünnepi üdvözletekből, az ismerős arcokból a templomban, a régen látott utcákból, házakból, az útmenti hóból, a csepegő ereszekből...
... és még hátra vannak a barátokkal (és egyeseknél a gyerekeikkel) való találkozások... :)

... a végén annyi energiát felhalmozok, hogy egy nekifutásra befejezem a főművemet (ami egyelőre pár napja háborítatlanul hever egy pendriveon a hátizsákom mélyén...), utána pedig még megírom az elmaradt beszámolóimat, valamint lezárom a 2010-es Esztendőt, amiben volt hideg és meleg is bőven - így utólag talán melegből kicsit több. :)
... na de mindent csak szépen, sorjában, alaposan megfontolva - nem úgy, mint a legutóbbi akcióm esetén így a szabadságom alatt, amikor sikerült gyorsan feliratkoznom egy 3 órás kurzusra, ami miatt lemaradok két másik számomra sokkal fontosabbról...

halasztott ajándékbontás

... szegény bátyó belépett a magáncéges alkalmazásban álló jómunkásemberek sorába, ennek következtében a mai napot még pénteki órarend szerint ledolgozták, így már csak holnap reggelre ér haza (hiába sietett úgy az angyalka, hogy majd kezét-lábát-szárnyát-kerekes bőröndjét törte...)...

... és az angyalkával folytatott családi kupaktanács eldöntötte, hogy hozza is bármikor a sok szép ajándékot (mert mindannyian feltűnően jók voltunk egész évben), pakolja csak le nyugodtan a fa alá, mert úgyis csak holnap reggel nyitjuk ki, álmosszemű bátyóval (és hugival - azaz én) egyetemben... esetleg addig még fordulhat egyet és hozhat még pár további ajándékot is. :)

... mert hát azért úgy az igazi, ha négyen énekeljük négyfajta egyéni dallam és hangmagasság szerint a "Mennyből az angyalt", miközben apu szokás szerint megpróbálja ismételten felgyújtani a karácsonyfát - akarom mondani, meggyújtani egy csillagszórót.... :)

... sürgölődés... :)

... biztosan mindenki ismeri már az alábbi videót, de én épp készülök ki a konyhába segédkezni, és eszembe jutott ez a remekmű. Jót nevettem rajta. :)



... nagyon remélem, hogy nem fogok hasonló jeleneteket produkálni ma délután... :D
... és ha mégis, szerencsére nem lesz megörökítve. ;)

Boldog Karácsonyt Mindannyiunknak! :)

mai csendélet...

ide is megérkezett ...

... az igazi tél, ma éjjel végre lehavazott... persze ezek után nem meglepő, ha hajnalban egy mentőautó szabályosan velő(me)trázó szirénázása ébresztett, szerencsére a heves szívdobogás relatív gyorsan visszaváltott a megszokott alvás alatti lassú szívveréssé, úgyhogy még egy kicsit vissza tudtam keveredni álmaim meglehetősen kusza birodalmába, mielőtt végleg elindult a nap... :)
... szokatlan volt ma délután 3:20-kor elszabadulni jelenlegi munkahelyemről (még világos volt :) ), ennyi rengeteg szabadidővel a nyakamban végre neki is foghattam a nagytakarításnak, alakul a rend, csak az a kár, hogy mire a szüleim ideérnek, megfakul a csillogása (2 nap múlva találkozunk... :) ).

... most először pislákolt fel bennem némi karácsonyi hangulat, remélem a holnapi ünnepség A klinikán nem oltja ki, mielőtt még igazán megszülethetne...

szombati munkanap - megint....

... bár így is, úgy is munkával tölteném a holnapi napot, mégis nagyon rosszul esik, hogy ezt hivatalosan is meg kell tegyem, reggel megint korán kell keljek (igaz szinte egy órát nyerek az új helyen, ahol a gyakorlatomat töltöm, de talán még nehezebb is felkelni, mint korábban), utána délután 3-4-ig megint teljesen fölöslegesnek érzem magam, nem találom a helyem, tengek- lengek, úgy érzem, csak terhére vagyok annak, akihez beosztottak, és egyelőre a tudatalattim legmélyéről sem tudom előbányászni az 5 éve tanultakat ebből a tantárgyból... este viszont nincs időm elseperni a homályt a tanultak fölül, mert hát valamikor haladni is kell a saját munkáimmal...

... kicsit frusztrált vagyok, nagyon utálok mindig újrakezdeni, nem tesz jót a törékeny önbizalmamnak...

... na de itt a Karácsony lassan, és talán jövő héten már lesz időm is erre gondolni... és kicsit ráhangolódni. :)

két lélegzetelállítóan ..

... szellemes bejegyzést akadályozott meg hirtelen, hogy 5 év után először elromlott a fényképezőgépem... lehet, hogy a római esős hétvége hozta elő mozgásszervi panaszait (az objektív mozgása akadályozott, se előre, se hátra, csak kattog és erölködik a gép közben), aztán egy bánatosat még csippan és kihúnynak a fények... és megjelenik egy kiírás, hogy E18... ez lenne odaát...?

... nagyon úgy tűnik, hogy csak a családom férfitagjainak fényképezőgépeire hagyatkozhatom idén a Karácsony megörökítésében, mert Pesten a márkaszervízbe már csak januárban tudom eljuttatni a gépet (addig megpróbálok itt közelebb is találni valami hasonlót)... szerencsére mindkét családtagomban egy kis fotóriporter veszett el, úgyhogy akkor már csak a Szilvesztert kell valahogy megszervezni...

... valahogy meg sem fordult eddig a fejemben, hogy a kütyüjeim élete is véges... vajon melyik következik ezután... ?

meccs indul...

... első szett: a labdát (disszertáció nulladik verzió :) ) átütöttem a főnököm térfelére - remélhetőleg marad 1-2 napom pihegni, ameddig visszarepül... :)

a felnőttéválás...

... egyik döntő momentuma, amikor az ember neve (legnagyobb meglepetésére) bekerül a helyi telefonkönyvbe (a vezetékes telefonszáma mellé)...
... az elszakadás egyik fontos momentuma, amikor észreveszi, hogy a nevéhez közel-távol egyetlen rokon neve sem szerepel a névsorban...

... és egyesekben ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hogy a búbánatba keveredett ide évekkel ezelőtt és vajon hány telefonkönyvben fog még szerepelni, mire megtalálja az igazit, a Nagy Végső Könyvet...

... fura...

... ma egész nap a disszertációmat bütyköltem (leszámítva a régóta esedékes házimunka tizedrészére áldozott időt), és a délelőtti 72 oldalból estére már csak 67 oldal maradt... ha így folytatom, lassan elfogynak az oldalak és kezdhetek mindent elölről... hát hogy is van ez...?

Honom...

... és vágyam... :)

szólhatna ez a nap...

... akár az örömről is, hiszen elég nagy lépés ez valamerre, talán a (rég)múltba, talán a jövőbe (vagy csak az egy helyben, de másként toporgásra) de sikeresen megadtam magam ismét az apró hétköznapi bosszúságoknak, hagytam, hogy felemésszék a boldogságra megtakarított energiát... és sajnos a mások miatt felgyűlt bosszúságot a veleszületett diplomatizmusom és konfliktusundorom miatt a mit sem sejtő hozzátartozóimon töltöttem ki, pedig egyáltalán nem ezt érdemlik...

... de a vélt és valós frusztráció sajnos nem feneketlen zsákban gyűlik és időnként utat mar magának, céltalanul nekiindulva...

... ezt a feltartóztathatatlan erőt még meg kell tanulni építő jellegű cselekvéssé változtatni...

hatékonyodom...

... vagy legalábbis próbálok, azt az elhatározást kíméletlenül a fejembe dögönyözve, hogy ezentúl hivatalos emailekre 24 órán belül, magán jellegű emailekre 48 órán belül válaszolok. Ugyanakkor minden újabb feladatnak max. 1 hét határidőt adok (hoppá, a disszertáció írással akkor jó lesz kicsit igyekezni, na de sebaj... :) ), mert csak húzom, halasztom egyes dolgaimat (természetesen azokat leginkább, ahol törvényeknek kellene utánaolvasni, adatbázisokat kellene feltölteni, embereket kellene felhívni - igaz is, mondtam már, hogy utálok telefonálni...? ).

... annyi rengeteg jó elhatározásom van, már csak be kellene tudni mindegyiket tartani... máskülönben a káosz szép lassan végleg átveszi az uralmat az életem felett, még mielőtt az újraindítás (riavviamento) gombbal (pomello) tisztára tudnám törölni a lapjaimat... vagy legalább a feladatos listámat... :)

az őszülés...

... ott keződik, amikor MÁSOK veszik észre a fejeden az ősz hajszálakat... az én hajkoronámban is találtak 2-3 darabot a hétvégén, bár szerintem abból legalább kettő szőke volt...

... eljutottam abba a korba, amikor már szívesebben butulnék, mint öregednék... (elnézést kérek a szőke olvasóimtól, rájuk természetesen az öregedés előtti rész nem vonatkozik... ;) )

megjöttem...

... Rómából, mindenféle szempontból emlékezetes marad ez a kis utónyaralás, megdőlt pár "leg-leg" is az eddigi utazásaimhoz képest... :)
... a "b" betűvel kezdődő, "eszámoló"-val folytatódó ritka jelenséget pedig nem ígérem, de igyekszem... :) mint oly sokszor is korábban...
... inkább a horgolást kellett volna hobbinak választanom blogírás helyett, mert azzal legalább csak magammal szemben lennének lemaradásaim...

káció... :)

... holnap már akáció lesz, egy kis ügyelettel megtűzdelve, és holnapután már a vakáció szóra fognak ébreszteni a hajnali 6-kor teljes robajjal meginduló ételszállító szekerek...
... és a rákövetkező napon pedig már pihenek, lazítok és lázítok idegen tájak felfedezésére... :)) beszámoló majd talán, bár magamat ismerve nem túl sok eséllyel...
... az előbb végre befejeztem a könyv rám eső részének kijavítását, így holnap végre vissza a feladónak, egy 1 hónapos kísértetet hessegetek el magamtól. Ha legközelebb valami hasonló, teljesen ingyenes és bérmentesített feladatot kapnék, állítsatok le légyszi, nem hiányzik ez nekem, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, amik sokkal régebb óta várják, hogy végre sorra kerüljenek. Az egyik ilyen a magánéletem, némi jógatanulással és olaszleckével megtűzdelve...

új utakon...

... tegnap este, mivel nyugodtnak ígérkezett az ügyelet, ráértem egy kicsit gyakorolni a pszichoterápiát (= megnyitni és hagyni megnyílni a beteget és célokat adni neki, hisz nem tanultam semmi ilyesmit eddigi pályafutásom során), méghozzá meglepő sikerrel, az egyik betegtől utána még egy doboz Merszíí csokit is kaptam, és a depressziós beteget utána többször hallottam nevetgélni és elmosolyodni az este folyamán... ezt teszi 15-20 perc beszélgetés a beteggel szemben a kissámlin ülve...  Egy másik "beteg" a barátnőm volt, aki egy nehéz műtét utáni lábadozás közben esett teljesen kétségbe, és fél óra telefonos konzultáció után az volt az érzésem, hogy kicsit megnyugodva, konkrét tervekkel a fejében tette le a telefont.

... a végén még kiderül, hogy (bár erre soha életemben nem vágytam és gondoltam) pszichiáternek vagy pszichológusnak kellett volna menjek, mert egy kissámlin ülve, vagy telefonvégen még hasznos is tudok lenni... hogy elhúzódó hatást fejtek ki, vagy sem, azt persze egyelőre nem tudhatom. :)

(... olyan jó lenne tudni, hogy most jó úton járok-e...)

... az is kiderült, hogy a takarítónők a munkahelyemen csak úgy hívnak, hogy a "mosolygós doktornő"... Kicsit megkönnyebbültem, mert vannak olyan kollégák is, akik nem úszták meg ilyen barátságos becenevekkel... :)) ...
... és hát, mint tudjuk, a takarítók rögtön az intézményvezetők után jönnek a tekintély szempontjából... persze, mint mindenben, ebben is vannak (szerencsére) kivételek... :)

... szóval erre az ügyeletre szívesen fogok visszaemlékezni, mert gyógyszerek nélkül is hatásosnak éreztem magam (minden apró sikerélmény elfér vékonyka gyűjteményemben :) ).

menekülés...

... ma a lektorálás elől a hivatalos és kevésbé hivatalos e-mailekbe menekültem, az e-mailek elől pedig a lektorálásba... így visszatekintve, ma egész nap csak menekültem... a közbeeső állomás pedig mindig a konyha volt, a gumicukorkától a currys csirkemellig jutottam el, röpke kitérővel az áfonyás joghurthoz, 1-1 körtéhez és banánhoz...
... ha ezt megúszom mindenféle tápcsatornai tünetek nélkül, talán holnap legalább a lektorálást befejezem... a hűtőm ilyen tempóban úgyis reggelre kiürül... :)