... értem haza, jó most ez a békés zsongás a fejemben, még a vidám párbeszéd utórezgése... és egy kicsit a csapolt barna söré... :)
... kicsi a világ, ha itt az asztali társaságnál is kiderül, hogy 3-ból kettő tudja, hogy mi az az egészségügyi "trusza"... :)
... holnaptól viszont megint azon a helyen dolgozom, ahol 3 évig tengettem az életem, de most valahogy nem tölt ez el örömmel, nem lesz ez boldog visszatérés, mert inkább otthon éreztem magam a sürgősségin, ahol a közös bajban összetartottak az emberek...
... megint kezdődik a piszkálódás, a demokráciában a hűbéri feudalizmus, ahol nem feltétlenül az elvégzett munka és rang után mérik a jogokat...
... hmmm, lehet, hogy nem kellene egy korsó barna sör után nekifogni blogolni... :)
... jobb lesz lefeküdni és frissen, kipihenten ébredni...
szerda, június 30, 2010
hétfő, június 28, 2010
visszaértem...
... épen, egyben, feltöltődve a Kárpátalján látottakkal és az ott élő magyarok kedvességével, megmaradni akarásával.
... kattogtattam kb 600 fotót is, a képes beszámolóra tartogatom, egyet a hangulat kedvéért azért ide is beteszek... :)
kedd, június 22, 2010
... az ágy mellett...
... ott áll a csomag útra készen, jó lesz reggel félálomban átesni rajta ... :)
... még egyszer átfutok a listámon, odakészítem a hajnali kávét, aztán irány az ágy, mert holnap korán kelek...
... új ország, eddig még soha nem látott helyek, de sorsunkban rokon emberek - Kárpátaljára megyek szüleimmel és egy lelkes csoporttal. :)
... ha visszajöttem, még jelentkezem. ;)

hétfő, június 21, 2010
(lelki)ERŐ...
... hát igen...
.. és bár hajlamos vagyok mindenhez kommentárt fűzni (legalábbis a való életben, főleg biztonságos környezetben), ehhez most nem tudok...
... ritkán, de van ez így...
.. és bár hajlamos vagyok mindenhez kommentárt fűzni (legalábbis a való életben, főleg biztonságos környezetben), ehhez most nem tudok...
... ritkán, de van ez így...
vasárnap, június 20, 2010
nagyon úgy tűnik...
... hogy valamilyen okból kifolyólag vonzom az állatokat - az albérletembe... (ez a kijelentés csakis kistestű lényekre vonatkozik:) ). Kezdetben molyokkal küzdöttem, majd jöttek a hangyák, később álkaticabogár-elimináló akcióba kellett kezdenem... ez a hétvége a méhekről szólt, beköltöztek az erkélyre és nekifogtak egy eldugott helyre lépesmézházikót építeni maguknak... amikor pedig ezt sikerült James Bond filmbe illő hadművelet árán eltávolítani, kerülő úton visszatértek, ezért végül nem maradt más, mint a mindentudó internet, ahonnan merítettem pár ötletet. Tudtátok például, hogy a szegfűszeg egy pohár vízbe téve elűzi a szúnyogokat és minden egyéb röppentyűket? Legalábbis egy Duna-parton lakó fórumozó szerint... :) Nos, én a megtakarított pénzemet őrölt szegfűszegbe (mert egészet nem találtam a sarki boltban) és szúnyogriasztó spraybe fektettem, mindkettővel bőségesen elláttam az erkélyt és nem marad más hátra, mint reménykedni, hogy "mukodik" a varázs...
... és hamar elvirágzik a hárs az ablakom előtt...
... és hamar elvirágzik a hárs az ablakom előtt...
kedd, június 15, 2010
eltörpül...
... a félelem, hogy másokon nem tudsz segíteni, amellett az érzés mellett, hogy a saját szeretteid életét nem tudod megóvni a távolság, az otthoni körülmények és szeretteid önnön makacssága miatt...
... és miközben másokkal igyekszel közvetlen, megértő és gondos lenni, addig az otthoniaknál csak remélni tudod, hogy legalább ugyanezt a gondoskodást megkapják - feltéve, ha (egyébként) okos fejükkel belátják, hogy néha azért a bajok megelőzése érdekében is célszerű elmenni a dokihoz, nem csak amikor már bekövetkezett...
... remélem célba ér az üzenet... :)

vasárnap, június 13, 2010
időnként...
... meg kell újulni... a külső próbálkozást itt is láthatjátok, a belső még folyamatban, azt nem lehet sajnos 1-2 kattintással elintézni. :) ... pedig milyen jó is lenne...
... és miközben egyik napról a másikra küzdöttem félelmeimmel a szakmai tapasztalatlanságom és bizony tudatlanságom miatt, lassan eljön a 3 hónapos, legnehezebbnek és egyben legtanulságosabbnak tartott gyakorlatom vége - és akkor elmondhatom, hogy ezt is túléltem. :)
... a Fennvaló mindig gondoskodik arról, hogy sokkterápiával kigyógyítson a fóbiáimból - előre izgulok, melyik félelmem következik a sorban... :)

hétfő, június 07, 2010
... eddigi pályám...
... csúcsát jelentette, amikor ma hajnali 3 órakor gáláns mozdulatokkal felsegíthettem egy hajléktalanra a zakóját (bár rontotta kicsit az összképet, hogy a zakó alatt mondjuk nem volt semmi, csak csupasz viszkető bőre)... :)
... egyébként tisztelettudóbb volt, mint a betegeket kísérő hozzátartozók 90%-a...
... különös éjszaka volt... :)
... egyébként tisztelettudóbb volt, mint a betegeket kísérő hozzátartozók 90%-a...
... különös éjszaka volt... :)
csütörtök, május 27, 2010
... áramszünet...
... kell vagy nem kell, holnap lesz, nem is kicsi, az előzetes kiírás alapján legalább 7 órán keresztül fog tartani... kíváncsi vagyok, hogy fogom kibírni ennyi ideig számítógép, rádió és tévé nélkül... a végén még kénytelen leszek átaludni ezt a kritikus periódust, vagy, ha mégsem jönne össze valami miatt, akkor átkonvertálom 7 darab "Föld órájává" és akkor a következő hét évben fényárban úszhat a lakás március 27.-e körül, mert én már megtettem a kötelességemet a klímavédelemért... :)
Na jó, ennyire azért nem vagyok áramfüggő, majd befejezem addig a pár napja elkezdett szépirodalmi művet napvilágnál, összeírom a vészesen közelgő jövő hét feladatait és már vége is a kényszerpihenőnek. Hoztam ugyan szakirodalmat is, de az összeegyeztethetetlennek tűnik az itthoni környezettel, hogy ismét szüleim kislánya lehetek, gondoskodnak rólam, és nem nekem kell másokról dönteni... :) És érdekes módon, hogy ha nem kell hajnalban kelni, még a késő esti filmnézésre is marad bőven energiám... :)
Néha nagyon nem szeretek felnőtt lenni ... mint például jövő hétfőtől a következő hazaútig...

hétfő, május 24, 2010
... ahogy telnek...
... múlnak az évek, egyre nagyobb kedvet kapok a nosztalgiázásra... és hát ugyebár telnek, nem is akárhogy, akivel pár hónapja még arról beszélgettem, hogy a babát egyelőre még nem is tervezik, az 6 hete már boldog édesanya (és cseppet sem koraszülött a csodaszép kis utód :) ). Igazából ezek azok a viszonyítási alapok, amelyekhez képest érzem magam egyre öregebbnek... és hát kezdek azon gondolkozni, mivel tudom magam kimagyarázni az érettségi találkozón, hogy hol siklottak el az eredeti tervek, a család, a gyerök(ök) (a többi nagyjából stimmel, még szerencse, hogy azért ifjonti fejjel nem láttam épp annyira fényesnek a jövőt:) ).
Okosabb nem jut eszembe, mint hogy "Ilyen az Élet..." az, hogy kinek mit tartogat, nem biztos, hogy egy jól meghatározott logikai rendnek feleltethető meg. Vagy talán mégis, és majd pár év múlva felcsillan a szemem és végre megértem, hogy miért is ... vagy miért is nem... bár talán kezdem már kapisgálni... :)

vasárnap, május 16, 2010
... ebben az esős időben...
... csak ez a pillecukros videó tud kicsit felvidítani (ismét köszönet L.-nek érte, aki nagyon jó dolgokat talál hálón innen, hálón túl :) ).
... csak ne kéne ma este is dolgozni menni... hátha felkap a szél munkába menet és letesz mondjuk Gibraltárban vagy Új-Zélandon (azért lehetőleg emberlakta vidéken, bár mellesleg jól esne most egy hétig némaságba burkolózni)...
... egyébként szeretem az embereket, mondtam már? :)

szombat, május 15, 2010
Egy kis olvasnivaló
... az erdélyi műemlékekről, tudományos igényességgel megszerkesztve. Ingyen reklám, véletlenül bukkantam rá... :)
http://lexikon.ro/
http://lexikon.ro/
péntek, május 14, 2010
.. némi grandománia...
... azért belém is szorult, mert életem első salátaleveséből egy közepes méretű afrikai ország lakói pár napig jóllakottan járhatnák az ősi törzsi esőtáncot... :) két tányér megevése után még semmi jelét nem látom a szintaapadásnak, jutni fog ebből még azt hiszem jótékony célokra is... :)
... az egy hónapos levesmentesség most egy darabig másodikat nem fogok főzni... :)
... az egy hónapos levesmentesség most egy darabig másodikat nem fogok főzni... :)
hétfő, május 10, 2010
A kód neve: limonádé
... tudományos jellegű érdeklődésem és feladataim tudatosítása az utóbbi héten a bányai béka nemesebbik felének alja alatt tengett-lengett, ezért egy hét alatt két egész filmet megnéztem a számítógépemen. A mai film bevezető mondatait szeretném megosztani veletek, frappáns és elgondolkodtató - olyannyira, hogy csak sejtelmem van, mit is jelenthet ez a saját életemre adaptálva... :)
"Legkeményebb erőfeszítéseid ellenére, néha citromokat kapsz az élettől. Ebben az esetben két dolgot tehetsz, barátom. Vághatsz hozzá savanyú arcot, vagy csinálhatsz belőle limonádét."
Problémáim azonosítása és a megoldás elérése céljából első lépésként úgy vélem, hogy definiálnom kell végre a "limonádé" fogalmát, hátha így sikerül kideríteni, mi is okozza bennem ezt a rengeteg fölösleges feszültséget...

vasárnap, május 09, 2010
... lassan...
... elcsendesedik minden, a nővérpultról beszűrődő halk beszélgetést is egyre gyakrabban szakítja meg 1-1 ásítás, a betegek is már alszanak a számukra fenntartott megfigyelőhelységben...
... a vizsgálót már csak a monitor ledje világítja meg ritmusosan, kitartóan, amikor a képernyő már rég elfeketedett, ő még csakazértis ide-oda pislog, hogy ne maradjak teljesen egyedül a sötétben... a keskeny vizsgálóasztalon fekszem, párna nélkül, kissé dideregve a rövidujjú köpenyben, csak vékony papírral elválasztva az asztalt borító valaha fehér műbőrtől... jobb oldalamra fordulva a gyenge fényforrás szűrődik át szemhéjamon, balra fordulva viszont beborít mindent a sötétség, magamra maradva lassú, ritmusos szívdobbanásaimmal, amelyeket a kemény asztal még jobban felerősít, kiszorítva a gondolatokat a fejemből...
... 1 órán keresztül csak hallgatom a szívverésemet, el viszont nem álmosodom, hisz ébrentartanak az időközönként korábban beköszönő dobbanások...
... aztán egyszercsak meghallom a halkan begördülő kerekek hangját, a mentő hátsó ajtajának súrolódva nyílását és tudom, hogy végetért a pihenés, ismét koncentrálni kell és jól dönteni, és még így is hálás lehetek, hogy ez az egy órácska is megadatott...

csütörtök, április 29, 2010
meglepetés előadáson...
... lámpaláz ellen kiváló megoldás, ha előtte éjjel dolgozol, a munkamentes periódusokat beszélgetéssel töltöd, majd délben 3 óra édesded alvás után készülni kell, lehetőleg vasalást nem igénylő ruhákat összeválogatni és mire odajutsz, hogy felkérnek megtartani a nyitó előadást, már olyan álmos vagy, hogy az adrenalinszint meg sem rezdül, hisz az ehhez szükséges energiát a szem nyitvatartása már rég felemésztette...
... és hogy miért meglepetés előadás...? mert elég nagy meglepetés volt, amikor gyanútlanul megnyitottam két hete a programot, tudásra szomjazva, ehelyett rögtön az első téma mellett a saját nevemet láttam - úgy, hogy engem előtte elfelejtettek értesíteni...
... valahogy ezt is át lehet vészelni - kíváncsian várom a következő csapást...

kedd, április 20, 2010
Elkupaktalanodtam... :)
2 éve gyűjtöm lelkesen a kupakokat, először csak amiatt, mert észrevettem, hogy a főbérlőmnek is volt egy szép kis gyűjteménye (furcsálltam is egy kicsit), utána pedig már azért is, mert kiderült, hogy ezzel alkalomadtán jót is lehet cselekedni... ugyanis léteznek olyan akciók, amikor jótékony célra felajánlják, hogy ennyi meg annyi kupakért cserébe beteg gyerekek, nonprofit szervezetek megsatöbbi valamennyi pénzt kapnak. Hát én már lassan két éve vártam ilyen felajánlásra, Pesten egyszer láttam is ilyesmit a Westendben, de úgy látszik "vidéken" ez annyira nem divat, vagy csak nem a megfelelő helyeken fordulok elő... és meg... és össze meg vissza... :)
Az utóbbi időben már elég gyakran célozgattak arra, hogy lehet, hogy nem ártana kidobni a színes kis mütyűröket, mert így is elég nagy a káosz itthon, na de mielőtt erre rászántam volna magam, most szombaton munkába menet szerencsére észrevettem a klinikán azt a kis dobozt, amiben egy leukémiás kislánynak gyűlnek a kupakok...
Tegnap tehát könnyű szívvel megváltam gyűjteményemtől, azért egy utolsó fotót készítettem róla (az öngyújtó csak viszonyítási alap és nem annak a jele, hogy rossz útra tértem volna...;) ).

... és lassan kezdhetem elölről a gyűjtést, mert az üres palackok száma is kezd ismét megemelkedni a lakásban... :)

péntek, április 16, 2010
... még egy...
... erőtlen integetés, egy könnyes félmosoly, és ki is gördült a busz a pályaudvarról, hogy messze vigye tőlem Anyut, ismét egyedül maradva ebben a közepesen böhöm(ke) városban... ismét vissza kell szokjak arra, hogy reggel nem készül el a kávé, ha én nem teszem oda, a szendvicset is magamnak kell összedobáljam, és nem dorgál meg senki, hogy a papírhegyekkel fedett asztalkát még mindig nem takarítottam le...
... ahogy telnek az évek, egyre nehezebben búcsúzom szeretteimtől... de hátha eljön még az idő, amikor a könnyeket meg tudom spórolni a kitörő öröm számára...
... most mindenesetre nagyon egyedül érzem magam... :(

vasárnap, április 11, 2010
Azt sejtettem ugyan...
... hogy nem múlhat el meglepetések nélkül ez a nap, de ez a sok csetlés-botlás, nyekergés, "fekete-fehér-igen-nem" játék (csak épp pártnevekkel), percenként 5-ször elhangzó "kampánycsend" szó, az ennek ellenére virtuálisan -de ténylegesen- hömpölygő információ áradat az interneten, amelyet laptopján a választási bizottság is fanyar mosollyal olvas, miközben a kampánycsend további fenntartását szorgalmazza (vagy nem, embertől függően), a bezárt, szomjazó és fagyoskodó emberek, kifogyott kávé- és üdítőautomaták...
... ennek fele is elég volna, hogy emlékezetes maradjon ez a nap... :)
... és végre a kampánycsendsértő adatok miatt a szájízem sem lesz olyan keserű - és nem feltétlenül a jelenleg is kortyolgatott bodzalé miatt...
... kár, hogy holnap ismét 12 óra tömör élvezet vár rám, ezért nem tudom kivárni a hivatalos eredmény megszületését, de mindenkinek érdeke, hogy holnap kisimult vonásokkal és jólfésült idegekkel kezdődjön a nap számomra - konkrét választási eredményektől függetlenül is... :)

péntek, április 09, 2010
Úgy tűnik...
... hogy a várva várt áttörés nem érkezett meg a blogírásomban, maradok hát a szokásos témáknál (ÉN és a magam nagy nyomorúsága...:) ) és ha még adódik valami izgalmasabb téma, ami el tudja terelni a figyelmet átmenetileg az előbb felsorolt két igencsak fontos jelenségről... :) A gyakoriság is marad természetesen a régi, ezen a téren sem kell tartani újítástól... :)
Lalinak pedig köszönöm a hobbi/téma tippeket, de sajnos valahogy egyiket sem sikerült beilleszteni a html kódomba (remélem az informatikusok most nem ráncolják a homlokukat a szóhasználatom helytelenségén... ;) ), úgyhogy a hobbikeresés folytatódik, a nagy kaland még várat magára. :) Illetve kaland az van bőven, csak nem hiszem, hogy a "minden héten egy beteggel történő negyedik típusú találkozás bemutatása" lenne a megoldás a Hozzátok fűződő viszonyom ápolására.:)
Nna, majd csak kialakul... vagy nem... de az biztos... :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)