egy jólnevelt hétfő :)

.. ma relatíve hasznosan töltöttem a napot az eddigi szabadnapjaimhoz képest, amikor csak tévéztem, interneteztem, ettem, disszertációt írtam, aludtam... :) Reggel már korán ébresztő volt, mert szokás szerint minden évben a papok a mi negyedünkben, a mi tömbházunknál kezdik a házszentelést... évtizedek alatt sem sikerült megbarátkoznom ezzel a szokással, minden alkalommal szorongással tölt el és megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor átesek rajta... szerintem vagyunk még így ezzel egy páran... Természetesen hogy minden a hagyományoknak megfelelően menjen, megint megkérdezte egy ismeretlen pap, hogy egyetemista vagyok-e (válaszoltam, hogy azon már túl vagyok, az évek számát inkább nem részleteztem) és amikor kiderült, hogy más pénznemben kapom a fizetésemet, kaptam én is külön egy szentképet, amin látszik a templomunk, hogy legyen amit magammal vigyek. Viszem is, jó lesz időnként vetni rá egy pillantást, úgyis egyre gyakrabban fogok neki nosztalgiázni mostanában ... A napokban épp azok az idők jutottak eszembe, amikor nagymamám még pöttöm koromban először vitt el ebbe az ominózus templomba, hátul ültünk be a fehér fapadba - ő mindig oda szeretett ülni -, sötét volt, elég sokan voltak körülöttünk és csodálkoztam, hogy nagyi honnan tud minden éneket, pedig milyen sokfajtát énekelnek, és hogy én hogy fogom ezt mind-mind megtanulni... ez az első aktív templombajárós emlékem - a többiről talán majd máskor... :)
Visszatérve a napirendhez, megszenteltetésünk után anyuval elindultunk még 1-2 utólagos ajándékot venni, szerencsére elsöprő sikerrel jártunk, mindezt kb 35 perc alatt gyalogosan (ezért is szeretem a kisvárosokat, nem kell fél napig utazni, hogy az ember odaérjen valahova...), majd ebéd után meglátogattam gyerekkori barátnőmet, férjét és a két kis tündérkisasszonyukat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ékszerkészletemet további darabokkal gyarapítsam. :) És mint mindig, most is elcsábultam a csodaszép gyöngyök láttán, (takarítási vágyban nem, de ékszerekhez fűződő viszonyom tekintetében úgy látszik én is az igazi nő kategóriába sorolódom... :) ), úgyhogy pár szép darabbal gazdagodva hozott haza apu a sűrű hóesésben, szélsebes 30 km/h-val suhanva a karácsonyi fényekben úszó havas (eltakarítatlan) utakon...
Ezek után még egy fogorvosi beavatkozás is belefért az estébe, úgyhogy most zsibbadt ajakkal, a havas utakon valahol elveszített bal állkapocsfél érzetével üldögélek a gép előtt...

... már csak egy pohár forralt bor emelhetné a nap hangulatát, de lehet, hogy beérem egy kis száraz vörössel is...

töltődöm...

... a családdal töltött Karácsonyból, az ünnepi üdvözletekből, az ismerős arcokból a templomban, a régen látott utcákból, házakból, az útmenti hóból, a csepegő ereszekből...
... és még hátra vannak a barátokkal (és egyeseknél a gyerekeikkel) való találkozások... :)

... a végén annyi energiát felhalmozok, hogy egy nekifutásra befejezem a főművemet (ami egyelőre pár napja háborítatlanul hever egy pendriveon a hátizsákom mélyén...), utána pedig még megírom az elmaradt beszámolóimat, valamint lezárom a 2010-es Esztendőt, amiben volt hideg és meleg is bőven - így utólag talán melegből kicsit több. :)
... na de mindent csak szépen, sorjában, alaposan megfontolva - nem úgy, mint a legutóbbi akcióm esetén így a szabadságom alatt, amikor sikerült gyorsan feliratkoznom egy 3 órás kurzusra, ami miatt lemaradok két másik számomra sokkal fontosabbról...

halasztott ajándékbontás

... szegény bátyó belépett a magáncéges alkalmazásban álló jómunkásemberek sorába, ennek következtében a mai napot még pénteki órarend szerint ledolgozták, így már csak holnap reggelre ér haza (hiába sietett úgy az angyalka, hogy majd kezét-lábát-szárnyát-kerekes bőröndjét törte...)...

... és az angyalkával folytatott családi kupaktanács eldöntötte, hogy hozza is bármikor a sok szép ajándékot (mert mindannyian feltűnően jók voltunk egész évben), pakolja csak le nyugodtan a fa alá, mert úgyis csak holnap reggel nyitjuk ki, álmosszemű bátyóval (és hugival - azaz én) egyetemben... esetleg addig még fordulhat egyet és hozhat még pár további ajándékot is. :)

... mert hát azért úgy az igazi, ha négyen énekeljük négyfajta egyéni dallam és hangmagasság szerint a "Mennyből az angyalt", miközben apu szokás szerint megpróbálja ismételten felgyújtani a karácsonyfát - akarom mondani, meggyújtani egy csillagszórót.... :)

... sürgölődés... :)

... biztosan mindenki ismeri már az alábbi videót, de én épp készülök ki a konyhába segédkezni, és eszembe jutott ez a remekmű. Jót nevettem rajta. :)



... nagyon remélem, hogy nem fogok hasonló jeleneteket produkálni ma délután... :D
... és ha mégis, szerencsére nem lesz megörökítve. ;)

Boldog Karácsonyt Mindannyiunknak! :)

mai csendélet...

ide is megérkezett ...

... az igazi tél, ma éjjel végre lehavazott... persze ezek után nem meglepő, ha hajnalban egy mentőautó szabályosan velő(me)trázó szirénázása ébresztett, szerencsére a heves szívdobogás relatív gyorsan visszaváltott a megszokott alvás alatti lassú szívveréssé, úgyhogy még egy kicsit vissza tudtam keveredni álmaim meglehetősen kusza birodalmába, mielőtt végleg elindult a nap... :)
... szokatlan volt ma délután 3:20-kor elszabadulni jelenlegi munkahelyemről (még világos volt :) ), ennyi rengeteg szabadidővel a nyakamban végre neki is foghattam a nagytakarításnak, alakul a rend, csak az a kár, hogy mire a szüleim ideérnek, megfakul a csillogása (2 nap múlva találkozunk... :) ).

... most először pislákolt fel bennem némi karácsonyi hangulat, remélem a holnapi ünnepség A klinikán nem oltja ki, mielőtt még igazán megszülethetne...

szombati munkanap - megint....

... bár így is, úgy is munkával tölteném a holnapi napot, mégis nagyon rosszul esik, hogy ezt hivatalosan is meg kell tegyem, reggel megint korán kell keljek (igaz szinte egy órát nyerek az új helyen, ahol a gyakorlatomat töltöm, de talán még nehezebb is felkelni, mint korábban), utána délután 3-4-ig megint teljesen fölöslegesnek érzem magam, nem találom a helyem, tengek- lengek, úgy érzem, csak terhére vagyok annak, akihez beosztottak, és egyelőre a tudatalattim legmélyéről sem tudom előbányászni az 5 éve tanultakat ebből a tantárgyból... este viszont nincs időm elseperni a homályt a tanultak fölül, mert hát valamikor haladni is kell a saját munkáimmal...

... kicsit frusztrált vagyok, nagyon utálok mindig újrakezdeni, nem tesz jót a törékeny önbizalmamnak...

... na de itt a Karácsony lassan, és talán jövő héten már lesz időm is erre gondolni... és kicsit ráhangolódni. :)

két lélegzetelállítóan ..

... szellemes bejegyzést akadályozott meg hirtelen, hogy 5 év után először elromlott a fényképezőgépem... lehet, hogy a római esős hétvége hozta elő mozgásszervi panaszait (az objektív mozgása akadályozott, se előre, se hátra, csak kattog és erölködik a gép közben), aztán egy bánatosat még csippan és kihúnynak a fények... és megjelenik egy kiírás, hogy E18... ez lenne odaát...?

... nagyon úgy tűnik, hogy csak a családom férfitagjainak fényképezőgépeire hagyatkozhatom idén a Karácsony megörökítésében, mert Pesten a márkaszervízbe már csak januárban tudom eljuttatni a gépet (addig megpróbálok itt közelebb is találni valami hasonlót)... szerencsére mindkét családtagomban egy kis fotóriporter veszett el, úgyhogy akkor már csak a Szilvesztert kell valahogy megszervezni...

... valahogy meg sem fordult eddig a fejemben, hogy a kütyüjeim élete is véges... vajon melyik következik ezután... ?

meccs indul...

... első szett: a labdát (disszertáció nulladik verzió :) ) átütöttem a főnököm térfelére - remélhetőleg marad 1-2 napom pihegni, ameddig visszarepül... :)

a felnőttéválás...

... egyik döntő momentuma, amikor az ember neve (legnagyobb meglepetésére) bekerül a helyi telefonkönyvbe (a vezetékes telefonszáma mellé)...
... az elszakadás egyik fontos momentuma, amikor észreveszi, hogy a nevéhez közel-távol egyetlen rokon neve sem szerepel a névsorban...

... és egyesekben ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hogy a búbánatba keveredett ide évekkel ezelőtt és vajon hány telefonkönyvben fog még szerepelni, mire megtalálja az igazit, a Nagy Végső Könyvet...

... fura...

... ma egész nap a disszertációmat bütyköltem (leszámítva a régóta esedékes házimunka tizedrészére áldozott időt), és a délelőtti 72 oldalból estére már csak 67 oldal maradt... ha így folytatom, lassan elfogynak az oldalak és kezdhetek mindent elölről... hát hogy is van ez...?

Honom...

... és vágyam... :)

szólhatna ez a nap...

... akár az örömről is, hiszen elég nagy lépés ez valamerre, talán a (rég)múltba, talán a jövőbe (vagy csak az egy helyben, de másként toporgásra) de sikeresen megadtam magam ismét az apró hétköznapi bosszúságoknak, hagytam, hogy felemésszék a boldogságra megtakarított energiát... és sajnos a mások miatt felgyűlt bosszúságot a veleszületett diplomatizmusom és konfliktusundorom miatt a mit sem sejtő hozzátartozóimon töltöttem ki, pedig egyáltalán nem ezt érdemlik...

... de a vélt és valós frusztráció sajnos nem feneketlen zsákban gyűlik és időnként utat mar magának, céltalanul nekiindulva...

... ezt a feltartóztathatatlan erőt még meg kell tanulni építő jellegű cselekvéssé változtatni...

hatékonyodom...

... vagy legalábbis próbálok, azt az elhatározást kíméletlenül a fejembe dögönyözve, hogy ezentúl hivatalos emailekre 24 órán belül, magán jellegű emailekre 48 órán belül válaszolok. Ugyanakkor minden újabb feladatnak max. 1 hét határidőt adok (hoppá, a disszertáció írással akkor jó lesz kicsit igyekezni, na de sebaj... :) ), mert csak húzom, halasztom egyes dolgaimat (természetesen azokat leginkább, ahol törvényeknek kellene utánaolvasni, adatbázisokat kellene feltölteni, embereket kellene felhívni - igaz is, mondtam már, hogy utálok telefonálni...? ).

... annyi rengeteg jó elhatározásom van, már csak be kellene tudni mindegyiket tartani... máskülönben a káosz szép lassan végleg átveszi az uralmat az életem felett, még mielőtt az újraindítás (riavviamento) gombbal (pomello) tisztára tudnám törölni a lapjaimat... vagy legalább a feladatos listámat... :)

az őszülés...

... ott keződik, amikor MÁSOK veszik észre a fejeden az ősz hajszálakat... az én hajkoronámban is találtak 2-3 darabot a hétvégén, bár szerintem abból legalább kettő szőke volt...

... eljutottam abba a korba, amikor már szívesebben butulnék, mint öregednék... (elnézést kérek a szőke olvasóimtól, rájuk természetesen az öregedés előtti rész nem vonatkozik... ;) )

megjöttem...

... Rómából, mindenféle szempontból emlékezetes marad ez a kis utónyaralás, megdőlt pár "leg-leg" is az eddigi utazásaimhoz képest... :)
... a "b" betűvel kezdődő, "eszámoló"-val folytatódó ritka jelenséget pedig nem ígérem, de igyekszem... :) mint oly sokszor is korábban...
... inkább a horgolást kellett volna hobbinak választanom blogírás helyett, mert azzal legalább csak magammal szemben lennének lemaradásaim...

káció... :)

... holnap már akáció lesz, egy kis ügyelettel megtűzdelve, és holnapután már a vakáció szóra fognak ébreszteni a hajnali 6-kor teljes robajjal meginduló ételszállító szekerek...
... és a rákövetkező napon pedig már pihenek, lazítok és lázítok idegen tájak felfedezésére... :)) beszámoló majd talán, bár magamat ismerve nem túl sok eséllyel...
... az előbb végre befejeztem a könyv rám eső részének kijavítását, így holnap végre vissza a feladónak, egy 1 hónapos kísértetet hessegetek el magamtól. Ha legközelebb valami hasonló, teljesen ingyenes és bérmentesített feladatot kapnék, állítsatok le légyszi, nem hiányzik ez nekem, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, amik sokkal régebb óta várják, hogy végre sorra kerüljenek. Az egyik ilyen a magánéletem, némi jógatanulással és olaszleckével megtűzdelve...

új utakon...

... tegnap este, mivel nyugodtnak ígérkezett az ügyelet, ráértem egy kicsit gyakorolni a pszichoterápiát (= megnyitni és hagyni megnyílni a beteget és célokat adni neki, hisz nem tanultam semmi ilyesmit eddigi pályafutásom során), méghozzá meglepő sikerrel, az egyik betegtől utána még egy doboz Merszíí csokit is kaptam, és a depressziós beteget utána többször hallottam nevetgélni és elmosolyodni az este folyamán... ezt teszi 15-20 perc beszélgetés a beteggel szemben a kissámlin ülve...  Egy másik "beteg" a barátnőm volt, aki egy nehéz műtét utáni lábadozás közben esett teljesen kétségbe, és fél óra telefonos konzultáció után az volt az érzésem, hogy kicsit megnyugodva, konkrét tervekkel a fejében tette le a telefont.

... a végén még kiderül, hogy (bár erre soha életemben nem vágytam és gondoltam) pszichiáternek vagy pszichológusnak kellett volna menjek, mert egy kissámlin ülve, vagy telefonvégen még hasznos is tudok lenni... hogy elhúzódó hatást fejtek ki, vagy sem, azt persze egyelőre nem tudhatom. :)

(... olyan jó lenne tudni, hogy most jó úton járok-e...)

... az is kiderült, hogy a takarítónők a munkahelyemen csak úgy hívnak, hogy a "mosolygós doktornő"... Kicsit megkönnyebbültem, mert vannak olyan kollégák is, akik nem úszták meg ilyen barátságos becenevekkel... :)) ...
... és hát, mint tudjuk, a takarítók rögtön az intézményvezetők után jönnek a tekintély szempontjából... persze, mint mindenben, ebben is vannak (szerencsére) kivételek... :)

... szóval erre az ügyeletre szívesen fogok visszaemlékezni, mert gyógyszerek nélkül is hatásosnak éreztem magam (minden apró sikerélmény elfér vékonyka gyűjteményemben :) ).

menekülés...

... ma a lektorálás elől a hivatalos és kevésbé hivatalos e-mailekbe menekültem, az e-mailek elől pedig a lektorálásba... így visszatekintve, ma egész nap csak menekültem... a közbeeső állomás pedig mindig a konyha volt, a gumicukorkától a currys csirkemellig jutottam el, röpke kitérővel az áfonyás joghurthoz, 1-1 körtéhez és banánhoz...
... ha ezt megúszom mindenféle tápcsatornai tünetek nélkül, talán holnap legalább a lektorálást befejezem... a hűtőm ilyen tempóban úgyis reggelre kiürül... :)

.. egy tökéletes szám...

... a hangulatomhoz. Kivéve, hogy nem magánéleti probléma gyötör (vagy abból csak egy pici gömbölyded, egy némaságba burkolózó emberke otthon...)...


... egyre inkább az az érzésem, hogy ez a napocska számomra a munkahelyemen nem ebben a városban fog felsütni, ahol nemcsak a kicsi fúrja a kicsit, hanem a nagy is a kicsit...
... alig várom, hogy egy kis toszkán melegség érje már végre az arcomat, aztán ki tudja, talán tényleg elidőzöm kicsit Goethe szülővárosában, vagy bárhol, ahol be(el)fogadnak...

... fel pedig nem adom, csak esetleg díszletet váltok. :)

annyi konfliktus...

... amennyi ezen a héten körülöttem gyűrűzött, úgy érzem bőven elég az év hátralevő részére. Köszönöm, nem kérek több nyílt és burkolt támadást! Aki nem szeret, felejtsen el, és ha valamivel kapcsolatban mégis felötlene a nevem, nem létezem, soha nem is léteztem, csak egy elsuhanó zöld pólós gondolat voltam a klinika életében...

... negatív gondolatok, panaszok velem történő megosztása is tilos a következő 48 órában, egy kicsit muszáj lelkileg regenerálódjak hétvégén...

... viszont bármikor szívesen olvasok Tőletek pozitív élménybeszámolókat (köszi Odrayy :)), bejegyzéseket, vicces történeteket (kivéve angol humort, mert most sem vagyok biztos benne, hogy jól értelmezem egy angol doki e-mailjét, iróniát vagy örömöt fejez ki...)...

... most CSAK mosolyra vágyom! (Tőled is, Anci!)

... ha kevésbé ...

... jól telt volna a hétvége, biztos sikerül megdönteni a blogbejegyzés/hónap rekordomat, így viszont ez a feladat az elkövetkező hónapok valamelyikére marad... :)

... én pedig gyorsan lefekszem, mert holnap ügyelek (ennyit a hosszú hétvégéről...), a vámpírokról, vérfarkasokról és egyéb hétvégi szereplőkről, valamint moziélményemről pedig majd máskor írok... :)

létezhet-e...

... "csak barátság" nő és férfi között... ? És ha igen, miért nem... ?

ma oktattam...

... életemben először hivatalosan (helyettesítőként) egyetemistákat (legalábbis mostmár egy egész csoportot, mert azért eddig is magyaráztam már dolgokat TDK-soknak és statisztikát kollégáknak, de most 13 emberkét kellett ellátni feladatokkal és utána felkelteni az érdeklődésüket a saját szakterületem iránt)... a kezdeti kedvetlen képek után a végén már egész lelkesen figyeltek, kérdezgettek, és a végén megjegyezték, hogy "kimerítő voltam, de pozitív értelemben"... hát akkor ezt is kipróbáltam... a dolog szépsége csak annyi volt, hogy 2 órával a gyakorlat előtt derült ki, hogy nekem kellene megtartani, úgyhogy semmit nem készültem rá az osztályos munka mellett, emellett a haldokló hálózati rendszer tovább fokozta bennem az amúgy sem csekély feszültséget... szóval ahhoz képest egész jól végződött a nap munkahelyen eltöltött része, de vissza nem sírom a gyakorlati oktatást és nem fogok gyúródni a sorban, hogy hadd fényesíthessem az utánam következő nemzedékeket... főleg, hogy jómagam is még tanulásra szorulok...
... ezek után egy barátnőm "meglepetés tea- és pezsgő(búcsú)délutánja" következett (az utolsó másodpercekben véletlenül egy kolléga lelőtte a poént, de azért így is kedvesre sikerült), másik országban próbál cseresznyét (... illetve szerencsét) férjével együtt, mindenkinek hiányozni fognak, de hát mindenki előtt nyitva áll a világ és van, akik ezt ki is akarják próbálni.:)
... nem marad más hátra, mint azt kívánni, hogy mind szakmailag, mind lelkileg megérje nekik ez a merész lépés (az anyagiak nem kétségesek ;) ) és azért megérje majd hazatérni is... mindenki ahova tartozik. :)

ezért depressziós a magyar :)

Köszönet L.-nek, aki ismét valami nagyon emlékezetest küldött e-mailben, és hát egyszerűen nem tehettem meg, hogy ott hagyom porosodni a postaládámban. :) Csak egész apró cenzúrával - olvassátok. :)

Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az
első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan
kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
- Miért, miből látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így
hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..
Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak
madarat. -így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát,
hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm,..Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van:
Boci, boci tarka, se füle, se farka..
- ...és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem
énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, ..kertek
alatt a ludaink megfagy.....b****a meg!

gondoltam...

... hogy megdöntöm a saját rekordomat és ebben a hónapban 11 bejegyzést írok a szokásos 6-9 helyett... erre kiderült, hogy volt már olyan jobbacska hónapom is (nem idén és nem tavaly... :D ), amikor 15-ször vettem a bátorságot... hát így nem lesz rekord döntögetés, mert nincs közelgő előadás, ami elől a házimunkába és blogírásba lehetne menekülni... :)
... a csapongó gondolataimból pedig nehéz lenne 4-5 értelmes bejegyzésnyit összesorsolni, most például csak azon bosszankodom, hogy miért Fannit ejtették ki a faktorosdiból, amikor szabályosan fizikai fájdalmat okozott a párbajtársak előadása a hallósejtjeimnek, nem beszélve a hűvös borzongásról, ami ezúttal nem a gyönyörűségtől futkározott a karomon és hátamon... brrr... és közben Albinón pötyögöm a rég halasztgatott munkáimat, a háttérben a tv-ben pedig repül a modern "Meseautó"... mondom, hogy csapongok... :)

... tényleg ideje lefeküdni ...

... visszaszámlálótlanság...

... ma lejárt az előadásom, azt nem mondanám, hogy életem legjobb fellépése volt, mert elég fáradtan toppantam be az osztályos munka után, és az éjjeli alvás is kicsit rövidre sikerült a heveny előadáskerülési pótcselekvés sorozat következtében... de állítólag még érdekes is volt azok számára, akik már találkoztak a témámban szereplő fogalmakkal, azért persze nem buzdítottam őket a visszatapsolásomra, inkább telefonos konzultációt nyújtok (ha tudok), bárkiben bármi kérdés felmerül. :)
... van egy kellemes emlékem egyébként ezzel az előadással kapcsolatban, mégpedig az, hogy az egyik paraméter kialakításának magyarázatát nem is olyan régen élőben hallhattam magának az értelmi szerzőnek a szájából és ugyanazokat a dolgokat mondta el, mint amiket én áprilisban. :) és persze most is, erősen lerövidített változatban.
... most hirtelen elfogyott a konkrét visszaszámlálás... vegyem le a blogomról, vagy találjak ki valamit most ÉN magamnak...? :)

... és most...

... hogy vacsorát készítettem...
... mosogattam...
... mostam (persze kalandos kedvemben kipróbáltam egy újabb programot, ami kb 3 órán keresztül pörgette vadul a 8 pár zoknimat...)
... nekiestem áthatolhatatlan papírrengetegemet racionális kupacokba tenni, majd mappákba gyömöszölni (eredmény, hogy ma este valószínűleg a földön alszom, ha sikerül legalább ott egy 30 cm-es szabad területet felszabadítani, mert az ágy kontúrjai csak sejthetőek a még nem teljes biztos kategóriákba sorolt papírhalmok alatt...)
... zuhanyoztam és hajat mostam...
... kiteregettem fehéren kótyagos 8 pár zoknimat...

(itt dobpergés és tapsvihar)

... végre nekifoghatok emelt fővel és vizes hajjal bár egyszer végignézni és elalvás előtt talán még egyszer félhangosan elmormolni a holnapi előadásomat...

(itt mindenki szoros ököllel szorít)

... ha hetente kellene előadnom, nagy valószínűséggel a napra lehetne nézni, de a lakásra nem (mondjuk most amúgy sem ajánlom senkinek... :) )
... de azért jobb szeretem azt az apró egyéni káoszt, ami körülvesz, előadássorozat nélkül... :)

... ma neki akartam fogni...

... jógázni a lelki nyugalmam érdekében... aztán győzött a CSI és Dr. Bones, és máris ugrott a korai fekvés, valamint a következményes holnapi friss és üde megjelenés (is)...

... kezdek tévé függő (is) lenni...

... már csak a telefon marad a Dhighi csomagból... mert hát ugyebár ez itt nem a reklám helye - legalábbis nem cégeké... :)

(pedig az talán jövedelmezőbb lenne...)

heuréka :)

... megkerült még egy dal, ami nagyon megtetszett a koncerten:

Kaláka

Hétvégén felfedeztem magamnak a Kaláka együttest, és végre helyére került az az emlék is, hogy otthon, kis szülővárosomban huszonpár évvel ezelőtt valakik a kultúrházban félhomályban "Jonatán, a pelikánt" énekeltek - megjegyzem, akkor szinte belealudtam az előadásba, épp lefolyófélben voltam a bordó szövettel borított széken, amikor erre a darabra kipattant az álom a szememből. :) Szóval mégsem most voltam először Kaláka koncerten, hanem már legalább másodszor...

Itt pedig egy szám, ami nagyon megtetszett, sajnos jópárat nem találtam meg a tubicán, amit szintén szívesen betettem volna ide...



Egyébként pedig mindenkinek egy sikeres és szép hetet, az enyém elég rázósnak ígérkezik - pölö most jutott eszembe, hogy szerdán megint előadok... így járok, ha ritkán tévedek el a saját blogomra és a naptáramba fel sem jegyeztem ezt az ominózus napot...

... köszönet...

... mindenkinek, aki ilyen jól szorított nekem, ma megkaptam a visszajelzést az ösztöndíj sikeres elnyeréséről... hát igen, nyugatabbra a "mid October" az 14.-ét jelent és nem mondjuk 26.-át. :)
... ünneplés, előzetes csomagolás és nyelvtanulás helyett pár elmaradt munkámnak estem neki ma este, hétvégére pedig még hátravan egy fél könyv lektorálása (ilyent sem csináltam még eddig, na de szélesedik a spektrumom mint egy jobbféle antibiotikumnak - kár, hogy eközben csak öregebb leszek, bölcsebb nem)...
... az ünnepléssel amúgy is várhatok még, mert április olyan messze van, addig még bármi is történhet, pl. akár végre megjöhet az eszem, meggondolom magam és elmegyek könyvtárosnak vagy újságárusnak... :)

... pedig ma még volt egy kis sikerélményem is, amikor kiszedtem valakinek a szeméből egy ottragadt papírdarabkát - és nem vagyok szemész rezidens - hálistennek! :)

első áldozat...

... ma elütöttem életem első macskáját... győzött a túlélési ösztön(öm)...

... emléke legyen áldott és a gyászoló hozzátartozóknak részvétem...

fura...

... helyzet, amikor egy beteg bejelöl ismerősként valamelyik közösségi portálon - őszintén szólva habozok visszajelölni, mert nem gondolnám, hogy ismerem és ismer a szónak abban az értelmében, ahogyan én ezeken az oldalakon az emberkékre tekintek...
... jó lenne kitalálni erre valami hivatalos etikai magatartást, hogy senki se bántódjon meg, de azért a privát szféra is valamennyire megmaradjon - mert semmi kedvem valami talpig-fehérben-fonendoszkóppal képet feltenni magamról, hogy megőrizzem a látszatot és a betegnek a tudásomba vetett bizalmát... :)

... még alszom rá párat, mielőtt valamilyen álláspontra jutok ezzel a problémával kapcsolatban - amit utána konzekvensen tartani is tudok...

olasz akcentus :)

... ma este eszembe jutottak azok a hajmeresztő akcentusok, amit a franciák, olaszok, és szlovének produkáltak angol nyelvű előadásaik alatt a legutóbbi kongresszuson, amin résztvettem.

Ha hiszitek, ha nem, tényleg így beszélnek az olaszok:



Jobb, ha kicsit intenzívebbé teszem az olasz nyelvtanulást, mert beláthatatlan következményei lehetnek, ha az olaszok angol akcentusára kell hagyatkoznom Firenzében....  (ha egyáltalán sikerül elnyernem az ösztöndíjat, mert még mindig a reménykedés stádiumában vagyok, az eredményhirdetésig még mindig maradt vagy 2 hét... ).

... a mai napba...

... sok minden belefért, taxiztam, autóztam, szőlőt szemelgettem igazi szőlőtőkéről, mustot kóstoltam (bár ez már nem az az ártatlan 0 fokos must volt, a 3. pohár után le kellett állni a biztonság kedvéért), buszoztam és még szavazni is eljutottam a vonatállomáson zajló búcsúztatás előtt... :)
... az viszont megint felbosszantott, hogy az útlevelem szokás szerint kiverte a biztosítékot, én kellett elmagyarázzam, hogy európai úniós tagként, érvényes lakcímkártyával, és nem utolsó sorban mert szerepelek a választási lista címjegyzékében, nekem is jogom van szavazni (azon már meg sem lepődtem, hogy én kellett megmutassam, hol szerepel az útlevélben az érvényességi idő, holott oda van azért biggyesztve angolul és franciául is...)
... mintha én lennék az egyedüli a környéken, aki "külföldiként" erre vetemedett...

... hahó, van itt még valaki...?

hát akkor...

... pályázat rám eső része letudva (remélem a többi érintett fél is magáénak érzi a feladatot), szokás szerint ez sem zajlott stresszmentesen (persze akkor nem is az én pályafutásom egy apróbb(?) újbekezdése lenne), na de kezdődhet a reménykedés pár héten keresztül, mert úgy érzem, most nagyon jót tenne egy kis környezetváltozás. :)
... az olasz temperamentum amúgy is jót szokott tenni a lelkivilágomnak. :)

... és a szerencsés nyertes...

... nem más, mint... (dobpergés, konfetti megsatöbbi): Firenze. :)

... úgyhogy már csak meg kell pályázzam és eredményhirdetés után remélhetőleg foghatok neki olaszul tanulni... abba, hogy mi lesz, ha mégsem, egyelőre nem akarok belegondolni - "ej, ráérünk arra még"... és egyébként is pozitív energiák, hozzáállás, stb stb, most csak úgy vonzzzzzani akarom magamhoz a jó dolgokat (ez az utóbbi időben egész jól sikerült is egyébként, szóval jó úton haladok, bármerre is kacsázzak időnként).
... ha térképen ábrázolnám eddigi pályafutásom színtereit, előbb vagy utóbb valószínűleg rájönnék, hogy a Dél-Afrikai köztársaság lesz a végállomás (a Déli Sarkra nem megyek, mert ott már túl hideg van az én lelki világomnak), ilyen irányba mutatnak a vektoraim... visszahajlítani a vektort eddig még nem sikerült, meglátjuk, mit hoz a jövő, Afrikát, vagy marad a jó öreg európai kontinens... :D

(ezt Sopronban fényképeztem, nem gondoltam, hogy ennyire aktuális lesz pár napon belül :) )

egyszerűen...

... képtelen vagyok dönteni, hogy egy ösztöndíj keretében (amit még meg kell pályáznom) Londont, Berlint vagy Firenzét válasszam... szakmailag mindhárom jó, csak más szempontokból, ismerősök szempontjából már vannak egyenetlenségek, a használt nyelvek is szolgáltatnak pro-t és kontrát, szóval itt ülök ebben a trilemmában, a szüleimmel és Sz.-el folytatott beszélgetés alapján sem sokkal okosabban, hiába na, nem tudnak dönteni helyettem - sajnos... Bátyó persze egyből Londont ajánlotta, pedig azt először kiejtettem, szóval egy kicsit ismét visszakerült a képbe...

... remélem éjszaka megálmodom, merre vezet tovább az út, és reggelre biztos leszek benne, mert holnapi határidőt kaptam (bár valószínűleg mindhárom irány jó lenne - épp ezért olyan nehéz a választás, hiszen olyan jó lenne a legjobbat választani mindenféle szempontból).

... és remélhetőleg 1 év múlva már saját tapasztalatból mondhatom, hogy ahol Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot...

múlt heti kedvencem...

Most sikerült megnézni a múlt heti X-et (az eheti még várat magára, a kongresszus miatt felgyűltek a meg nem nézett részek :) ), és az adás végére megkerült az aktuális kedvenc. :)



Egy-egy ilyen előadás hallatán mindig úgy érzem, hogy a fele királyságomat és a kumulatív impakt faktoromat odaadnám egy ilyesfajta tehetségért (még akkor is, ha soha nem vállalnék nyilvános fellépéseket, de hát mennyivel jobban hangzana ez a fürdőszobámban... :) ).
Művészi tehetség híján maradnak a kevesebb néző előtt (átlagéletkor 55 év ++, minusz nemigen) tartott 10-15 perces elálmosító monológok, és a remény, hogy egyszer ezektől is megszabadulok és tartós névtelenségbe és nyilvános némaságba süppedhetek. De erre már csak novemberben van némi esély, hiszen októberre már van egy még véletlenül sem önként vállalt feladat.

És a már múltba vesző kongresszusról talán majd a héten pötyögök pár sort... vagy legalább a városról teszek fel képeket, mert csodaszép volt. :)

pakol... pakol...

... egész délután és este pakolásztam, az olvasgatás rovására, és mivel amúgy is halálom a csomagolás, amit még csak tetéz az, hogy rövid időn belül csupa nagyon okos ember vesz körül és rajtam megint kitör a nekem szegezett kérdésektől való félelem, nem mondhatnám, hogy a hangulatom túl fényes...

... csak már lennék túl ezen a kongresszuson (is), hogy végre foglalkozhassak fontosabb dolgokkal...

... és éjjel 1-kor most hirtelen megszólal mellettem a tévében irodalmi román nyelven, akcentus nélkül egy gyöngéd női hang egy reklámban, és most valahogy jól esik, jobban, mint a következő napok angol nyelvű előadásai, amikből le kell hámozni a nemzeti hovatartozást és kiszűrni a mondanivalót, és várhatóan néha rákényszerülni, hogy kiejtsek én is 1-1 kérdésre adott válasz során olyan szavakat, amiket eddig csak olvastam, hallani még soha nem volt szerencsém...

... érdekes napok jönnek...

kínlódunk...

... a barátnőm nagyszerű ötlettől és segíteni akarástól vezérelve indított egy kismama fórumot, erdélyi magyar (és nem csak) kismamáknak, hogy mindenki megoszthassa egymással a tapasztalatait (plussz örömét, bánatát, büszkeségét), ezáltal megkönnyítve azoknak a dolgát, akik először szembesülnek az adott problémával...
... sajnos itt nemigen bontakozhatok ki, ugyanis halvány gőzöm sincs a fogzás, etetés, szobatisztaságra nevelés meg egyéb turpisságokról, ezért nem tudok sok mindennel hozzájárulni a fórum sikeréhez, de ha már 2-3 lelkesen pötyögő kismama, kispapa(!), védőnő és bárki, akit érdekel a téma, eltalál oda a blogomról, máris látom némi hasznát a csereb(l)oginak. :)

... kicsit megcsappant a barátnőm kezdeti lelkesedése, mert két kis lurkó mellett öl bele rengeteg energiát a fórum életre keltésére és életben tartásába, szorítok neki, hogy ne aludjon ki a láng, ne adja fel...

... szóval légyszi látogassatok el oda, csacsogjatok, osszátok meg tapasztalataitokat másokkal is.

... én bízom benne, hogy ebből még nagyszerű dolgok születnek. :)

hétvégi kikapcsol(ód)ás...

... mondhatni címszavakban: találkozón voltam Tokajban, ilyennek képzelek el egy igazi felüdülést, barátok között, esti borozgatással, youtubicán vidám videók nézegetésével, késő estébe nyúló beszélgetésekkel, kilátóval (egyből kettővel), szőlőcsipegetéssel igazi szőlőtőkéről (ahonnan én jöttem, ez nemigen fordul elő), borkóstolással egy pincészetben (ez még kevésbé :) ), vacsorára parázson sütött miccs (na lássuk, van-e valaki az olvasóim között, aki nem tudja, mi az :) ), reggel 10:30-kor kelés, csendes kávézgatás, tömeges kiadós reggeli az asztal körül... :)
... és egy tündéri kisfiú (a társaságból az egyik házaspáré), aki szerencsére gyakrabban nevetett, mint sírt, épp akkor kezdett magabiztosabban járni, 2 nap alatt is szemmel láthatóan nagyot fejlődött (a végén már a kanapéra felmászni és átmászni is megtanult) és szerencsére csak visszafogottan üvöltözött, amikor hajnali 6-7-kor már szülei figyelmét követelte. :)
... jó lenne, ha gyakrabban szólnának valami hasonlóról a hétvégék... üsse kő, még egy ilyen cseppség is beleférne, egyelőre csak 48 órára, pár hónapos kísérő pihenővel, aztán majd ki tudja, nagyon megnyerőek tudnak lenni... :D

a mai tévénézés során...

... merthogy döntően egész nap aktívan és passzívan ezt csináltam (időnként a tévének hátat fordítva, a gépnél dolgozva, de folyamatos hangingerek által kísérve) Jamie Oliver nagy egészségshow-ja olyan mély benyomást gyakorolt rám, hogy délután nekifogtam főzni és elhatároztam, hogy kicsit jobban odafigyelek az étkezésre. Szegény szüleim is ezt próbálják tudatosítani bennem jó ideje, de annyival egyszerűbb és időkímélőbb szendvicsen élni, néha-néha megtűzdelve egy kis interneten megrendelt pizzával, hogy nehéz a napi 1 meleg ennivalót (ami lehetőleg nem mikróban felolvasztott csodaétel, hanem friss hozzávalókból készült) és a napi többszöri gyümölcsevést tartani... igazából a kéthetente beiktatott hétvégi főzőcskézések azok, amik leginkább megközelítik ezt a fajta tudatos táplálkozást. Már csak 14x gyakoribbá kellene tenni (vagy legalább 7x, kétnapi adagot főzve), és akkor törhetném az agyamat, hogy emellé milyen rendszeres testmozgást vezessek be az ép testhez vezető úton... a lelki oldalról most inkább ne is beszéljünk, koncentráljunk egyszerre csak egy dologra, aztán szép lassan haladjunk a tökéletesség felé... :)

... úgyhogy most egyszerű, finom, gyorsan és olcsón elkészíthető receptek után kutatok a neten (max. 45-50 percet szánva a főzőcskére naponta), mert nem élhetek állandóan bolognai spagettin és mexikói chilis babon... :) Szóljatok, ha tudtok ilyen kaliberű recepteket. :)

... a mozgás pedig külön bejegyzés lesz... majd ... egyszer...

egy pipa, két pipa, száz pipa, hej... :)

... vizsga kipipálva, emlékezetes marad, gumicukorka hegyek, maxi milka csoki, pizzatúladagolás és narancslé, éjszaka 11-kor új vasaló tanulmányozása, adrenalin a köbön, majd a vizsga után estig csengő telefon és egyéb égő kommunikációs csatornák, így a nap végére már végképp nem maradt energiám örülni annak, hogy egy fontos állomásnak búcsút inthettem, folytatódhat a nagy utazás, de kicsivel közelebb került a cél... talán mindkét cél, mert végülis a vizsgatémák már a szakmámba vágnak, és hátha átíródik a rövidtávú, hirtelen felduzzasztott memóriámból valamicske a tartós emlékezetembe is... :)...

... de az talán már túl szép lenne a summa cum laude mellé... :)

eljutottam...

... abba az állapotba, hogy már egy két betűből álló névelőt sem vagyok képes befogadni (na nem a megfeszített tanulás miatt, hanem mert a sötétség beálltával reflexesen az én fejemben is beállt a sötétség - persze ugyanez fordítva sajnos nem érvényes a napkeltére...)...
... az autoantitesteknek bizonyos HLA típusokkal mutatott gyakoribb asszociációját és ennek prognosztikai konzekvenciáit azt hiszem fölöslegesen bámulom szomorú tekintettel, mert nem fognak a fejembe vándorolni, s ha mégis, akkor egyből a tudatalattim legmélyebb bugyraiba, ahonnan csak a pár napos szabadságolások alatt járnak majd fel kísérteni - de még véletlenül sem a szigorlat alatt - ha csak bele nem alszom abba is. :)
... pótcselekvési manővereim ma abban csúcsosodtak ki, amikor 1-2 órája nekifogtam a saját blogomat olvasni a kezdetektől, kb 1,5 évet haladva előre - a múltban... valahogy a jelenhez nem igazán van most kedvem, pedig olyan jó lenne valahogy rábeszélni magam, hogy most konkrétan ez a feladat, ezt kell leküzdeni... 
... azért teszek még egy kísérletet, hátha sikerül meglepni magamat...

... akarok tanulni...
... minden vágyam tanulni...
... szeretek tanulni...

... na jó, abbahagyom, mert már repedezik a mennyezet és mindjárt rámdől...

naná...

... hogy csak a blogírásra vonatkozó pontot sikerült eddig betartani... Sajnos kimaradt az  előző bejegyzésből az 5. pont, a legfontosabb: délután max. 1 órát aludhatok. Emiatt jelentős csúszásban vagyok az eredeti tervekhez képest, de mondjuk ez az érzés ismerős még az egyetemről, amikor legalább annyi időt töltöttem újratervezéssel, mint magával a tanulással... csak most nem tudok bemenni a tanulóba, hogy bár egy kis lelkesedés ragadjon rám a szorgalmasan a könyv fölé hajoló copfos buksik láttán...
... szóval a küzdelem java még hátravan ... és leginkább önmagammal kell harcolnom, ami talán a legnagyobb kihívás...

ketyeg az óra...

... fogynak a napok, és mivel még kevésbé vagyok képes tanulni, vagy legalábbis órákat tölteni a könyvek fölött, mint az egyetemen (hiszen annyi egyéb fontos dolgom és bepótolnivalóm volna - és akkor arról még nem is beszéltem, hogy Én, mint magánember...), elhatároztam, hogy szigorú szabályokat vezetek be, amelyek segítségével legalább pár figyelemelterelő tényezőt kiiktatok a maradék pár napra... Hasonló szabályok segítségével sikerült elérnem valahogy, hogy az egyetemen a legnehezebb vizsgaidőszakokban valahogy letegyem a hátsófelemet az ágyra (pontosabban naponta több ágyra, asztalra és esetenként 1-1 fürdőkádperemre) és valahogy koncentrálni tudjak kicsit az előttem heverő könyvre, holott oly sok minden másról lehetett volna ábrándozni, olvasgatni, vagy egyszerűen csak aludni. :)
Tehát a bejegyzés publikálásakor érvénybe lépő szabályok:

1. naponta 1 órára kapcsolhatom be a gépet és internetezhetek (ebbe bele kell férjen mindenféle kapcsolattartás).
2. a tévét csak egyetlen híradó erejéig kapcsolhatom be naponta.
3. 3 naponta max. 1 blogbejegyzést írhatok (ezt nem lesz nehéz megtartani ;) )
4. buszozás közben zenehallgatás helyett betegség differenciál diagnózisokat kell mormoljak szakadatlanul.

Ha ezeket sikerül betartanom és nem egy elmegyógyintézetben landolok belátható időn belül, akkor büszke leszek magamra, hisz végre sikerül felülkerekedni a makrancos káoszon, ami az utóbbi pár évben a fejemben honol...
... még ha csak átmeneti lesz is a győzelem... :)

még kb 10 perc...

... és megint illa berek, útra kelek, vissza a lassan 4 éve pörgő mókuskerékbe... szokás szerint jó volt itthon, a véletlenszerű találkozás és összemosolygás az ismerősökkel az utcán, az 5 órásra nyúlt élménybeszámoló volt szobatársammal, aki egy idegen kultúrában, Moldvában próbálja elsajátítani a szakma szépségeit (kénytelen voltam magamban hálát adni hajdani döntésemért, mert szakmai szempontból sokkal jobban jártam - a román nyelvtudásom megkopásának árán, aminek még meglesz a böjtje), és akivel már kezdenek kibontakozni a közös tervek egy még nem létező munkahelyről...
... végre kialudtam magam, ennek egy része sajnálatos módon pont a tanulás közben valósult meg (párnaként azt hiszem többet funkcionált a sárga bölcsességforrás)..

... és mivel a szüleim már szólítanak, indulni kell, végezetül egy bejegyzés Nándikától, akinek sikerült megfogalmazni azt, ami miatt egyszerűen muszáj visszajönni és itthon szőni a további terveket.

első nap...

az utóbbi két héten, amikor délután nem aludtam. :) Remélem, hogy mostmár átlépek a pubertáskorba és beérem napi 7 óra alvással, mert kezd kicsit bosszantó lenni, hogy a rengeteg tervemet folyamatosan keresztülhúzza a "lehunyom a szemem egy fél órácskára" napirendi pont, amit legkevesebb 2 óra ájulásszerű alvás követ az ágyon keresztben, jobb esetben néma csendben, rosszabb esetben a háttérben valamelyik TV adó monoton mormogásával... és persze ezek után éjféltől 2-ig forgolódok (bosszantó, hogy pont ilyenkor adják a Columbo-t valamelyik adón, de nem merek bekapcsolódni, mert akkor 3-ig sem alszom el), és reggel nincs irgalom, kelni kell, és legalább a szemmozgásokat megfelelően konvergálni, ha már az agyi tevékenységet nem is lehet kimoccantani a REM fázisból... 

... egyébként a blogírással kissé zavarban vagyok, ugyanis az utóbbi időben a stabil 5-6 rendszeres olvasóm mellett (3 emberkét közülük köt az elsőfokú rokonság ;) ) megszaporodtak az idekattintások, és mivel a stílusom nem javult ilyen látványosan, valami más okot kell keressek ennek a hátterében... na persze nem vagyok paranojás, de attól még nem biztos, hogy nem üldöznek.... ;)

Mennyivel...

... több időm lenne dolgozni, ha nem kellene járnom - dolgozni.... :)
... és még a házimunkával is haladtam ezen a hétvégén, tehát a vele(m)született rendetlenségnek is megvan a hatékony ellenszere - a korai nyugdíjazás... :)

... egyébként ma délben, a várva várt napsütésben fürödve (az erkélyablakon keresztül), széköly rádiót hallgatva online, a párszáz soros adatbázisom kb közepénél tartva, egy csésze sajátkezű caffé latte (a tejeskávé olyan gyerekesen hangzik, pedig valójában ez sem más;) ) társaságában hirtelen örömmel voltam önmagam és szabályosan boldognak éreztem magam, hogy azt tehetem, amit.

... este 11:30-kor, 3 hete minden utamra hűségesen elkísérő adatbázisom 3/5-énél tartva kissé csappant a felhőtlen öröm, de még mindig jó nekem így...

... ezúttal nem hagyom, hogy a hétfő kizökkentsen ebből az állapotból. :)

... újabb reggeli megbeszélés...

... újabb idő(m)pocsékoló, "nadselű gondolat" a főnökömtől... Azóta - döntően a ma éjszakába nyúló táblázat töltögetés alatt - már néhányszor meghallgattam Kovács Kati réges-régi, de mindent kifejező számát... leszámítva a szeretet részt, a többi nagyon aktuális - talán csak egy kis kezdő sebességet kellene belőle gyűjteni és...



... na igen, ebadta lelkem, megint álmodozom... :)

.. a ma este mottója...

... egy kicsit eltérő stílusban tálalva ...



... persze bárkivel megtörténhet ilyesmi az életben - majdnem biztos vagyok benne, hogy egyszer majd velem is ... :)

... túl kell lépni rajta. :) ... és mihamarabb hazaérni... :)

... kedvem támadt...

.. kamerát ragadni és lefilmezni egy napomat, hogy bekerülhessek Ridley Scott legújabb filmjébe, az "Élet egy napban" (Life in a day)...  :) Kevés energiabefektetés egy ekkora ügy érdekében. :) Kár, hogy kamerám sincs, és valószínűleg a július 24.-ét végig is fogom aludni, mivel épp nem ügyelek, szóval nem lesz túl eseménydús a napom... és hát nem szeretnék mormotalé(á)nyként fennmaradni az örökkévalóságnak.
... szóval részemről a terv lefújva, megvárom a következő lehetőséget, (addig csak beszerzek egy kamerát is) de ha nektek van rá lehetőségetek, akkor hajrá. :) És küldjétek el azért a youtubica linketeket nekem is.:)

... ebben a hőségben...

... csak a túlélés a kitűzött cél, az irkálásra és egyéb szellemi tevékenységre már nem marad energia. Viszont új szokás van kialakulóban, munka után du. 5-6-tól alszom két órát, majd vacsora, némi adatbázis töltögetés és már lehet is lefeküdni. Gyorsabban fog így eltelni az életem, mint eredetileg terveztem...

kedvem támadt...

... rózsaszín kesztyűben táncolni (a dudálás már egész jól megy a klasszikus nemsteril sárgásfehér színűbe, de nem okoz ekkora örömöt...)... :)

... nézegetni fogom én is, hogy Magyarországról és Romániából kik lesznek az úttörők - már ha lesznek, mert a jelenlegi fizetések mellett lehet, hogy nem szívesen ugribugri...

mint kiderült...

... Argentínában nem csak fociznak mostanában az emberek (az idei VB-n sajna nem is túl jól), hanem kutatnak is, ugyanis az utóbbi napokban az internetnek hála egy Buenos Aires-i könyvtáros hölgy kérte el az egyik elsőszerzős cikkemet egy ott dolgozó orvos számára... fontolgattam, hogy megírom, hogy szívesen elviszem személyesen, ha fizetik az utamat, de végül maradt az e-mail, nem érek rá most ilyen sokat utazni - és kimaradni a léleknemesítő munkából... ahhoz képest, hogy nyár van és mindenki a szabadságát tervezi/szervezi, az enyém már lassan saját homályomba veszett és a relatív kevés osztályos munka mellett sem jut időm az emlékek felidézésére, még kevésbé rögzítésére, ugyanis hirtelen megszaporodtak a tudományos jellegű sürgős teendők a listán... :(
... ennek természetes folyománya, hogy heveny kétoldali progresszív álomkór kerít hatalmába valahányszor nekifogok itthon dolgozni, és amikor már ki is aludtam magam még az esti lefekvés előtt, akkor sem sikerül rávennem magam, hogy a soron következő kutatási terv vázlatát nyissam meg, hanem képes vagyok inkább még a blogot is előbányászni és pötyögni bele valami haszontalant - mint például ezt itt...

... bárcsak egy kicsivel több önuralommal rendelkeznék... úgy talán még volna némi esélyem decemberben befejezni a szeptemberi határidős feladatokat...

... sörözésből...

... értem haza, jó most ez a békés zsongás a fejemben, még a vidám párbeszéd utórezgése... és egy kicsit a csapolt barna söré... :)

... kicsi a világ, ha itt az asztali társaságnál is kiderül, hogy 3-ból kettő tudja, hogy mi az az egészségügyi "trusza"... :)

... holnaptól viszont megint azon a helyen dolgozom, ahol 3 évig tengettem az életem, de most valahogy nem tölt ez el örömmel, nem lesz ez boldog visszatérés, mert inkább otthon éreztem magam a sürgősségin, ahol a közös bajban összetartottak az emberek...
... megint kezdődik a piszkálódás, a demokráciában a hűbéri feudalizmus, ahol nem feltétlenül az elvégzett munka és rang után mérik a jogokat...

... hmmm, lehet, hogy nem kellene egy korsó barna sör után nekifogni blogolni... :)
... jobb lesz lefeküdni és frissen, kipihenten ébredni...

visszaértem...

... épen, egyben, feltöltődve a Kárpátalján látottakkal és az ott élő magyarok kedvességével, megmaradni akarásával.

... kattogtattam kb 600 fotót is, a képes beszámolóra tartogatom, egyet a hangulat kedvéért azért ide is beteszek... :)

... az ágy mellett...

... ott áll a csomag útra készen, jó lesz reggel félálomban átesni rajta ... :)

... még egyszer átfutok a listámon, odakészítem a hajnali kávét, aztán irány az ágy, mert holnap korán kelek...

... új ország, eddig még soha nem látott helyek, de sorsunkban rokon emberek - Kárpátaljára megyek szüleimmel és egy lelkes csoporttal. :)

... ha visszajöttem, még jelentkezem. ;)

(lelki)ERŐ...

... hát igen...




.. és bár hajlamos vagyok mindenhez kommentárt fűzni (legalábbis a való életben, főleg biztonságos környezetben), ehhez most nem tudok...

... ritkán, de van ez így...

nagyon úgy tűnik...

... hogy valamilyen okból kifolyólag vonzom az állatokat - az albérletembe... (ez a kijelentés csakis kistestű lényekre vonatkozik:) ). Kezdetben molyokkal küzdöttem, majd jöttek a hangyák, később álkaticabogár-elimináló akcióba kellett kezdenem... ez a hétvége a méhekről szólt, beköltöztek az erkélyre és nekifogtak egy eldugott helyre lépesmézházikót építeni maguknak... amikor pedig ezt sikerült James Bond filmbe illő hadművelet árán eltávolítani, kerülő úton visszatértek, ezért végül nem maradt más, mint a mindentudó internet, ahonnan merítettem pár ötletet. Tudtátok például, hogy a szegfűszeg egy pohár vízbe téve elűzi a szúnyogokat és minden egyéb röppentyűket? Legalábbis egy Duna-parton lakó fórumozó szerint... :) Nos, én a megtakarított pénzemet őrölt szegfűszegbe (mert egészet nem találtam a sarki boltban) és szúnyogriasztó spraybe fektettem, mindkettővel bőségesen elláttam az erkélyt és nem marad más hátra, mint reménykedni, hogy "mukodik" a varázs...

... és hamar elvirágzik a hárs az ablakom előtt...

eltörpül...

... a félelem, hogy másokon nem tudsz segíteni, amellett az érzés mellett, hogy a saját szeretteid életét nem tudod megóvni a távolság, az otthoni körülmények és szeretteid önnön makacssága miatt...

... és miközben másokkal igyekszel közvetlen, megértő és gondos lenni, addig az otthoniaknál csak remélni tudod, hogy legalább ugyanezt a gondoskodást megkapják - feltéve, ha (egyébként) okos fejükkel belátják, hogy néha azért a bajok megelőzése érdekében is célszerű elmenni a dokihoz, nem csak amikor már bekövetkezett...

... remélem célba ér az üzenet... :)

időnként...

... meg kell újulni... a külső próbálkozást itt is láthatjátok, a belső még folyamatban, azt nem lehet sajnos 1-2 kattintással elintézni. :) ... pedig milyen jó is lenne...

... és miközben egyik napról a másikra küzdöttem félelmeimmel a szakmai tapasztalatlanságom és bizony tudatlanságom miatt, lassan eljön a 3 hónapos, legnehezebbnek és egyben legtanulságosabbnak tartott gyakorlatom vége - és akkor elmondhatom, hogy ezt is túléltem. :)

... a Fennvaló mindig gondoskodik arról, hogy sokkterápiával kigyógyítson a fóbiáimból - előre izgulok, melyik félelmem következik a sorban... :)

... eddigi pályám...

... csúcsát jelentette, amikor ma hajnali 3 órakor gáláns mozdulatokkal felsegíthettem egy hajléktalanra a zakóját (bár rontotta kicsit az összképet, hogy a zakó alatt mondjuk nem volt semmi, csak csupasz viszkető bőre)... :)
... egyébként tisztelettudóbb volt, mint a betegeket kísérő hozzátartozók 90%-a...

... különös éjszaka volt... :)

... áramszünet...

... kell vagy nem kell, holnap lesz, nem is kicsi, az előzetes kiírás alapján legalább 7 órán keresztül fog tartani... kíváncsi vagyok, hogy fogom kibírni ennyi ideig számítógép, rádió és tévé nélkül... a végén még kénytelen leszek átaludni ezt a kritikus periódust, vagy, ha mégsem jönne össze valami miatt, akkor átkonvertálom 7 darab "Föld órájává" és akkor a következő hét évben fényárban úszhat a lakás március 27.-e körül, mert én már megtettem a kötelességemet a klímavédelemért... :)
Na jó, ennyire azért nem vagyok áramfüggő, majd befejezem addig a pár napja elkezdett szépirodalmi művet napvilágnál, összeírom a vészesen közelgő jövő hét feladatait és már vége is a kényszerpihenőnek. Hoztam ugyan szakirodalmat is, de az összeegyeztethetetlennek tűnik az itthoni környezettel, hogy ismét szüleim kislánya lehetek, gondoskodnak rólam, és nem nekem kell másokról dönteni... :) És érdekes módon, hogy ha nem kell hajnalban kelni, még a késő esti filmnézésre is marad bőven energiám... :)

Néha nagyon nem szeretek felnőtt lenni ... mint például jövő hétfőtől a következő hazaútig...

... ahogy telnek...

... múlnak az évek, egyre nagyobb kedvet kapok a nosztalgiázásra... és hát ugyebár telnek, nem is akárhogy, akivel pár hónapja még arról beszélgettem, hogy a babát egyelőre még nem is tervezik, az 6 hete már boldog édesanya (és cseppet sem koraszülött a csodaszép kis utód :) ). Igazából ezek azok a viszonyítási alapok, amelyekhez képest érzem magam egyre öregebbnek... és hát kezdek azon gondolkozni, mivel tudom magam kimagyarázni az érettségi találkozón, hogy hol siklottak el az eredeti tervek, a család, a gyerök(ök) (a többi nagyjából stimmel, még szerencse, hogy azért ifjonti fejjel nem láttam épp annyira fényesnek a jövőt:) ).

Okosabb nem jut eszembe, mint hogy "Ilyen az Élet..." az, hogy kinek mit tartogat, nem biztos, hogy egy jól meghatározott logikai rendnek feleltethető meg. Vagy talán mégis, és majd pár év múlva felcsillan a szemem és végre megértem, hogy miért is ... vagy miért is nem... bár talán kezdem már kapisgálni... :)

... ebben az esős időben...

... csak ez a pillecukros videó tud kicsit felvidítani (ismét köszönet L.-nek érte, aki nagyon jó dolgokat talál hálón innen, hálón túl :) ).

... csak ne kéne ma este is dolgozni menni... hátha felkap a szél munkába menet és letesz mondjuk Gibraltárban vagy Új-Zélandon (azért lehetőleg emberlakta vidéken, bár mellesleg jól esne most egy hétig némaságba burkolózni)...

... egyébként szeretem az embereket, mondtam már? :)

Egy kis olvasnivaló

... az erdélyi műemlékekről, tudományos igényességgel megszerkesztve. Ingyen reklám, véletlenül bukkantam rá... :)

http://lexikon.ro/

.. némi grandománia...

... azért belém is szorult, mert életem első salátaleveséből egy közepes méretű afrikai ország lakói pár napig jóllakottan járhatnák az ősi törzsi esőtáncot... :) két tányér megevése után még semmi jelét nem látom a szintaapadásnak, jutni fog ebből még azt hiszem jótékony célokra is... :)

... az egy hónapos levesmentesség most egy darabig másodikat nem fogok főzni... :)

A kód neve: limonádé

... tudományos jellegű érdeklődésem és feladataim tudatosítása az utóbbi héten a bányai béka nemesebbik felének alja alatt tengett-lengett, ezért egy hét alatt két egész filmet megnéztem a számítógépemen. A mai film bevezető mondatait szeretném megosztani veletek, frappáns és elgondolkodtató - olyannyira, hogy csak sejtelmem van, mit is jelenthet ez a saját életemre adaptálva... :)

"Legkeményebb erőfeszítéseid ellenére, néha citromokat kapsz az élettől. Ebben az esetben két dolgot tehetsz, barátom. Vághatsz hozzá savanyú arcot, vagy csinálhatsz belőle limonádét."

Problémáim azonosítása és a megoldás elérése céljából első lépésként úgy vélem, hogy definiálnom kell végre a "limonádé" fogalmát, hátha így sikerül kideríteni, mi is okozza bennem ezt a rengeteg fölösleges feszültséget...

... lassan...

... elcsendesedik minden, a nővérpultról beszűrődő halk beszélgetést is egyre gyakrabban szakítja meg 1-1 ásítás, a betegek is már alszanak a számukra fenntartott megfigyelőhelységben...
... a vizsgálót már csak a monitor ledje világítja meg ritmusosan, kitartóan, amikor a képernyő már rég elfeketedett, ő még csakazértis ide-oda pislog, hogy ne maradjak teljesen egyedül a sötétben... a keskeny vizsgálóasztalon fekszem, párna nélkül, kissé dideregve a rövidujjú köpenyben, csak vékony papírral elválasztva az asztalt borító valaha fehér műbőrtől... jobb oldalamra fordulva a gyenge fényforrás szűrődik át szemhéjamon, balra fordulva viszont beborít mindent a sötétség, magamra maradva lassú, ritmusos szívdobbanásaimmal, amelyeket a kemény asztal még jobban felerősít, kiszorítva a gondolatokat a fejemből...
... 1 órán keresztül csak hallgatom a szívverésemet, el viszont nem álmosodom, hisz ébrentartanak az időközönként korábban beköszönő dobbanások...

... aztán egyszercsak meghallom a halkan begördülő kerekek hangját, a mentő hátsó ajtajának súrolódva nyílását és tudom, hogy végetért a pihenés, ismét koncentrálni kell és jól dönteni, és még így is hálás lehetek, hogy ez az egy órácska is megadatott...

meglepetés előadáson...

... lámpaláz ellen kiváló megoldás, ha előtte éjjel dolgozol, a munkamentes periódusokat beszélgetéssel töltöd, majd délben 3 óra édesded alvás után készülni kell, lehetőleg vasalást nem igénylő ruhákat összeválogatni és mire odajutsz, hogy felkérnek megtartani a nyitó előadást, már olyan álmos vagy, hogy az adrenalinszint meg sem rezdül, hisz az ehhez szükséges energiát a szem nyitvatartása már rég felemésztette...

... és hogy miért meglepetés előadás...? mert elég nagy meglepetés volt, amikor gyanútlanul megnyitottam két hete a programot, tudásra szomjazva, ehelyett rögtön az első téma mellett a saját nevemet láttam - úgy, hogy engem előtte elfelejtettek értesíteni...

... valahogy ezt is át lehet vészelni - kíváncsian várom a következő csapást...

Elkupaktalanodtam... :)

2 éve gyűjtöm lelkesen a kupakokat, először csak amiatt, mert észrevettem, hogy a főbérlőmnek is volt egy szép kis gyűjteménye (furcsálltam is egy kicsit), utána pedig már azért is, mert kiderült, hogy ezzel alkalomadtán jót is lehet cselekedni... ugyanis léteznek olyan akciók, amikor jótékony célra felajánlják, hogy ennyi meg annyi kupakért cserébe beteg gyerekek, nonprofit szervezetek megsatöbbi valamennyi pénzt kapnak. Hát én már lassan két éve vártam ilyen felajánlásra, Pesten egyszer láttam is ilyesmit a Westendben, de úgy látszik "vidéken" ez annyira nem divat, vagy csak nem a megfelelő helyeken fordulok elő... és meg... és össze meg vissza... :)

Az utóbbi időben már elég gyakran célozgattak arra, hogy lehet, hogy nem ártana kidobni a színes kis mütyűröket, mert így is elég nagy a káosz itthon, na de mielőtt erre rászántam volna magam, most szombaton munkába menet szerencsére észrevettem a klinikán azt a kis dobozt, amiben egy leukémiás kislánynak gyűlnek a kupakok...

Tegnap tehát könnyű szívvel megváltam gyűjteményemtől, azért egy utolsó fotót készítettem róla (az öngyújtó csak viszonyítási alap és nem annak a jele, hogy rossz útra tértem volna...;) ).


... és lassan kezdhetem elölről a gyűjtést, mert az üres palackok száma is kezd ismét megemelkedni a lakásban... :)

... még egy...

... erőtlen integetés, egy könnyes félmosoly, és ki is gördült a busz a pályaudvarról, hogy messze vigye tőlem Anyut, ismét egyedül maradva ebben a közepesen böhöm(ke) városban... ismét vissza kell szokjak arra, hogy reggel nem készül el a kávé, ha én nem teszem oda, a szendvicset is magamnak kell összedobáljam, és nem dorgál meg senki, hogy a papírhegyekkel fedett asztalkát még mindig nem takarítottam le...

... ahogy telnek az évek, egyre nehezebben búcsúzom szeretteimtől... de hátha eljön még az idő, amikor a könnyeket meg tudom spórolni a kitörő öröm számára...

... most mindenesetre nagyon egyedül érzem magam... :(

Azt sejtettem ugyan...

... hogy nem múlhat el meglepetések nélkül ez a nap, de ez a sok csetlés-botlás, nyekergés, "fekete-fehér-igen-nem" játék (csak épp pártnevekkel), percenként 5-ször elhangzó "kampánycsend" szó, az ennek ellenére virtuálisan -de ténylegesen- hömpölygő információ áradat az interneten, amelyet laptopján a választási bizottság is fanyar mosollyal olvas, miközben a kampánycsend további fenntartását szorgalmazza (vagy nem, embertől függően), a bezárt, szomjazó és fagyoskodó emberek, kifogyott kávé- és üdítőautomaták...
... ennek fele is elég volna, hogy emlékezetes maradjon ez a nap... :)
... és végre a kampánycsendsértő adatok miatt a szájízem sem lesz olyan keserű - és nem feltétlenül a jelenleg is kortyolgatott bodzalé miatt...
... kár, hogy holnap ismét 12 óra tömör élvezet vár rám, ezért nem tudom kivárni a hivatalos eredmény megszületését, de mindenkinek érdeke, hogy holnap kisimult vonásokkal és jólfésült idegekkel kezdődjön a nap számomra - konkrét választási eredményektől függetlenül is... :)

Úgy tűnik...

... hogy a várva várt áttörés nem érkezett meg a blogírásomban, maradok hát a szokásos témáknál (ÉN és a magam nagy nyomorúsága...:) ) és ha még adódik valami izgalmasabb téma, ami el tudja terelni a figyelmet átmenetileg az előbb felsorolt két igencsak fontos jelenségről... :) A gyakoriság is marad természetesen a régi, ezen a téren sem kell tartani újítástól... :)
Lalinak pedig köszönöm a hobbi/téma tippeket, de sajnos valahogy egyiket sem sikerült beilleszteni a html kódomba (remélem az informatikusok most nem ráncolják a homlokukat a szóhasználatom helytelenségén... ;) ), úgyhogy a hobbikeresés folytatódik, a nagy kaland még várat magára. :) Illetve kaland az van bőven, csak nem hiszem, hogy a "minden héten egy beteggel történő negyedik típusú találkozás bemutatása" lenne a megoldás a Hozzátok fűződő viszonyom ápolására.:)

Nna, majd csak kialakul... vagy nem... de az biztos... :)

Blogíráshoz kedvcsináló

MA este megnéztünk egy filmet, ami kissé meghozta a kedvemet a blogíráshoz. Remélem egyúttal ihletet is jelent, mert régóta már csak a mellettem elsuhanó múzsa szelét érzem homlokomon, csókot egy szálat sem...



A filmben nagy szerepet kap a főzés és a blogírás, méghozzá egy éven keresztül, rendszeresen - én ebből csak az utóbbi iránt éreztem kezdődő pislákoló vonzalmat... :) Ugyanis, amit a filmben nem mutatnak, az a főzés utáni mosogatás, ami nálam az egész procedúra kritikus pontja... És ez valahogy nem akar változni, pedig alapjában véve semmi bajom nincs vele, mégis valami érthetetlen okból kifolyólag 3 napig gyűl a mosatlan, mire végre nekiveselkedek, és félóra sikálás után már fáj a hátam és rámtör az elvágyódás...

Lehet, hogy nekem is keresnem kellene valami rendszeres hobbit a munka mellé, és lelkesen írogatni róla, és akkor megváltozna az életem még pozitívabb irányba és nem arra ébrednék fel éjjel, hogy a sötétben méregetem gyerekkori szobámat, hogy ebben a vizsgálóban biztos nem lehet EKG-t készíteni a most betolt betegnek, úgyhogy akkor elég lesz most a vénabiztosítás és tolhatják tovább a beteget, de a cókmókját ne felejtsék a széken (amire mellesleg az én ruháim vannak felaggatva...).:)

Súgjatok hát valami tippet, milyen hobbira adjam a fejem, amiről még akár rendszeresen írogatni is lehet (és nem jár napi 15 percnél több mosogatással... :) ), és le tudom szerelni vele azokat az embereket, akik a bejegyzéseimre vágynak... :)

Boldog Húsvétot...

.. kívánok én is Mindenkinek, és mivel a köremailemből lemaradt a kép, ide szúrom be. :)

igazi kihívás...

... lesz holnap reggel 1 órával korábban kelni és bemenni dolgozni... csak meg ne győzzem magam félálomban, hogy jobb nekem a párnák között, csak még 5 percig, hisz úgyis vasárnap van...

Olyan lélekemelő...

... tud lenni egy vakbélgyulladás, főleg ha nem magadnak diagnosztizálod éjjel 3-kor, és pár órával a panaszok kezdete után a beteget már meg is operálták a sebészek és valóban helyes volt a diagnózisod. :)

... ki gondolná, hogy egy pár centis begyulladt csökevény így meg tudja szépíteni a napot és nagyob sikerélménnyel tölt el, mint egy kongresszusi részvétel... :)

... na igen, erről jut eszembe a holnapi újabb 10 perces szereplésem, amit legszívesebben elcserélnék 1 nap krumpliszedésre... szóljatok időben, ha bárkit érdekel a csere...:D

Megint elment a nap...

.. ahogy mindig szokott... :)



És a mai nyüzsgés után (a tudományos tevékenységem végét (?) jelentő védés fele megtett apró lépések, mentőzés, statisztikázás, hivatalos levelezések bonyolítása) jóleső érzés ezt a számot hallgatva egyre laposabbakat pislogni, és lassan álomba szenderülni... igyekezve nem gondolni arra, ami szombattól néhány hosszú hónapon keresztül kitölti a nappalokat és éjeket...

egyik csalhatatlan jele...

... annak hogy ideje lefeküdni, mert a szellemi tevékenységnek mára már befellegzett az, ha az ember (lánya) az édesanyjának szánt nőnapi üdvözletet saját magának küldi el... és aztán 1 percébe kerül, ameddig leesik, hogyan is történhetett ez a misztikus képeslap visszavándorlás...

... tehát irány az ágy...

... és boldog Nőnapot Mindannyiunknak! :)

... és a Zoltánoknak! ... vagyis nekik boldog Névnapot!

... na jó, tényleg irány az ágy... :))

Kedves Szerencse!

Ha netalán az én blogomat is böngészed szabadidődben (mostanában jobban ráérhetsz, mert mintha kissé halványodó jelét látnám a tevékenységednek a nagyvilágban), és ezt a bejegyzést is olvasod, légyszi utazz el a kincses városba, és szegődj szorosan a nyomába annak a személynek, akitől mostanában eléggé elpártoltál... Arra igazán nem lehet panaszod, hogy nem dolgozik keményen az illető, szóval légy tekintettel erre az ő esetében (és miután az ő ráncait elsimítottad, minden más szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozó embernél is).

Számítok a segítségedre, kérlek ne okozz csalódást!

Köszönettel, reménykedéssel, utólagos és megelőlegezett hálával,
Cserebú


PS: ha már másképp nem segíthetek...

És valóban...

... kb. 8 órája ültem a számítógép előtt, a két szemem éppen két irányba készült elfolyni a meredt képernyőre bámulás és szemrebbenéstelen feszült koncentrálás következtében, az agyamban össze-vissza zsongtak a számolgatást, új változók generálását megkönnyítő egyszerű kis függvények, rég kitörölve már az emlékét, hogy egy mozit is lemondtam a munka kedvéért, amikor egyszer csak beugrott Dolly Roll fanyar hangja, amint nem túl lelkesen azt énekli, hogy "imádok élni". Előkerestem hát a youtubicán a számot, hogy az aktuális, nem túl vidám életérzés még intenzívebbé váljon, bekapcsoltam és megnéztem hozzá a "vetítést" is...
... és apránként a képek és a zene mégiscsak elkezdtek hatni, a feszültség alábbhagyott, és rájöttem, hogy függvényektől függetlenül mégiscsak "de jó, hogy élek", és bár ritkán ilyen ihaj-csuhaj ez az érzés, de azért alapjáraton elégedett lehetek az életemmel, sőt megkockáztatom, akár boldognak is érezhetném magam. :) (... persze nagyvonalúan eltekintve az elmúlt napok egy két kellemetlen meglepetésétől...).

És akkor a történet végére érkezzen a másik videó, amitől a mosoly is visszatért, apum hívta fel rá a figyelmet, amikor épp "A zene hangjaiból" nyikorogtam valamit a magam örömére. :))

Vannak olyan...

... nyúlós napok, amikor semmi sem akar igazán menni, orrbavágnak rég elfeledett munkák kapcsán most kiderülő hibák, lepasszolnak a felelős emberek és olyan személyektől kapsz rosszul eső megjegyzéseket, akik felé kikapcsolt védekezési rendszerrel fordultál, mert álmodban sem gondoltad volna... de aztán az ilyen napok végén is éjfélt üt az óra, és lehet egy darabig még gyötrődni, de titkon már azzal vígasztalja magát az ember, hogy némi alvás után már egy új napra ébred, azzal a boldog tudattal, hogy ezt is túlélte és csakazértis át fog evickélni a következő hasonló napon is, mert tudja már, hogy jönni fog, "mert jőni kell", de egyre felkészültebben fogadja... és ha fel is szaporodnak egy bizonyos periódusban a hupák, a természet törvényei szerint mindig hepék kell kövessék, csak türelmesen ki kell várni...
... és közben azért gyakorolni a hupatompítást... :)

Mese ajánló

Ameddig a saját mesémmel elkészülök, figyelmetekbe ajánlanék egy honlapot, ahol minden nap egy mesét olvashattok. Csakis felnőtteknek.:) Én is egy ismerőstől kaptam a linket, azóta járok vissza rendszeresen olvasgatni, kissé elvontak, de aktuálisak és kellően csattannak. A "modern párperces irodalom gyöngyszemei". :)

vasaló reloaded :)

... ha hisztitek, ha nem, a takarítási folyamat apróbb hibáit győzedelmesen túlélve, rendesen működött a vasaló, és nem rajta múlt, hogy az egy órás éjszakai vasalás során aránylag szalonképessé varázsolt fehér ingek mégsem töltötték be "megfontolt szakember" benyomást keltő hatásukat a kongresszuson...

... de az már egy másik mese, hóviharral, réptéri kényszerpihenőkkel, kiolvasztott repülővel, elkeveredett csomaggal, érdekes akcentusokkal és pár még érdekesebb találkozással, én nem utolsó sorban Firenzével...

Múltam...

... egy sötét foltjától szabadultam meg hétvégén mérsékelt erőfeszítés árán. Ez a folt történetesen a vasalómon tanyázott az egyetemi évek közepe tája óta, senki sem tudta, hogy került oda, és azt sem, hogy milyen eredetű, egyszer csak lett és ez jelentősen leredukálta a vasalással folytatott amúgy sem túl szenvedélyes viszonyomat. De mivel ragaszkodom a múlthoz, és hát ez a vasaló is bentlakó múltam szerves (és/vagy szervetlen?) részét képezi, ezért azóta is évente 1-2x, döntően konferenciák előtt előkerül és meglepő módon makulátlanul teljesítette is eddig küldetését. Már amennyire veleszületett vasalási tehetségem mellett ez elmondható - de jelen esetben a hiba igazán nem a készülékben van... ;)

... hirtelen támadt ötlettől vezérelve (apum egy korábbi elszólását követően, miszerint egy eredeti, asztalomon némileg előaszalt citrommal(!) a folt egy része eltűnt), kipróbáltam az elektromos főzőlap tisztító habot rajta és csodák csodája, negyedóra sikálás után a folt eltűnt, a vasaló maradt...

... az már más kérdés, hogy fog-e még valaha működni, mert a hab minden erőfeszítésem ellenére itt-ott belefolyt, ezért két napja száradási fázisban van a készülék a kockázatok és mellékhatások elkerülése érdekében... a holnapi főpróbán fog kiderülni, hogy a csütörtökön kezdődő kongresszusra vásárolt, frissen mosott fehér ingeimet kivasalja, vagy - immár makulátlanul - mehet a kukába...

... mert azért épp annyira szentimentális nem vagyok, hogy minden kacatot megtartsak - elég csak minden másodikat... ;)

átfutott a gondolat...

... hogy váltok a twittterrre, mert hát mégiscsak az a 160 megengedett karakter idő és energiatakarékos(abb), de valaki már lefoglalta magának cserebét, így maradok- egyelőre. :) esetleg indítok álnév alatt egy másik blogot, ahova a depressziós bejegyzéseket száműzöm, és akkor itt csupa napsütés lesz az élet... :) Ikrek énem mindkét írói fele kiélheti magát szabadon... :) bár egyelőre késztetést se nagyon érzek kiélni magam, mert csak komoly témáim lennének, azokat viszont előbb magamnak kell megrágni és feldolgozni... és még az sem biztos, hogy a szegény gyanútlan embereket illik ilyesmikkel rémisztgetni...

... és bár nem szeretném orvosi bloggá átoperálni a boginaplót, de néha az az érzésem, hogy kezdem elveszteni a küzdelmet...

... "somebody stop me!" :)

vasárnap még...

... elsőévesként aludtam el, hétfőn már másodévesként ébredtem... :) nem érzem, hogy egy éjszaka leforgása alatt bölcsebbé váltam volna, de tény, hogy egy évvel ezelőtthöz képest azért fejlődtem már valamennyit, megkockáztatom azt is, hogy talán előre, néha már én is tudok tanácsot adni azoknak, akik most kezdték el gyakorolni azt, amire egy élet is kevés teljesen megtanulni...
... remélem ez az év az elmélyülés, további tapasztalások és némi magabiztosság beszerzéséről fog szólni...
... a további évek pedig a csiszolódásról és tökéletesedésről... :)

... már csak időt kell szakítani valahonnan arra, hogy elolvassam a frissen beszerzett 10 szakkönyvemet- a legváltozatosabb témakörökben. :) Lehet, hogy a blogírásból is le tudok csippenteni még egy keveset, anélkül, hogy teljesen kinyiffantanám a boginaplót...

Valami változásra vágyom...

... a blogomban...
... a stílusomban...
... a hozzáállásomban...
... a mentalitásomban...
... a szakmai tudásomban...
... az életemben...

... de hol is kezdjem...?


UI: ... és ma még jó napom volt...

Már csak...

... egyet kell aludni, egyszer kell kibotorkálni a konyhába lenyomni az órát 6:20 körül és odatenni a kávét (bevált a trükk, már 2 egymásutáni nap sikerült a tervezett busszal beérni dolgozni...:) ), utána még kétszer lenyomni az egyik mobilomat, utána visszacsengetni a másik mobilon anyut, bezötyögni a busszal és végigdolgozni a pénteki napot és MÁRIS ITT A HÉTVÉGE!!! :)

... hétfő reggel óta ezt várom...

... mikor leszek már végre nyugdíjas...?! :)

szétestem...

... tekervényeim szerteszét gurultak, és nem maradt más, csak a pőrén maradt szórakozottságom...

... hiába kelek fel időben, ha egész nap szétzilált neuronhálóval, pontatlan asszociációkkal és agykímélő reflexek által vezérelve járkálok...

... és most már abban sem bízhatok, hogy egy kis szabadság mindent megold, vagy legalábbis átmenetileg enyhíti a tüneteket, hisz nem olyan rég voltam megint gondtalan gyermek...

... igen, megint rájöttem arra, hogy valamit elszúrtam... szokás szerint a tudománykodással kapcsolatban, és megint csak egy apróság, de pont ezek tudnak bebújni leginkább az ember bőre alá...

... kezdem feladni a reményt, hogy ha még egy kicsit kitartok, egyszer minden megváltozik, végre hibátlanul teljesítek és büszkén tekinthetek a munkámra...

Életkép...

... középkorú, hosszúhajú, sovány nő távozóban a kórházi központból... feltehetőleg a traumatológián járhatott, mert bal keze felkar középtől kézfejig gipszben, könyökben derékszögben behajlítva...

... érdekes látványt nyújt, amint egészséges kezében mobilt szorítva a füléhez, valakihez ideges hangon beszélve, 3 lépésenként könyökben megtört gipszes kezéhez hajtja le fejét, hogy enyhén duzzadt ujjai közé szorított füstölgő cigijét foghíjas szájához emelje...

Nem boszorkányság - technika... :)

A kétnapos továbbképzőn (ahol én is továbbképeztem az embereket, végül 35 percben, állítólag még érthetően is... :) ), én is elraktároztam egy hasznos információt. Na jó, többet is, de a rövidtávú hasznot tekintve mégiscsak ezt emelném ki: ha dobozból töltöm ki a narancslét vagy tejet, akkor ha lyukat szúrok a tetejébe, nem fog nagyokat cuppanni és szétfröcskölni. Ezzel pedig értékes perceket tudok megspórolni a reggeli kávé készítése során, ahol legalább annyi időt szokott igénybe venni a szétszéledt tej feltakarítása, mint a kávé bekészítése... :)

Esetleg van nektek még valami hasonló praktikus tanácsotok? Csak hogy ne kelljen várnom a következő továbbképzőig... :) Érdekelne például, hogy ti hogy veszitek rá magatokat reggel, hogy amikor először cseng az óra, felkeljetek és készülődni kezdjetek... nálam ez a hang még csak az utolsó negyed-félórás alvás kezdetét jelenti... és az előre megfontolt szándékkal a menetrendből kinézett buszról lemaradást...

... ha most újrakezdhetném...

... a kutatósdit, akkor minden egyes szakmai telefonbeszélgetés, labormunka, nagy emberekkel folytatott megbeszélések fontosabb információit rögzíteném egy könnyen áttekinthető fájlba, mondjuk egy online naptárba... gyakorlatilag esélytelen már felidéznem 4 hónappal ezelőtti eseményeket, talán még esetleg egy hipnotizőr tudna belőlem valami hasznos információt kicsikarni - a magam számára, bár a szépen elsimult tekervényeimmel és elmeszesedett memóriaközpontjaimmal szemben még neki sem lenne sok esélye...

... de újrakezdeni már biztos nem fogom, úgyhogy gyötröm még egy kicsit az agyam, aztán alszom rá egyet, mert a mai nap előadássorozata után jót fog tenni végre kikapcsolni a világot és visszavonulni az álmok mezejére - ahol remélhetőleg kivételesen nem kórházi körülményeket találok, megoldandó problémákkal, súlyos állapotú betegekkel... inkább angyalkákat kérek, döntően sötét hajúakat, barna szeműeket és világos bőrűeket, legyenek kedvesek, humorosak, (egészségesek!), hordozzanak a tenyerükön, és ha eljön a reggel és az ébredés, az egyik azért még maradjon kicsit, hozza az ágyba a reggeli kávét és csomagoljon szendvicset tízóraira...

... hát olyan nagy kérés ez!? :)

nehezedő akadályok...

... eddig az volt a probléma, hogy 8 percbe kellett beleszuszakoljam a 10 perces előadásokat... ezért 2-3-4-szer (türelem/idő hányados függvényében) elpróbáltam őket...

... holnap 40 perc alatt kell bevezessem a nagy általánosságot, lehetőleg érthetően és érdekfeszítően, miközben melegebb éghajlatokra vágyom - a hallgatóságot persze nem kívánom ugyanoda... ;)

... és már biztos nem fogom 4-szer elpróbálni az előadást, mert holnapra sem hangom nem marad, sem keringő oxigén az agyamban... a glükózból szerencsére már 3 napja töltöm fel a raktáraimat (és ne merjétek azt állítani, hogy az agyban olyan nincs, mert akkor szomorúan be kell ismerjem, hogy igazatok van, és ezek a raktárak máshol telődnek...).

... és hétfőn megint 30-40 perc kerepelés, természetesen más témában...

... vajon el tudom hitetni valakivel, hogy véletlenül letöröltem a póver pontyot és nem tudtam készülni...? ("nem bírunk ugrani"- gyerekkori emlék, szerk. megj.)

Plussz egy ország... :)

Végre eljutok életemben először Németországba. Kár, hogy csak reptéri átszállás lesz kongresszusra menet (Firenze a végcél, mi is lehetne más...:) ), és valószínűleg a berozsdázott német nyelvtudásomat sem lesz alkalmam megkapirgálni és megnyöszörögtetni (a biztos csatlakozás elérés érdekében inkább egyből angollal indítok), de remélhetőleg egy hűtőmágnest azért tudok vásárolni majd a tranzit régióban.:) Egy napsugár a müncheni reptér ablakán keresztül, egy hűtőmágnes, és egy kényelmes tempóban elért csatlakozás minden vágyam - persze egy hosszabb németországi kirándulás előtt... ;)

Ez az utazás persze csak egy hónap múlva aktuális, de azért jobban esik elmerengeni ezen, mint a 2 darab 40 perces előadáson, amit egy hét leforgása alatt kell megtartanom. :)

Végezetül egy kis Európa térkép, célpontokkal és egy jóleső pillantással Erdélyre és a városokra, amelyekhez múlt, jelen és jövő fűz. :) Na jó, a jelenhez és jövőhöz kicsit azért rá kell zoomolni a térképre... :D

Mit tegyen...

.. az ember, ha annyira unja a saját előbírálati anyagát írni, hogy a fájl megnyitása után 2 perccel már reflexesen elkezd ásítozni, egyre laposabbakat pislog, és mikor már a konyhában sem marad mosogatnivaló és a ruhák is szépen összetűrve visszakerülnek a szekrénybe, akkor kénytelen lefeküdni - este 9-kor...

... 3 kávé, csoki, narancs nem megoldás - kipróbálva...

Későn érő típus...

... vagyok, de hogy mennyire, az abból látszik, hogy sikerült összeszednem egy vírusos fertőzést, amin a gyerekek 85-90%-a 10 éves koráig tünetmentesen átesik... nekem ez nem pont így sikerült, összegyűlt egy A5-ös papírméret kórtörténet, számtalan eddig csak hírből ismert tünettel, de a lényeg, hogy már gyógyulófélben vagyok, biztos diagnózissal, a végén még meg is maradok, ha bele nem őrülök abba, hogy épp nem tudom eldönteni, hogy állítsam fel a tényleges prioritási sorrendet a betegség miatt (és nemcsak) elmaradt feladataim között... az 50 perces előadás és nemzetközi kongresszus absztrakt leadási határidő vészesen közel van egymáshoz, és mindkettő januárban, és történetesen emellett dolgoznom is kell. Úgy értem, osztályon, emberekkel... Februárra nem is merek még gondolni, ott is nemzetköz, csak épp poszter(ek)be ágyazva...

... nem is értem, hogy miért hittem egy percig is, hogy 2010 nyugisabb lesz, mint a tavalyi év...

... talán még annál is később érő típus vagyok, mint eddig gondoltam... és még mindig a naív korszakomban ragadva...