... tegnap este, mivel nyugodtnak ígérkezett az ügyelet, ráértem egy kicsit gyakorolni a pszichoterápiát (= megnyitni és hagyni megnyílni a beteget és célokat adni neki, hisz nem tanultam semmi ilyesmit eddigi pályafutásom során), méghozzá meglepő sikerrel, az egyik betegtől utána még egy doboz Merszíí csokit is kaptam, és a depressziós beteget utána többször hallottam nevetgélni és elmosolyodni az este folyamán... ezt teszi 15-20 perc beszélgetés a beteggel szemben a kissámlin ülve... Egy másik "beteg" a barátnőm volt, aki egy nehéz műtét utáni lábadozás közben esett teljesen kétségbe, és fél óra telefonos konzultáció után az volt az érzésem, hogy kicsit megnyugodva, konkrét tervekkel a fejében tette le a telefont.
... a végén még kiderül, hogy (bár erre soha életemben nem vágytam és gondoltam) pszichiáternek vagy pszichológusnak kellett volna menjek, mert egy kissámlin ülve, vagy telefonvégen még hasznos is tudok lenni... hogy elhúzódó hatást fejtek ki, vagy sem, azt persze egyelőre nem tudhatom. :)
(... olyan jó lenne tudni, hogy most jó úton járok-e...)
... az is kiderült, hogy a takarítónők a munkahelyemen csak úgy hívnak, hogy a "mosolygós doktornő"... Kicsit megkönnyebbültem, mert vannak olyan kollégák is, akik nem úszták meg ilyen barátságos becenevekkel... :)) ...
... és hát, mint tudjuk, a takarítók rögtön az intézményvezetők után jönnek a tekintély szempontjából... persze, mint mindenben, ebben is vannak (szerencsére) kivételek... :)
... szóval erre az ügyeletre szívesen fogok visszaemlékezni, mert gyógyszerek nélkül is hatásosnak éreztem magam (minden apró sikerélmény elfér vékonyka gyűjteményemben :) ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése