szombat, január 20, 2018

Téli túra 2. :)




Hó vót, hó nem vót...
De itt pont megint csak nem vót.:)
17,5 km hozzáadva az előző 17,3 km-hez (2018-ban elkezdem számolni a túrázásaim során megtett kilométereket - ha már a futással egyelőre nem dicsekedhetek... :) )

csütörtök, január 18, 2018

szombat, január 13, 2018

Téli túra...

... Avagy kissé tényleg szokatlan az időjárás januárhoz képest..





Meglepődtem. :) Bár én nem bánom, ha mostmár nyárig tavasz lesz. ;)

hétfő, január 08, 2018

Újabb ügyelet...

...már rutinosan pillantok a sarokba, keresem a bajtársamat, hogy üdvözöljem, de üres a sarok, nincs sehol sem a pók, sem a pókhálója, biztosan összecsomagolt és elutazott...

(... vagy egy szemfülesebb takarítónő járt itt a napokban, aki nem bízott a papucsa idegbénító hatásában...)

vasárnap, január 07, 2018

eddig még inkább

... a 2017-es év kísért néhány elmaradásommal, ameddig azokat be nem fejezem, marad a hétvégi és munka utáni esti számítógép előtt ücsörgés... de a mostani hétvége után talán jövő hét közepe fele már 2018-as érzést csempészhetek a hétköznapokba: rendszeres spinning, hétvégén főzés (!!!), hivatalos munkaidő után már csak a munkahelyemhez nem kötődő cselekvések (bevásárlás, angol, barátnők, barátok), esetleg ici-pici kutatás.

... nem lehet egyből merészet váltani, a sejtjeimet fokozatosan kell szoktatni a jobb időkhöz, nehogy sokkolódjanak... :)


csütörtök, január 04, 2018

Remélem

Azt a nagy pókot a sarokban fejvesztett menekülésre kényszeríti a nem éppen ibolya illatú kórházi papucsom...

Vagy legalább vegetáriánus őkegyelme és nem hozom izgalomba az ízlelő akármilye is van neki...

Mert pókot ölni nem szerencsés, ha jól emlékszem, én pedig nem kockáztathatok már rögtön így az év elején...

vasárnap, december 31, 2017

2017

Ahhoz képest, hogy ezt az évet nagyon boldognak terveztem, visszaolvasva a 2017-es blogbejegyzéseimet tegnap hajnalban vonatozás közben arra döbbentem rá, hogy talán még soha ennyire nem éreztem az önbizalomhiányom átkát, nem voltam ennyire elhavazva és nem voltam ennyire fáradt, megkeseredett és szeretteim számára szerintem már-már elviselhetetlen.

A nagyjából haszontalan és kurta blogbejegyzések is erről szólnak, és bár történtek velem jó dolgok is idén, azokat valahogy mégsem volt kedvem/erőm megörökíteni. 

Sokat utaztam idén is, főként munkához köthetően, eljutottam Splitbe (bár erre az élményre nem szívesen emlékszem vissza, ez a város nálam mostantól egyet jelent a pillanatok alatt megdőlő tervekkel, újratervezéssel és fejetlenséggel - pedig nem a város tehet róla, csak egyes ott dolgozó emberek), Madridba és Firenzébe is, valamint számos magyarországi városba is.
Idén volt az első év, amikor meglepő módon számos személyre szóló felkérést kaptam, hogy különböző városokban előadásokat tartsak, ráadásul nem mindig a saját érdeklődési területemnek megfelelő területen, emiatt idén készítettem a legtöbb új előadást, meg sem tudom már számolni, hányat, de szerintem bőven 10 felett lehetett. Első alkalommal hívtak meg szülőföldemre előadást tartani és nagyon nagy élmény volt néhány régi évfolyamtárs és volt tanáraim előtt beszélni.  

Mégis a legemlékezetesebb utazásaim a családomhoz köthetőek: egy kis szabadság Szovátán, majd Krk szigetén, társas utazás anyuval Kárpátalján gyönyörű tájakon, nehéz sorsuk ellenére még mindig optimista és tenni akaró embereket megismerve, pár órás csavargás apuval Eszéken.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a legszebb emlékek közül is kiemelkedik a Vízi Világbajnokságon, vagyis a FINA-n szurkolás a szüleimmel, a tombolás az előfutamokon, a heves integetés, amikor a kamera által filmezett tömegben magunkat is felfedeztük, a hajókázás a Dunán.

Elbúcsúztam Szöszikétől, életem első saját autójától, és megvásároltam Lilit, életem első új autóját. :)

Nekifogtam kicsit mozogni, bár a rendszerességtől messze állok még, és elhatároztam, hogy 2018-ban részt veszek egy futóversenyen (bár még kb 400 m-t tudok csak nagy erőfeszítéssel egyben lekocogni, de most érzem magamban az elszántságot, hogy ezen fokozatosan fejlesszek).

Ebben az évben éreztem a leginkább úgy, hogy a végletekig elhavazódtam és nem tudok már színvonalas munkát végezni emiatt. Folyamatosan elmaradtam az adminisztráció önként a nyakamba vett részével, a kérelem írások is folyamatosan nyomasztottak, amik valójában ahhoz szükségesek, hogy a betegek a legmodernebb (és emiatt nagyon drága) készítményeket megkaphassák azért, hogy jobban legyenek (bár lehet enélkül is gondozni betegeket, nézőpont kérdése minden). Szinte soha nem végeztem a munkaidő végén, hazavittem a munkát, hogy otthon folytathassam, emiatt frusztrált voltam, kimerült és elégedetlen. Átlapozva a mindentudó filofaxomat is, most így év végén rájöttem, hogy miért nem volt elég nekem a heti 40 óra, ami a Nagyfőnök szerint mindenkinek elég kellene legyen, hogy ezt a munkamennyiséget el lehessen végezni: nagyjából minden nap megnéztem még 2-3 beteget plusszba szakrendeléstől függetlenül, akiket társszakmák kollégái küldtek telefonos megkeresést követően, hogy ne kelljen a betegnek 1-2 hónapot várni, ameddig besorolódik a rendszerbe. Emiatt forgácsolódtak fel a munkahelyi napjaim, lettem még stresszesebb, és az elmaradt dolgok már elértek egy olyan szintet, amikor már reménytelennek láttam, hogy utolérjem magam, így már bele sem fogtam, a halogatás folyamatos üzemmódba kapcsolt.
Egy váratlan nagyobbacska sokk kellett hozzá, hogy megszakadjon ez a rossz kör, a tények ismeretében néhány nagyfőnöki lelki beszéd, rendszer szintű beavatkozás, hogy némileg helyre rakjam magamban ezeket a dolgokat, felzárkózzak valamennyire a lemaradásaimmal (hosszú esték alatt) és elhatározzam, hogy új szabályokat fektetek le, amik segítenek abban, hogy hatékonyan tudjam kihasználni a sajnos nem végtelen időmet.

A 2018-as év tervei között éppen ezért olyan dolgok szerepelnek, hogy a most kitalált rendszert működésbe hozzam, fenntartsam és tovább fejlesztgessem (bele kell férnie két nemzetközi vizsgára felkészülésnek is az eddigiek mellett, plussz a kutatásra is szeretnék több időt szánni, mert azzal is megrekedtem az utóbbi 5 évben), valamint a magánéletemet is szeretném jobban elválasztani a munkától. Szeretnék több időt tölteni a szeretteimmel, több időt szánni a blogomra, kissé személyesebbé tenni a bejegyzéseimet és befejezni a "nyafi"-s címkéjű bejegyzések írását (azt hiszem ez vezette a listát 2017-ben). Szeretnék futni és örömöt lelni benne. :) Önbizalom fejlesztésbe kezdek és emellett a nyakamba szakadt vezetői pozíció miatt megpróbálok kicsit ilyen irányban is fejlődni, mert az utóbbi hónapok eseményei alapján gyanítom, hogy 2018-ban erre a tudásra is szükségem lesz ahhoz, hogy ép ésszel zárjam az évet.

Sikeres, de legfőképpen Boldog Új Esztendőt kívánok Mindannyiunknak!

Uff.