... kb. 8 órája ültem a számítógép előtt, a két szemem éppen két irányba készült elfolyni a meredt képernyőre bámulás és szemrebbenéstelen feszült koncentrálás következtében, az agyamban össze-vissza zsongtak a számolgatást, új változók generálását megkönnyítő egyszerű kis függvények, rég kitörölve már az emlékét, hogy egy mozit is lemondtam a munka kedvéért, amikor egyszer csak beugrott Dolly Roll fanyar hangja, amint nem túl lelkesen azt énekli, hogy "imádok élni". Előkerestem hát a youtubicán a számot, hogy az aktuális, nem túl vidám életérzés még intenzívebbé váljon, bekapcsoltam és megnéztem hozzá a "vetítést" is...
... és apránként a képek és a zene mégiscsak elkezdtek hatni, a feszültség alábbhagyott, és rájöttem, hogy függvényektől függetlenül mégiscsak "de jó, hogy élek", és bár ritkán ilyen ihaj-csuhaj ez az érzés, de azért alapjáraton elégedett lehetek az életemmel, sőt megkockáztatom, akár boldognak is érezhetném magam. :) (... persze nagyvonalúan eltekintve az elmúlt napok egy két kellemetlen meglepetésétől...).
És akkor a történet végére érkezzen a másik videó, amitől a mosoly is visszatért, apum hívta fel rá a figyelmet, amikor épp "A zene hangjaiból" nyikorogtam valamit a magam örömére. :))
1 megjegyzés:
Én ezt a verziót jobban szeretem:
amerikai verzió
Készülj fel az elérzékenyülésre, mert
ennél nincs jobb:
dancing around the world, Matt Harding
Megjegyzés küldése