újratervezem az életemet...

.. például kitaláltam, hogy még itthon hozzászoktatom magam, hogy a hét összes napján reggel 8 és délután 4 között letiltom a chrome-on a nem hivatalos postaládámat, ami történetesen a gmail, a f@cebookot, a feedly-t, hogy ne nézegessek blogokat, na meg a tevémet, hogy szokjak át az esti etetésre (ezzel a mozdulattal egy hét azonnali éhezésre is kárhoztattam szegénykémet, jó eséllyel mostanában ki is purcantom, pedig egy hónappal azután keltettem életre, amikor az itteni életemet elkezdtem, vagyis nem kevés évig sikerült eddig életben tartani).
 ..persze az apróbb felismerések és sikerek mellett azért néha nem kis öngólokat is rúgok, például a legutóbb az online angollal kapcsolatban: általában délután 5 utánra szoktam időzíteni, hogy legyen esélyem előtte hazaérni ezen a heti 1-2 napon, de a kényszerpihenő alatt előrehoztam délelőttre. Mivel a Skype egy ideje nem működik rendesen, átnyergeltünk a Hangouts-ra, amit én chrome alatt használok és a gmail postafiókomból szoktam megnyitni. Most is szoktam volna, ha nem lett volna a gmail letiltva egy jópofa applikációval, ami ráadásul nem is engedélyezi, hogy az adott napon módosítsam a beállításokat, így csak másnap tudtam kiszedni a (részben)magán postafiókomat a korlátozás alól... és mivel a Mozilla alatt sem akart működni a Hangouts valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, végül kb. negyedóra kísérletezgetés után maradt a nem túlzottan szimpatizált (bár meglepően jól működő) f@cebook-os beszélgetési lehetőség, persze csakis Mozillából megnyitva, mert a chrome-ban ez is tiltólistán szerepel. :) Amúgy nem volt rossz a hangminőség, megkockáztatom, hogy jobb a Skype-nál. Hát ilyen, ha egyszer csak elkap a lelkesedés, és alapos megfontolás nélkül, egyszerre akarom minden hibámat jóvá tenni... :)

Aránylag sok időm volt az utóbbi időben végiggondolni az életemet, a munkámat és a magánéletemet és rájöttem, hogy hosszú távon már nem tartható fenn a kötetlen munkaidő, ami egész nap tart és hétvégén sincs vége. Emiatt megpróbálom maximalizálni a munkahelyemen töltött órák alatt a produktivitásomat (már kész is félig-meddig a stratégia több vonalon), és ettől remélem, hogy sikerül több mindent elintézni munkaidő alatt és kevesebb marad a munkaidőn túlra (nálunk ugyebár a túlóra nem létező entitás, tehát még csak anyagilag sem éri meg tovább bent maradni, nemhogy egyéb szempontokból).
Vannak még terveim a rendszeres mozgással, relaxációval, lefekvés előtti olvasással, internet este 8-kor kikapcsolásával kapcsolatban, szép kis listát írtam, kíváncsi leszek, hogy két hét múlva hogyan értékelem az első eredményeket.... mert hát szeptembertől visszatérek a porondra. Egyelőre kicsit sem vagyok lelkes. Jó volt kicsit távol(abb) lenni az átlag életemtől és kívülről megszemlélni a dolgokat.

varázs...

...szerintem életemben összesen annyi tekintetet nem vonzottam magamra, mint amióta gipsszel/bokarögzítővel és mankóval közlekedek... És annyiszor nem is változtattam meg a társalgás témáját a puszta megjelenésemmel, mint ahányszor az utóbbi hetekben: akárhol elvonultam, egyből a törésekre, gipszre, személyes traumákra terelődött a szó, sőt olyanok is voltak, akik azt kezdték el fennhangon találgatni, hogy akkor én most a jó oldalon használom-e a mankót (amikor már csak egy mankóra fejlődött fel az állapotom)...

... 7 hét mozgáskorlátozottság után lassan elhagyhatom a rögzítőt és elkezdődött a leszoktatás a mankóról is, amit egyébként cseppet sem bánok, nem volt annyira mókás így közlekedni, bár tény, hogy miután az ember megtanulja a használatát, rengeteget tud segíteni a nyakkitörés és ellenkező oldali bokatörés elkerülésében.

... azért lehet, hogy valami kényelmesebb bokarögzítőt beszerzek (a jelenlegi mellett időnként visszasírom a gipszet), hogy ha úgy érzem, hogy ismét láthatatlanná váltam a társadalom számára, akkor valamivel fel tudjam hívni magamra a figyelmet...

... Most épp...

... Arra edzem a lelkemet, hogy ne töltse el akkora nagy szomorúsággal, hogy kevesebb, mint három hét múlva vissza kell(ene) mennem dolgozni... Bár a gyógytorna akkor még nem ér véget és még az sem biztos, hogy addigra tökéletes lesz ismét a bokám...

... Kicsit elszomorít a tény, de egyáltalán nem hiányzik a benti munka... Bár ebben azért az is közrejátszhat, hogy mindennap hívnak beteg ügyben, valamelyik betegemmel öszefutok vagy a gyógytornán, vagy a kórház egyéb részein és azért a napi 4-6 óra szellemi munka most is megvan...

... Annyira meg tudnám szokni ezt az átmeneti új életemet...

De vajon újabb törés nélkül hogyan lehetne állandósítani ezt az állapotot?

dilemma...

... lassan eljutottam arra a pontra, amikor már csak a 3 hónapon túli és néhány év óta halogatott feladatok maradtak a listámon...

... most milyen ürügyet találjak ki, ami miatt továbbra is halogathatom őket addig, ameddig teljesen megfeledkezem róluk - vagy ők rólam... ? az időhiány most nem annyira releváns...

nem teljesen véletlenül...

.. halogatom idestova 9 éve az egyik cikkem megírását. Most is érzem, hogy bele fog törni a bicskám a statisztikai elemzésbe... Pedig most még időm és türelmem is lenne arra, hogy olvasgassak és próbáljam nyitott elmével befogadni a statisztikai módszereket... De már egy hónapja minden mást csinálok, pedig az egyik eredeti tervem az volt, elmélyedek a longitudinális vizsgálatok statisztikai elemzési lehetőségeiben és végre befejezem a cikkemet.

... nincs véletlenül egy biostatisztikus/epidemiológus zugolvasóm, akinek minden vágya, hogy olyan szerencsétlen klinikusokon segítsen, mint amilyen én is vagyok...?

Álom...

... Éjjel azt álmodtam, hogy milonka férjhez ment B-hez csak úgy pikk-pakk, civil ruhában (ha jól emlékszem farmerdzsekiben) , különösebb előkészületek nélkül, igen meghitt hangulatot árasztó szűk családi és baráti környezetben.

Úgy tűnik, hogy az a 3-4 blog, amit rendszeresen olvasok, beásta magát a tudatalattimba.
Remélem én is a jövőt álmodom meg, mint a Heroes sorozatban néhány hős - gipszes estéimet most ez tölti meg izgalommal... :)