napi jó - 127. nap

Ma megpróbáltam előbányászni a valamikor 10-12 éves korom körül eltemetett kreatív énemet (a betegtájékoztató írást és cikkírást nem érzem ebbe a kategóriába sorolhatónak...).

Első lépésként előkerültek a 2 éve megvásárolt színes filctollak, azaz kariókák. 😉

Rájöttem, hogy a rajztudásom megragadt 10 éves korom fejlettségi szintjén, kutyát, macskát és embereket akkor is kb. ugyanígy rajzoltam. :))) Na jó, volt egy idő, amikor könyvborítók alapján rajzolgattam alakokat, majdnem felismerhető módon, de ez egy nagyon rövid és átmeneti idő lehetett csak. :)

A végeredményt megtartom magamnak. :)

A következő kreativitási lépés is megvan már, csak ma este nem akartam már itthon árvizet és hatalmas felfordulást csinálni:

Azt hiszem jövő évre benevezek egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra és bebizonyítom, hogy vannak emberek, akiken már a csoda sem segíthet. De a pálcikaembereim meg kell hagyni, hogy páratlanok! És nem csak számban. :)

napi jó - 126. nap

 Vissza kell vezessem a napi blogírást, mert bár rohan az idő, de pár percre meg kellene tudni állni mindennap, felidézni és leírni a jó dolgokat... hogy majd jövőre, amikor már minden olyan nagyon szép és olyan nagyon jó lesz és ez az utóbbi időszak egy sötét rémálomnak tűnik csak, amiből végre felébredhettünk, tudjak visszaemlékezni arra, hogy itt is naponta történtek jó dolgok, csak néha túl elfoglaltak voltunk, hogy észrevegyük. 

Ma például a 8 km-es futásom végére kisütött a nap, amit hét közepe óta nem láttam és itt is maradt velünk. Már csak 62 km-t kell idén futnom, és meglesz az egy év alatt lefutott 500 km!

Az egyik rezidens, akit most a koronavírusos betegekhez osztottak be és aki előtte velem dolgozott 1 hónapon keresztül, ma felidézte a biztató szavaimat, amiket az utolsó nálunk töltött hét végén mondtam neki, ami után őt hétfőn átirányították a koronavírus központba. :) Hatással voltam egy fiatal, fejlődő, még saját magában nem eléggé hívő emberre. 

Megtudtam, hogy apai nagypapám fiatal korában sokat biciklizett és szeretett pingpongozni. :) A biciklizést még továbbvihetjük bátyóval (bár inkább csak szobabicikli formában, na de ki tudja, talán jövőre még a rendes is bekopogtathat). Jövő héten anyai vonalon derítem fel a sportolási anamnézist a felmenőimnél. 

Elkészítettem életem második adventi koszorúját 😊

Szándékosan választottam különböző gyertyákat, pedig lett volna akár 3 egyforma (a negyedik mindig más színű kellene legyen hivatalból), de megtetszett az ötlet, amint a kommentekben kaptam: a kisebb fehér gyertyát amúgy egy 2009-es esküvőn kaptam résztvevőként. :) Ideje betöltse a feladatát és világítsa be kicsit az életemet. :)

Persze joggal merülhet fel, hogy hol van itt a koszorú, de csak abból akartam dolgozni, amit a lakásban találtam. Próbálok nem vásárolni újabb és újabb dolgokat, főként azután nem, hogy megnéztem egy TED előadást, ahol egy hölgy egy éven keresztül csak élelmet vásárolt - és túlélte. Szerintem én is simán túlélném azzal a rengeteg izémizével, amit az utóbbi években felhalmoztam - ruha, sportcikkek, szépségápolási termékek stb vonalon egyaránt.

Kb 15-18 rekesz még tele van a dolgaimmal a tárolóban és a vendégszobában, amik közül egyedül a fehér cérna és a tű hiányzott az utóbbi 1-2 hétben (aztán kaptam kölcsön és így ez is megoldódott), így gyanítom, hogy még mindig túl sok minden fölösleges dolgom van...

napi jó - 125. nap

Mára is jutott egy kis futás, de a mai nap mégis Feldmár András klinikai szakpszichológus "Heti agymosó" sorozatától lett igazán színes. :) 100 részből áll, pár részt hallgattam meg (a végéről kezdve, mert a yútúb így hozza fel), de érdekes problémákat boncolgat benne a pszichológus. Addiktív, mindig csak még egy részt akarok még meghallgatni. Be kell valahogy osszam, hogy azért a munkára is jusson némi idő a nap végén... vagy nem kellene a munkára időt szánni a nap végén...?

napi jó- 124. nap

 Mára volt kitűzve a következő 10 km-es futóverseny, amit csak a motiváció fenntartása céljából néztem ki magamnak (és egyébként is lefújtak mindent nem olyan rég, szerintem helyesen). 

Ma amúgy is terveztem kimenni futni, mert az utóbbi hetekben eléggé ellógtam a mozgást, és végül bár az eredeti terv 5 km lett volna, de mégiscsak lefutottam a 10 km-t. Az időm sem lett rosszabb, mint szeptemberben, tehát a buszt is legyőztem volna. A 10. km lett a leggyorsabb köröm, úgy tűnik, hogy a sok séta-futi mellett azért lettek még tartalékaim is. 

Már a célbaérésnek is nagyon örültem, utána viszont még egy apró okom lett a mosolyra: valaki egy gyermekláncfű virágot hagyott az autómon. :) kedves gesztus volt. Gondolom ameddig egy órán keresztül elárvulva várt rám az autóm, addig sajnálták meg. Az univerzum kedves gesztusa. :)

samúgy

 eltelt kereken egy év.

napi jó - 123. nap

... ma kulcsot másoltatni mentem a Tesco-ba, ahol már épp zárni készült a srác, félig le volt húzva a redőny, de szerencsére még elvállalta a feladatot, így lett 3 kulcs, hogy ne záródjunk be a munkahelyünkre, ha kicsit tovább maradnánk (mert hát miért is ne, a két főnökömet és engem fenyeget egyedül ez a veszély...), a piros műanyag izéket pedig, amiket "világjárvány" felkiáltással választottam a kulcsok mellé megjelölés céljából, ingyen kaptam, mert, mint kiderült, az egyik kolléganőm vizsgálta a kulcsmásolót, mielőtt a kolléganőt átvezényelték vírus irtani - vagy gyógyítani ... vagy miaszösz.

#kicsiavilág

UI: azt hiszem épp most használtam életemben először a hashtaget. :)

napi jó - 122. nap

Folyamatosan romlik a helyzet, nőnek az esetszámok, nyílnak meg az újabb és újabb osztályok, és fogynak el körülöttem a kollégák, akiket a koronavírusos betegek ellátására irányítanak át. Mindeközben a nép a füle botját sem mozdítja és mindenki azt hiszi, ez egy buta kis játék, amiben az a menő, aki a szabályoknak ellenszegül. 

Hát nem menő. 

És ez nem játék. 

És azok is megsínylik, akik rendesen betartották a szabályokat, csak épp közben más betegségük lett, nem a koronavírus, csak épp nem nagyon marad ember, aki ellássa őket. Kérlek vegye mindenki komolyan, ami történik körülöttünk.

Így kicsit nehéz megtalálni a napi jót, de talán legyen az a csodálatos őszi táj, ami tegnap futás során elkápráztatott, és ami kicsit megcirógatta a lelkemet és tompította kicsit a feszültséget. 

napi jó - 121. nap

 ... ugyan ma nem futottam, de egész nap szénhidrát napot tartottam - gyakorlatilag a vitaminos gumicukrot leszámítva, ami cukormentes volt, mindenbe gondosan csempésztem valami kis cukrot. Nagyon finom napom volt. :)

Lehet, hogy a szénhidrát kóma ütött ki kora délután egy fél órácskára, pedig akkor már túl voltam egy lépcsőház takarításon, egy előadás elkészítésén, egy félresikerült bevásároló körúton (gyanútlanul elmentem a Tesco-ba bevásárolni, ami zárva volt, így kénytelen voltam óriás sajtos pogácsákat venni az ominózus közeli kisboltomban, igen, amelyikben a csíki áfonyás sör is kapható). 

Ugye nem lepődtök meg, ha elárulom, hogy csak az ambuláns kartonjaimmal nem haladtam, valamint további 1.5 előadást kell már csak összedobjak zűrös záros határidőn belül...? A tudományt/oktatást nem rettenti el holmi koronácska.

Remélem, hogy az ambuláns karton mizériára választ lelek a Kaizen című könyvben, aminek nekifogtam, ami kis léptek segítségével vesz rá a nagy változásokra. Nálam az az óriási változás kellene bekövetkezzen (szerintem egy nagyobbacska csoda is kell ehhez, nemcsak egy viszonylag kis méretű könyv, hiába na a kis léptekhez kis méret is elég a jelek szerint), hogy ne halogassam kínosan sokáig a nemszeretemfeladatokat.