Ma meglett a 800 km futás a 2021-es esztendőben!! :) azaz pontosabban kicsit több, mint 805 km. :)
Bár december elején még nem hittem benne, de végül csak sikerült elérni a módosított tervet apránként, több 30-40 perces futás és 1-2 hosszabb futás árán.
Az 1000 km-t pedig újra kitűzöm - jövőre... :))
... de úgy tűnik, hogy túlzott volt az optimizmusom, a legnyugisabb 2021-es hétfői nap után ma eléggé felpörögtek az események, mind a munkahelyemen, mind otthon.
Mindenki legyen olyan kedves és maradjon ép és egészséges és ne piszkálja a koszorúereimet.
Köszönöm!
Az előző ugyanis a 196. napi lett volna, ha tegnap este utánanézek... :)
Ma felavattam az új futóövemet, amit végül bátyó javaslatára nagy nehezen, de sikerült a németországi Am@zonon keresztül beszerezni. :)
Nagyon örültem annak, hogy megérkezett, ugyanis az a ritka jelenség alakult ki, hogy a másikból kifogytam és mindenféle fura praktikákat kellett bevetnem ahhoz, hogy ne forogjon körbe rajtam futás közben. :) Mivel végül 11.6 km lett a végeredménye a mai felavatásnak, látok némi pislákoló reményt, hogy mégiscsak meglesz a cél év végéig, bár már alig van 12 darab napocska ebből az évből.
Lassan elérkezik a számadások ideje is, meg kell keresnem a tavalyi jegyzetemet, hogy mit is tűztem ki erre az évre és el kell gondolkozzam azon, hogy mi az, amit ebből sikerült megvalósítani és a többit miért is nem? Látok már néhány mintát... :)
... amikor visszafele vezettem életemben először egyedül a szülővárosomból most már a saját lakásomba, jó sok 100 km-en keresztül..
Csodaszép tájakon haladtam keresztül, Eckhart Tolle-t hallgatva, elmélkedve a saját életem mozzanatain (és közben lopva néhány fotót készítve, hogy amikor már az emlékeim kicsit megfakulnak a hétköznapi rohanásban, legyen, amit elővenni és felidézni ezt a varázslatos utazást - az egyik ilyen kép azóta is a háttérképem...).
Csodaszép ősz volt/van, ha nem a tavasz szülötte lennék, ez lenne a kedvenc évszakom. :)
Útközben a táj mellett azért néha a szembejövő forgalmat is figyeltem és így fordulhatott elő, hogy az egyik kamion ablakában megpillantottam a "Cserebogár" feliratot. :D Ez számomra egy jel volt, valamit kezdenem kellene szegény blogommal, amit mostanában hiába is nyitok meg, mert nem tudok mit írni. Még magamnak is nehéz megfogalmazni a gondolataimat, hát még olyan emberkék előtt, akik számítanak, akik olvasnak és utána esetleg riadtan néznek egymásra, hogy ebbe a lányba vajon mi ütött... :) Pedig csak keresi a belső békét és a cél nélküli, személyektől független boldogságot és többet nem akar panaszkodni. Ezt nehéz másképp megfogalmazni... ennek mentén írni viszont még nehezebb.
Az utat megszakítva az estét egy kisvárosban töltöttem, már a határ másik oldalán. Mivel korábban érkeztem a tervezettnél, felmerült a gondolat, hogy akár meglátogathatnám a helyi termálfürdőt egy kis regeneráció céljából... épp csak nem hoztam magammal semmilyen fürdőfelszerelést és a szállásomon sem sok jóval biztattak, hogy nyitva tart-e aznap a fürdő kisboltja - a környéki multi üzletek az ünnepre tekintettel mind zárva voltak. Azért csak elsétáltam oda és kellemes meglepetésemre nyitva volt az üzlet, egy nagyon segítőkész hölgy rekordidő alatt segített kiválasztani egy fürdőruhát, ami rámjött, hozzá egy papucsot és egy fürdő logós törülközőt és már meg is volt a menetfelszerelés.
2 órát lubickoltam, szaunáztam, majd zárás előtt félórával kiúsztam a szabad ég alá a termálmedencében csillagokat bámulni, félig-meddig a medencéből felszálló párába burkolózva... egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mögöttem egy férfi lassú vontatott hangon mond fel üzeneteket a szerelmének a telefonban és hallgatja ezeket vissza. Az üzenetek pedig arról szóltak egytől egyig, hogy elsősorban a hölgynek kell jól lennie ahhoz, hogy utána a környezetén is segíthessen és a gyereke boldog lehessen, az ő feladata ebben is példát mutatnia a csemetének, illetve hogy ne félelemből döntsön, és mindig válassza a boldogságot, a szeretetet. :)
Különös éjszaka volt...
.. pár napja az autóban ülve beszélgettem egy útitárssal, aki kicsit halkabban beszélt a számomra kívánatosnál, ezért önkéntelenül is elkezdtem feltekerni a hangerőt a műszerfalon - majd rájöttem, hogy ez így nem fog működni... :)
... vajon eljön egyszer az a nap is, amikor az embereket is bluetooth-on keresztül vagy egyéb módokon lehet csatlakoztatni a hangszóróhoz és adott esetben le-vagy fel tekerhető a hangerő...? :))
... igény az lenne rá... :))) 🙈
Azt hiszem, elkezdtem ismét élvezni a munkám egy részét, ezért nem érzem magam áldozatnak, amikor utolsó pillanatban felkérnek egy-egy olyan előadást tartani olyan témákban, amikről korábban soha nem tartottam és több időt vesz igénybe, mint amennyit eredetileg szántam rá.
Ezen a héten csak 2 darab ilyen lesz, úgyhogy most az idővel zsonglőrködöm. :)
Közben gyakorolom a nemet mondást is, látom, másoknak a környezetemben már nagyon megy, most leskelődök és időszakosan alkalmazom. Nagyon nem is tetszik azoknak, akik beosztásban alattam vannak és eddig nekem próbáltak delegálni... Ne kérdezzétek, hogy is jutottam ide... :)
Közben próbálok visszavenni a reflexesen felbukkanó ítélkezéseimből, mókás, amikor másokban is felismerem ezt a fajta kényszert... Persze sokszor azon kapom magam, hogy visszacsúszok a régibe, de legalább időnként már észreveszem.
Elég nagy kihívás ez az egyed/tudat/fejlődés...
.. igyekszem nem felbosszantani magam a hétköznapi apróságokon (ami azért nem mindig sikerül, de kitartóan próbálkozom, mert érzem, hogy most már más üzemanyag kell, a düh és sértődöttség csak idáig hozott, innen már az életörömmel és boldogsággal szeretnék tovább menni), alig marad téma, amiről írhatnék... :)
... a futást nem adtam fel, csak az 1000 km-es idei álmot, de ha már 800-at futok, az is pont 260 km-el több lesz, mint tavaly - és 740-el több, mint 2019-ben... :)
... elkezdtem a csendben is jól érezni magamat. :)
... és hálás lenni, hogy ma is felébredtem.
„Csak egyetlen lehetőség van: az ember szeresse a saját történetét, minden vacakságával és csalódásával együtt, mert hiszen önmaga szülte ezt a történetet, és az ember a gyerekének is megbocsájtja, hogy kissé félresikerült, ha nem olyan, mint amilyennek megálmodta.”
Popper Péter
Itt a cikk is, amiben erre az idézetre rábukkantam, ami Popper Péter munkásságába ad egy kis bepillantást.
Meglegyintett Amerika szele, egy fél délutánra elhittem, hogy idén még eljutok oda egy konferenciára... majd kiderült, hogy idén is csak virtuális lesz (bár számomra ez lesz a legeslegelső részvétel ezen a kongresszuson, eddig még virtuálisan sem jutottam el). Ez most azt jelenti, hogy haladok?
... azért jó volt pár órán keresztül abban a hitben lenni, hogy oly sok év után megint látni fogom a lehetőségek országát, ahol hadaró amerikai minden irányban nagyra nőtt emberek, olcsó junk-food és még olcsóbb kreatív kütyük vesznek majd körül. :)
Boldog születésnapot kívánni a telefonban édesapámnak. :) Aki mellett ott hallom csacsogni a szintén friss szülinapos édesanyámat is. :) 💓💓
... a szomszéd lépcsőházban lakik az én képzeletem szerinti álompár: a fiú (férfi) intelligens tekintetű, jóképű srác, aki kiveszi a kocsit a garázsból, majd előzékenyen besegíti a kedves arcú, nőies, csinos párját a pár hónapos kislányukkal együtt az autóba, leviszi sétálni a cuki kiskutyájukat, cipeli a babakocsit a lépcsőkön. A lányt nem sokat látom, gondolom ő 24 órás műszakot lát el a kisbaba mellett.
... felmerült bennem a kérdés, hogy megkérdezem a srácot, van-e esetleg egy eladósorban levő bátyja, de unokatesó is jöhet, ha elég közeli rokon... :)
... a másik tükör egy másik viszonylag újabb ismeretségem, nálam pár évvel idősebb hölgy, akivel együtt járunk néha vetélkedőre: brilliáns elme, széles általános műveltséggel, jó humorral, felelősségteljes munkával, aki kényelmes ruhákban jár, nem igazán törődik a külsőségekkel, kiterjedt ismeretségi köre van, mégis egyedül lakik egy albérletben.
... a kérdés persze az, hogy hogyan tudok változtatni az irányon, ami egy elég egyértelmű végeredmény fele visz, holott érzem, hogy másra vágyom, ami egyébként létező entitás - másoknak. A felismerés önmagában valószínűleg nem elég.
... valakinél egy kölcsön varázspálca vagy egy fel nem használt kívánság a háromból? :)
... hogy azt hiszem, én leszek a Föld hátán a legtürelmesebb, legjóságosabb, és legsegítőkészebb lény.
Csak fel kell írjam valahova, hogy egyikről se feledkezzek meg. :)
Köszönöm!!!!!!!!!
Most pedig eldöntöttem, hogy a holnapi nap igenis egy nagyon szimpatikus, jó hírekkel teli KEDD lesz. Ösztönösen szeretném a Jóistent pozitív irányba befolyásolni ("lefizetni"), hogy vigyázzon nagyon édesapámra. De mit is ajánlhatok, ami neki még nincs és amire felcsillanna a szeme és azt mondaná, hogy üsse kő, ez még jól jöhet nekem Cserebogitól... ?
Azért ha mégis van ilyen, várom az üzenetet és odaadom/ megteszem.
de nem a vonat, hanem a mese. :)
Amióta kirepültem a családi fészekből, leginkább akkor takarítok, amikor valaki bejelentkezik látogatóba. Ma reggel sikerült 9 óra után begyűjteni egy ilyen bejelentkezést, méghozzá 10 órára, így rekord sebességgel próbáltam legalább a nappalit magamhoz képest elfogadhatóvá tenni. Igaz, hogy csak az egyik diákom jött, hogy megköszönje az eddigi segítséget, amivel én is hozzájárultam némileg ahhoz, hogy mostmár kollégaként üdvözölhettem, de mondjuk a nem összehajtogatott zoknik és pólók látványát meg akartam tartani magamnak. Meglepetésemre kaptam tőle ajándékba pár egészséges finomságot (és közben csendben örütem, hogy nem orchideát választott, kicsit rossz a lelkiismeretem a virág társadalommal szemben...).
12 órakor már az egyik távolabbi szomszéd is az én lakásomat javasolta a kettőnk szakmai megbeszélésének helyszínéül, így 12 és 14:30 között a nappalit és konyhát próbáltam már egy nyugdíjas matematika tanárnő számára is elfogadhatóvá tenni: sepregettem, felsikáltam, a gyanútlanul a szelektáláshoz szétterített dokumentációkat próbáltam ismét rendszerbe szedve összegyűjteni mappákba, közben fél füllel tovább hallgatva a nemzetközi kongresszus anyagát... Tény, hogy nem ártott egyik helyiségnek sem a sürgölődés. :)
Ezt a nagy izgalmat aztán egy kis délutáni futással kellett levezetni, próbáltam csak a fákra és madárcsicsergésre koncentrálni, és nem a gyorsan elrohanó hétvégére és a fenyegetően közelgő hétfőre.
Most pedig eldöntöttem, hogy a holnapi nap igenis egy nagyon szimpatikus, jó hírekkel teli hétfő lesz a változatosság kedvéért. Punktum.
szorongásban telnek, nagyon rosszul viselem, amikor valaki szerettem az egészségügy vendégszeretetét élvezi. Még az is megfordult a fejemben, hogy ismét meseírásba kezdek, mint kicsivel több, mint 10 évvel ezelőtt, de most sokkal kevesebb izgalmas dologról tudnék beszámolni: ma mostam három adag ruhát, meghallgattam egy online kurzus hanganyagát, amire 2 hónapja fizettem be és ami arról szól, hogy merjem azt álmodni, hogy minden IS beleférhet az életembe.
A Skype-nak és a tegnap óta ismét engedélyezett, 10 perces látogatási időnek hála sikerült látnom is aput beszéd közben, nem csak a hangját hallani. Egy kicsit javított a lelkemen, hogy láttam őt mosolyogni, mivel a maszkot sikerült megint letologassa az arcáról, ahogy időnként szokta ... :)
Délután ledőltem pár percre ebéd után, majd sikerült 2 óra múlva felkelni.
Utána nekifogtam a betegek üzeneteiből képezett cetlihalmazokat
szelektálni sürgős, nem sürgős, más által is intézhető (időpontot kérő),
már intézve (ergo megsemmisíthető) kategóriákra. Nem merem megszámolni,
mennyi intéznivaló maradt úgy is, hogy folyamatosan próbálom
beleszuszakolni ezeket a cetliket is valahova a napjaimba...a
folyamatosan érkező emailekről már nem is beszélve. Remélem, ha
kitartóan arra koncentrálok, hogy mindenre van elég időm, akkor egyszer
csak tényleg bekövetkezik - objektív megoldás erre ugyanis nem létezik,
csak a varázslat marad, mint egyedüli potenciális opció.
A fejem kiszellőztetésére és egy kis nyugalom beszerzése céljából kimentem futni estefele a parkba, olyan jó, hogy későn sötétedik, így nem kísértek még a denevérek. :) Csak rövid távot futottam, kb 3,3 km-t, és közben próbáltam semmin nem agyalni, csak a futásra figyelni. Egyébként annyira mókás, mert az első és egyben eddig utolsó élő versenyen, amin részt vettem még 2018-ban, 3,2 km-t kellett teljesíteni és az akkor nekem olyan hatalmas kihívásnak tűnt, most pedig a rövid távhoz sorolom már - lehet, hogy tényleg a fejlődés jeleit mutatom...? :).
Utána nekifogtam pár előadást meghallgatni az éves nemzetközi kongresszusunk anyagából, mert csak pár napig lehet még elérni, utána lezár a rendszer. Mindig van új a nap alatt, bárki bármit állítson is. :)
Hát ilyesmikről tudnék most mesélni, végülis altatónak még lehet, hogy jó lehet... :))
... a rettenetesen sok ideje (3 hete) nyomasztó gondolatként rám telepedő PhD előbírálatot végre sikerült megírnom kb 5 óra alatt. :) Reggel friss(ebb) fejjel még egyszer elolvasom, aztán mehet. Nem könnyű olyan témáról komoly, összefüggő és némi értelemmel is bíró mondatokat írni, amikhez az ember nem igazán konyít... remélem ezzel letudtam az idei dózist, mindkettőnél vért izzadtam.
... nem hiába halogattam a feladatot, mert tudtam, hogy nem félóra lesz, ahogy nálam okosabb emberek saccolták - bár így utólag tényleg jobb lenne ezeket a békákat minél gyorsabban lenyelni - csak attól tartok, hogy amint eltűnik egy breki, kettő terem helyette... jobb kicsit őrizgetni és hagyni brekegni, hogy addig is távol tartsa a kollégáit... 😜
Ma azt hiszem életemben először nem úgy tekintettem a takarításra, hogy idő- és energiarabló tevékenység. :) És még csak vendégek sem jöttek, ami máskor motiválni szokott... :)
Rengeteget változtat a hozzáállásomon, ha megpróbálom én-időnek tekinteni és közben az ablakon beszűrődő madárcsicsergést hallgatom - vagy valami előadást a fülesemen keresztül. :)
"feltöltöttem néhány konGferenciát" még a rendszerbe... oktatói tevékenységemet akarják a tavalyi naptári éves tevékenység alapján értékelni - magam is meglepődtem, mennyi mindent csináltam tavaly, már csak az alapján is, amit a rendszer automatikusan átmentett a munkahelyem adatbázisából...
Erőt veszek magamon és nem fogom megkérdezni, hogy a munkatársaim hány pontot értek el.
Jelszó: a boldogságra helyezem a fókuszt, nem a magamat másokkal összehasonlítgatásra😅
Így nagy eséllyel az idei év még a tavalyinál is boldogabb lesz. 😁
A kedvenc hónapom, én most mégis hallgatásba burkolózom - nem a jó dolgok hiánya miatt, hanem egyszerűen csak nincs időm irkálni (na jó, állítólag kellene, hogy legyen, mert hát mindenkinek 24 órából áll a napja és vannak, akiknek minden fontos belefér)... tudom, hogy fontossági sorrend felállításban még vannak hiányosságaim és már arra is rájöttem, hogy ha épp nyugisabb időszakom lenne, akkor gyorsan beleugrok még 5 olyan feladatba, amit másra is lehetne hagyni akár...
Még mindig nem fáj eléggé, hogy elrobog az élet mellettem, miközben én folyamatosan valamit nagyon dolgozom...
Holnap lejár egy felkért rövid kis előadásom és utána egy jó ideig nem vállalok egy dirib-darabot sem. Pihentetem az idegrendszeremet. Ráfér.
éjjel 1-ig önéletrajzot szerkeszteni határidős feladat miatt és szembesülni, hogy megint gyűlt pár dolog az előző frissítés óta... mégsem csak úgy nyom nélkül folyik ki az idő a markomból...
... ma legalább 3 órát foglalkoztam a cikkemmel és elküldtem a legfrissebb verziót mindkét főnökömnek.
Már csak azt kellene kitalálni, hogy ezt az időt hogy lehetne belecsempészni a reggel 8-16 óra közötti "normális" munkaidőbe, hogy ne éjfélkor kakukkoljak még a számítógép előtt (majd kimenjek és fosztogassam a hűtőt), másnap pedig 10 percenként vágyakozva gondoljak az ágyamra, miközben negyedóránként komoly döntéseket próbálok meghozni....
Bámulatosan jó dolgok történnek mostanában. :)
Elkészült a nyomtató, kevesebbet kellett fizetnem, mint amennyit a tegnap a telefonban értettem és kb 3x kevesebbet, mint amennyire eredetileg készültem az előző nyomtatóm tönkretevése után kapott árajánlat alapján.. :)
Megvolt az előadás, ami az utóbbi napokban izgalomban tartott - rögtön kezdés előtt a szépségemet méltatta az egyik előadótárs, ilyen bevezető után mi mást is lehet tenni, mint ragyogni. :)
A visszajelzések alapján jól sült el a rendezvény, természetesen én szokás szerint úgy éreztem, hogy lehettem volna jobb is, de ezt most elengedtem és majd legközelebb... bár most is elég sokat készültem rá, valahogy az az érzésem, hogy minél több tapasztalatot szerzek, annál ügyetlenebbnek érzem magam. Hát hogy is van ez? Közben pedig tudom, hogy annyi más embert is felkérhettek volna, szóval kívülről talán nem olyan rettenetes a helyzet, mint ahogyan én érzem - ideje lenne végre elengedni a tökéletesség iránti vágyamat és elfogadni, hogy én is csak egy egyszerű humanoid vagyok.
Este volt egy hirtelen összehívott lakógyűlés, nagyon jó hangulatban telt, mindannyian egyetértésre jutottunk, majd a 2 legkedvesebb szomszéddal született egy kicsit zártabb virtuális csoport is, ott még egy darabig folytattuk a mókát.
Az előadás óta nem végeztem szellemi tevékenységet - hivatalosan is szabadságra vonultak az agysejtjeim ma estére. :)
Holnapra azért már vannak szellemi tevékenységgel kapcsolatos terveim - cikket fogok írni. Legalábbis remélem.
Ma és tegnap minden összefogott, hogy rekordidő alatt elintézzek hónapok óta (de tényleg minimum 3-4 hónapja) halogatott dolgokat: a tegnap a Diginél a router beállítási kérelmem leadását követően épp csak beültem az autóba, és már hívtak is, hogy akkor jönnének is, mikor érek haza... És sikerült is beállítani a kütyüt, így mostantól várhatóan a kamrából is tudok Skypeon beszélni bárkivel (nem mintha túl sok időt töltenék ott, rendszerint gyorsan megtalálom, hogy mit akarok kienni a hűtőből és a mosógépet sem szeretgetem hosszasan).
Ma első hívásra már jönni is akartak összeszedni a szőnyegeket a lakásból vinni a tisztítóba (nem az enyémek, de tisztán akarom visszavinni a másik lakásba), nekem kellett kicsit későbbi időpontra kérni őket, hogy legalább egy gyors porszívózás beleférjen előtte, és az összehajtogatásra váró frissen megszáradt ruhakupacokat is eltüntessem a nagyszobából... Holnap már hozzák is vissza (addig a kupacok maradnak elrejtve - ma ugyanis inkább dolgoztam egy határidős feladaton, minthogy kupactalanítsak).
Januárban pedig az előző szabadságom alatt (amit szintén végigdolgoztam) már próbálkoztam nyomtató szervizt találni, most végre másodikra sikerült és bár kicsit eltévedtem odafele, de nagyon készségesen navigáltak, így zárás előtt negyedórával le is tudtam adni a nyomtatót, remélem még sokáig fogom tudni használni bent a munkahelyemen, mert ugyan nincs semmi baja, csak sikerült tavaly ráolvasztanom belülről egy levél sok smiley-t tartalmazó matricagyűjteményt (az előző nyomtatónak is ugyanez lett a halála, kétszer is majdnem ártatlan vagyok benne, de mégsem)...
A mostani működő nyomtatómnak már zárt a papíradagolója, pont az ilyen balesetek elkerülése céljából... :)
Olyan jó érzés, amikor ilyen gördülékenyen mennek a dolgok. :)
Nem mellesleg végre kihasználom a Galaxy Note kis tollacskáját is, amit az utóbbi 1,5 évben kb 3x vettem elő. Mostanig. 😊
A végén még magamat is kellemesen meglepem... 🙃
Azt hittem, enyhe földrengést érzek este 11 körül, de az internet néma maradt, így vélhetően csak a tudományos cikkolvasás rengette meg a világomat és a kanapémat.
Előadás gyártás közben alkalmas zenét keresve bukkantam az alábbi üzenetre. :)
A dolgok jóra fordulnak.
vagy inkább napi fura - 1. nap? :))
Ma egy, azaz egy diáknak tartottam 45 perces előadást. Érdekes élmény volt. :) Még szerencse, hogy magyarul volt és nem volt nagyon időm foglalkozni vele, így túl sok energiát a konkrét előadáson kívül nem vitt el...
Lehet, hogy a napi furát is lehetne rendszeresíteni - minden nap történik olyasmi is.
Ma csak úgy jó nap volt, érdekesebbnél érdekesebb emberek találtak meg. Kezdem oltási szaktekintélynek érezni magam, pedig nem is. 😅
Ma családi napot tartottam, természetesen csakis virtuálisan, 3 különböző országban élő közeli, de ritkán látott rokonommal beszélgettem 1-1 órát, a telefonnak és internetnek hála, valamint természetesen a szüleimmel és rövid ideig tesómmal is (aki jól ránk hozta a frászt, mivel elfelejtette a lehalkított telefonját visszahangosítani és persze amikor az ember hozzászokott, hogy a másik napi 24 órában elérhető, akkor ha 2 órán keresztül ez nem kivitelezhető, már mindenféle fura gondolatok támadhatnak...)
Hálás vagyok a technológiáért, ami elviselhetőbbé teszi a tényt, hogy 1 éve nem tudtam találkozni a szüleimmel és bátyóékkal.
Bízom benne, hogy ez már nem tart sokáig.
Egy kis Húsvét-szerű reggeli a munkahelyemen, csupa jószándékú ember a nap során és ismét megtapasztalhattam, hogyan szomjazzák az emberek a kedves szót... pedig igazán nem kerül semmibe.
Egy kicsit eltűntem, elült az irkálási kedv (egyszerűen csak energiatakarékos üzemmódban létezem), de most rájöttem, hogy továbbra is a jóra kell koncentrálni és venni a fáradtságot, hogy ezeket a nem is olyan kevés pozitív élményeket az ember (lánya) meg is örökítse. Máskülönben bekúszik és tartósan ott felejti magát az életünkben a félelem, a szomorúság, a tehetetlenség érzése, a szorongás.
Gyönyörű tavaszunk van megint (mint ahogy a tavaly is volt, bármennyire is akkor szakadt ránk a járvány első alkalommal), rengeteg színes, illatos virággal, madárcsicsergéssel, napsütéssel.
Próbálom a futást továbbra is rendszeresen űzni, bár a nagy cél elérése most kicsit távolabbra került, mert a havi tervezett kilométer számot nem mindig érem el, de nincs kőbe vésve a cél, és nem ragaszkodom hozzá foggal-körömmel. :)
Belevágtam egy mindfulness online tanfolyamba is, hogy egy kicsit a figyelmemet próbáljam meg a jelenben is tartani, nem csak a múlt és jövő között cikázni. :) Egyébként pont amikor átutaltam a pénzt, akkor beszélt egy pszichiáter szintén egy online webinarium keretén belül, hogy a világjárvány kellős közepén az egyik leghasznosabb dolog, amit tehetünk, ha megtanulunk kicsit relaxálni, a jelenben maradni és erre kitűnő technika lehet a mindfulness.:) Nagyon jó szakmai webinariumok vannak egyébként a neten laikusoknak, valódi szakemberektől, ahol egyre rendszeresebb vendég 1-1 pszichológus vagy pszichiáter is a virológusok, intenzív terápiás szakemberek, infektológusok, belgyógyászok, immunológusok mellett.
Az egyik legnagyobb megvalósításom egyébként a mindfulnessel kapcsolatban az, hogy reggelente szuszakolom bele a napirendembe a majdnem fél óra meditációt, így már mielőtt beérnék a munkahelyemre, tettem magamért valamint 28 percen keresztül. Persze kb percenként 3-4x azon kapom magam, hogy a gondolataim a munkahelyemre, betegeimhez kalandoznak, de marad legalább percenként 10-20 másodperc a saját magamra fókuszálásra is.
Az öngondoskodás második szintjére léptem.
Ugyan ott még nem tartok, hogy a napi munkát rendszerint ne étlen-szomjan 8 órán keresztül végezzem, szóval még van hova fejlődni, de nem vagyok telhetetlen. ;)
Ma olyan dolog történt velem, ami még soha életemben - megkérték a kezem!
Ugyan szerintem még életemben nem láttam és nem is tudom az illető nevét, életkorát, illetve, hogy a maszk alatt milyen a mosolya és visel-e bajuszt, vagy szakállt, de reggel a munkahelyemre behajtani készülve, maszk felbűvölés közben az arcomra, a testhőmérséklet méréskor bizony elhangzott a kérés. :) Nem is emlékszem, hogy mit válaszoltam, annyira meglepődtem. :)
A hőmérséklet mérés után odakapott a zsebéhez, hogy hát azért ugye cserélünk telefonszámot is az eljegyzés után, de mondtam, hogy majd hazafele. :) Hazafele viszont már más testhőellenőrök álltak ott- nem volt elég kitartó az ismeretlen herceg. :D Vagy csak a bioritmusunk nem egyezik. :))
Mindenesetre vidáman indult a napom. :)
Amúgy még van 1 portás (életkorát kb 65 évre tippelem), aki szeretettel üdvözöl reggelente és már előre kifejti, hogy hiányozni fogok, mert 2 hétig más beosztás szerint jár dolgozni - egészen felemelő érzés így kezdeni a napot. :)
... annyira magával ragadott az előadói technika mesterkurzus anyaga, amit a múlt héten néztem meg, hogy egy félórás online előadásanyagot 2 napig bütyköltem. Azt hiszem még nem volt soha ilyen szép diasorom...
... mondjuk a kérelmekkel nem is haladtam egy molekulányit sem...
... az egyensúlyt még meg kell találnom a befektetett idő és energia és az előadás fontossága között...
Úgy tűnik, ez az év hivatott arra, hogy számos félelmemmel kénytelen - kelletlen szembenézzek - és leküzdjem.
Egyszerűen most nincs kibúvó.
Ismét elröppent egy hétvége, és csak annyit tudok, hogy nagyon jól telt, de olyan nagy konkrétumokat nemigen tudok felmutatni. De legalább kialudtam magam, 2x9 óra összejött. :)
Azért néhány dolog mégis emlékezetes marad:
Ma bár végül nem mentem futni napsütésben, helyette viszont délután 6-kor megkönnyebbülve elküldtem a 10 éve időnként írogatott cikkem legfrissebb változatát egyik főnökömnek, reménykedve abban, hogy most pár napig olvasgatni fogja, majd utána jön a módosítási tervekkel. Utána hazaindultam a munkahelyemről.
Kb. 20 perc múlva már jött is a válasz, hogy a végét át kell írjam.
írtam egy panaszkodós hangvételű bejegyzést az emberek türelmetlenségéről és figyelmetlenségéről - de nem osztom meg veletek. :)
Ez a napi jó. ;) Nektek.
Nekem pedig az lesz a legjobb, ha legközelebb meg sem írom a bejegyzést. :)
Remélem szép napsütéses tavasz lesz, mert szívesebben futkosnék inkább többet a melegben, hogy behozzam a lemaradást.
Pénzt már nem költök cserepes virágra (vágottat néha szoktam vásárolni a piacon az idős nénikéktől szombatonként), de ma sikerült enélkül is szert tenni egy újabb áldozatra.
Nagyon jó hátteret szolgáltat egy másik aprócska kedves gesztusnak is. :)
Szép-szép, csak kérdés, hogy kibírja-e a hétvégéig, amikor a cukorsüveg fenyőmmel együtt talán kiköltöztethetem vidékre. :)
Kertész génjeim, ébredjetek!
ZzZZZzZ
Ma már legalább egy órát foglalkoztam kutatással kapcsolatos tevékenységgel a munkahelyemen... a végén még valahogy be tudom csempészni a hétköznapjaimba is, nem csak a hétvégi pihenés helyett... :)
Ma úgy indítottam a napot, hogy arra gondoltam, hogy ma hagyom, hogy az Univerzum elkápráztasson és csodás napom legyen (ha már egyszer hétfő van, ami nem tartozik a 6 legkedvencebb napom közé...)...
3 gondolattal később sikerült a kocsiajtót az ujjamra csapni, láttam néhány káprázatos szikrát a szemem előtt, de azóta is mozog, nem zsibbad és meg sem duzzadt az ujjacskám, hát lehet, hogy a káprázattal megúsztam.
A szakrendelés után gyorsan megettem az ebédet, mert már éreztem, hogy nem maradt túl sok energiám, majd rögtön utána 4-kor nekivágtam egy könnyű 30 perces futásra. Az első kör végén beszorult a levegő és egy nagyobbacska követ éreztem az egész pocakomban, úgyhogy kénytelen voltam gyaloglásra váltani úgy is, hogy a pulzusom amúgy nem feltétlenül indokolta volna... összesen 4 km lett végül, több sétával, némi elfogyó levegővel és időnként szúró hasi fájdalommal, de legalább volt ürügyem, hogy a befagyott tó tetején a jégdarabokat és a naplementét fotózgassam ... 3 év alatt most következett be először, hogy túl gyorsan futottam az elején, és nem maradt rendesen energiám a közepére és végére... inkább visszatérek a rendes nyugdíjas tempómra, hogy ezt elkerüljem. :)
Ja hogy ez napi jó bejegyzés...?? A napi jó pedig az volt, hogy még mindig nem estek le a füleim, pedig elfelejtettem sapkát és kesztyűt vinni, és bár ragyogó napsütés volt még a futás elején, igencsak belecsipkedett a szél és a fagy a kedvenc testrészeimbe... :) nagyon hiányoznának...🙉
Ma beoltották a betegek nagy részét, mire átvettem az oltóponton a munkát, így kicsit hamarabb szabadultam a vártnál. :) Közben jelentkezett a kedvenc asszisztensnőm, hogy sütött sajtos-sonkás tekercset, amiből nekem is tett félre, így hazafele összefutottunk egy M0l kúton és átadta a finomságot, cserébe én meghívtam egy kávéra, ami Valentin napi akcióban fele áron volt (azaz 1-et fizet, kettőt kap akcióban..).
Egész hétvégém a hatékonyság jegyében telt, ma végre elküldtem egy cikk részletet is, ami miatt állt az egész projekt, és egy kisebb kő gördült le a lelkemről.
Én így töltöttem a mai ominózus napot. :)
A futás ezen a héten nagyjából kimaradt (egy laza majdnem negyvenperc fért csak bele végül), részben a hideg, de főleg a sürgetőbb munkák/előadások miatt, remélem jövő héten be tudom pótolni az elmaradást, némi felmelegedést ígérnek... :)
Olyan környéken lakom, ahol ha 1 óráig a nem bezárt garázs ajtóban lengedezik a kulcs-csomóm, akkor visszavár ugyanabban a pozícióban... :) Annyira nyomasztott a mai előadás tudata, hogy egyszerűen elfelejtettem bezárni az ajtót miután kiálltam a garázsból, csak simán elhajtottam... 😅
Bár az első kör mosás után a mosógép fogta magát és nem nyílt ki, hiába is feszegettem, egy újabb rövid kör elindítása után mégiscsak visszaadta a kötött téli ruhámat, amivel a szombati előadáson szeretnék megjelenni... :) az élet apró örömei. :)
Életem első futóérme megérkezett. :)))
Ha 25 éve mondja valaki, vagy ha csak 3 éve, hogy nekem lesz ilyenem, akkor biztos nem hittem volna el. Az csak külön ráadás, hogy nem is utolsóként végeztem sem a korosztályomban, sem a teljes mezőnyben.
Kezdek hinni a változásban, a változásra való képesség(em)ben. :)
Szombaton a nagy munka végén egy másik telephelyen felejtettem a rezidensként sok sok évvel ezelőtt összekuporgatott pénzemből vásárolt balatonzöld fonendoszkópomat (angolszász irodalomban sztetoszkópomat). Vasárnap este vettem észre, hogy sehol sem találom, és rájöttem, hogy valószínűleg az öltözőben maradhatott, szokás szerint figyelmetlenül letettem valahova és utána már nem is kerestem... Kicsit izgultam, amikor ma reggel felhívtam a recepciót, hogy tiszta véletlenül találtak-e egy gazdátlan fonendoszkópot és nagy megkönnyebbülés volt, amikor kiderült, hogy megvan. :) Hiába na, sokat zakatoltunk együtt és még nem állok rá készen lelkileg, hogy megváljak tőle... Próbáltam reggel pozitívan állni hozzá és bízni benne, hogy még összehoz a sors, de én voltam a legjobban meglepődve, amikor tényleg így is lett. :)
Amikor délután munka után érte mentem, a portán megállított egy biztonsági ember, aki persze megkérdezte, hogy mi járatban vagyok és mondtam, hogy a fonendoszkópomért jöttem - mire ő jóindulatúan csak annyit mondott, menjen csak és találja meg az endoszkópját... ami ugyebár egy kicsit más dolog. Maradok a fülbe akasztható balatonzöldemnél. :)
... pedig többet szót sem ejtek, mert azóta hirtelen felszaporodtak az ilyen események...
.. a Zuniverzum pedig közben csendben mosolyog... vagy inkább hangosan nevet?
Tegnap beoltottam több, mint 70 embert, az átlagéletkoruk kb. 83 év lehetett, de volt 93 éves és egy napos is. :) Sajnos nem néztem, ki lett a rekordtartó, könnyen lehet, hogy volt nála is idősebb. A többségük mosolygós és aktív volt, többen egyedül éltek és látták el magukat, vagy a család segítségével. Csak egy személy mondta, hogy már minek tovább élnie, és egy volt, aki mindenen nevetett. Gyanúsan mindenen. Őt az unoka is elkísérte.
Volt közöttük néhány 80+-os nyugalmazott kolléga is, néhányan a feleségükkel/férjükkel érkeztek...
Egy pár órára bepillantást nyertem a jövőbe. Nem is olyan rémes... :)
Ma oktatóvideót készítettünk két betegemmel és egy kollégával. Pár csilliószor elpróbáltuk a vizsgálatokat, remélem jól sikerül és használható videót tudunk belőle létrehozni. Nem irigylem azokat az embereket, akik kamerák előtt élik az életüket - az én nyugalmamat kellően megzavarta és még a legalapvetőbb dolgokat is hirtelen elfelejtettem... :)
Jövő héten lesz egy előadás, amit élőben közvetítenek, klasszikus kamerával véve - a mai élmény nem növelte kifejezetten a nyugalmamat ilyen téren...
.. legyen az, hogy utolsó pillanatban lemondva a napsütésben futásról, erős elszántsággal nekifogtam cikket írni (határidős, naná), és valamennyire oda is tudtam figyelni kb 1,5 órán keresztül.
... most pedig cikkeket fogok olvasni egy másik témában a jövő heti előadásomhoz és ezennel ki is kapcsolom a gépemet, hogy ne jelentsen erős kísértést a virtuális lét. Éljenek a kinyomtatott cikkek. :)
... csakazértis képes vagyok erőt venni magamon (utolsó utáni pillanatban...).
Kb. 3-4 év után úgy tűnik, hogy ismét lesz virága az egyik "zöldségnek", amit utoljára akkor láttam virágozni, amikor ajándékba kaptam. Szemlátomást jól érzi magát a hálószobámban... az irodámban még csak új hajtást sem volt hajlandó teremteni, itt pedig számos zsenge zöld hajtás mellett most két pirosat is látok...
Mondjuk tény, hogy én is jobban érzem magam ebben a szobában, mint abban...
ma azzal a szándékkal indultam neki a napnak, hogy nem fogom magamat áldozatnak érezni és nem panaszkodom.
természetesen nem sikerült, elillant az elhatározás, amikor megint olyan feladatot kaptam a végtelenített listám tetejére, amit akár más is megcsinálhatna, csak nem érzi magáénak, hiába szerepel ő is az emailben ... :)
de nem adom fel. holnap is így indulok neki a napnak és minden egyes nap februárban. :)
és talán egyszer majd össze tudom ezt kapcsolni a nemet mondással is... ;)
Nem olyan könnyű megtalálni a szabadság hete utáni első hétfőben a jót, pörgetem a nap eseményeit a fejemben: a reggel 7:30-kor beérkező első hívás egy betegtől; a gyorsteszt, ami minden hétfőn könnybe lábasztja a szememet; a szakrendelés, ahol ketyeg az óra, de azért mindenki örül, hogy látja a másikat és a végén mindenki mindenkinek jó egészséget kíván és hogy vigyázzon magára (mindig meglep, amikor a betegek is megkérdezik, hogy én hogy vagyok... :) ); a végtelen üzenethalmaz, ami a múlt hét alatt gyűlt úgy, hogy még az előző kupacnak sem értem a végére; a csalódottság, amit akkor éreztem, amikor rájöttem, hogy a barackos túrós rétes helyett egy fél rúd szalámit hoztam magammal nassolnivalónak, mert kb ugyanolyan papírba volt csomagolva és reggel álmosan nem észleltem a különbséget; a szomorú hír otthonról, hogy ismét valaki a szüleim ismeretségi köreiből többé már nem fog velük kirándulni.
Legyen a napi jó az üzenetes füzetem, amit az utóbbi 1 hétben neveztek ki, ameddig én nem dolgoztam és aminek a borítóján egy pár hónapos csecsemő vigyorog tele szájjal. Hátha egyszer élőben is megadatik. A füzetben szereplő emberek is előbb-utóbb megjelennek élőben...
... annyira jó, hogy létezik az időjárás előrejelzés és végül is ennek hatására már a tegnap elmentem futni egy hosszabbat, mert ma egész nap szállingózott a hó és eléggé lehűlt az idő, így nem nagyon lett volna kedvem kidugni az orromat a jó meleg lakásból... :)
... bár véget ért a szabadság, és a 20 elemes listából csak kb 1 dolgot pipáltam ki (ugyanis a 7-8 darab megbeszélés egyike sem szerepelt rajta, amin részt vettem) de most valahogy indokolatlanul is optimistának érzem magam és bízom benne, hogy lesz erőm, türelmem és energiám megoldani ezeket a feladatokat is határidőn belül. :)
Ma gyönyörű napsütésre ébredtem és legnagyobb örömömre ki is jutottam a természetbe, egy kis terepfutásnak álcázott természetjárásra.
Még ízlelgetem a terepfutást, a már megszokott és kedvelt aszfalt és rekortán pálya és kiszámítható elfáradás után ez most elég új, a váratlanul érkező emelkedők és hirtelen véget érő lejtők folyamatosan némi feszültségben tartanak, ki fogom-e bírni, túl fogom-e élni... Persze bármikor megállhatok vagy belesétálhatok, nem hajt senki, de tény, hogy jobban elfáradok.
A látvány, a madárcsicsergés és az összehasonlíthatatlanul frissebb levegő azért kárpótol a futás közbeni-utáni vörös fejért. :)
Gyűlnek a kilométerek a hideg téli napok ellenére, elképzelhető, hogy meglesz a 80 km a hónap végéig. ;) Felfoghatatlanul közeledik január vége, pedig most volt csak Szilveszter...
A 2. oltás után sem volt különösebb probléma, bár kb a 36. óránál jött egy kis hidegrázás, ami viszont paplannal, két bögre forró mézes teával és egy lebilincselő 2 órás filmmel könnyen átvészelhető volt gyógyszermentesen. Akit csak tudok, mindenkit felkészítek, hogy a 2. oltás után 2 napig nagyobb kiruccanást, fizikai megterhelést, heti bevásárlást ne tervezzen, azokon a napokon inkább kicsit kímélje magát. Továbbra is azt gondolom, hogy ez minimális ár azért, hogy ne kapjuk el ezt a nyavalyát, és ha nagyon pechesek vagyunk, és mégis, akkor is elkerüljük az intenzív osztályt. Annyira hiszek az oltásokban, hogy még oltópontra is jelentkeztem, hogy próbáljam segíteni az ellátást, ha végre nagyobb mennyiségben is érkezik oltóanyag. Másképp sokáig itt marad még velünk ez a kis izgága.
Ma másodkézből megtudtam, hogy megdicsért a volt főnököm a betegeim ellátásával kapcsolatban. Kitűnően leplezi előttem, hogy mit gondol rólam. Még szerencse, hogy mások előtt azért néha hangot ad neki, így néha én is értesülhetek róla... :)
Ma megkaptam az oltás második részét is, egyelőre minden rendben, utána még tornásztam is fél órát, igaz, hogy nem vállövre fókuszálva (onnan már minden izomcsoportom évtizedekkel ezelőtt nyaralni ment), és nem az oltás miatt dolgoztam még kicsit este lassított felvételként, hanem simán csak az álmosság miatt. :) Miközben beadta a kolléga az oltást, beszélgettünk, most találkoztunk élőben személyesen, bár telefonon már néhányszor konzultáltunk és emlékeztünk egymás nevére. Annyira elvonódott a figyelmem, és olyan profin adta, hogy észre sem vettem a szúrást. :) Én nem bánnám, ha ez az állapot így is maradna, de az is világos, hogy a második után megfázásszerű tünetek, hidegrázás, hőemelkedés, ízületi fájdalom is belefér a következő 24-48 órában, ahogy a vizsgálatok során is látható volt - és a szakmai portálokon is olvasható. A Paracetamol és Algopyrin be van készítve.
Éppen ezért holnapra csak lazítást tervezek, spontán ébredést, esetleg egy rövid kis Teams-es megbeszélést, de ezt leszámítva egy valódi szabadnapot. :)
Ha már történetesen épp szabadságon vagyok... ;)
Ma volt 9,3 km terepfutás, gyönyörű tájakon, madárcsicsergéssel és időnként felbukkanó napsugarakkal, az ébredező természetben. Persze azért volt benne séta is, az emelkedőket a túrázás közben sem annyira szeretem, nemhogy futás közben... :)
Bár csak 7 km-re tippeltem, hogy le kell futni ezen a körön, de menetközben kiderült, hogy én valahogy rosszul emlékeztem, és bizony ez annál több lesz - de kibírtam, túléltem és még tudok járni. ;)
A másik napi jó az első virtuális könyvklub ülés volt, amit J. szervezett szűkebb baráti körében, amin számomra ő volt az egyedüli ismerős (bár egymás arcát most láttuk először :) ), és emiatt előtte még "kötelezően" olvasnom is kellett szépirodalmat, hogy a tárgyalt könyvhöz én is hozzá tudjak szólni. Az utóbbi hetek rohanása és egyre szaporodó feladathegyei, mások helyettesítgetései, utolsó pillanatban kapott határidős feladatok után felüdítő volt kicsit kikapcsolni és elmélyedni a történetben. 5 oldallal a könyv vége előtt elkezdődött az ülés, de nem lőtték le a poént, mert már sejthető volt az írónő önéletrajzából... Nekem nagyon tetszett a könyv, az önéletrajzi ihletésű könyvek mindig izgalmasak, amikor nem a fikció, hanem a valóság formálja a történetet és ennél a könyvnél a lélekábrázolás is magával ragadott. Jó lenne így merni tudni leírni a bennem munkálkodó érzelmeket...
Persze az ülés után elolvastam a maradék öt oldalt is. Kíváncsian várom a következő könyvklubot.
... nem érzem, hogy ez az év a kreatív énemet hozza előtérbe... Leginkább sokat aludnék és nem csinálnék semmit. De tényleg semmit.
Elkezdődött az év és már 10 nap el is telt belőle. :) Ez az év sem ígérkezik lassabb tempójúnak, mint a tavalyi. Bár hétvégére terveztem a nagy 2020-as évértékelő megírását, de végül újratervezés lett. Nem amiatt, mert nincs is kedvem rágondolni, nekem meglepő módon a számos viharos fordulat mellett összességében több felismerést és önmagam felett aratott győzelmet hozott ez az év.
Na de erről majd máskor (remélem nem lógom el végül, a halogatásomat ismerve ;) ).
A mai napi számos jó dolog egyike a Praktiker parkolójában kapható túrós barackos házirétes, egyszerűen valami fenomenális. A másik napi jó, és ne nevessetek, elég ha csak mosolyogtok, hogy a WC-be vásároltam olyan WC-papír tartót, aminek könyv/folyóirat tartó része is van. Végre megoldódik ez a problémám, családi örökségem része, hogy ott nyugalomban lehet olvasgatni, az egy szent hely, ott senki sem zavarhatja a másikat az elmélyülésben. :) Mivel a lakásomnak ez a része különálló a fürdőtől és tényleg pirinyó helység, már mindenféle ajtóra szerelhető megoldásban gondolkoztam, mikor szembejött velem ez a lehetőség. ;)
Délután pedig lehavazott. :) Bár amióta autóm van, ennek annyira nem szoktam örülni, de végül is így január majdnem közepén egy jólnevelt mérsékelt égövi településen ennek itt is lenne az ideje- igyekszem hát én is örülni neki. :)
Kutya bajom sem volt az oltás után, se fejfájás, se hőemelkedés, se bőrpír. Tegnap és ma este is végigettem az egész estét, nagyjából mindent végigkóstoltam a hűtőmből, de ez mondjuk teljesen független az oltástól, mivel amúgy is ez az egyik kedvenc esti programom - ha már rendszerint csúszik az ebéd délután 4-5-6-ra, akkor viszont annyira belejövök az eszegetésbe, hogy éjfélig meg sem állok. Ma a Tuc keksz esett áldozatul és egy fél(kilós) pomelo... :)
Második adag függöny is felrakásra kész - miközben a 4. részt is megnéztem ma az Úttörő sebészekből, szorgalmasan rakosgattam fel a műanyag fityfirittyeket a tegnapi kör után még mindig enyhén zsibbadó ujjbegyekkel. Ma épp egy indiai szívsebész életét mutatták be, aki munkája egy jelentős részét ingyen végzi, felkarolva a szegényeket (akikből akad egy pár arrafele) és aki Teréz anya szívproblémáit is gondozta. Remélem lesz még sok-sok évad (bár jelenleg már csak egy adag függöny vár felrakásra kompatibilis állapotba hozásra), nagyon motiváló ez a sorozat. :)
Bár most épp elgondolkoztam, hogy esetleg újra kellene kezdeni a számozást 1-től, mert ez már új év, új lehetőségek (de még mindig a régi önmagam, apró kis felismerésekkel)... de akkor duplikátumok keletkeznek??
Szóval a napi jó, hogy ma megkaptam a k0r0navírus elleni védőoltást, természetesen semmi bajom, várom a következőt 3 hét múlva és akkor nyugodtabb szívvel megyek majd be az olyan betegekhez is, akik pl 5 napja érkeztek haza Németországból és eszükbe sem jutott, hogy önként elvonuljanak 10 nap karanténba, ahogy elvileg tenniük kellene, mielőtt kiteszik a lábukat a nagyvilágba és beteszik ugyanezen lábukat egy nem akut betegellátó intézetbe nem akut problémákkal.
A második napi jó, hogy elkészültek a saját méregetésem alapján tippelt és saját ízlésem szerint választott függönyeim és jól mutatnak, továbbra is tetszenek és nem lettek sem túl rövidek, sem túl hosszúak. :) A nem annyira jó hír, hogy felaggatni a karnisra kb függönyönként félóra, mert ezeket az apró pici műanyag fityfirittyeket egyesével kell bekapcsolni és ha mind megvan, akkor felvezetni a karnis sínjére. A következő karnisom egészen biztosan egy klasszikus cső lesz, amire a függönyBe varrt karikákat kell kb 10 másodperc alatt rávarázsolni. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, amikor mosás előtt egyesével le kell szedegessem ezeket, hogy ne tegye majd tönkre a mosógépet a lekapcsolódó fityfiritty társaság....
A harmadik napi jó, hogy függönyfelrakás közben a Netflixen egy sebészekről szóló sorozatot néztem (Úttörő sebészek) és a maximalista transzplantációs sebésznő története közben rájöttem, hogy bár egész életemre az volt a jellemző, hogy belefogtam dolgokba, amiket gyorsan meguntam és ezért abba is hagytam, a munkahelyemen még soha nem éreztem unalmat és ha egyszer elhagyom a pályát/szakágat, annak biztos nem az unalom lesz az oka... :)
... egyelőre jól alakult, mert egyből 3 munkaszüneti nappal indult, ami során nem ügyeltem, csak telefonvégen kellett lógjak. Azért máris alakul a rejtély, ugyanis amikor össze akartam szedni a 2020-as Esztendő élményeit a kapcsos naptáramból, ahova minden fontosabb eseményt rögzítek, rájöttem, hogy sehol sem találom a 2020. márciust, áprilist és a fél májust megörökítő lapokat... valakinek valami ötlete??
A gúgel kalendáriumból persze valamennyire utánkövethető, hogy mi minden történt akkoriban velem, de ez azért mégiscsak furcsa, mert 2016-2019 között az összes lapom megvan lefűzve, szépen archiválva...
Még egy utolsó fricskát nyomott az orromra a 2020-as esztendő. :)
Amúgy készülök beszámolóval, a statisztikai adatok már összeszedve, már csak egy kis időt kell szánjak a mondatok megfogalmazására. ;)
Azért ne várjátok lélegzet visszafojtva, lélegezzetek csak nyugodtan. :)
