... gyanítom, hogy először és utoljára, de elhalasztották a nemzetközi kongresszust, amire jövő héten mennem kellett volna és amivel kapcsolatban olyan szinten elcsúsztam a dolgokkal, hogy elég reménytelen lett volna mindent időre megcsinálni úgy, hogy az előtte levő utolsó napokban még a munkahelyemre is rendesen be kellett volna járnom...
... én bizony most nagyon hálás vagyok ezért (talán én egyedül...). :)
... a jövő héten pedig az így felszabadult időt igyekszem nem megtölteni újabb feladatokkal, hanem végre kicsit kipihenni magam, mert még mindig mormota üzemmódba kapcsoltnak érzem magam...
... pedig már a Bér3s cseppet is megvásároltam (már csak neki kellene fogni szedni...)
szombat, február 29, 2020
vasárnap, február 23, 2020
téli fáradtság szindróma...
... vagy februárra előrehozott tavaszi lenne...?
nem tudom, de vágyakozva gondolok azokra, akik ma a tévé hírei szerint két hétre karanténba lesznek zárva egy olaszországi kirándulást követően.
minden vágyam most két hétig napi 10 órákat aludni és nem azon töprengeni, hogy mikor lesz nekem időm a munka mellett felkészíteni két TDK-somat a házi konferenciára, felkészülni azokra a szekciókra, ahol zsűri tag is leszek és amik teljesen párhuzamosak az én érdeklődési területemmel és egyáltalán a hivatásommal, elkészíteni egy posztert egy óceánokon átívelő nemzetközi konferenciára (ahol tuti biztos találkozni fogok a COVID-del, mert ugyebár ez lett a hivatalos megnevezése a világot rettegésben tartó vírusnak), nem hanyagolni tovább a futóversenyre való készülésemet (sajnos lassan 3 hete nem futottam és nem is bicikliztem és kb 1 hónap múlva indul a mandula), haladni a papírmunkáimmal, beleértve a kérelmeket is...
... az új lakással kapcsolatos vásárlásokra, tervezgetésekre pedig még nem is különítettem el időt/energiát...
kicsit nyűgös vagyok, de leginkább áááálmos....
nem tudom, de vágyakozva gondolok azokra, akik ma a tévé hírei szerint két hétre karanténba lesznek zárva egy olaszországi kirándulást követően.
minden vágyam most két hétig napi 10 órákat aludni és nem azon töprengeni, hogy mikor lesz nekem időm a munka mellett felkészíteni két TDK-somat a házi konferenciára, felkészülni azokra a szekciókra, ahol zsűri tag is leszek és amik teljesen párhuzamosak az én érdeklődési területemmel és egyáltalán a hivatásommal, elkészíteni egy posztert egy óceánokon átívelő nemzetközi konferenciára (ahol tuti biztos találkozni fogok a COVID-del, mert ugyebár ez lett a hivatalos megnevezése a világot rettegésben tartó vírusnak), nem hanyagolni tovább a futóversenyre való készülésemet (sajnos lassan 3 hete nem futottam és nem is bicikliztem és kb 1 hónap múlva indul a mandula), haladni a papírmunkáimmal, beleértve a kérelmeket is...
... az új lakással kapcsolatos vásárlásokra, tervezgetésekre pedig még nem is különítettem el időt/energiát...
kicsit nyűgös vagyok, de leginkább áááálmos....
hétfő, február 17, 2020
egy új betegség van születőben
... nem, nem a korOnáról lesz most szó, az már megszületett... :)
egész nap fájt a fejem, feszült voltam reggel óta, amikor hazaértem, elaludtam keresztben az ágyon és amikor felkeltem még mindig fájt a fejem és tompának éreztem az agyamat...
az egyik rezidens lány vetette fel, hogy ez vélhetően a "hármas rendelő szindróma" lehet, hiszen ma szokás szerint szakrendeltem, amit ma még tetézett az is, hogy az osztályon helyettesítenem kellett egy kollégát is, akinek beteg a gyereke, ezért sikerült 1 óra késéssel landolnom az ambulancián...
ezek a hétfői napok igazi lelki traumák az én életemben... ha ehhez hozzávesszük a kriminális péntekeket is.
mit tegyek, hogy beleszeressek végre bizonyos hétköznapokba és ne heti 2x-i fejfájással éljem le az életemet...?
egész nap fájt a fejem, feszült voltam reggel óta, amikor hazaértem, elaludtam keresztben az ágyon és amikor felkeltem még mindig fájt a fejem és tompának éreztem az agyamat...
az egyik rezidens lány vetette fel, hogy ez vélhetően a "hármas rendelő szindróma" lehet, hiszen ma szokás szerint szakrendeltem, amit ma még tetézett az is, hogy az osztályon helyettesítenem kellett egy kollégát is, akinek beteg a gyereke, ezért sikerült 1 óra késéssel landolnom az ambulancián...
ezek a hétfői napok igazi lelki traumák az én életemben... ha ehhez hozzávesszük a kriminális péntekeket is.
mit tegyek, hogy beleszeressek végre bizonyos hétköznapokba és ne heti 2x-i fejfájással éljem le az életemet...?
csütörtök, február 13, 2020
február 13
... a nap, amikor műtötték anyut, ami jobban megviselt lelkileg, mint gondoltam és ezt a testem is jelezte egy idő után (többek között pl elborult az agyam és eddigi autóvezetői karrierem legcsúnyább szabálytalanságát követtem el, még szerencse, hogy senkinek semmi baja nem lett, csak az ijedtséggel és a hangos dudálással maradtam, és az órákkal később is még rámtörő lelkiismeretfurdalással és értetlenséggel, hogy hogyan is gondolhattam azt, hogy ez jó ötlet).
... és bár szabadságon voltam, de kb 2 órán keresztül telefonálgattam munkahelyi ügyekben, illetve kb 20 percen keresztül anyum ügyében, majdnem rágyógyult a fülem a telefonra....
... emellett írtam néhány kérelmet, de persze töredékét annak, amit terveztem...
... látogatási tilalom ellenére belógtam pár percre anyuhoz (legyen valami kézzelfogható előnye is annak, hogy én is a köpeny másik oldalán vagyok).
... intéztem a lakásfelújítással kapcsolatban is néhány dolgot (és teljesen megfeledkeztem néhány másikról, ami pedig tervbe volt véve eredetileg...).
Valójában összességében szerencsés nap volt, mint ahogy általában a 13-as számot viselők családom történetében, anyu jól van, engem sem vitt el egy szívinfarktus vagy kilyukadt gyomorfekély, kaptam néhány mosolyt és osztogattam néhány mosolyt, igazit és virtuálist egyaránt, most már a család többi tagja is megnyugodhatott kicsit.
Működött a "minden rendben lesz" mantrám.
... és bár szabadságon voltam, de kb 2 órán keresztül telefonálgattam munkahelyi ügyekben, illetve kb 20 percen keresztül anyum ügyében, majdnem rágyógyult a fülem a telefonra....
... emellett írtam néhány kérelmet, de persze töredékét annak, amit terveztem...
... látogatási tilalom ellenére belógtam pár percre anyuhoz (legyen valami kézzelfogható előnye is annak, hogy én is a köpeny másik oldalán vagyok).
... intéztem a lakásfelújítással kapcsolatban is néhány dolgot (és teljesen megfeledkeztem néhány másikról, ami pedig tervbe volt véve eredetileg...).
Valójában összességében szerencsés nap volt, mint ahogy általában a 13-as számot viselők családom történetében, anyu jól van, engem sem vitt el egy szívinfarktus vagy kilyukadt gyomorfekély, kaptam néhány mosolyt és osztogattam néhány mosolyt, igazit és virtuálist egyaránt, most már a család többi tagja is megnyugodhatott kicsit.
Működött a "minden rendben lesz" mantrám.
szerda, február 12, 2020
vasárnap, február 09, 2020
a konyhában...
 |
| Édeskrumpli és sárgarépa/murok :) |
 |
| Krinolin és virsli |
Az eredmény nem olyan vészes, ellenben időnként meglepő, például még életemben nem láttam úgy "kinyílni" a krinolint (azt a vastagabb debreceni-szerűségű húsneműt), mint amit ma tapasztaltam... :)
Vélhetően nem kellett volna végig maximum hőfokon felejteni, ameddig én a lakásban tébláboltam és a holnapi kéményellenőrzésre próbáltam még pár dolgot elintézni (pl. kémény lezáró akármicsodát stabilabban rögzíteni). Korábbi krinolin evő emlékeim során (márpedig volt néhány, mert nagyon szeretem és P. időnként készített) egyáltalán nem így nézett ki, valahogy kompaktabb maradt.
Tény, hogy nem kell aggódnom, hogy nem sült át teljesen.
szombat, február 08, 2020
Iskola mellett találtam:)
Új közlekedési tábla- eddig a legaranyosabb. :)
Apuka megpuszilja a kocsiablakon keresztül az iskolába induló kislányát... :) Kiss and go. ;)
Felnőttekre is kellene egy ilyent rendszeresíteni a kórházak közelében. :) hátha akkor több puszi csattanna el... és csökkenne a közlekedési dugó.
Felnőttekre is kellene egy ilyent rendszeresíteni a kórházak közelében. :) hátha akkor több puszi csattanna el... és csökkenne a közlekedési dugó.
péntek, február 07, 2020
ahogy az élet....
... kezd visszarendeződni a megszokott mederbe, úgy kezdenek visszanőni a kupacok a szoba közepére, a mosatlan a kagylóba, a könyvek és egyéb papíráru az ágyba és a káosz körém...
és belém...
és belém...
csütörtök, február 06, 2020
Az orrviszketés analógiájára....
... vajon mire utalhat, ha leforrázod a bal kezed teával, majd rögtön ezután a konyha kövén ezer darabra törik a mézesüveg és utána mézesen ragad az egész lakás...?
... Mi várható a jövőben...?
... Mi várható a jövőben...?
kedd, február 04, 2020
másodszor...
... vagyok beteg idén, pedig még alig kezdődött el az év... még szerencse, hogy kitalálták végre a felnőtteknek is a gumimacimultivitamint (bár a gyerek mintha finomabb lett volna, amit a tavaly eszegettem, amikor épp eszembe jutott). Nem vagyok nagy vitaminszedő, de kénytelen leszek elárasztani vele a szervezetemet, mert bár azt hiszem, hogy minden rendben, a szaporodó megfázások nem erre utalnak...
... azért nem kell temetni, ez se nem az influenza (be vagyok oltva, mint minden évben, egyébként nagyságokkal több halálos áldozatot szedett már idén is, mint a rettegett új vírus), se nem a k0rona... :) bár az még összejöhet a közelgő kongresszuson...
... azért nem kell temetni, ez se nem az influenza (be vagyok oltva, mint minden évben, egyébként nagyságokkal több halálos áldozatot szedett már idén is, mint a rettegett új vírus), se nem a k0rona... :) bár az még összejöhet a közelgő kongresszuson...
hétfő, február 03, 2020
már teljesen biztos...
... hogy nem vagyok normális.
Miután elvállaltam egy angol nyelvű betegfórum egyik ülésének vezetését egy világkongresszuson, most épp mégiscsak visszaválaszoltam egy felkérésre és elvállaltam, hogy nagy embereket interjúztatok ugyanazon a kongresszuson, csak épp az orvosi körökben... ami aztán kimegy online én pedig aggódhatok az angol nyelvtudásomon, valamint szégyenkezhetek a bugyuta kérdéseken, amiket a kamera előtt fel fogok tenni... ha egyáltalán képes leszek egy árva hangot is kinyögni...
igazán nem tudom, mikor lettem mazochista és vállalok ezért el (igaz, hogy finom emlékeztető emailek hatására - gentle reminders, amikbe be van cc-zve a volt olasz főnököm is...) ilyen feladatokat...
nem tudom, mi várható jövőre... lehet, hogy engedek a nyomásnak és hagyom, hogy valami területi képviselőnek jelöljenek a szakmai köreimben...? csak hogy kellőképp szembemenjek a fóbiáimmal...
azért maradt még egy pár feloldatlan, nem kell izgulni, marad mit megoldani a következő években... vagy belepusztulni az izgalomba.
Miután elvállaltam egy angol nyelvű betegfórum egyik ülésének vezetését egy világkongresszuson, most épp mégiscsak visszaválaszoltam egy felkérésre és elvállaltam, hogy nagy embereket interjúztatok ugyanazon a kongresszuson, csak épp az orvosi körökben... ami aztán kimegy online én pedig aggódhatok az angol nyelvtudásomon, valamint szégyenkezhetek a bugyuta kérdéseken, amiket a kamera előtt fel fogok tenni... ha egyáltalán képes leszek egy árva hangot is kinyögni...
igazán nem tudom, mikor lettem mazochista és vállalok ezért el (igaz, hogy finom emlékeztető emailek hatására - gentle reminders, amikbe be van cc-zve a volt olasz főnököm is...) ilyen feladatokat...
nem tudom, mi várható jövőre... lehet, hogy engedek a nyomásnak és hagyom, hogy valami területi képviselőnek jelöljenek a szakmai köreimben...? csak hogy kellőképp szembemenjek a fóbiáimmal...
azért maradt még egy pár feloldatlan, nem kell izgulni, marad mit megoldani a következő években... vagy belepusztulni az izgalomba.
vasárnap, február 02, 2020
20200202 margójára...
... ha már ilyen fura szerkezete van ennek a mai dátumnak, palindrom vagy mi a szösz, elölről és hátulról olvasva is ugyanazt adja...
Hát én azt hiszem, elég emlékezetes marad ez a nap: reggel olvastam az SMS-t ami éjjel érkezett, hogy mehetek átvenni az új lakás kulcsait 11 órakor, úgyhogy gyönyörű napsütésben ismerkedhettem egy kicsit életem első saját lakásával (lassan már őszülő fejjel), a leendő szomszédok némelyikével, és láthattam, amint könnybe lábadt szemmel búcsúzik tőle az előző tulajdonos, aki itt élt 17 évig. Úgy gondolom, nekem is jó lesz itt laknom, ha egyszer eljutok odáig, hogy be is költözhetek a tervezett pár felújítási munkálat után. Ez lesz a 2020-as év egyik kihívása.
Ugyancsak ma "beszélgettem" online kicsit P.-vel (a tegnapi eszmecsere folytatásaként), aki hétvégén felbukkant a virtuális életteremben és akivel olyan dolgokról beszélgettünk/vallottunk, amit 5 év alatt nem sikerült mindenféle kommunikációs bénaságaink miatt felhozni... némileg felkavart, volt néhány könnycsepp, milyen nagy szerencse, hogy ez nem megy át az éteren, elég, ha én tudom. Gyakorlatilag elbeszéltünk egymás mellett évekig, mert mindenki azt gondolta, hogy tudja, mire gondol épp a másik... pedig természetesen pont, hogy nem azt...
A tegnapi kommunikációnk előtt pedig épp azon gondolkoztam, milyen vidám hangulatban telt a január ahhoz képest, hogy én mennyire nem szeretem általában ezt a hónapot, nem volt bánkódás, pesszimizmus a jövőmet illetően, erre most egy kicsit megint megbillent a stabilitásom.
Amúgy idén elkezdtem gyakorolni az asszertivitást, belemenni szemtől szembe konfrontációkba, ha épp a helyzet úgy kívánta és erősebbnek éreztem magam utána (és nem folyt vér sem és mindenki jó hangulatban távozott..). Ezért írtam néhány dolgot, amit máskor szintén agyonhallgattam volna, nehogy túlságosan kiadjam magam. P. szerint tele vagyok keserűséggel... én inkább bizalmatlanságnak nevezném, de lehet, hogy vele szemben a keserűség sem egy rossz szó...
Utána pedig írtam 11-12 kérelmet, mert rájöttem, hogy körmömre égett a gyertya és néhány betegemnél kifutok a kérelem határidőből (képtelenség lépést tartani, már rég feladtam). Ezzel el is ment vasárnap délután 4-től 10-ig az idő, közben kúráltam kicsit a visszatérő náthámat tátra teával, mézes citromos teával és Neocitránnal. Nem is emlékszem mikor volt olyan, hogy egy évben kétszer legyek megfázva, hát még hogy 1 hónap leforgása alatt, majd megírtam a TDK hallgatóm konzulensi értékelését kissé tátrateás kellemes hangulatban és láss csodát, el is telt a hétvége, ideje lefeküdni. :)
Remélem a február egy kicsit lassít, mert alig jön, hogy elhiggyem, hogy ennek az évnek is eltelt már az 1/12-e... lassan kezdhetek karácsonyi ajándékokon töprengeni...
Hát én azt hiszem, elég emlékezetes marad ez a nap: reggel olvastam az SMS-t ami éjjel érkezett, hogy mehetek átvenni az új lakás kulcsait 11 órakor, úgyhogy gyönyörű napsütésben ismerkedhettem egy kicsit életem első saját lakásával (lassan már őszülő fejjel), a leendő szomszédok némelyikével, és láthattam, amint könnybe lábadt szemmel búcsúzik tőle az előző tulajdonos, aki itt élt 17 évig. Úgy gondolom, nekem is jó lesz itt laknom, ha egyszer eljutok odáig, hogy be is költözhetek a tervezett pár felújítási munkálat után. Ez lesz a 2020-as év egyik kihívása.
Ugyancsak ma "beszélgettem" online kicsit P.-vel (a tegnapi eszmecsere folytatásaként), aki hétvégén felbukkant a virtuális életteremben és akivel olyan dolgokról beszélgettünk/vallottunk, amit 5 év alatt nem sikerült mindenféle kommunikációs bénaságaink miatt felhozni... némileg felkavart, volt néhány könnycsepp, milyen nagy szerencse, hogy ez nem megy át az éteren, elég, ha én tudom. Gyakorlatilag elbeszéltünk egymás mellett évekig, mert mindenki azt gondolta, hogy tudja, mire gondol épp a másik... pedig természetesen pont, hogy nem azt...
A tegnapi kommunikációnk előtt pedig épp azon gondolkoztam, milyen vidám hangulatban telt a január ahhoz képest, hogy én mennyire nem szeretem általában ezt a hónapot, nem volt bánkódás, pesszimizmus a jövőmet illetően, erre most egy kicsit megint megbillent a stabilitásom.
Amúgy idén elkezdtem gyakorolni az asszertivitást, belemenni szemtől szembe konfrontációkba, ha épp a helyzet úgy kívánta és erősebbnek éreztem magam utána (és nem folyt vér sem és mindenki jó hangulatban távozott..). Ezért írtam néhány dolgot, amit máskor szintén agyonhallgattam volna, nehogy túlságosan kiadjam magam. P. szerint tele vagyok keserűséggel... én inkább bizalmatlanságnak nevezném, de lehet, hogy vele szemben a keserűség sem egy rossz szó...
Utána pedig írtam 11-12 kérelmet, mert rájöttem, hogy körmömre égett a gyertya és néhány betegemnél kifutok a kérelem határidőből (képtelenség lépést tartani, már rég feladtam). Ezzel el is ment vasárnap délután 4-től 10-ig az idő, közben kúráltam kicsit a visszatérő náthámat tátra teával, mézes citromos teával és Neocitránnal. Nem is emlékszem mikor volt olyan, hogy egy évben kétszer legyek megfázva, hát még hogy 1 hónap leforgása alatt, majd megírtam a TDK hallgatóm konzulensi értékelését kissé tátrateás kellemes hangulatban és láss csodát, el is telt a hétvége, ideje lefeküdni. :)
Remélem a február egy kicsit lassít, mert alig jön, hogy elhiggyem, hogy ennek az évnek is eltelt már az 1/12-e... lassan kezdhetek karácsonyi ajándékokon töprengeni...
szombat, február 01, 2020
Megörökítem
Életem eddigi leghosszabb futását, 7.18 km-t, amit áprilisban is kell majd teljesítenem (hacsak anyum véletlen jóslata nem teljesül be és nem törölik a rendezvényt holmi vírusok miatt...)
Aprócska megnyugvás, hogy már most képes vagyok rá. :)
Viszont egy felfedezést is tettem, egyszerre sírni és futni nem nagyon megy, görcsbe rándul a torkom légcsővel együtt és nem kapok rendesen levegőt.
Szóval erre oda kell figyelnem a versenyen.
Viszont egy felfedezést is tettem, egyszerre sírni és futni nem nagyon megy, görcsbe rándul a torkom légcsővel együtt és nem kapok rendesen levegőt.
Szóval erre oda kell figyelnem a versenyen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)