... a mai szokásos hosszú péntek után (6-kor jöttem el szokás szerint), majd 4 órán keresztül még a saját absztraktomat szépítgettem egy nemzetközi konferenciára, valamint az egyik TDK hallgatómét egy ennél (számomra legalábbis) jóval kisebb kaliberű megmérettetésre (miért az amúgyis olyan szomorú hangulatú január végén van az összes absztrakt leadási határidő...???), mindketten elküldtük végül, de most mozdulni is alig tudok a fáradtságtól....
... beteszem zsongani a N3tflixen talált érdekes orvosi esetes sorozatot, ameddig alvásra kész állapotba hozom magam (úgy értem, hogy nem civil ruhában, még farmerben, ahogy hazaestem és egyből leültem a gép elé)...
... amúgy jó kis sorozat, kár, hogy csak 7 része van, a valóság ihlette, ebből is látom, hogy mennyi sok mindenről halvány lila gőzöm sincs (de szerencsére ez ugye pont arról szól, hogy másoknak sem, legutóbb épp a Mayo klinikán álltak értetlenül egy eset előtt), de rávilágít ugyanakkor arra is, hogy a közösségi hálónak mekkora hatása és tudása van... szerencsére körülöttem is van egy személyes kisebb körű háló, ahol ötletelhetünk, ez a legjobb az elmúlt tizenévben.
... most, hogy kicsit visszaengedtem a kutatást az életembe, visszatért az az édes-keserű érzés is, amit egy cikk/absztrakt feltöltésekor éreztem mindig, hogy végre elkészült, elküldtem, de akkor most megint megmérettetek és ki tudja, hogy elégnek találtatok-e...
péntek, január 31, 2020
hétfő, január 27, 2020
oktatói karrierem egyik csúcsa... :)
... múlt héten kaptam egy csokit egy fiútól diáktól, akit vizsgáztattam és aki szegény annyira megijedt tőlem a vizsgától, hogy elkezdett hiperventillálni (gyorsan kapkodni a levegőt) és félő volt, hogy elájul, nekem kellett nyugtatgatni, hogy vegyen mély levegőket és nem lesz semmi baj, nem fogom bántani... sikeres volt az ügyködésem, mert végül is nem ájult el... :)
... és kb 1 hónappal később bejött az orvosi szobába, hozott egy tábla csokit és kérte, hogy maradjak továbbra is ilyen oktató/vizsgáztató, ne hagyjam, hogy elvesszen ez a tulajdonságom (annak ellenére, hogy végül nem engedtem át, mert az egyik tételéhez semmit sem tudott mondani, megnyugodva sem és úgy sem, hogy próbáltam rávezetni a tételre).
újabb meglepő élménnyel gazdagodott az oktatói karrierem. :)
... és kb 1 hónappal később bejött az orvosi szobába, hozott egy tábla csokit és kérte, hogy maradjak továbbra is ilyen oktató/vizsgáztató, ne hagyjam, hogy elvesszen ez a tulajdonságom (annak ellenére, hogy végül nem engedtem át, mert az egyik tételéhez semmit sem tudott mondani, megnyugodva sem és úgy sem, hogy próbáltam rávezetni a tételre).
újabb meglepő élménnyel gazdagodott az oktatói karrierem. :)
szombat, január 25, 2020
az vajon normális...?
... hogy a Spartathlonról és egyéb ultrafutásokról / ultrafutókról nézegettem ma filmeket a y0utube-on?
... akadályozzátok meg légyszi, hogy benevezzek akár csak egy félmaratonra is mostanában, amikor még a 6 km-es futás is csak 170-es átlag szívfrekvencia mellett megy... :)
... képes vagyok túl nagy kihívások elé állítani magam, ha elkap a hév... ehhez szerintem sem a kitartásom, sem a motivációm, sem elég mozgásvágyam nincs.
Jó lesz nekem a heti 3x 5 km is, ha végre a köd kicsit békén hagyja a tájat...
... akadályozzátok meg légyszi, hogy benevezzek akár csak egy félmaratonra is mostanában, amikor még a 6 km-es futás is csak 170-es átlag szívfrekvencia mellett megy... :)
... képes vagyok túl nagy kihívások elé állítani magam, ha elkap a hév... ehhez szerintem sem a kitartásom, sem a motivációm, sem elég mozgásvágyam nincs.
Jó lesz nekem a heti 3x 5 km is, ha végre a köd kicsit békén hagyja a tájat...
péntek, január 24, 2020
one day...
Ismét felkerült a kocsiban tartott pendrive-omra az a válogatás album, amit még az egyetemen állítottam össze magamnak, amikor összetörték a szívemet. Nem kevésszer hallgattam végig akkoriban, fájó szívvel, azon töprengve, hogy mit kellett volna másképp csinálnom, hogy még ma is boldogan éljünk, míg az ásó meg a kapa...
Aztán valahogy lekerült végre az album az aktív kütyüimről, mostanában viszont eszembe jutott, előbányásztam és felmásoltam az autóban hallgatott zenék közé.
Az egyik kedvencem ment ma róla (Gary Moore - One day), hihetetlenül szép, jó a szövege, és hiszem, hogy igazat mond. :)
Elmaradt a szomorúság, amit régen a szám hallatán éreztem...
Minden rendben van.
Aztán valahogy lekerült végre az album az aktív kütyüimről, mostanában viszont eszembe jutott, előbányásztam és felmásoltam az autóban hallgatott zenék közé.
Az egyik kedvencem ment ma róla (Gary Moore - One day), hihetetlenül szép, jó a szövege, és hiszem, hogy igazat mond. :)
Elmaradt a szomorúság, amit régen a szám hallatán éreztem...
Minden rendben van.
csütörtök, január 23, 2020
győzelem :)
Ma sikerült bent felejteni a laptopomat a munkahelyemen, amikor konzíliumba mentem még a nap végén... mivel otthon nem találtam a gépet és nem voltam biztos benne, hogy nem a konzílium során hagyhattam el, visszamentem a munkahelyemre este 7 körül, elszánva magam, hogy akkor végre 2 hét után először ismét futok egyet, tekintettel arra, hogy 2.5 hónap múlva bizony képes kell legyek összesen 7 km-t lefutni és én még életemben ennyit egyhuzamban nem futottam... a hideg idő és nemrég még dúló megfázásom miatt mostanában inkább a szobabiciklire szavaztam heti 3-4x, de hát az még nem biztos, hogy elég lesz a nagy napon... ami vészesen közeledik...
És akkor ma, egyedül a ködben, a futópályán, miközben néhány ismeretlen futó időnként lekörözött, sikerült 6 km-t lefutni, ment volna talán még egy kör, de akkor lehet, hogy nem éltem volna túl, így inkább beértem a 6 km-rel, ami így is saját rekord. A kezdőknél, mint amilyen én is vagyok, az a legjobb, hogy a folyamat elején mindig újabb és újabb saját rekordot tudunk felállítani és ezért a telefonos applikációim is rendszeresen megdícsérnek... :)
A munkahelyemre is kellene valami ilyen pozitív megerősítés, bár az is tény, hogy amikor ott próbálkoznak, gyorsan lesöpröm magamról és elbagatellizálom az elért eredményeimet.
Futóként ügyesebben és boldogabban fogadom a dicséreteket... lehet, hogy ilyen irányba kellene továbbinduljak és hagyjam a medicinát... ? :) (a lehetséges irányokból lassan már gyűjteményt kell indítsak.. :) ).
És akkor ma, egyedül a ködben, a futópályán, miközben néhány ismeretlen futó időnként lekörözött, sikerült 6 km-t lefutni, ment volna talán még egy kör, de akkor lehet, hogy nem éltem volna túl, így inkább beértem a 6 km-rel, ami így is saját rekord. A kezdőknél, mint amilyen én is vagyok, az a legjobb, hogy a folyamat elején mindig újabb és újabb saját rekordot tudunk felállítani és ezért a telefonos applikációim is rendszeresen megdícsérnek... :)
A munkahelyemre is kellene valami ilyen pozitív megerősítés, bár az is tény, hogy amikor ott próbálkoznak, gyorsan lesöpröm magamról és elbagatellizálom az elért eredményeimet.
Futóként ügyesebben és boldogabban fogadom a dicséreteket... lehet, hogy ilyen irányba kellene továbbinduljak és hagyjam a medicinát... ? :) (a lehetséges irányokból lassan már gyűjteményt kell indítsak.. :) ).
hétfő, január 20, 2020
amint elkezdem elengedni...
... a tökéletesség iránti vágyamat és akkor is nekifogok megcsinálni valamit, hogy ha tudom, hogy az időmből nem telik csak egy (magam számára csupán) viszonylag jóra, elkezdett elkészülni pár dolog, amit máskor többet halogattam volna...
... ezzel a felismeréssel holnap igyekszem időt szakítani és megnyitni a mumus cikkemet... hátha csoda történik azzal is, befejezi és elküldi magát...
... vágyom már arra a kis pezsgőre... (bár van vagy 3 üveggel itthon, de addig nem iszom pezsgőt, ameddig nem a cikk elkészültének örömére - még csak nem is kell, hogy elfogadják, elég az elküldés is az ünnepléshez...). :)
... ezzel a felismeréssel holnap igyekszem időt szakítani és megnyitni a mumus cikkemet... hátha csoda történik azzal is, befejezi és elküldi magát...
... vágyom már arra a kis pezsgőre... (bár van vagy 3 üveggel itthon, de addig nem iszom pezsgőt, ameddig nem a cikk elkészültének örömére - még csak nem is kell, hogy elfogadják, elég az elküldés is az ünnepléshez...). :)
szombat, január 18, 2020
tervek
... amúgy úgy érzem, hogy most ki kell használjam felszabadult időt, amit eddig a kapcsolatom foglalt le, és próbáljak meg némi személyiségfejlesztést becsempészni az életembe (azon kívül, hogy kicsit megpróbáljak felzárkózni a kutatói tevékenységemmel és elmaradt adminisztrációs dolgaimmal).
Mielőtt újra megkockáztatnám, hogy valaki ismét igényt formáljon a magánéletemből egy jelentősebb időintervallumra, még terveim között szerepel kiolvasni egy könyvet, amitől talán vissza tudom fordítani a kiégési szindrómámat és némileg lelkesebben tudok ismét részt venni a hétköznapi munkában, továbbá két könyvet a szakításról, elvégzek egy önértékelést javító tanfolyamot és befejezek egy könyvet, amit nagyjából egy éve kezdtem el olvasni (több ilyen is van, de ez a 7 szokásról szóló könyv, ami segíthet a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében és az élettel kapcsolatos néhány alapelv bebetonozásában...).
Mielőtt újra megkockáztatnám, hogy valaki ismét igényt formáljon a magánéletemből egy jelentősebb időintervallumra, még terveim között szerepel kiolvasni egy könyvet, amitől talán vissza tudom fordítani a kiégési szindrómámat és némileg lelkesebben tudok ismét részt venni a hétköznapi munkában, továbbá két könyvet a szakításról, elvégzek egy önértékelést javító tanfolyamot és befejezek egy könyvet, amit nagyjából egy éve kezdtem el olvasni (több ilyen is van, de ez a 7 szokásról szóló könyv, ami segíthet a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében és az élettel kapcsolatos néhány alapelv bebetonozásában...).
abból is látszik...
... hogy az univerzumom kezd megint stabil lábakon álldogálni, hogy megint kevésbé érzem a késztetést, hogy blogírásba fojtsam a bánatomat... :)
... nagyon úgy tűnik, hogy ez a két hónap elég volt, hogy elfogadjam, hogy ennek így kellett lennie és némi hálát is érezzek, hogy P-nek volt bátorsága meghozni ezt a nehéz döntést és ő legyen a rossz fiú, aki véget vet a kapcsolatunknak...
... ami nyilván nem volt tökéletes és már egy-két éve én is töprengtem, hogy biztos ez kell-e nekünk hosszútávon, de nem mertem nyíltan felhozni ezt a kérdést és belemenni egy nehéz párbeszédbe, ami akár szakításba torkollhat, így inkább elfogadtam, hogy ez így most pont jó nekem és ne akarjak ennél jobbat. Tudom, igen, nyuszi vagyok és nem kis önértékelési zavartól szenvedek, ezen is kell még dolgozzak.
... P. végülis megteremtette a lehetőséget (ami, nyilván tudom, hogy nem biztos, hogy valósággá is válik, de legalább esély még ugye lehet rá), hogy mindketten olyan embert találjunk magunknak, aki jobban talál hozzánk, akinek jobban meg tudunk mindketten nyílni, akivel jobban egymásra vagyunk hangolódva és aki még jobban inspirál.
... összefoglalásként: köszönöm P.!
... nagyon úgy tűnik, hogy ez a két hónap elég volt, hogy elfogadjam, hogy ennek így kellett lennie és némi hálát is érezzek, hogy P-nek volt bátorsága meghozni ezt a nehéz döntést és ő legyen a rossz fiú, aki véget vet a kapcsolatunknak...
... ami nyilván nem volt tökéletes és már egy-két éve én is töprengtem, hogy biztos ez kell-e nekünk hosszútávon, de nem mertem nyíltan felhozni ezt a kérdést és belemenni egy nehéz párbeszédbe, ami akár szakításba torkollhat, így inkább elfogadtam, hogy ez így most pont jó nekem és ne akarjak ennél jobbat. Tudom, igen, nyuszi vagyok és nem kis önértékelési zavartól szenvedek, ezen is kell még dolgozzak.
... P. végülis megteremtette a lehetőséget (ami, nyilván tudom, hogy nem biztos, hogy valósággá is válik, de legalább esély még ugye lehet rá), hogy mindketten olyan embert találjunk magunknak, aki jobban talál hozzánk, akinek jobban meg tudunk mindketten nyílni, akivel jobban egymásra vagyunk hangolódva és aki még jobban inspirál.
... összefoglalásként: köszönöm P.!
kedd, január 14, 2020
tuti hely...
... gyakrabban kell a Praktikerbe járnom... ma kémény lezárót mentem venni és annyira tanácstalan voltam és védtelennek tűntem (egyébként gyakorlatilag is az voltam), hogy az ott dolgozó egyik férfi targoncát, munkát hátrahagyva sietett a segítségemre és több lezárót is kicsomagolt nekem, mire megtaláltuk az igazit.
olyan jól esett védtelen női lelkemnek ez a gondoskodás.
éljen a Praktiker, még szerencse, hogy hamarosan indul a lakásfelújítási és berendezési akció... keresnem sem kell majd ürügyet a rendszeres látogatásra... hát nem nagyszerű... ? :))
olyan jól esett védtelen női lelkemnek ez a gondoskodás.
éljen a Praktiker, még szerencse, hogy hamarosan indul a lakásfelújítási és berendezési akció... keresnem sem kell majd ürügyet a rendszeres látogatásra... hát nem nagyszerű... ? :))
vasárnap, január 12, 2020
egy egész hétvégét....
... töltöttem el takarítgatással, hangoskönyv hallgatással, takarítás technikáról szóló sorozat nézéssel (Marie Kondo technika a N3tflixen, a könyvet már tavaly elolvastam), olvasgatással (pszichológiai anyagok, Szabó Magda novelláskötet, blogok... :) ), szobabiciklizéssel (hangom még mindig nem igazán van antibiotikum szedés ellenére sem, így a futás ezen a héten parkolópályán volt, maradt a biciklizés, abban is jól el lehet fáradni és le lehet izzadni), baráti házaspár meglátogatásával, és bár a tudatom mélyén motoszkáltak elintézendő feladatok is, de úgy éreztem, hogy a hétvégéimet megpróbálom ezentúl saját magamnak fenntartani. Tudom, hogy önző dolog, de 2020-ban igenis önző szeretnék lenni és évtizedek óta először magamat szeretném a saját univerzumom közepébe állítani.
Lassan ideje összehaverkodnom magammal.
Lassan ideje összehaverkodnom magammal.
csütörtök, január 09, 2020
kedd, január 07, 2020
a hang eltűnt...
... nem hatott a pálinka, ma nagyon siralmasan tudtam csak beszélni, és sajnos nem tett jót neki a nem kevés telefonos megbeszélés, amit folytatnom kellett.
... ma este előkerült az antibiotikum is, mert elvesztettem a reményt, hogy ez hamarosan spontán is javulni fog.
... már csak azt nem tudom, hogy holnap ki fog a szakrendelésen beszélgetni a betegekkel - mert kisebb csodával érne fel, ha reggelre a fájdalmas basszusom helyett visszatérne a mezzoszopránom.
... a maszk viselés sem igazán segíti az érthető kommunikációt. Mókás lesz.
... ma este előkerült az antibiotikum is, mert elvesztettem a reményt, hogy ez hamarosan spontán is javulni fog.
... már csak azt nem tudom, hogy holnap ki fog a szakrendelésen beszélgetni a betegekkel - mert kisebb csodával érne fel, ha reggelre a fájdalmas basszusom helyett visszatérne a mezzoszopránom.
... a maszk viselés sem igazán segíti az érthető kommunikációt. Mókás lesz.
hétfő, január 06, 2020
Az eltűnő hang nyomában...
... ma este főpróbát tartok, a tegnap kezdődő megfázásom és két kupica tátra tea viszonyát tesztelem, remélem reggelre kutya bajom sem lesz.
A mai 8 óra folyamatos beszéd a torokfájdalommal kombinálva ugyanis nemigen tett jót a hangszálaimnak...
Ha elnémulok, lemondhatom a szakrendelést...? mert akkor nem törekszem gyors gyógyulásra... :)
A mai 8 óra folyamatos beszéd a torokfájdalommal kombinálva ugyanis nemigen tett jót a hangszálaimnak...
Ha elnémulok, lemondhatom a szakrendelést...? mert akkor nem törekszem gyors gyógyulásra... :)
vasárnap, január 05, 2020
hiányos készlet
... amikor tegnap beírtam a 2019-es naptáramba a szakítás dátumát, rájöttem, hogy nincs megfelelő matricám, amit ide biggyeszthetnék - valahogy a matricagyártók nincsenek felkészülve az ilyen helyzetekre, a napi tevékenységes listán minden van a fogorvostól a mérőállás leolvasáson át az UFO élményig (!!! - tényleg van ilyen matricám is), viszont a szakításra nincs egy sem... és a többi ívem is csupa apró vigyor, vagy bagoly, esetleg csillám, vagy csak sima egyszínű pöttyök vagy téglalapok...
mégiscsak kénytelen leszek bővíteni az igencsak terjedelmes matricagyűjteményemet... de mivel is? a megszakadt/megtört szív olyan unalmas... és amúgy sem adják azt olyan könnyen - bár tényleg van ilyen diagnózis és meg is lehet halni bele, de az enyém még nagyon jól funkcionál. :)
mégiscsak kénytelen leszek bővíteni az igencsak terjedelmes matricagyűjteményemet... de mivel is? a megszakadt/megtört szív olyan unalmas... és amúgy sem adják azt olyan könnyen - bár tényleg van ilyen diagnózis és meg is lehet halni bele, de az enyém még nagyon jól funkcionál. :)
szombat, január 04, 2020
az én 2019-es évem
Vettem a bátorságot és időt, és végiglapoztam a mindentudó naptáramat, hogy mivel is töltöttem a 2019-es esztendőt.
2019-ben összesen 4 országban jártam: Magyarország, Olaszország, Románia (valójában Erdély), és Spanyolország.
A kongresszusok, nyaralások, valamint túrázások során nagyjából 18 különböző városban fordultam meg (ide csak azokat számoltam, ahol legalább 1 napot eltöltöttem).
Összesen 8 több, mint 1 napos továbbképzésen / konferencián vettem részt.
Az év során 23 előadást tartottam különböző témákból különböző célcsoportoknak (orvostanhallgatóknak, rezidenseknek, szakorvosoknak), és még véletlenül sem volt átfedés a témák között, tehát nem ugyanazzal az egy diasorral jártam az országokat... :)
Először életemben tartottam élőben angol nyelvű előadást másodmagammal, amit kamerával vettek és nemzetközi porondon sugároznak.
Egy végzős diák szakdolgozatát vezettem, valamint egy dékáni pályamunkát adtunk be egy másik TDK hallgatómmal.
Idén először voltam PhD védésen bizottsági tag.
Írtam 2 darab magyar nyelvű cikket, viszont továbbra sem fejeztem be a tizenéve írt angol nyelvű cikkemet, ami miatt szerintem 2020-ban a főnököm le fogja harapni a fejemet, ha visszatér a szabadságáról... Év vége felé elfogadták egy angol nyelvű cikkünket, amiről már le is mondtam, mert kb. 10 hónappal a benyújtást követően érkezett rá válasz...
Első alkalommal szerepelt a nevem egy angol könyvben a fejezet írók között.
Két darab sikertelen pályázatot nyújtottam be (egyiket nemzetközi kollaboráció részeként többedmagammal), sikeres pályázattal idén nem büszkélkedhetek.
Ami a magánéletemet illeti, egészen jól indult a 2019-es év, P-vel voltunk 13-szor túrázni augusztus végéig, ez általában minimum 18 km-es túrákat jelentett, nem meglepő hát a végeredmény, hogy több, mint 220 km-t tapostam a természet lágy ölén. 10-szer voltam színházban vagy egyéb előadáson, kétszer koncerten, ennek javarészét P-vel közösen.
A naptáram szerint kb. 27-szer jutottam el futni, átlagban 2 km-es távokat tettem meg, a leghosszabb megtett táv 6 km volt, még valamikor szeptemberben, vagy októberben (meglepő módon ezt a futást nem írtam be a naptáramba, de fent van a blogomon. :) ). 2 futóversenyre neveztem, de egyikre sem jutottam el, az egyiket elnapolták, a másikat én mondtam le családi okok miatt (anyukám balesete).
Anyukám augusztus végén eltörte a bokáját, ez kicsit átrendezte a viszonylag kényelmes és kiszámítható életemet, a munka nem lett kevesebb, viszont lett egy személy, akiről magamon kívül gondoskodnom kell, még akkor is, ha ehhez kaptam professzionális segítséget is, így ez napi 1-2 óránál többet ténylegesen nem jelentett. 2 hónappal később vásároltam egy lakást, mert szűkösnek bizonyult az albérlet és hát a későbbiekben még előfordulhatnak hasonló váratlan események, amikor a szüleimet átmenetileg be kell fogadjam. A költözködés még hátravan, közös megegyezéssel idén év elején fog megtörténni.
3 héttel a lakásvásárlás után P. szakított velem 5 év párkapcsolat után, a pontos ok ha jól emlékszem az volt, hogy már nem működik jól a kapcsolatunk, ő már egy éve érzi, nem csak az anyukám balesete óta, amikortól tényleg nagyon háttérbe szorult a vele töltött idő. A probléma konkrét felvetése érzésem szerint valahogy a kommunikációnkból kimaradt az utóbbi 12 hónapban (vagy csak én nem vettem észre a nagy mászkálásban, ez is persze előfordulhat), ezért ért olyan váratlanul a szakítás ténye. Amúgy elismerem a felelősségemet, nagyon kényelmes volt nekem így ez a kapcsolat, az egyedüli ember volt, aki nem adott nekem határidőket, tolerálta, hogy sokáig dolgozom, hogy munka után is még zárókat, kérelmeket vagy cikket írok este otthon, miközben esetleg filmet nézünk közösen, aki etetett, itatott és rendben tartotta az életemet, mert nekem folyton volt még valami határidős feladatom... Egyértelmű, hogy nem lehet ezt a végtelenségig tolerálni, annyira nem elbűvölő a személyiségem sajnos.
A következő 2 hétben tartott 3 előadás (köztük az angol nyelvű élő előadás is), valamint egy cikk leadási határideje (a betegellátáson felül természetesen, aminek ugyebár mindig és mindenáron zavartalanul kell működnie) jelentette a munkaterápiát, ami miatt nem jutott elég időm marcangolni magam, sírni és sokat szenvedni (ezért is nem fogytam 6 kg-ot, pedig ilyenkor annyit illene a statisztikák szerint), bár nagyon fájt a szakítás. Én hosszú-hosszú távra tudtam volna tervezni vele, de ezek szerint fordítva ez nem volt igaz.
Ezek után talán nem meglepő, hogy 2020-ban egy kicsit szeretném a magánéletemet előráncigálni a süllyesztőből, ahova száműztem az utóbbi időben.
Ehhez előbb meg kell tanulnom határozottan nemet mondani olyan felkérésekre, amiket lehet delegálni, vagy amit mások is meg tudnak csinálni esetleg kicsit nagyobb energiabefektetés árán, mint én (de nekik ez a 2. feladat a listán, nekem pedig a 25. lenne), vagy egyszerűen csak nincs kedvem az adott témában elmélyedni.
A túrázást és futást szeretném továbbfolytatni, a futás esetén már van is két kitűzött célom, a másodikat csak akkor merem részletezni, ha az elsőn sikeresen túl leszek (nem, nem a maraton a cél... :) ).
Ami a párkapcsolatot illeti, először is szeretnék felszabadítani neki konkrét időt a naptáramban azáltal, hogy elfogadtatom a kollégákkal, hogy én sem vagyok egy jólnevelt robot, akinek nincs más vágya, csak hogy dolgozzon maga és mások helyett is. Ha ez sikerült, szeretném magamban nyugodtan végiggondolni, hogy mi is az egészen pontosan, amit én a másik féltől elvárok, milyen kompromisszumok férnek bele egy általam elképzelt működő kapcsolatba, tanulok némi asszertivitást, hogy én is ki tudjam mondani, ha valamit szeretnék vagy valami nem jó úgy, ahogy van, és ezek után merek majd ismét elgondolkozni azon, hogy szétnézzek magam körül. Persze csak miután kiolvastam a Betond által javasolt könyvet a szakítás utáni önmagam újraépítéséről, valamint a másik könyvet, amiről már írtam a blogomban. Eddig tudományos alapok nélkül mentem bele a párkapcsolataimba és nem voltam túl sikeres, hátha a tudomány leleplezi, hogy mit csinálok rosszul...
Két szakmai célom is van: befejezni a tizenéve írott cikkemet (enélkül nem telhet el ez az év, mert akkor nem lesz pezsgőbontás a munkahelyemen), a másik pedig egyelőre titok. :)
Összességében kíváncsian várom, hogy mit hoz a 2020-as esztendő, az már biztos, hogy tele lesz kihívásokkal, de optimista vagyok, bízom benne, hogy legalább olyan jó lesz, mint amilyen a 2019-es év volt.
2019-ben összesen 4 országban jártam: Magyarország, Olaszország, Románia (valójában Erdély), és Spanyolország.
A kongresszusok, nyaralások, valamint túrázások során nagyjából 18 különböző városban fordultam meg (ide csak azokat számoltam, ahol legalább 1 napot eltöltöttem).
Összesen 8 több, mint 1 napos továbbképzésen / konferencián vettem részt.
Az év során 23 előadást tartottam különböző témákból különböző célcsoportoknak (orvostanhallgatóknak, rezidenseknek, szakorvosoknak), és még véletlenül sem volt átfedés a témák között, tehát nem ugyanazzal az egy diasorral jártam az országokat... :)
Először életemben tartottam élőben angol nyelvű előadást másodmagammal, amit kamerával vettek és nemzetközi porondon sugároznak.
Egy végzős diák szakdolgozatát vezettem, valamint egy dékáni pályamunkát adtunk be egy másik TDK hallgatómmal.
Idén először voltam PhD védésen bizottsági tag.
Írtam 2 darab magyar nyelvű cikket, viszont továbbra sem fejeztem be a tizenéve írt angol nyelvű cikkemet, ami miatt szerintem 2020-ban a főnököm le fogja harapni a fejemet, ha visszatér a szabadságáról... Év vége felé elfogadták egy angol nyelvű cikkünket, amiről már le is mondtam, mert kb. 10 hónappal a benyújtást követően érkezett rá válasz...
Első alkalommal szerepelt a nevem egy angol könyvben a fejezet írók között.
Két darab sikertelen pályázatot nyújtottam be (egyiket nemzetközi kollaboráció részeként többedmagammal), sikeres pályázattal idén nem büszkélkedhetek.
Ami a magánéletemet illeti, egészen jól indult a 2019-es év, P-vel voltunk 13-szor túrázni augusztus végéig, ez általában minimum 18 km-es túrákat jelentett, nem meglepő hát a végeredmény, hogy több, mint 220 km-t tapostam a természet lágy ölén. 10-szer voltam színházban vagy egyéb előadáson, kétszer koncerten, ennek javarészét P-vel közösen.
A naptáram szerint kb. 27-szer jutottam el futni, átlagban 2 km-es távokat tettem meg, a leghosszabb megtett táv 6 km volt, még valamikor szeptemberben, vagy októberben (meglepő módon ezt a futást nem írtam be a naptáramba, de fent van a blogomon. :) ). 2 futóversenyre neveztem, de egyikre sem jutottam el, az egyiket elnapolták, a másikat én mondtam le családi okok miatt (anyukám balesete).
Anyukám augusztus végén eltörte a bokáját, ez kicsit átrendezte a viszonylag kényelmes és kiszámítható életemet, a munka nem lett kevesebb, viszont lett egy személy, akiről magamon kívül gondoskodnom kell, még akkor is, ha ehhez kaptam professzionális segítséget is, így ez napi 1-2 óránál többet ténylegesen nem jelentett. 2 hónappal később vásároltam egy lakást, mert szűkösnek bizonyult az albérlet és hát a későbbiekben még előfordulhatnak hasonló váratlan események, amikor a szüleimet átmenetileg be kell fogadjam. A költözködés még hátravan, közös megegyezéssel idén év elején fog megtörténni.
3 héttel a lakásvásárlás után P. szakított velem 5 év párkapcsolat után, a pontos ok ha jól emlékszem az volt, hogy már nem működik jól a kapcsolatunk, ő már egy éve érzi, nem csak az anyukám balesete óta, amikortól tényleg nagyon háttérbe szorult a vele töltött idő. A probléma konkrét felvetése érzésem szerint valahogy a kommunikációnkból kimaradt az utóbbi 12 hónapban (vagy csak én nem vettem észre a nagy mászkálásban, ez is persze előfordulhat), ezért ért olyan váratlanul a szakítás ténye. Amúgy elismerem a felelősségemet, nagyon kényelmes volt nekem így ez a kapcsolat, az egyedüli ember volt, aki nem adott nekem határidőket, tolerálta, hogy sokáig dolgozom, hogy munka után is még zárókat, kérelmeket vagy cikket írok este otthon, miközben esetleg filmet nézünk közösen, aki etetett, itatott és rendben tartotta az életemet, mert nekem folyton volt még valami határidős feladatom... Egyértelmű, hogy nem lehet ezt a végtelenségig tolerálni, annyira nem elbűvölő a személyiségem sajnos.
A következő 2 hétben tartott 3 előadás (köztük az angol nyelvű élő előadás is), valamint egy cikk leadási határideje (a betegellátáson felül természetesen, aminek ugyebár mindig és mindenáron zavartalanul kell működnie) jelentette a munkaterápiát, ami miatt nem jutott elég időm marcangolni magam, sírni és sokat szenvedni (ezért is nem fogytam 6 kg-ot, pedig ilyenkor annyit illene a statisztikák szerint), bár nagyon fájt a szakítás. Én hosszú-hosszú távra tudtam volna tervezni vele, de ezek szerint fordítva ez nem volt igaz.
Ezek után talán nem meglepő, hogy 2020-ban egy kicsit szeretném a magánéletemet előráncigálni a süllyesztőből, ahova száműztem az utóbbi időben.
Ehhez előbb meg kell tanulnom határozottan nemet mondani olyan felkérésekre, amiket lehet delegálni, vagy amit mások is meg tudnak csinálni esetleg kicsit nagyobb energiabefektetés árán, mint én (de nekik ez a 2. feladat a listán, nekem pedig a 25. lenne), vagy egyszerűen csak nincs kedvem az adott témában elmélyedni.
A túrázást és futást szeretném továbbfolytatni, a futás esetén már van is két kitűzött célom, a másodikat csak akkor merem részletezni, ha az elsőn sikeresen túl leszek (nem, nem a maraton a cél... :) ).
Ami a párkapcsolatot illeti, először is szeretnék felszabadítani neki konkrét időt a naptáramban azáltal, hogy elfogadtatom a kollégákkal, hogy én sem vagyok egy jólnevelt robot, akinek nincs más vágya, csak hogy dolgozzon maga és mások helyett is. Ha ez sikerült, szeretném magamban nyugodtan végiggondolni, hogy mi is az egészen pontosan, amit én a másik féltől elvárok, milyen kompromisszumok férnek bele egy általam elképzelt működő kapcsolatba, tanulok némi asszertivitást, hogy én is ki tudjam mondani, ha valamit szeretnék vagy valami nem jó úgy, ahogy van, és ezek után merek majd ismét elgondolkozni azon, hogy szétnézzek magam körül. Persze csak miután kiolvastam a Betond által javasolt könyvet a szakítás utáni önmagam újraépítéséről, valamint a másik könyvet, amiről már írtam a blogomban. Eddig tudományos alapok nélkül mentem bele a párkapcsolataimba és nem voltam túl sikeres, hátha a tudomány leleplezi, hogy mit csinálok rosszul...
Két szakmai célom is van: befejezni a tizenéve írott cikkemet (enélkül nem telhet el ez az év, mert akkor nem lesz pezsgőbontás a munkahelyemen), a másik pedig egyelőre titok. :)
Összességében kíváncsian várom, hogy mit hoz a 2020-as esztendő, az már biztos, hogy tele lesz kihívásokkal, de optimista vagyok, bízom benne, hogy legalább olyan jó lesz, mint amilyen a 2019-es év volt.
csütörtök, január 02, 2020
érthetetlen...
... elolvastam, hogy miket írtam a blogomra 2019-ben, hogy legyen mihez viszonyítsam a következő évet, a jövőbeli terveimet...
... érthetetlen, hogy miért olvas egyáltalán bárki is...
ennyi zagyvaságot egy helyen...
csak az embereket, az élő kapcsolataimat hagytam ki, akik életben tartottak és befolyásolták az életemet az utóbbi 1 évben - is.
nem tudom van-e haszontalanabb dolog egy introvertált bloggernél, aki attól fél, hogy bárki (pl. diákok, kollégák, rokonok, ismerősök, szülővárosában élő ismerős és ismeretlen emberek, a betegei) ráismerhet és lebukik, hogy lüke szösszeneteket oszt meg magáról az interneten, emiatt inkább gyakorlatilag nem is ír semmit...
ezek után komolyan felmerült bennem a blog zártkörűvé tétele ... talán úgy még lenne valami értelme... de így...
amúgy egy nagyon boldog és egészségben dúskáló Új Esztendőt kívánok mindannyiunknak.
uff.
... érthetetlen, hogy miért olvas egyáltalán bárki is...
ennyi zagyvaságot egy helyen...
csak az embereket, az élő kapcsolataimat hagytam ki, akik életben tartottak és befolyásolták az életemet az utóbbi 1 évben - is.
nem tudom van-e haszontalanabb dolog egy introvertált bloggernél, aki attól fél, hogy bárki (pl. diákok, kollégák, rokonok, ismerősök, szülővárosában élő ismerős és ismeretlen emberek, a betegei) ráismerhet és lebukik, hogy lüke szösszeneteket oszt meg magáról az interneten, emiatt inkább gyakorlatilag nem is ír semmit...
ezek után komolyan felmerült bennem a blog zártkörűvé tétele ... talán úgy még lenne valami értelme... de így...
amúgy egy nagyon boldog és egészségben dúskáló Új Esztendőt kívánok mindannyiunknak.
uff.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)