Tegnapi mese

<>A tegnapi nap annyira simán is eltelhetett volna, hogy tökéletesen beillett volna egy átlag visszautazós napnak, a későig chatteléssel, az utolsó pillanatban rohanva kereséssel (most épp a karórám játszott bújócskát), a vonatozással (ami kicsit eltért ugyan az átlagtól, mert egyedül utaztam, csak én és a könyvem és az Edda Lírák, havas tájon leírhatatlan érzés- és még mindig szívhez szól néhány szám), ha…

… ha nem kapok Alizpüfölés közben egy nagyon fura SMS-t, amitől egy pillanatra nagyon rossz érzés töltött el… azt hittem ugyanis, hogy drága barátom, a Nyelvész végre összegyűjtötte a bátorságát és most épp be akarja vallani irántam tanúsított érzéseit, amikről igazán nem tehetek és semmi szín alatt nem viszonozhatok. Egyszerűen csak tudom, hogy képtelen lennék valakit „úgy” is a szívembe zárni, aki képes egy foghúzás történetét 5 emailben ecsetelni… Aranyos is, rendes is, néha megható az érzékenységével és figyelmességével, de ha egyszer hiányzik az a bizonyos szikra, nincs mit tenni… és felesleges dolog belemászni valamibe, amiről tudom, érzem, hogy semmi esélye sincs a túlélésre. Egy diplomatikusan megfogalmazott válasz után meglehetősen rövid időn belül jött az újabb SMS és a … megkönnyebbülés. Ugyanis azt vallotta be nagy félénken és az „én elvesztésemtől” tartva, hogy megismerkedett egy lánnyal, akivel a dolog több, mint szimpátia. Fantasztikus! Páratlan! Ennél jobb hírt nem is mondhatott volna.:))))) Kevés nála rendesebb srácot ismerek és igazán megérdemli, hogy fogja valakinek a kezét és boldog legyen. És én is megúsztam egy kellemetlen beszélgetést. Az egyedüli, amiért picit sajnálom, hogy „Jobban féltem neked mindezt elmondani, mint otthon, szüleimnek”… felnőtt fejjel ilyent írni kicsit szomorú. Pro primo: miért kellene féljek, amikor bevallom otthon a szüleimnek, hogy mostantól fogva legyenek szívesek dupla adag csirkecombot csomagolni, mert ezentúl plussz egy éhes szájat kell tápláljanak… legalábbis, amíg a csomag tart...:) Aztán már én főzök… (hja, addig azért még el kell teljen egy kis idő…:) de a sütést talán már bevállalnám -akár még egy palacsintát is! De szalmakrumplit bármikor… ) Pro secundo: ami még furább, sőt, eléggé szíven ütött: miért kell tőlem, a barátjától féljen, amikor egy ilyen boldog pillanatról akar tájékoztatni. Tiszta szívemből kívánom, hogy felhőtlenül boldog legyen (és ne az én ábrázatom árnyékolja be a kapcsolatukat, mert amúgy sem szokásom kísérteni, országhatáron túl pedig még annyira sem… most másra kell összpontosítsam az energiámat, mintsem holmi határontúli barátborzongatásra...) és remélem sikerül egy stabil, kiegyensúlyozott, harmonikus és megfelelő érzelmi töltetű kapcsolatot kialakítania.

<>
Minden jót Nyelvész barátom, remélem egy év múlva már az esküvői meghívó képét csatolhatom a blogomhoz.;)