Miért van az, hogy mindig az utolsó előtti pillanatban derül ki, hogy valami hiba van a receptben? És akkor jön a rohanás, a szervezés, az észleállító időegyeztetések, a reménykedés, hogy semmi nem jön közbe, hogy minden a terv szerint halad... és ha végül össze is jön az egész, a megkönnyebbülés érzését egyszerűen félresöpri az az iszonyatos szellemi és fizikai fáradtság, ami mindezek után a jeles főszereplő jutalma... igaz, hogy a jeles főszereplő sem kellene mindent az utolsó pillanatra hagyjon, de ha életének minden egyes perce ilyen egymást követő utolsó pillanatok sorozata...?
Túl sok mindenbe belevágok és túl kevés kitartás szorult belém... és persze az a napi 24 óra is annyira elhanyagolható mennyiségileg... ha ehhez még hozzávesszük, hogy a prioritásaimnak pontosan fordított arányban juttatok a kevéske időmből, akkor máris összeáll a kép. És akkor még csodálkozom, hogy egyre gyakrabban vagyok bosszús...
Lételemem a káosz... csak az a furcsa, hogy nyugodt, csendes életre vágyom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése