Ihlet ihletőleg annak hiánya

Milyen érdekes dolog az ihlet. Pár napja, amikor éjjel, a másnapi kolozsvári út előtt még nem szédelegtek a gondolataim, beugrott vagy 3-4 téma, amiről mesélhetnék a blogomban. Másnap a vonaton két szundi között le is jegyeztem pár sorban, akkor úgy érdekesnek tűntek. Utána persze felgyorsult megint a világ, volt pár fantasztikus órám Kolozsváron, beszélgettem bátyóval a pszichiátrián töltött gyakorlatok és a törvényszéki orvostan gyakok alatt szerzett tapasztalataimról (elég jól el lehet az ilyesmivel szórakoztatni a "laikusokat":) ), megetettek, megitattak, utána a szokásos rohanás a vonatra, vissza a jó öreg bentlakásba, haaaattttalmas alvás és másnap egy kis gyorstalpaló tanfolyam a keddi vizsgára.
És az ihlet elszállt... már nem is tűnik érdekesnek, amit kisütöttem, tudom, hogyha most kikapcsolnám a zenét és elméláznék, mi is volt az, ami a témában megfogott, akkor talán vissza tudnám idézni azt a hangulatot. De most kapcsoljam ki a zenét? Maradjak magamra a gondolataimmal? Néha nem kis bátorság szükséges hozzá...
Mint ahogy a bogyók betevéséhez is... A zene elvonja a figyelmemet, szétesnek a logikus gondolatok és már csak az osztatlan odafigyelés marad a ritmusra, az érzésekre, amiket bennem ébreszt, az emlékekre, amik egy-egy szótöredék kapcsán bukkannak fel és hamar rájövök, hogy jobb a memóriám, mint gondoltam.
Persze nem a rövidtávú: a szétszórtság marad, képtelenségnek tartom emlékezni a tegnapi ebédre, milyen feladatokkal bíztak meg vagy 2 napja- főleg, ha közben valami más kötötte le a figyelmemet (pl a számítógép...:))) ). Viszont teljes elhangzott párbeszédek ugranak be, amikről nem is gondoltam, hogy így bevésődnek abban a jelentéktelennek tűnő pillanatban, egy-egy jelenetet felidézve visszatér ugyanaz az érzés, ami akkor és ott átjárt.

És közben az ihlet jön és megy, és bennem nincs erő és lelkesedés, hogy megragadjam és hasznosítsam. Mert el vagyok foglalva az érzéseimmel és az emlékekkel ...