... 4 napja szedem az omega 3-at, lazacolajos kiszerelésben, na persze nem költöztem eszkimókákhoz az olajért, csak a sima kapszulás megoldást iktattam be az életembe. :)
Szóljatok, ha érezhető a hatás, egyelőre sem okosabbnak és összeszedettebbnek nem érzem magam, sem a hideget nem viselem jobban. Lehet, hogy az omega csak a titok egy része és kell még valami, ami az agysejtjeim és belső hőközpontom aktivációjához kell?
Persze pénteken megint elő kell adjak egy fórumon, remélem lángra kap addig az olaj és feldereng bennem a fény, amely kényelmes ágyamon kívül a tudományosabb dolgokra is rávilágít...
ZzZzZz.....
kedd, március 24, 2009
szerda, március 11, 2009
Apró vidámságok (1)
Ha egy nagy darab vidám történetre várok, akkor megvan a veszélye, hogy hűséges olvasótáborom átnyergel valami produktívabb oldalra... :) Ezért úgy döntöttem, hogy az apróbbacska történetekkel is beérem, és megosztom veletek, ameddig még emlékszem rájuk.
... egy kedves betegem nézett ki két hete idősebb unokájának, helyre legény lehet, mert második egyetemét végzi, az első is valami mérnökféle volt. A mellém beosztott hatodéves leánytól érdeklődött a néni, hogy az a kedves doktornő, aki mindig mosolyog (hmm, hmm, szerencsére nem látnak a nővérszobában kétségbeesve a lázlapok fölött...), férjhez ment már vagy sem? A kibontakozó románcnak (bár végül az első randi sem jött össze) végül az vetett véget, hogy engem áthelyeztek egy másik kórterembe, így nem tudtam további jó benyomást tenni a hölgyre és valószínűleg az unoka mellett is elrohanhattam a folyosón, mert nem lettünk egymásnak bemutatva... :)
... életemben először sütöttem 3 személyre palacsintát, miután a srácok feladták a küzdelmet vele az egyik jóbarátom lakásában. Az én serpenyőm annyira alkalmasnak bizonyult a feladatra, hogy még nekem is sikerült megforgatnom benne a palacsintákat. Ez hatalmas szó, hisz emlékezetem szerint amikor utoljára én sütöttem a palacsintát, akkor szinte kihívták a bentlakáshoz a tűzoltókat, akkora füst támadt. :) Naná, hogy ez még valamikor egyetemista koromban volt, azóta nem próbálkoztam hasonló tevékenységgel. Ezek után viszont úgy tűnik bármire képes lehetek, következő lépésben megpróbálkozom a rossz vénájú emberektől is vért venni. Ha az is összejön, akkor beiratkozom a NASA-hoz egy gyorstalpaló Holdjáró tanfolyamra, és a következő bejegyzésemet már onnan küldöm. :)
... a doki, akire felnézek a hatalmas tudása és emberségessége miatt, és akihez most be vagyok osztva, megjegyezte valakinek, hogy örül, hogy én kerültem hozzá, mert lelkes vagyok. Elképzelhető, hogy nála a "lelkes" és a "kedvesen ügyefogyott" egy kategória, én ez utóbbit érzem inkább valósnak, na de akkor is jólesett az információ (egy nővértől hallottam vissza) és adott egy kis reményt, hogy nem mentem még teljesen az illető doki idegeire és talán mégiscsak lesz belőlem egyszer még szakmailag kompetens, higgadt, megfontolt doki. Egyelőre még ott tartok, hogy a beteg tartja a kórlapot, hogy ne essen ki belőle minden, amikor épp lapozni szeretnék benne (és még sorolhatnám, de nem teszem, mert még megfilmesíti valaki a következő Mr. Bean-ben :) )... Ilyenkor egy pillanatra beugranak Cilike kalandjai és rémlik valami olyasmi, hogy talán még nyugdíjas korára is volt pár kalandja ennek az oly kedves karakternek...
Láthatjátok tehát, hogy igyekszem kitartani, ti se mondjatok le teljesen rólam... :)
... egy kedves betegem nézett ki két hete idősebb unokájának, helyre legény lehet, mert második egyetemét végzi, az első is valami mérnökféle volt. A mellém beosztott hatodéves leánytól érdeklődött a néni, hogy az a kedves doktornő, aki mindig mosolyog (hmm, hmm, szerencsére nem látnak a nővérszobában kétségbeesve a lázlapok fölött...), férjhez ment már vagy sem? A kibontakozó románcnak (bár végül az első randi sem jött össze) végül az vetett véget, hogy engem áthelyeztek egy másik kórterembe, így nem tudtam további jó benyomást tenni a hölgyre és valószínűleg az unoka mellett is elrohanhattam a folyosón, mert nem lettünk egymásnak bemutatva... :)
... életemben először sütöttem 3 személyre palacsintát, miután a srácok feladták a küzdelmet vele az egyik jóbarátom lakásában. Az én serpenyőm annyira alkalmasnak bizonyult a feladatra, hogy még nekem is sikerült megforgatnom benne a palacsintákat. Ez hatalmas szó, hisz emlékezetem szerint amikor utoljára én sütöttem a palacsintát, akkor szinte kihívták a bentlakáshoz a tűzoltókat, akkora füst támadt. :) Naná, hogy ez még valamikor egyetemista koromban volt, azóta nem próbálkoztam hasonló tevékenységgel. Ezek után viszont úgy tűnik bármire képes lehetek, következő lépésben megpróbálkozom a rossz vénájú emberektől is vért venni. Ha az is összejön, akkor beiratkozom a NASA-hoz egy gyorstalpaló Holdjáró tanfolyamra, és a következő bejegyzésemet már onnan küldöm. :)
... a doki, akire felnézek a hatalmas tudása és emberségessége miatt, és akihez most be vagyok osztva, megjegyezte valakinek, hogy örül, hogy én kerültem hozzá, mert lelkes vagyok. Elképzelhető, hogy nála a "lelkes" és a "kedvesen ügyefogyott" egy kategória, én ez utóbbit érzem inkább valósnak, na de akkor is jólesett az információ (egy nővértől hallottam vissza) és adott egy kis reményt, hogy nem mentem még teljesen az illető doki idegeire és talán mégiscsak lesz belőlem egyszer még szakmailag kompetens, higgadt, megfontolt doki. Egyelőre még ott tartok, hogy a beteg tartja a kórlapot, hogy ne essen ki belőle minden, amikor épp lapozni szeretnék benne (és még sorolhatnám, de nem teszem, mert még megfilmesíti valaki a következő Mr. Bean-ben :) )... Ilyenkor egy pillanatra beugranak Cilike kalandjai és rémlik valami olyasmi, hogy talán még nyugdíjas korára is volt pár kalandja ennek az oly kedves karakternek...
Láthatjátok tehát, hogy igyekszem kitartani, ti se mondjatok le teljesen rólam... :)
szerda, február 18, 2009
Elhatároztam...
... hogy a következő három bejegyzésnek vidám dolgokról kell szólnia...
... tehát akkor kb. 5 év múlva kukkantsatok ide vissza, ha meglesz a szakorvosi vizsgám... :)
... tehát akkor kb. 5 év múlva kukkantsatok ide vissza, ha meglesz a szakorvosi vizsgám... :)
kedd, február 17, 2009
írni kellene...
... de nincs miről... pedig a késztetés egy darabig megvan, de aztán eszembe jut, hogy szakdolgozatokat kell javítsak, és lemondó sóhajjal kitörlöm a bejegyzés címét és becsukom a blogomat... és megnyitom a bűvös fájlokat, igaz, hogy csak kettőt, de azt hiszem, fejenként több energiát fektettem beléjük eddig, mint hajdanán a sajátomba... hiába na, nem úszhattam meg olyan könnyen az álomvizsgaírást, előrenyúlt a múlt a jelenbe és követeli rajtam a tartozás kiegyenlítését... eredmény: egy potenciális új cikk a főnök fejében, aminek a születésénél természetesen ott kell lennem bábaként a vajúdó kismama mellett, csak ez esetben a felelősség mellett a fájdalom jelentős része is rám hárul majd... és az én cikkem szegény megint háttérbe szorul, mert az íráshoz néha nem elég az ihlet, fizikálisan is kell rá legyen idő... mondjuk naponta 2 órácska... és momentán (milyen elegáns szó...:) ) ez egyelőre álom, mint ahogy az is, hogy a napi munkából hazatérve egy kis aktuális szakirodalmat olvassak, legalább azokról a betegségekről, amikkel a napi gyakorlatban összefutok...
... a 180 fokos fordulatból egyelőre úgy tűnik, hogy csak 120 sikerült, és ez elég gyakran képes visszabillenni a kiindulási ponthoz közeli helyre... legalábbis ez az érzésem a megint visszatérő napi-kétnapi munkamegbeszélések alatt... a különbség csak a nyakamban lógó zöld fonendoszkóp, ami elválasztja az elmúlt 2,5 évet a jelentől... :) (egyszer majd fotó is készül róla... :) )
... a 180 fokos fordulatból egyelőre úgy tűnik, hogy csak 120 sikerült, és ez elég gyakran képes visszabillenni a kiindulási ponthoz közeli helyre... legalábbis ez az érzésem a megint visszatérő napi-kétnapi munkamegbeszélések alatt... a különbség csak a nyakamban lógó zöld fonendoszkóp, ami elválasztja az elmúlt 2,5 évet a jelentől... :) (egyszer majd fotó is készül róla... :) )
hétfő, február 09, 2009
Csendélet...
88 éves néni fekszik az ágyban, előtte a kissámlin kb. 68 éves lánya ül... Ugyanazok a vonások, ugyanaz a hullámos fehér haj, csak a ráncok szaporábbak az édesanya vékonyka kezén és arcán...
Előkerül a kalács a szatyorból, évtizedes megszokás lehet, hogy az édesanya azt vacsorázik.
Egymást nézve pihennek csendben, teljes az egyetértés, fölöslegesek a szavak...
Még a többi szobatárs sem képes megtörni a néma egyetértést...
Előkerül a kalács a szatyorból, évtizedes megszokás lehet, hogy az édesanya azt vacsorázik.
Egymást nézve pihennek csendben, teljes az egyetértés, fölöslegesek a szavak...
Még a többi szobatárs sem képes megtörni a néma egyetértést...
péntek, február 06, 2009
Kicsi a világ (1)
Biztos lett volna (és lesz még talán) pár ilyen bejegyzésem, most épp nem vagyok túl lusta leírni...:) ma épp az derült ki, hogy akinek egy hete a nyomában caplatok és gyakorlati kérdéseimmel zaklatom (egy orvoshoz vagyunk mindketten beosztva, csak ő már két éve dolgozik osztályon) szintén erdélyi, egy évfolyamon végeztünk, csak épp más városban.:) Érdekes, mennyire meg tud nyugtatni egy ilyen apró kis infó, hogy mások is vannak körülöttem otthonról.
Egyébként pedig még egy napot átvészeltünk, én és a környezetem, talán mostmár megmaradunk... :) Én a pályán, a majdani betegeimről még nem nyilatkozom, nehogy elszóljam magam.
Persze próbálok mindig a legjobb tudásom szerint eljárni, remélem ez egyre több mindenre elég lesz... :)
Na de fő az optimizmus! :)
Egyébként pedig még egy napot átvészeltünk, én és a környezetem, talán mostmár megmaradunk... :) Én a pályán, a majdani betegeimről még nem nyilatkozom, nehogy elszóljam magam.
Persze próbálok mindig a legjobb tudásom szerint eljárni, remélem ez egyre több mindenre elég lesz... :)
Na de fő az optimizmus! :)
csütörtök, február 05, 2009
Könnyen mondjuk, hogy...
... jobb egyből a mélyvízbe ugrani, de azt senki sem fűzi hozzá, hogy az ugrást követő kapálózás bizony nagyon nehéz és kimerítő tud lenni...
... naponta új tanulságok születnek, minden perc tele van új impulzusokkal, negatívval és pozitívval vegyesen, sokat tanulok és nem utolsósorban magamról...
... és amikor esténként szellemileg és fizikailag teljesen kimerülve nyugovóra térek, néha még az a biztonságérzés sincs meg, hogy az egyetlen rámszabott pályán landoltam, amit igazán sikeresen és hatékonyan űzhetek a következő pár évtizedben...
... na de hátha idővel megjön a tapasztalat és vele együtt a biztonságérzés... és a hatékonyság és tudás... :)
... addig is, ami erőt ad a reggel 6 órás ébredésekhez, az a szüleim, Sz. és barátaim kitartó vigasztalása... akik látnak bennem valamit, amit mostanában a tükör nem mutat...
... és néha kicsit ez a dal is...
... naponta új tanulságok születnek, minden perc tele van új impulzusokkal, negatívval és pozitívval vegyesen, sokat tanulok és nem utolsósorban magamról...
... és amikor esténként szellemileg és fizikailag teljesen kimerülve nyugovóra térek, néha még az a biztonságérzés sincs meg, hogy az egyetlen rámszabott pályán landoltam, amit igazán sikeresen és hatékonyan űzhetek a következő pár évtizedben...
... na de hátha idővel megjön a tapasztalat és vele együtt a biztonságérzés... és a hatékonyság és tudás... :)
... addig is, ami erőt ad a reggel 6 órás ébredésekhez, az a szüleim, Sz. és barátaim kitartó vigasztalása... akik látnak bennem valamit, amit mostanában a tükör nem mutat...
... és néha kicsit ez a dal is...
csütörtök, január 29, 2009
Téli bharack...
... (már csak azért is írom h-val, hogy az ooobaama rajongók ne itt landoljanak szerény kis zöld felületemen, mert ennek a politikához semmi köze..:) ).
Szóval ma kaptam egy bharackot, bár lehet, hogy ezzel nem kellene eldicsekedni, mert nem túl dícséretes dolog. Ugyanis ez nem az elmajszolgatnivaló fajta, hanem az, ami gyerekkorban kapva később identitászavarokat, frusztrációt és bosszúálló embereket eredményez... Felnőttkorban viszont már annyira fura dolog, hogy az ember ezen már csak mosolyogni tud, főleg, mert mosolyogva is adták... igaz, hogy nem más, mint a főnököm, és egy nagyobbat is beígért, miután befejezzük a kivonatot, amit legkésőbb szombaton kell elküldenem. És még csak nem is érzem indokoltnak a bharackosítást, mert köztudott tény, hogy amit én kínkeservesen órákon át összekomponálok és számomra teljesen érthetőnek tűnik, azt ő egyből kiradírozza, "letúlkomplikáltazza", sőt, ma még elhangzott egyszer a "zavaros badarság" kifejezés is...
Persze az már más dolog, hogy végülis a lényeg ugyanaz maradt, a mondatok nagy része tördelve ugyan, de most is ott virít, na de így mindkettőnknek meglehet az a jóleső érzése, hogy ezt az kivonatot mi írtuk, a mi agyunk szüleménye.
Már csak 2 visszajelzést kell kapjak (amit persze még minden kritériummal, az elfáradt agyacskámmal és egyéb tényezőkkel össze kell hangoljak), de ha minden jól megy, akkor holnap már repülhet is az irkálmány egy nemzetközi kongresszusra - előbírálatra. Ha el is fogadják, akkor újabb poszterkedés van kilátásban... ami azt jelenti, hogy valamikor júniusban ismét szomorú hangnemű megfáradt pötyörészésbe kezdek arról, hogy megint szűknek bizonyul ez a napi 24 óra és én miért vagyok ilyen lusti... és hogy hol volt az eszem, amikor... :)
Most viszont befejezem az első adag kávémat (ez még a reggeli, amit délben volt időm csak elkészíteni), táblázatolok még egy fél órát, aztán rájövök, hogy ami nem megy, azt nem szabad túlságosan erőltetni, mert még elpattan valami valahol... :)
És lassan hazadöcögök...
... és a legközelebbi gyümölcsöt ananászban kérem, lehetőleg enyhén cukrozott lében, kompót formájában... :)
Szóval ma kaptam egy bharackot, bár lehet, hogy ezzel nem kellene eldicsekedni, mert nem túl dícséretes dolog. Ugyanis ez nem az elmajszolgatnivaló fajta, hanem az, ami gyerekkorban kapva később identitászavarokat, frusztrációt és bosszúálló embereket eredményez... Felnőttkorban viszont már annyira fura dolog, hogy az ember ezen már csak mosolyogni tud, főleg, mert mosolyogva is adták... igaz, hogy nem más, mint a főnököm, és egy nagyobbat is beígért, miután befejezzük a kivonatot, amit legkésőbb szombaton kell elküldenem. És még csak nem is érzem indokoltnak a bharackosítást, mert köztudott tény, hogy amit én kínkeservesen órákon át összekomponálok és számomra teljesen érthetőnek tűnik, azt ő egyből kiradírozza, "letúlkomplikáltazza", sőt, ma még elhangzott egyszer a "zavaros badarság" kifejezés is...
Persze az már más dolog, hogy végülis a lényeg ugyanaz maradt, a mondatok nagy része tördelve ugyan, de most is ott virít, na de így mindkettőnknek meglehet az a jóleső érzése, hogy ezt az kivonatot mi írtuk, a mi agyunk szüleménye.
Már csak 2 visszajelzést kell kapjak (amit persze még minden kritériummal, az elfáradt agyacskámmal és egyéb tényezőkkel össze kell hangoljak), de ha minden jól megy, akkor holnap már repülhet is az irkálmány egy nemzetközi kongresszusra - előbírálatra. Ha el is fogadják, akkor újabb poszterkedés van kilátásban... ami azt jelenti, hogy valamikor júniusban ismét szomorú hangnemű megfáradt pötyörészésbe kezdek arról, hogy megint szűknek bizonyul ez a napi 24 óra és én miért vagyok ilyen lusti... és hogy hol volt az eszem, amikor... :)
Most viszont befejezem az első adag kávémat (ez még a reggeli, amit délben volt időm csak elkészíteni), táblázatolok még egy fél órát, aztán rájövök, hogy ami nem megy, azt nem szabad túlságosan erőltetni, mert még elpattan valami valahol... :)
És lassan hazadöcögök...
... és a legközelebbi gyümölcsöt ananászban kérem, lehetőleg enyhén cukrozott lében, kompót formájában... :)
kedd, január 27, 2009
Hahó, a tenger... :)
Néha megnézem, hogy honnan kattintanak rá a blogra kitartó olvasóim (néha meg is lepődök 1-1 településnéven), és mindig elmosolyodok, amikor Sepsiszentgyörgyöt látom felbukkanni a térképen. :) Eddig is tudtam, hogy jó hely ez a város és talpraesett emberek lakják, de hogy már sikerült tengeri napfelkeltét is beszerezni maguknak, ezt azért nem néztem ki belőlük... ;)
hétfő, január 26, 2009
Igenember
Hétvégi kultúrprogramként (mert zseniális barátom definíciója szerint az a kultúrprogram, amit kultúrjegyekkel ki lehet fizetni, márpedig a mozit igen :)) ) megnéztük a fent említett filmet, ajánlom mindenki figyelmébe. Bár a főszereplő láttán először abba a tévedésbe estem, hogy csak a szokásos szórakoztató jellegű filmecske lesz, lehengerlő színészi bohóckodással, de meglepetésemre még mondanivalója is volt az egésznek, nem is akármi. :)
(Utólag is gratula a választáshoz, maszatka :) ).
Mostantól fogva, ha mindenre nem is fogok igent mondani, de legalább 1,65-ször meggondolom, mielőtt nemmel válaszolnék... ;)
(Utólag is gratula a választáshoz, maszatka :) ).
Mostantól fogva, ha mindenre nem is fogok igent mondani, de legalább 1,65-ször meggondolom, mielőtt nemmel válaszolnék... ;)
szerda, január 21, 2009
Eljutottam...
.. a nyuszika állapotba: csak reszelem a körmöm és hülyeségeket beszélek... körömreszelés nélkül, mert az nem szokásom, de helyette nyomkodom össze-vissza a gombokat a számítógépen... eredmény: semmi jó.
És próbálom összeszedni a lelkierőmet, hogy megvalósítsam a nagy életmódváltást: napi egy óra torna (hajjaj), 2 liter folyadék, sok magnézium és korai lefekvés. Ezzel talán sikerül ismét jól érezni magam a bőrömben, úgy értem fizikailag, bár a lelkieket is lehetne még egy ici-picit fokozni.
Csak az első két hetet kellene valahogy kibírni és kitartani az eredeti terv mellett, utána már hátha beépül a napi rutinba a táblázatolás és cikktöltögetés/olvasgatás mellé...
És próbálom összeszedni a lelkierőmet, hogy megvalósítsam a nagy életmódváltást: napi egy óra torna (hajjaj), 2 liter folyadék, sok magnézium és korai lefekvés. Ezzel talán sikerül ismét jól érezni magam a bőrömben, úgy értem fizikailag, bár a lelkieket is lehetne még egy ici-picit fokozni.
Csak az első két hetet kellene valahogy kibírni és kitartani az eredeti terv mellett, utána már hátha beépül a napi rutinba a táblázatolás és cikktöltögetés/olvasgatás mellé...
kedd, január 20, 2009
Én azért utálom a januárt…
… mert mindig röviddel a vége előtt derül ki, hogy van egy január végi kivonat leadási határidő, természetesen nemzetközi szintű eseményre, hogy még csak ne is lehessen egy könnyed vállrándítással elintézni, ha nem sikerül tökéletesre… És mivel az eredmények véglegesítése még várat magára, bár lassan nagyobb statisztika könyv gyűjteményem van, mint egy megyei könyvtárnak, ezért szokás szerint az utolsó napok megfeszített tempóban fognak telni, tele fölösleges feszültséggel.
Ezért lassan búcsút inthetek a tervnek, hogy a pályafutásomban bekövetkező hajtűkanyar előtt még kicsit belekukkantok a legfontosabbnak ítélt fejezetekbe, szoktathatom magam a gondolatokhoz és érzésekhez…
Csak abban reménykedem, hogy így legalább a váratlan és meglepő esemény miatt hirtelen még meglepőbb módon közel kerülök a saját cikkem végéhez is, és akkor már lehet azzal is foglalkozni, hogy kitaláljak valami szintén meglepő és felszabadult cselekedetet, amivel megünnepelhetem a cikk beküldését egy valamirevaló folyóirathoz…
Ezért lassan búcsút inthetek a tervnek, hogy a pályafutásomban bekövetkező hajtűkanyar előtt még kicsit belekukkantok a legfontosabbnak ítélt fejezetekbe, szoktathatom magam a gondolatokhoz és érzésekhez…
Csak abban reménykedem, hogy így legalább a váratlan és meglepő esemény miatt hirtelen még meglepőbb módon közel kerülök a saját cikkem végéhez is, és akkor már lehet azzal is foglalkozni, hogy kitaláljak valami szintén meglepő és felszabadult cselekedetet, amivel megünnepelhetem a cikk beküldését egy valamirevaló folyóirathoz…
hétfő, január 19, 2009
Érdekes dolog...
.. ez a 24 órás EKG mérés... az emberből először élő karácsonyfát varázsolnak, ide-oda lógó színes kábelekkel, az ajándékot is a nyakába akasztják (a kis mérőeszközt, ami az egésznek a lelke), aztán lehet mászkálni egész nap és szorgalmasan jegyzetelni, mikor mit csinál éppen (eszik, alszik, dolgozik, utazik, egyéb testmozgásokat végez - gondolom ez a rendszeresen végzett aerobik vagy fallabda vagy ilyesmik lehetnek). És amikor épp rátör a panasz, ami miatt az egész kivizsgálás indult, egyszerűen képtelen megnyomni a panaszjelző gombot, mert hát buszon, tömegben nekifogni vetkőzni és elővarázsolni a kábelek közül az egyszál ingecske alól a kütyüt...
Azt hiszem, még lehet hova tovább fejleszteni a műszert, bár ez már aprócska és hangtalan fajta... :)
Hajrá befektetők, hajrá tervezők! :)
Azt hiszem, még lehet hova tovább fejleszteni a műszert, bár ez már aprócska és hangtalan fajta... :)
Hajrá befektetők, hajrá tervezők! :)
szerda, január 14, 2009
Extrém sportok kedvelőinek...
... ma csupa öröm volt munkába menni. Hajnalban ónos eső esett és ráfagyott mindenre, amit csak ért, a tömegközlekedés természetesen leállt, csak néhány elszánt távolsági busz kóválygott az utakon. Ezek után hajnali 7-től 8-ig tartott bejutni a szobácskámba, volt közben türelmes buszra várakozás, majd felkérezés egy távolsági járatra, onnan lelkes félórás jégen csúszkálás, igazi gyerekkori érzés, előkerültek az évek óta nem gyakorolt mozdulatok... :)
... ha holnap is ugyanez lesz a helyzet, már tudni fogom, milyen technikát alkalmazzak a cél elérésére. Remélem, az időmön is tudok javítani, már lesz, amihez viszonyítani. :)
... és az extrém sport már nem is lesz olyan extrém...
... és nyugodt szívvel kihagyhatom a ma esti gerinctornát, hisz mára már megvolt a kellő mozgás... :)
... ha holnap is ugyanez lesz a helyzet, már tudni fogom, milyen technikát alkalmazzak a cél elérésére. Remélem, az időmön is tudok javítani, már lesz, amihez viszonyítani. :)
... és az extrém sport már nem is lesz olyan extrém...
... és nyugodt szívvel kihagyhatom a ma esti gerinctornát, hisz mára már megvolt a kellő mozgás... :)
szerda, január 07, 2009
Utoljára…
… töltöttem ki a diák buszbérleten a diákigazolványom számát… egyre jobban felgyorsulva ketyeg az óra, jelezve, hogy pár héten belül véget érnek a diákévek, amelyek kicsivel több, mint 20 éve tartanak… fura és kicsit ijesztő lesz kipottyanni a védettséget nyújtó napi rutin mögül, és elfogadni, hogy tényleg nem vagyok már az a kis fruska, akinek a színházban és múzeumban még diákjegy dukált… és már nem kezdhetem azzal a reggeli röpke kis beszámoló emailt, hogy megint elaludtam, de úgysem keres senki a főnököt leszámítva, és ő is csak 8.10 után…
… és bár már vártam, hogy végre szabaduljak el kicsit ebből a mókuskerékből, és elkezdhessem azt, amiért gyakorlatilag ezt a foglalkozást választottam, mégis kezdem sejteni, hogy ahogy nosztalgikus szeretettel gondolok már az általános- és középiskolára, és leginkább az egyetemre (pedig annak is megvoltak az izgalmas-stresszes percei), ugyanúgy fog eljönni a pillanat, amikor visszasírom a magányos, padlásszobában töltött órákat, csak én és a számítógép és sok-sok excel, word, power point, pdf és SPSS fájl és néha 1-1 eltévedt telefon, amikor épp rossz számot tárcsáztak... vagy engem hívatott a Mester. és a múló idő egyre inkább megszépíti ennek a kalandokban meglehetősen bővelkedő időnek az emlékét...
… megint egy újrakezdés, megint az útkeresés, a rengeteg sok bemutatkozás, a tapogatózás az ismeretlenben (nem rosszra gondolni ;) ), az alkalmazkodás, a szorgalmas jegyzetelés és koncentrálás... és mikor úgy érzem, hogy végre reggel a portás rám mosolyog és engem üdvözöl és a kollégáknak is van pár személyreszabott mondata, akkor újból búcsúzás, könnyed sóhaj és kezdődik minden elölről, új osztály, új emberek, új tapasztalatok…
… szerencsére „készen állok”, hisz minden hajdani tudományomat szélnek eresztette a kor, feledés és szétszórt kapkodás… jut tehát elég hely az új információknak, érzéseknek, arcoknak…
… fehér lap vagyok… TANíTSATOK!!
… és bár már vártam, hogy végre szabaduljak el kicsit ebből a mókuskerékből, és elkezdhessem azt, amiért gyakorlatilag ezt a foglalkozást választottam, mégis kezdem sejteni, hogy ahogy nosztalgikus szeretettel gondolok már az általános- és középiskolára, és leginkább az egyetemre (pedig annak is megvoltak az izgalmas-stresszes percei), ugyanúgy fog eljönni a pillanat, amikor visszasírom a magányos, padlásszobában töltött órákat, csak én és a számítógép és sok-sok excel, word, power point, pdf és SPSS fájl és néha 1-1 eltévedt telefon, amikor épp rossz számot tárcsáztak... vagy engem hívatott a Mester. és a múló idő egyre inkább megszépíti ennek a kalandokban meglehetősen bővelkedő időnek az emlékét...
… megint egy újrakezdés, megint az útkeresés, a rengeteg sok bemutatkozás, a tapogatózás az ismeretlenben (nem rosszra gondolni ;) ), az alkalmazkodás, a szorgalmas jegyzetelés és koncentrálás... és mikor úgy érzem, hogy végre reggel a portás rám mosolyog és engem üdvözöl és a kollégáknak is van pár személyreszabott mondata, akkor újból búcsúzás, könnyed sóhaj és kezdődik minden elölről, új osztály, új emberek, új tapasztalatok…
… szerencsére „készen állok”, hisz minden hajdani tudományomat szélnek eresztette a kor, feledés és szétszórt kapkodás… jut tehát elég hely az új információknak, érzéseknek, arcoknak…
… fehér lap vagyok… TANíTSATOK!!
csütörtök, január 01, 2009
Megint január...
.. újból kezdődik a számozás, csak ezúttal 2009-et kell biggyeszteni a hónapok elé... nagyjából csak ennyit érzékelek egyelőre az egész szilveszteri ceremóniából... És ha tényleg igaz a babona, hogy azt fogom csinálni az elkövetkező 365 napban, amit az új esztendő első 12 órájában, akkor lesz benne nevetés, finom ételek, érdekes párbeszédek, szégyenkezés amiatt, hogy megint az orvoskollégák hanyagsága kerül előtérbe, amint az egészségügyre terelődik a szó, (és lényegesen kevesebb szó esik azoknak a munkájáról, akik tényleg egész életüket, sőt családjukat ennek a hivatásnak rendelték alá, mert én még mindig hiszek abban, hogy igenis vannak ilyen emberek, csak mint a jó házasságokat, ezt is csak igen ritkán helyezik a társalgás középpontjába), alvás, és persze az elmaradhatatlan konfliktusok, ezúttal éppen azok részéről, akiktől a legrosszabbul esett. Bármennyire is igyekszem jó gyermek és jó felnőtt lenni, úgy, hogy közben azért én is jól érezzem magam, valami miatt az igyekezetem teljes csődbe fullad, és végül szokás szerint én érzem magam teljesen hülyének és tanácstalannak, hogy már megint mit csináltam rosszul, melyik íratlan törvényt szegtem meg...? És hogy most akkor tényleg én vagyok a legrosszabb/etikátlanabb ember a világon?
Hiába az elvárások, soha nem leszek tökéletes, hiszen én is csak emberből vagyok, tele komplexusokkal és rosszul elsülő igyekezettel. És ez már nemigen fog változni, legalábbis jó irányban...
Azért mindenkinek egy boldog új esztendőt kívánok, én pedig lelkesen visszatérek a munkához, amit felháborító módon legalább 4-5 napig elő sem vettem.
Hiába az elvárások, soha nem leszek tökéletes, hiszen én is csak emberből vagyok, tele komplexusokkal és rosszul elsülő igyekezettel. És ez már nemigen fog változni, legalábbis jó irányban...
Azért mindenkinek egy boldog új esztendőt kívánok, én pedig lelkesen visszatérek a munkához, amit felháborító módon legalább 4-5 napig elő sem vettem.
szombat, december 27, 2008
Hiánypótlás
Betond hiányolta a férfibetegeknek szánt tájékoztatókat az egészségügyben. Mélyen elgondolkoztatott ez a szomorú helyzet és az alábbi pár mondat született (a teljesség igénye nélkül). Előre bocsájtom, tréfának szántam, nálam alkalmasabb emberekre hagyom a feladat hivatalos megoldását. :)
Kedves Betegünk!
Kérjük, olvassa el FIGYELMESEN az alábbi tájékoztatót.
Mivel a szükséges műtéti beavatkozást altatásban végezzük, ezért megkérjük, hogy az altatás előtt verje ki a fejéből a pajzán gondolatokat - így kisebb dózisú nyugtató-, izomrelaxáló és egyéb gyógyszerek adására lesz szükség, valamint a vérnyomás és szívfrekvencia is jobban kontrollálható.
Az arcon található szőrzet gondos eltávolítása (akkor is, ha egyébként a hétköznapokban rutinosan kerüli ezt a manővert) is célszerű az esetlegesen szükséges oxigénmaszk optimális illeszkedéséhez az arcfelületen.
Bajuszát, amennyiben feltétlenül ragaszkodik hozzá, rögzítse oly módon, hogy a szájnyílást véletlenül se takarja, a szabad légutak mindig biztosítva legyenek.
Megejtően kék/barna/zöld szemét eredményező festett kontaktlencséit a beavatkozás idejére hagyja a kórteremben, ugyanis elveszítése esetén nem áll módunkban a kárt megtéríteni. (Ugyanez érvényes a parókára és műfogsorra.)
A műtétet megelőző zuhanyzás után kerülje az extrém mennyiségű illatosító/parfüm használatát.
Köszönjük együttműködését és kellemes ébredést kívánunk!
Kedves Betegünk!
Kérjük, olvassa el FIGYELMESEN az alábbi tájékoztatót.
Mivel a szükséges műtéti beavatkozást altatásban végezzük, ezért megkérjük, hogy az altatás előtt verje ki a fejéből a pajzán gondolatokat - így kisebb dózisú nyugtató-, izomrelaxáló és egyéb gyógyszerek adására lesz szükség, valamint a vérnyomás és szívfrekvencia is jobban kontrollálható.
Az arcon található szőrzet gondos eltávolítása (akkor is, ha egyébként a hétköznapokban rutinosan kerüli ezt a manővert) is célszerű az esetlegesen szükséges oxigénmaszk optimális illeszkedéséhez az arcfelületen.
Bajuszát, amennyiben feltétlenül ragaszkodik hozzá, rögzítse oly módon, hogy a szájnyílást véletlenül se takarja, a szabad légutak mindig biztosítva legyenek.
Megejtően kék/barna/zöld szemét eredményező festett kontaktlencséit a beavatkozás idejére hagyja a kórteremben, ugyanis elveszítése esetén nem áll módunkban a kárt megtéríteni. (Ugyanez érvényes a parókára és műfogsorra.)
A műtétet megelőző zuhanyzás után kerülje az extrém mennyiségű illatosító/parfüm használatát.
Köszönjük együttműködését és kellemes ébredést kívánunk!
"Amikor valami hiányzik,...
... akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké. És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen."
(Osho)
Hát ezért nem akarnak úgy alakulni a forgatókönyveim, ahogyan előre megírom őket. Ezért nem azt válaszolja a másik fél, amit én tőle az előre elképzelt párbeszédeim alapján elvárok...
Megtanulhatom valaha is elfogadni, hogy a másik fél valójában nem én vagyok ellenkező nembe bújtatva, nem az én fejemmel gondolkozik és számára talán pont az én cselekedeteim tűnnek logikátlannak, bár szerintem annyira pofonegyszerű és egyértelmű az egész?
Vagy már túlságosan belemerevedtem a saját magam által alkotott elvárásokba...?
(Osho)
Hát ezért nem akarnak úgy alakulni a forgatókönyveim, ahogyan előre megírom őket. Ezért nem azt válaszolja a másik fél, amit én tőle az előre elképzelt párbeszédeim alapján elvárok...
Megtanulhatom valaha is elfogadni, hogy a másik fél valójában nem én vagyok ellenkező nembe bújtatva, nem az én fejemmel gondolkozik és számára talán pont az én cselekedeteim tűnnek logikátlannak, bár szerintem annyira pofonegyszerű és egyértelmű az egész?
Vagy már túlságosan belemerevedtem a saját magam által alkotott elvárásokba...?
péntek, december 26, 2008
Baki
Tegnap elkövettem egy aprócska hibát. Az egyik *w*w szerű hálózatban feltettem egy képet magamról, nem kellett sem tallózni, sem semmi, épp csak egy OK-t nyomni és végre nem küldözgeti hetente a felszólítást a rendszer, hogy legyek olyan kedves, mert így 10x kevesebben kattintanak rám megsatöbbi megsatöbbi...
hát... azóta ilyen üzenetet ugyan nem kaptam egy szálat sem, kaptam viszont helyette ismerkedő leveleket Indiából, Svájcból, Tunéziából, Algériából, Franciaországból, Magyarországról és még tudja a szösz, hogy honnan (a felsorolásokkal mindig gondban voltam, már az egyetemen is mindig kimaradt valami a 13 tünet közül...).
Lassan kezdek nem összerezzenni, ha egy email landol a postaládámban, mert tudom, hogy ez most biztos nem munkajellegű, hanem csak egy újabb ráérős ember, aki nem tud mit kezdeni a rászakadt szabadnapokkal és ilyen jellegű oldalakon keresgél... :) Nekem viszont komolyabb terveim vannak, mint az emailezgetés olyan emberekkel, akik még annyira sem tudnak angolul, mint én...:) A személyes kapcsolataimat szeretném kicsit ápolni, szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel, sütéssel-főzéssel, és a porszívóval (valami miatt ugyanis nem akar rendesen működni szegény, úgyhogy elhatároztam, hogy feltárom a belsejét és diagnosztizálom a problémát).
Ami pedig a postaládámat illeti, keresek egy vizsgaidőszakban készült képet magamról, vagy egy fárasztó hét után elcsípett arckifejezést (akad ilyenből is bőven) és egyből visszatér a nyugalom.:) Én pedig tovább lubickolok a hátralevő szabadnapjaimban, és élvezem, hogy a legnagyobb stressz jelenleg az az életemben, hogy én kell levigyem a szemetet, vagy rá tudom sózni bátyóra..;)
És mindenki, akit meg akarok ölelni és szeretettel megszorongatni, itt van a közvetlen környezetemben, és végre nem sokszáz kilóméter választ el minket egymástól...
hát... azóta ilyen üzenetet ugyan nem kaptam egy szálat sem, kaptam viszont helyette ismerkedő leveleket Indiából, Svájcból, Tunéziából, Algériából, Franciaországból, Magyarországról és még tudja a szösz, hogy honnan (a felsorolásokkal mindig gondban voltam, már az egyetemen is mindig kimaradt valami a 13 tünet közül...).
Lassan kezdek nem összerezzenni, ha egy email landol a postaládámban, mert tudom, hogy ez most biztos nem munkajellegű, hanem csak egy újabb ráérős ember, aki nem tud mit kezdeni a rászakadt szabadnapokkal és ilyen jellegű oldalakon keresgél... :) Nekem viszont komolyabb terveim vannak, mint az emailezgetés olyan emberekkel, akik még annyira sem tudnak angolul, mint én...:) A személyes kapcsolataimat szeretném kicsit ápolni, szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel, sütéssel-főzéssel, és a porszívóval (valami miatt ugyanis nem akar rendesen működni szegény, úgyhogy elhatároztam, hogy feltárom a belsejét és diagnosztizálom a problémát).
Ami pedig a postaládámat illeti, keresek egy vizsgaidőszakban készült képet magamról, vagy egy fárasztó hét után elcsípett arckifejezést (akad ilyenből is bőven) és egyből visszatér a nyugalom.:) Én pedig tovább lubickolok a hátralevő szabadnapjaimban, és élvezem, hogy a legnagyobb stressz jelenleg az az életemben, hogy én kell levigyem a szemetet, vagy rá tudom sózni bátyóra..;)
És mindenki, akit meg akarok ölelni és szeretettel megszorongatni, itt van a közvetlen környezetemben, és végre nem sokszáz kilóméter választ el minket egymástól...
csütörtök, december 18, 2008
Tünetek- vagy mégsem...?
Ma a buszon állva épp azon örvendeztem csendben, hogy végre megnyugodhatok, a poszternyomtatás, amit gyanútlanul elvállaltam két hete, vélhetően mostmár sínen van (hisz volt pár stresszes órám, amikor kiderült, hogy az egyetem bizonyos adminisztrációs egységei 10 nappal az ünnepek előtt már kongnak az ürességtől), amikor megpillantottam egy soványka szőke lányt, a barátnőjével beszélgetve, meglepően cianotikus szájjal (magyarul kék avagy lila, kinek melyik szín tetszik jobban), amilyent eddig csak súlyos szívbetegeknél láttam... Az orcái kissé pirosabbak voltak a kelleténél, tehát egyből megerősítődött bennem az a kép, amit a mitrális szívbillentyű betegségről tanultunk. Már készült a fejemben a diagnózis, amikor felmerült bennem, hogy mi van, ha egyszerűen csak lila rúzzsal/szőlőzsírral festette ki a száját és tett némi pirosítót az arcára... Gyorsan lepillantottam a kezére, hogy megnézzem a körmei színét, hiszen ezek is elég szépen tükrözik, ha baj van a keringéssel... Ezek viszont szép rózsaszínre voltak festve, némi karácsonyi csillámporral és a körmök hegyén roppant fantáziadús lila kis háromszögekkel...
Hát így próbáljon az ember a klinikai tünetekre hagyatkozni a diagnózis felállításánál... kezdem sajnálni a tünettan könyv mellett töltött időt, mehettem volna többet is sétálni abban a vizsgaidőszakban, még emlékszem, hogy végig csodálatosan havazott... :))
Egyébként pedig továbbra is az az érzésem, hogy egy kardiomókussal azért megnézetném az illető hölgyet (feltéve ha még nem vizsgálták ilyen irányban)... mert a cianózist ennyire autentikusan utánzó rúzst még nem láttam...
Hát így próbáljon az ember a klinikai tünetekre hagyatkozni a diagnózis felállításánál... kezdem sajnálni a tünettan könyv mellett töltött időt, mehettem volna többet is sétálni abban a vizsgaidőszakban, még emlékszem, hogy végig csodálatosan havazott... :))
Egyébként pedig továbbra is az az érzésem, hogy egy kardiomókussal azért megnézetném az illető hölgyet (feltéve ha még nem vizsgálták ilyen irányban)... mert a cianózist ennyire autentikusan utánzó rúzst még nem láttam...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)