Apró vidámságok (1)

Ha egy nagy darab vidám történetre várok, akkor megvan a veszélye, hogy hűséges olvasótáborom átnyergel valami produktívabb oldalra... :) Ezért úgy döntöttem, hogy az apróbbacska történetekkel is beérem, és megosztom veletek, ameddig még emlékszem rájuk.

... egy kedves betegem nézett ki két hete idősebb unokájának, helyre legény lehet, mert második egyetemét végzi, az első is valami mérnökféle volt. A mellém beosztott hatodéves leánytól érdeklődött a néni, hogy az a kedves doktornő, aki mindig mosolyog (hmm, hmm, szerencsére nem látnak a nővérszobában kétségbeesve a lázlapok fölött...), férjhez ment már vagy sem? A kibontakozó románcnak (bár végül az első randi sem jött össze) végül az vetett véget, hogy engem áthelyeztek egy másik kórterembe, így nem tudtam további jó benyomást tenni a hölgyre és valószínűleg az unoka mellett is elrohanhattam a folyosón, mert nem lettünk egymásnak bemutatva... :)

... életemben először sütöttem 3 személyre palacsintát, miután a srácok feladták a küzdelmet vele az egyik jóbarátom lakásában. Az én serpenyőm annyira alkalmasnak bizonyult a feladatra, hogy még nekem is sikerült megforgatnom benne a palacsintákat. Ez hatalmas szó, hisz emlékezetem szerint amikor utoljára én sütöttem a palacsintát, akkor szinte kihívták a bentlakáshoz a tűzoltókat, akkora füst támadt. :) Naná, hogy ez még valamikor egyetemista koromban volt, azóta nem próbálkoztam hasonló tevékenységgel. Ezek után viszont úgy tűnik bármire képes lehetek, következő lépésben megpróbálkozom a rossz vénájú emberektől is vért venni. Ha az is összejön, akkor beiratkozom a NASA-hoz egy gyorstalpaló Holdjáró tanfolyamra, és a következő bejegyzésemet már onnan küldöm. :)

... a doki, akire felnézek a hatalmas tudása és emberségessége miatt, és akihez most be vagyok osztva, megjegyezte valakinek, hogy örül, hogy én kerültem hozzá, mert lelkes vagyok. Elképzelhető, hogy nála a "lelkes" és a "kedvesen ügyefogyott" egy kategória, én ez utóbbit érzem inkább valósnak, na de akkor is jólesett az információ (egy nővértől hallottam vissza) és adott egy kis reményt, hogy nem mentem még teljesen az illető doki idegeire és talán mégiscsak lesz belőlem egyszer még szakmailag kompetens, higgadt, megfontolt doki. Egyelőre még ott tartok, hogy a beteg tartja a kórlapot, hogy ne essen ki belőle minden, amikor épp lapozni szeretnék benne (és még sorolhatnám, de nem teszem, mert még megfilmesíti valaki a következő Mr. Bean-ben :) )... Ilyenkor egy pillanatra beugranak Cilike kalandjai és rémlik valami olyasmi, hogy talán még nyugdíjas korára is volt pár kalandja ennek az oly kedves karakternek...

Láthatjátok tehát, hogy igyekszem kitartani, ti se mondjatok le teljesen rólam... :)