csütörtök, január 29, 2009

Téli bharack...

... (már csak azért is írom h-val, hogy az ooobaama rajongók ne itt landoljanak szerény kis zöld felületemen, mert ennek a politikához semmi köze..:) ).

Szóval ma kaptam egy bharackot, bár lehet, hogy ezzel nem kellene eldicsekedni, mert nem túl dícséretes dolog. Ugyanis ez nem az elmajszolgatnivaló fajta, hanem az, ami gyerekkorban kapva később identitászavarokat, frusztrációt és bosszúálló embereket eredményez... Felnőttkorban viszont már annyira fura dolog, hogy az ember ezen már csak mosolyogni tud, főleg, mert mosolyogva is adták... igaz, hogy nem más, mint a főnököm, és egy nagyobbat is beígért, miután befejezzük a kivonatot, amit legkésőbb szombaton kell elküldenem. És még csak nem is érzem indokoltnak a bharackosítást, mert köztudott tény, hogy amit én kínkeservesen órákon át összekomponálok és számomra teljesen érthetőnek tűnik, azt ő egyből kiradírozza, "letúlkomplikáltazza", sőt, ma még elhangzott egyszer a "zavaros badarság" kifejezés is...

Persze az már más dolog, hogy végülis a lényeg ugyanaz maradt, a mondatok nagy része tördelve ugyan, de most is ott virít, na de így mindkettőnknek meglehet az a jóleső érzése, hogy ezt az kivonatot mi írtuk, a mi agyunk szüleménye.

Már csak 2 visszajelzést kell kapjak (amit persze még minden kritériummal, az elfáradt agyacskámmal és egyéb tényezőkkel össze kell hangoljak), de ha minden jól megy, akkor holnap már repülhet is az irkálmány egy nemzetközi kongresszusra - előbírálatra. Ha el is fogadják, akkor újabb poszterkedés van kilátásban... ami azt jelenti, hogy valamikor júniusban ismét szomorú hangnemű megfáradt pötyörészésbe kezdek arról, hogy megint szűknek bizonyul ez a napi 24 óra és én miért vagyok ilyen lusti... és hogy hol volt az eszem, amikor... :)

Most viszont befejezem az első adag kávémat (ez még a reggeli, amit délben volt időm csak elkészíteni), táblázatolok még egy fél órát, aztán rájövök, hogy ami nem megy, azt nem szabad túlságosan erőltetni, mert még elpattan valami valahol... :)

És lassan hazadöcögök...

... és a legközelebbi gyümölcsöt ananászban kérem, lehetőleg enyhén cukrozott lében, kompót formájában... :)