Hiánypótlás

Betond hiányolta a férfibetegeknek szánt tájékoztatókat az egészségügyben. Mélyen elgondolkoztatott ez a szomorú helyzet és az alábbi pár mondat született (a teljesség igénye nélkül). Előre bocsájtom, tréfának szántam, nálam alkalmasabb emberekre hagyom a feladat hivatalos megoldását. :)

Kedves Betegünk!

Kérjük, olvassa el FIGYELMESEN az alábbi tájékoztatót.

Mivel a szükséges műtéti beavatkozást altatásban végezzük, ezért megkérjük, hogy az altatás előtt verje ki a fejéből a pajzán gondolatokat - így kisebb dózisú nyugtató-, izomrelaxáló és egyéb gyógyszerek adására lesz szükség, valamint a vérnyomás és szívfrekvencia is jobban kontrollálható.
Az arcon található szőrzet gondos eltávolítása (akkor is, ha egyébként a hétköznapokban rutinosan kerüli ezt a manővert) is célszerű az esetlegesen szükséges oxigénmaszk optimális illeszkedéséhez az arcfelületen.
Bajuszát, amennyiben feltétlenül ragaszkodik hozzá, rögzítse oly módon, hogy a szájnyílást véletlenül se takarja, a szabad légutak mindig biztosítva legyenek.
Megejtően kék/barna/zöld szemét eredményező festett kontaktlencséit a beavatkozás idejére hagyja a kórteremben, ugyanis elveszítése esetén nem áll módunkban a kárt megtéríteni. (Ugyanez érvényes a parókára és műfogsorra.)
A műtétet megelőző zuhanyzás után kerülje az extrém mennyiségű illatosító/parfüm használatát.

Köszönjük együttműködését és kellemes ébredést kívánunk!

"Amikor valami hiányzik,...

... akkor tenned kell valamit - ez egy hívás a magasabb és magasabb csúcsok felől. Nem mintha teljességet éreznél, amikor eléred őket; a szerelem sosem lehet teljes, de ez benne a csodálatos, ezáltal marad élő örökké. És mindig azt fogod érezni, hogy az összhang nem tökéletes. Ez is természetes, mert amikor két ember találkozik, két különböző világ találkozik. Ha azt várod, hogy tökéletesen összeilljenek, akkor a lehetetlent várod, és az csalódást fog okozni. Legjobb esetben akad néhány pillanat - néhány ritka pillanat -, amikor minden összhangban van. Így kell lennie. Minden erőddel dolgozz azon, hogy létrejöjjön ez az összhang, de mindig állj készen, ha nem sikerül tökéletesen."
(Osho)

Hát ezért nem akarnak úgy alakulni a forgatókönyveim, ahogyan előre megírom őket. Ezért nem azt válaszolja a másik fél, amit én tőle az előre elképzelt párbeszédeim alapján elvárok...

Megtanulhatom valaha is elfogadni, hogy a másik fél valójában nem én vagyok ellenkező nembe bújtatva, nem az én fejemmel gondolkozik és számára talán pont az én cselekedeteim tűnnek logikátlannak, bár szerintem annyira pofonegyszerű és egyértelmű az egész?

Vagy már túlságosan belemerevedtem a saját magam által alkotott elvárásokba...?

Baki

Tegnap elkövettem egy aprócska hibát. Az egyik *w*w szerű hálózatban feltettem egy képet magamról, nem kellett sem tallózni, sem semmi, épp csak egy OK-t nyomni és végre nem küldözgeti hetente a felszólítást a rendszer, hogy legyek olyan kedves, mert így 10x kevesebben kattintanak rám megsatöbbi megsatöbbi...

hát... azóta ilyen üzenetet ugyan nem kaptam egy szálat sem, kaptam viszont helyette ismerkedő leveleket Indiából, Svájcból, Tunéziából, Algériából, Franciaországból, Magyarországról és még tudja a szösz, hogy honnan (a felsorolásokkal mindig gondban voltam, már az egyetemen is mindig kimaradt valami a 13 tünet közül...).

Lassan kezdek nem összerezzenni, ha egy email landol a postaládámban, mert tudom, hogy ez most biztos nem munkajellegű, hanem csak egy újabb ráérős ember, aki nem tud mit kezdeni a rászakadt szabadnapokkal és ilyen jellegű oldalakon keresgél... :) Nekem viszont komolyabb terveim vannak, mint az emailezgetés olyan emberekkel, akik még annyira sem tudnak angolul, mint én...:) A személyes kapcsolataimat szeretném kicsit ápolni, szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel, sütéssel-főzéssel, és a porszívóval (valami miatt ugyanis nem akar rendesen működni szegény, úgyhogy elhatároztam, hogy feltárom a belsejét és diagnosztizálom a problémát).

Ami pedig a postaládámat illeti, keresek egy vizsgaidőszakban készült képet magamról, vagy egy fárasztó hét után elcsípett arckifejezést (akad ilyenből is bőven) és egyből visszatér a nyugalom.:) Én pedig tovább lubickolok a hátralevő szabadnapjaimban, és élvezem, hogy a legnagyobb stressz jelenleg az az életemben, hogy én kell levigyem a szemetet, vagy rá tudom sózni bátyóra..;)

És mindenki, akit meg akarok ölelni és szeretettel megszorongatni, itt van a közvetlen környezetemben, és végre nem sokszáz kilóméter választ el minket egymástól...

Tünetek- vagy mégsem...?

Ma a buszon állva épp azon örvendeztem csendben, hogy végre megnyugodhatok, a poszternyomtatás, amit gyanútlanul elvállaltam két hete, vélhetően mostmár sínen van (hisz volt pár stresszes órám, amikor kiderült, hogy az egyetem bizonyos adminisztrációs egységei 10 nappal az ünnepek előtt már kongnak az ürességtől), amikor megpillantottam egy soványka szőke lányt, a barátnőjével beszélgetve, meglepően cianotikus szájjal (magyarul kék avagy lila, kinek melyik szín tetszik jobban), amilyent eddig csak súlyos szívbetegeknél láttam... Az orcái kissé pirosabbak voltak a kelleténél, tehát egyből megerősítődött bennem az a kép, amit a mitrális szívbillentyű betegségről tanultunk. Már készült a fejemben a diagnózis, amikor felmerült bennem, hogy mi van, ha egyszerűen csak lila rúzzsal/szőlőzsírral festette ki a száját és tett némi pirosítót az arcára... Gyorsan lepillantottam a kezére, hogy megnézzem a körmei színét, hiszen ezek is elég szépen tükrözik, ha baj van a keringéssel... Ezek viszont szép rózsaszínre voltak festve, némi karácsonyi csillámporral és a körmök hegyén roppant fantáziadús lila kis háromszögekkel...

Hát így próbáljon az ember a klinikai tünetekre hagyatkozni a diagnózis felállításánál... kezdem sajnálni a tünettan könyv mellett töltött időt, mehettem volna többet is sétálni abban a vizsgaidőszakban, még emlékszem, hogy végig csodálatosan havazott... :))

Egyébként pedig továbbra is az az érzésem, hogy egy kardiomókussal azért megnézetném az illető hölgyet (feltéve ha még nem vizsgálták ilyen irányban)... mert a cianózist ennyire autentikusan utánzó rúzst még nem láttam...

Ugyan...

... levendulaolaj helyett csak kávéillatú tusfürdő, masszázs helyett termálfürdő, narancskoktél helyett pedig gin-tonic volt, de azért relatíve pihentetően telt a hétvégi tudományos jellegű megmozdulás. Főleg miután előadtam a mondókámat, csupán egy másodperccel túllépve a megszabott időt. :) És kaptam kérdéseket is, amire igazán nem számítottam, miután mindenki azzal "vígasztalt", hogy úgysem fog senki érteni az egészből semmit. Egészen szerencsésen túlestem a fellépés részen, pedig az előadói tréning után, amit egy igazi szakmabeli tartott, egy darabig teljesen zavarban voltam, hogy akkor hogyan is tartsam majd 1-2 óra múlva a kezem-lábam-pointerem, hogy még véletlenül se tükröződjön bennem az a sok kérdőjel, ami még megválaszolásra vár a kutatásomban.
Az esti buli kellemes meglepetésekkel szolgált: a férfiak örömére csábító hastáncoslány, a lányoknak pedig hófehér szakáll- és bajusz nélküli, egyre fogyó öltözetű Mikulás szolgáltatta a műsort, ezt követően pedig nagy buli kerekedett jó zene mellett. Szóval összegzésképp igazán jól éreztem magam. :)

És mivel az egész épületben nem volt egyetlen jacuzzi sem, ezért bosszúból elhoztam az első díjat...

Újabb konferencia...

... vagy legalábbis egy kisebb fórumocska, amin ezúttal elő kell adnom. Úgy látszik, hogy a "konferenciaközeli állapotok" jelentik számomra a múzsa csókját, de valójában szerintem csak arról van szó, hogy ilyenkor minden mást szívesebben csinálnék, minthogy heggesszem az előadásomat és elmélyedjek azokban a kérdésekben, amikben talán még a kutatás elkezdése előtt jó lett volna megmártózni és alámerülni. Hogy megkíméljen magamat az olyan típusú kellemetlen meglepetésektől, mint amilyen a mai is volt...
Rossz belegondolni, hogy ha 10 év múlva elolvasom a blogomat, konferencia lesz konferencia hátán, kisebb-nagyobb írásszünetekkel... és kínos sztorikkal, természetesen. Nem véletlen, hogy a legutóbbiról meg sem nyekkentem: Albinó épp az előadásom napján vett ki szinte 2 hónapos nyáriszabadságot, az előadások egy részén aludtam (a helyszínen, vagy a lakásban, ahol szeretettel befogadtak), másik részén protokollsuttogásokat folytattunk a teremben, vagy egy kávé mellett kint a büfében.

Ezúttal viszont más lesz: ugyanis egy wellness szállodában lesz a helyszín, és ha törik, ha szakad, én keresek magamnak egy pezsgőfürdőt és az esti órákat ott óhajtom tölteni. No jacuzzi - no előadás! Ezt már előre elhatároztam. :) Kikapcsolódni vágyom, mert rámfér egy kis újraindítás. Főnököm szerint nem akarom befejezni a saját cikkemet, ezért húzom az időt, pedig ha tudná, hogy ez minden vágyam, és egy kis agymosás a szürkeállományom egyes régióiban (csak amelyeknél a címkében benne van az a szótöredék is, hogy "faktor")... Nem tehetek róla, de mostanában amikor csak rágondolok erre a szóra, leáll a zakatolás a fejemben és sűrű csend lepi el a tájat...

Amikor viszont épp működnek neuronék, akkor mostanában két szám motoszkál a fejemben: az egyiket sajnos nem találtam meg sehol online, Ghymestől a Vágyalku, ha tehetitek, hallgassátok meg, én véletlenül bukkantam rá az egyik otthoni CD-n, belehallgattam és beleszerettem. A másik pedig egy reklámban keltette fel a figyelmemet és gyorsan rákerestem a neten. :)

Itt a mese vége mára, munkamánia bekapcs és előre hát, mind aki költő, tanár, diák, akta- és számítógépkukac, kétkezi munkás, orvos, ésatöbbi ésatöbbi! :)

Annyira koncentráltam...

... arra, hogy felköszöntsem magam a 3. heavy blogger szülinapomon, hogy 4 nappal utána jutott eszembe, hogy leellenőrizzem a dátumot... :) Ez volt kb. 4 napja... Hát ennyit a kitörő lelkesedésemről... :) Na de annyi jópofa dolog történt velem mostanában, hogy kénytelen leszek venni a fáradságot és pár röpke bejegyzésben megörökíteni. Például hogyan lettem professzor Koreában... :) Persze mindezt majd máskor, most szokás szerint álmos vagyok, de azért némileg büszke is, hisz megnéztem a statisztikámat és kb 200-220 bejegyzést írtam ezalatt a 3 év alatt... és kb 50 piszkozatot, amitől hamarabb elment a kedvem, mint ahogy megnyomtam volna az "elküld" gombot... :)

És bizony ez életem leghosszabb naplója.:) Ikrek létemre, amelynek köztudottan egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy könnyen beleun a dolgokba és csapong, ez egy komoly megvalósításnak számít. A második leghosszabb naplómat valamikor 3-ad éven írtam az egyetemen, naponta, és minden napra levontam egy tanulságot.:) Tartott kb 3 hónapig... aztán elfogytak a tanulságok, kifogyott a pixxxx vagy inkább közbejött valami, ami elvonta a figyelmemet. Ha jól emlékszem, egy szúrós teveszőr kabát...:)

Kíváncsian várom, ennek a blognak mi lesz a vége... szerintem győz az Ikrek énem... de még próbálok küzdeni, egyre lankadó erővel, és kinyekergek egy-egy bejegyzést...

... mint például ezt is... ;)

In memoriam november 13

Egyszerűen nem tehetem meg, hogy feledésbe merüljön az a nap, egészen pontosan egy csütörtöki, amikor oly sok minden történt, szerencsére főleg jó dolgok. És mivel most fogok csak neki a saját cikkemmel foglalkozni - ha még emlékeztek rá, múlt hét kedd volt a multimátum az "eredmények" részre, addigra össze is jött valami 10 oldalas förmedvény, persze azóta kiderült, hogy foghatok neki elölről az egésznek, mert a koncccepción csiszoltunk menetközben -, szóval ezért most csak rövid leszek és vázlatos:
- reggel két hét teljes absztinencia után először hallgattam megint a buszon zenét a világot nélkülem is megjárt zenekütyümön. Nem mondom, hogy kibírhatatlan nélküle az élet, hiszen helyette olvashattam szépirodalmat vagy orvosi cikkeket a buszon, na de azért néha annyira jólesik csodás zenei aláfestéssel bambulni kifele az ablakon...
- a szülinapja volt annak az embernek, aki miatt végül mégsem lettem egyke - nevezetesen a bátyámnak.:)
- a prof gratulált, ugyanis elfogadták végre a cikket, amelynek oltárán oly sok neuronom botlott meg és esett el... persze ez még nem az én elsőszerzős cikkem, azon most kínlódok, amikor épp van egy kis időm a sok prioritást NEM élvező feladat közben.
- a szüleim finom húslevessel vártak otthon, a csirkecubókok mennyei ízét így 4 órával szűkös mai ebédem után inkább nem részletezném...
- kaptam egy kis görgős táskát apumtól Mikulásra, ez lesz az egyik védjegyem, ha majd felbukkanok itt-ott, konferenciákon. A felavatás épp Mikuláskor lesz egy fiataloknak szánt tudományos fórumon. Feltéve, ha elfogadják a kivonatot, amit rekordidő alatt dobtam össze a konyhában, miközben anyum keresztrejtvényt fejtett... :)
- igaz is, aznap küldtem el a jelentkezésemet erre az előbb említett fórumra, miután a prof rábólintott a kivonatra.

Elfogytak a kötőjelek a gépemen, de elfogyott a felsorolnivaló is, úgyhogy most itt a vége, fuss el véle, vár az Út és vár az Élet, de előbb még egy picike munka. És annak az elhatározásnak a megtervezése, hogyan tudnám jobban kihasználni röpke kis életemet arra, hogy tényleges éljek is, hisz oly rövid és annyira kiszámíthatatlan, hogy mit hoz a holnap - erre sajnos mások tragédiája kellett újból ráébresszen...
Ez nekem intő jel, de ti ne várjatok a saját jeletekre, hanem addig is ÉLJETEK!

Így is lehet...

... statisztika könyvet írni: "A parciális kapcsolat (a parciális korrelációs együtthatót érzékeltetve, csereb. megj.) olyan, mint az érdek nélküli szerelem. Nem azért szeretünk valakit, mert gazdag, szép stb., hanem önmagáért szeretjük. A parciális kapcsolat a két változó közötti "igaz szerelem", minden más változó hatásától megtisztítva."
És még mondja valaki, hogy a statisztikát nem lehet érthetően elmagyarázni... :) Csak el kell engedni kicsit a fantáziát. :) Mondjuk már az ezt az idézetet megelőző "nők életkora-nők iskolázottsága-gyermekek száma" példából megértettem a lényeget, de az kevésbé tűnt fantáziadúsnak. De ameddig az idézeten csak mosolyog az ember, addig a hétköznapibb példából levont következtetés igencsak szomorú, a népes családról hamarosan letehetek, ha rám is vonatkozik az, ami a nagy átlagra... márpedig miért is ne vonatkozna...?

Bár az is igaz, hogy előbb meg kellene várni, ameddig szellemileg is érett leszek a gyerekvállalásra, búslakodni ráérek majd azután is... :)

Nagy úr a tudomány...

... de annyira azért nem, hogy a géphez szögezve tartson, ha délután 4.30-kor megkordul a gyomrom... de minek is tenné, gondolkozni ilyen állapotban úgysem vagyok képes, úgyhogy illa berek, nádak, erek, irány haza, egy kis zakuszkás kenyér jóféle otthoni füstölt sajttal és ismét katonás sorrendbe állnak a faktorok, értelmet nyer a leíró statisztika és megtalálom a word-ban a szögletes zárójelet...

Persze szinte mindennel haladtam az elmúlt két napban, amivel nem kell, és semmivel sem, ami közelebb vitt volna a keddi idegosszeroppanás elkerüléséhez, na de hálistennek ott a hétvége, és a meghívásokat le lehetett mondani ( :(( ), tehát időm, mint a tenger és olyan fagyasztott spenótfőzeléket is lehet már kapni, amit csak meg kell melegíteni...

Multimátum

A hétvégi program azonnal eldőlt, amikor ma bevonultam munkamegbeszélésre a profhoz.
Kedd este van a következő-kötelező emailes jelenésem előtte, 3 röpke dokumentum formájában:
- az első kell tartalmazza, amit biztosan eldöntöttem, tudok és tényként kezelek a kutatásom(unk)ban - némileg ajánlatos, ha ez nem mond ellent a jelenlegi orvosi normáknak, de azért az eredményeket érdemes is leközölni valami nemzetközi folyóiratban... na nekem pont ezzel a pár oldallal van problémám, mert olyasmiről kellene tömören nyilatkoznom, sőt rettenthetetlenül állítanom, ami kb. 3-4 hónapja neuronjaim tömeges végkimerülését, illetve sok esetben halálát okozza. És biztos egyelőre csak abban vagyok, hogy bonyolult ez az emberi szervezet, egészségesen is, de ha még beteg is ráadásul... ha még sokáig fennáll ez az agyfacsarászat, lassan át kell szakosodjak valami más pályára, mondjuk mosogatólány valami cukrászdában, mert annál magasabb szellemi szintnek nem fogok tudni megfelelni egyre vékonyodó szürkeállományommal.
- második dokumentum kell tartalmazza a kételyeimet - na ezzel nem lesz gond, kétely van bőven, még kölcsön is tudok adni bárkinek, aki kér... Az első a saját személyemmel kapcsolatos, a többi már szinte apróság... nem hagy nyugodni, hogy elnézek valamit, hogy ott hever egy repülőhangárnyi adat előttem és én leragadtam a böhöm nagy csillogó paramétereknél, miközben hátul talán ott lapul a lényeg... vagy legalábbis a kisöccse, aki meg tudná mutatni az utat a nagy testvérhez. Akár nekem, akár másnak...
- a harmadik fájl pedig tartalmazhatja az úri cifraságokat, alcsoportbontásokat és egyéb finomságokat- ha épp belefér az időmbe... hát van egy tippem...

Szóval a hétvégi program eldőlt, redőny lehúzva, "nem veszek semmit" tábla kiakasztva és instant reggeli-leves-második-desszert-vacsora felhalmozva a konyhában.

De ha tényleg megszületnek ezek a dokumentumok, ünnepelni fogok.:) Ami persze csakis agyműködést nem igénylő tevékenységben nyilvánulhat meg...

Tartozások pipálgatása...

Régóta tartozom már egy képpel, ideje bizonyítékra váltani az ígéretet... mert hát nekem is "bizonyíték kell, nem ígéret" - úgy nagy általánosságban... bár néha már egy-egy soványabbacska ígérettel is beérném.:)



És ott van még két beszámoló, amit jó lenne megírni, hiszen szép emlék volt Olaszország és Krakkó is, tele mókával, kacagással, helyi vonatkozású lakomákkal, templomokkal és sok gyaloglással... :) Úgyis hamarosan már nem marad más, mint az emlékezés azokra az évekre, amikor még fiatal voltam, és relatív szabad, amikor még nem hétvégi ügyeletek közé szorítva éltem... és elég volt 6.50-kor kelni naponta...

Na de már most elkezdhetek gyakorolni a közeljövőre, hiszen a nagyvilágban és a saját gazdasági helyzetemben is hirtelen bekövetkező recesszió miatt egyelőre úgysem tervezek újabb utakat, nagyobb torlódás tehát már nem várható beszámolók terén.:)

Persze a jó hírekről sem illik megfeledkezni: Albinó visszakerült hozzám több, mint egy hónapos fővároslátogatás után, egyelőre működik, remélem, hogy megtartja ezt a kedves szokását. A zenekütyümért folytatott harcban pedig a szüleim körülbelül a hatodik fordulóban bevitték a döntő találatot és rátették a kezüket, majd a zsebük belső felületét, így mostmár végre megnyugodhatok, lesz még párezer közös-kütyüs-kilóméter.:)

Remélem, hogy a tanulságot a tudatalattimba is beírtam, egyelőre naponta kb. 5-ször ellenőrzöm minden zsebemet és a táskámat... ha ez így is maradna, talán egyszerűbbé válna az életem - és a szeretteimé...

Mindenki hibázik...

... én valószínűleg még az átlagnál is többet, mert szétszórt vagyok, egyszerre több gondolat kering a fejemben, mint ahányat megbír az agyi kapacitásom... de hogy hülye libaként kezeljenek csak azért, mert hajnali 4.30-kor álmomból felverve egyik buszról a másikra 10 másodperc alatt átszállni kényszerítenek és a buszon uralkodó félhomályban nem veszem észre, hogy a zenekütyü kicsúszott a zsebemből és az első buszon maradt, majd amikor ezt már a másik buszon jelzem és szépen megkérem őket, hogy próbálják megkeresni ezt a szívemhez nőtt kis izét (még amerikai emlék, onnan hoztam ezelőtt pár évvel és azóta hűségesen elkísért örömömben-bánatomban), akkor még felháborodnak, hogy mivel gyanusítom őket, később pedig, amikor végül mégiscsak megkerül, mint az telefonon kiderül, továbbra is én vagyok a szellemi csökevény akinek most valahogy vissza kell juttatni - ami azóta sem jött össze, a kütyü valószínűleg már másodszor lépi át a határt 24 óra leforgása alatt - és a helyzetben talán az a legmegrázóbb, hogy az udvarias és szépen kérő szavaimra teljesen alpári válaszok jönnek és az együttérzésnek még az eltévedt szikráját sem fedezem fel senkiben, és az a gondolat, hogy fordított helyzetben, ha valaki az én segítségemre szorul, akkor nem tehetem meg, hogy gúnyosan kioktatom és levegőnek nézem, mert egyszerűen csak nem és különben is azonnal beperelnének... hát ezek a dolgok nagyon tudnak bántani és alaposan rányomták a bélyegüket az első napomra a kettőből, amit itthon tölthetek... ennyi idő után még mindig akkorákat tudok csalódni az emberekben... de valószínűleg tényleg kiment már a divatból az együttérzés és segíteni akarás és a XXI. század valami egészen másról szól... amihez az én IQ-m bizony folyamatosan elégtelennek bizonyul...

...és holnap ennek a szerencsétlen történetnek egy újabb fordulója következik...

Csereb(l)ogi definíció :)

... vagy akár az "énblog" rímbe szedett meghatározása is lehetne... :)

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

(Babits Mihály)

Új szobatárs...

... jelent meg ma a szobámban, szerencsére csak egy számítógép (és nem vagyok emberkerülő, bármennyire is annak hangozzon ez a kijelentés;) ), ami történetesen legalább 4-5-ször gyorsabb a jelenlegi gépemnél. Igaz csak átmenetileg érkezett és valójában nem is nekem hozták, na de kihasználom én is az új jövevényt. :) amit eddig 4 nap alatt kínlódtam ki, ezek szerint ezentúl elég lesz egy is rá...?

Kezdek attól félni, hogy hamarosan kifogyok a munkából és megöl az unalom...

Na jó, igazából csak nagyon éhes vagyok, leesett a vércukorszintem és hülyeségeket beszélek... :) de a gép legalább tényleg itt van. :)

Nno...

... fejfájástól gyötörve rápillantottam a blogomra, s hát látom, hogy több, mint egy hete nem írtam... ami önmagában ugyebár nem tragédia, de még csak bajnak sem minősül, hacsak az nem, hogy továbbra is repül az idő, sehogy sem akar kicsit lelassulni és bevárni, ameddig utolérem - magam... :)

Mostanában kezdek kicsit technikásodni, iG**gle-lel indul a nap (ez itt nem a reklám helye, sajnos semmi részesedést nem kapok érte, ezért is vannak a csillagok;) ), csak rápillantok a teendőlistára, és nyithatom is meg a legakutabb dokumentumokat. Gondoltam, hogy ha már ennyire belejöttem, újítok kicsit a blogon is, felbűvölöm azokat a e-naplókat, amelyekkel igyekszem a körülményekhez képest napirenden maradni. Persze első nekifutásra nem sikerült, na de még próbálkozom valamikor, amikor ismét napvilágnál teszem le a munkát.:)

Pár napja pedig egy önként választott rabszolgahajcsár figyeli, hogy milyen dokumentumokat nyitok meg a gépen, mennyit dolgozok és mennyit álmodozom a monitor előtt. Létezik ugyanis (legalább) egy program, amelyik képes ezt megtenni, szorgalmasan számolja a munkával töltött perceket, akár célokat is kitűzhetek. Azt hiszem, kicsit lejjebb adok az optimizmusomból és a jelenleg kitűzött napi 8 órát leredukálom, ugyanis csak az excel fájlok és statisztika programok előtt töltött időt számolja munkának a szőrösszívű, a géptől távol töltött korrepetálást, munkamegbeszéléseket már nem... és egy újabb stresszfaktorra már tényleg nincs szükségem...

Máris vészjóslóan pillog a monitor, érzi, hogy ez nem excel fájl, és ebből az emberiségnek semmi haszna nem származik... Gyorsan pontot is teszek a bejegyzés végére, mielőtt kiderülne, hogy 15 perc "egyéb" tevékenység után a program a billentyűzeten keresztül apró kis áramütésekkel stimulálja a munkavágyat...

Egy jóleső felismerés...

Anyummal váltottam ma pár szót, miközben az indulásra szólító jelre vártam (háztűznéző - remélhetőleg tűz nélkül az egyik barátnőmnél), és szóba került egy hajdani/jelenlegi barátnőm blogja, aki a bejegyzésekből ítélve semmit sem változott, amióta 2 éve megszakadt a személyes kapcsolatunk... Sikeres, nagy szavakat használ és mélyreszántó gondolatokat feszeget, nem csoda, hogy kicsit megcsapott az irigység szele. Főleg, mert a felsorolás rám cseppet sem jellemző, az én kis lelkecském megragadt Cserebogi egyszerű történeteinél... Ha egyszer veszem a fáradtságot, nekifogok végre meséket írni, hogy valami klasszikus műfaj keretei között szülessenek meg ezek a szösszenetek. Dombi király kalandjai még mindig ott kuksolnak valahol egy kis vonalas füzetben, az ötödikes irkák között, a por már biztos belepte vagy a füzetrágó bogarak degeszre tömték magukat vele...

Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, amikor végül elhessegtettem ezt a kellemetlen érzést, rájöttem, hogy nem bújnék más bőrébe, és igazából szeretek magam lenni, a bizonytalanságaimmal és félelmeimmel együtt, és ezt olyan jó volt le is írni... Kicsit fura, hogy ennyi évesen kell erre ráeszmélnem, korgó gyomorral és egy halom elintézetlen feladattal a listámon, de mindig is tudtam, hogy későn érő típus vagyok, és ezek szerint ennek pont most jött el az ideje. :) Kíváncsian várom, a konyhatündérségig mikor jutok, bár gyanítom, hogy már hajlott hátú, reszketeg hangú, ízületi panaszoktól gyötört idős hölgy leszek, mire felnövök ahhoz a szerepkörhöz is...

Szeretnék erre az érzésre emlékezni akkor is, ha épp az önkritikám döngeti cseppnyi önbizalmamat... hát ezért írtam ezt most le. Emlékeztetésképp...

Munka után...

... édes a pihenés. :) Főleg egy kis extra adag csokipudinggal jutalmazva meg magamat, amiért ma 2 feladatot is kipipáltam a listámról. Egész jól bevált nekem az online teendők listája, egész nap ott lebeg a szemem előtt, és az érzés, amikor egy feladatot végre szélnek ereszthetek róla, jelentősen (statisztikailag szignifikánsan ;) ) emel az általános munkamorálomon. Muszáj is neki, mert máskülönben végig az x tengely alatt mozogna a görbe és annak hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek... :)

(És aki azt állítja, hogy teljesen lezüllöttem és már csak a statisztikáról vagyok képes beszélni és írni, az szégyellje magát - helyettem is... ;) )

Egy csöppnyi napsütötte, vidám hangulatot is megpróbálok becsempészni a mai bejegyzésbe, de ahhoz feltétlenül hallgassátok meg ezt. Vagy nézzetek meg pár Mεgasztár előválogatás rövidfilmet a youtubicán, a hatás nem marad el...

Ilyenkor néhány röpke pillanatra normális embernek érzem magam - pár emberhez viszonyítva... :)

A tegnapi optimista bejegyzés után...

... kb 3 órába telt életre kelteni a gépet otthon... kezdem tehát "c" betüs neveken törni a fejem, persze azért megvárom még, hogy ma este mi fogad otthon: egy barátságos, jólnevelt és engedelmes számítógép, vagy egy morcosan morgó és szüntelenül kikapcsoló űrlény...
És amiről eddig a mai nap emlékezetes: egy oktatáson vettem részt, betegágy mellett, amint az a nagykönyvben meg van írva, épp csak annyira belemerültem az új vizsgálati módszer elsajátításába, hogy megfeledkeztem az ebédről, már csak zárt ajtók fogadtak, amikor eljutottam az étkezőig...

Holnap és holnapután is tart az oktatás, ha ügyesen csinálom, a végén még sikerül belefogyjak valamelyik egyetemista időkből származó nadrágomba... :)

Rohantam volna...

... a buszra, de aztán rájöttem, hogy annyit nem ér az egész, nagyjából mindegy, hogy az ember 5.30-ra vagy 5.45-re ér haza... úgyhogy akkor kényelmesen megvárom a következőt, addig összecsomagolok, és még egy röpke bejegyzést is írok a blogra. Ki kell használni az ilyen ajándék perceket, amikor már dolgozni kár, mert a frissített fájlok a kütyün sorakoznak, viszont lógatni a lábat is, mert hát ki tudja, mikor lesz megint hajlandóság bennem három egész mondatot megfogalmazni... :)

Albinó megint beteg... ez a nagyon szomorú hír. Lassan többet jár szülőhazám fővárosában, mint jómagam, időről időre fogja magát és úgy dönt, hogy akkor ő most gazdi és gazditesó költségre leviteti magát oda és szétnéz, dőltek-e romba a piros pöttyös házak, van-e valami jó kis kulturális program arrafele... Én pedig párszáz, illetve megkockáztatom, hogy 1000 kilóméterre tőle törhetem a fejem, hogy ameddig ő felüdül, addig én mi a csodán dolgozzak otthon unalmas óráimban. Szerencsére itt bukkant fel a képben az önfeláldozó család és baráti kör faktor, ami lehetővé tette ezúttal is, hogy otthon ismét számítógép várjon: kölcsön ház, kölcsön monitor, kölcsön billentyűzet, egyedül az egér az enyém, meg is gyűlt vele a bajom tegnap este az installálásnál... most épp azon töröm a fejem, hogyan lehetne ezekhez még kölcsön RAM-okat és kölcsön DVD írót is szerezni, és akkor olyan olcsón megúszom Albinó könnyfakasztó történetét (tényleg fakadt szép számmal), ahogy azt nem is álmodtam volna... :) Szerencsére máris megszerettük egymást, én és az új gép, főleg, miután már láttam kívülről és belülről is, sőt, este még a winchesterét is matattam szabad kézzel. Egy kis újraélesztésre volt ugyanis szüksége, és telefonos konzultáció után vállaltam ezt az aprócska beavatkozást rajta...:) Elárulom, rég volt ekkora sikerélményem...
Persze az elektronikai kórtörténetem alapján csakis B betüs nevet fogok neki választani, az A-val nincs szerencsém (lásd Aliz és Albinó...). Javaslatokat várok, egyelőre a Bendegúz és Balambér között vacilálok... :)

És nagyon remélem, hogy nem jutok el odáig életem során, hogy X-el kezdődő neveken kelljen törni az fejemet...