szerda, április 30, 2008

Annyira...

... dühös vagyok és csalódott, hogy sehogy sem akarnak összeállni a szavak...

... ezentúl meg sem próbálom megérteni a miérteket és éppen miért nemeket, mert úgysincs rájuk jobb magyarázat, mint hogy "csak".

... végülis a "csak" is lehet egy jel, amit most szépen elraktározok a tudatomban és előveszem olyankor, amikor egy pillanatra azt hiszem, hogy bölcsebb lettem és tanultam a hibáimból...

szombat, április 26, 2008

Péntekszombat...

... vagy ahogy tetszik... és ami nekem kifejezetten nem tetszik, főleg egy ilyen nap után, amikor valahogy kínkeservesen feltápászkodtam az ágyból, küzdve a tudatalattimmal, ami fantasztikusan jól tudta, hogy hétvége van, még ha bárki bármi ettől eltérőt állít is... és amikor bepottyantam a klinikára, kávé és reggeli nélkül, és nekifogtam pótolni ezeket a hiányosságokat, egyszer csak észrevettem, hogy egyedül maradtam, mindenki hazament, még a felsőbb hatalmak is, én pedig itt csücsülök néhány feladattal amelyeket jó lenne befejezni, és amelyeket otthonról sajnos nem tudok megoldani...

A munka persze nem igazán ment kellő intenzitással, de kárpótlásul volt egy érdekes beszélgetésem, amely alatt kiderült, hogy kognitív kihívást és megerőltetést jelent a velem való párbeszéd és füstöl a keresőprogram, hogy valamennyire érteni lehessen, hogy épp miről beszélek... ezek után fél másodpercig eltöprengtem azon, hogy lehet, hogy nem ártana betenni egy linket a gooogle-re a blogomról, a könnyebb érthetőség kedvéért... De mivel linkelni nem szoktam (pedig biztos nem lehet túl nagy szellemi kihívás, na de minek kockáztatni), ezért úgy döntöttem, hogy felajánlom, amelyik szó érthetetlennek tűnik, nyugodtan rá lehet bárkinek kérdezni a kommentárok között, én pedig igyekszem megmagyarázni legjobb tudásom szerint.:)

Most pedig ideje elindulni haza, kezdődhet a hétvége és a szombat estét még valamire akár ki is lehetne használni...

péntek, április 25, 2008

Nem, nem...

... Albinó gyógyult meg és most egy felhőtlen optimizmustól és életörömtől áthatott bejegyzés következik, hanem csak csippanok egyet melankolikusan, túl 10 soron egy újabb adatbázisban, azon gondolkozva, hogy most rögtön induljak számlákat fizetni, vagy elég csak 10 perc múlva és mi az a pont a depresszióban ami már visszafordíthatatlan és gyógyszerszedést igényelne... és hogy ott vagyok-e már... Na jó, az alaphangulatom azért nem ilyen vészes, pölö ma olyan lelkesen nyomtam a pecsétet egy levélre, hogy magam is meglepődtem, mindig elmosolyodok, amikor a nevem elé biggyesztve látom azt a kis szócskát, kicsit megzavarja a huszon-khm-khm éve megszokott látványt, na de nem kellemetlen, talán még jól is áll neki... :) Remélem, hogy még pár év múlva is csak mosolyogni fogok a pályaválasztásomon és nem ironikusan, magamat egyre nagyobb állatnevekkel illetve közben. Jelenleg még mindig a "tulok-kategóriában" mozgok, azért ezt még lehet fokozni...

És hogy miért is fogtam neki bejegyzést írni: egyszerűen nem hagyhatom írásos bizonyíték nélkül, hogy a héten először igenis eljutottam az uszodába, sőt, előtte és utána még bicikliztem is... És úsztam legalább 15 hosszt, de 14-et egészen biztosan, igaz csak részletekben, néha nagyot kóstolva a medence vizéből (nem túl kellemes, de ittam már rosszabbat is életemben), lekaratézva mindenkit, aki kar- és lábtávolságon belül merészelt megközelíteni. Meglepően jól esett a mozgás (bár az ágyon hason fekve filmet nézni is nagyon jó érzés tud lenni), úgyhogy az elhatározás meg is született: hetente legalább egyszer eljutok az uszodába és a 2012-es olimpiáig intenzíven gyakorolni fogok. Üsse kő, ha nem is kerülök be a válogatottba, de legalább a 25 métert másfél percen belül szeretném úszni... :)

hétfő, április 21, 2008

Csendkirályozás...

... Albinó beláthatatlan időre elnémult, optimista baráti megítélés alapján is legjobb esetben 1 hónap múlva láthatom és hallhatom viszont, ismét sztereóban csicseregve Chris Rea-t, Ákost, Zanzibárt és szükség esetén Iluska szívszorító áriáit. Szolidaritásból (és annak a ténynek a következtében, hogy ezentúl nem vihetek haza munkát és megírásra szánt gondolatokat) nagyon fontolgatom, hogy én is befejezem egy darabig az irdogálást (és talán a sírdogálást is, mert mostanában nagyjából csak arra vagyok képes) és majd valamikor a közel-távol-jövőben, újult erővel és lángoló optimizmussal vetem bele magam a pötyögésbe, Albinó kedvesen ismerős képernyője előtt.

És hogy a mai nap rohangászását még véletlenül se ússzam meg szárazon, odakint zuhog az eső, villámlik és dörög, na de már úgysem számít, mert csak én meg a cikkek a hátizsákban ázhatunk meg, hűséges társam a bajokban és örömökben valahol messze zötyög innen és remélhetőleg hamarosan célba ér és gondos kezekbe kerül. :)

Az estéimet pedig tervezhetem újra, ismét döntő szerepet fog játszani bennük az olvasás, rádióhallgatás, némi tévé és... az alvás... :)

péntek, április 18, 2008

Egyik keserűségből...

... esem a másikba mostanában... már csak egy szerelmi csalódás hiányozna, hogy teljes legyen a kép és nekifogjak ebben a városban valahol egy búvópatakot keresni, mert egyébként felszíni víz itt egy szál se, de hát valahonnan csak kapni kell a fantasztikusan jó minőségű, némi vízzel dúsított kálciumbikarbonátot, ami a csapból folyik.

A napokban ismét felfedeztem magamnak, hogy az egyedüllétnek is megvannak a maga előnyei (és most nem feltétlenül arra gondolok, hogy egy egész ananászkompótot megehetek egyedül, ha épp arra támad kedvem): egy idegtépő nap után az ember otthon nyugodtan felhúzhatja a zenét és hangosan énekelheti Iluska megható szólóit (bár személy szerint János Vitéz és Bagó dalai jobban mennek), három napig gyűjtheti az elmosogatásra váró poharakat, keresztbe feküdhet az ágyon, belealudhat a hétórás hírekbe és még sorolhatnám...

Na persze, savanyú a szőlő, gondolhatjátok gunyorosan és némileg jogosan...

Mégis, tudja a szösz, hogy miért, de a sorsommal meglepően megelégedve léptem ki az üzletből a mai 10 perces bevásárlás után, két akciós fahéjas müzlivel a hónom alatt...

Remélem sokáig fog tartani ez a könnyen jött hangulat... valamint a müzli ... :)

kedd, április 15, 2008

Ebből a napból...

... csak arra a sörre szeretnék emlékezni, amit az előbb ittam meg... Meg a János Vitéz daljátékra, amit most is hallgatok és a családom szeretetére, aminek újra és újra tanújelét adják.

És a szám, ami a mai nap motívumát a legjobban tükrözi:

Presser Gábor : Nem szerethet mindenki

Lehetsz jó, és lehetsz jobb,
És a szíved lehet még nagyobb,
És a jó pontok nem férnek el a jegyzőkönyvben.

És lehetsz hős, ó, nagyon nagy,
És már mindened szétosztottad,
És a szobor már kész, és egy csapat zenész már húzza.

És az angyal a válladra száll,
És a másik a zongorán áll,
És a fénycsík is körbeért már, de még nem tudod, nem tudod,

Hogy hiába hüppög mindenki,
Hiába ujjong mindenki,
Hiába ordít mindenki,
Nem szerethet mindenki.

Most már szép, most már jó,
A csúcson vagy, jól látható,
Érzed, megtettél mindent, és a végére minden jó lesz.

Csoportkép, de a csoport szép,
Mennyi fény, s hogy ámul a nép!
S a jól ismert fényképész nagyot kacsint: ez jó lesz!

És a művésznő folyton beszél,
És a bajnok a válladhoz ér,
És már érted, hogy mi mennyit ér, csak még nem tudod, nem tudod,

Hogy hiába volt ott mindenki,
Hiába látta mindenki,
Hiába tapsolt mindenki,
Nem szerethet mindenki.

Hiába csápolt mindenki,
Hiába fújja mindenki,
Hiába mondja mindenki,
Nem szerethet mindenki.

Jól van, jól van,
Jól van, jól van,
Na jól van, jól van,
Jól van, jól van.

Néhány nap, hatvan levél,
És a szép asszony interjút kér,
Nála mindenki megszólal, s mindenki szép és pontos.

Mennél már, kicsi nehéz,
Az ott figyel, az ott meg néz,
De azért nem nagyon rossz, ezerszer jobb, mint rég volt.

És a fanfár is hallatszik már,
És az elnök is átadná már,
És a kórus úgy izgul, és vár,
csak még nem tudod, még mindig nem tudod,

Hogy hiába ordít mindenki,
Hiába ordított mindenki,
Hiába tapsolt mindenki,
Nem szerethet mindenki.

Talán ideje lenne ezt tudatosítani is...

vasárnap, április 13, 2008

Megáll az eszem...

... és egy helyben ácsorog jó néhány percig, amikor havonta 1-2-szer megnézem, hogy milyen kulcsszavak alapján találtak az emberek a blogomra... ÉS kattantak is rá... Már vagy 3 hónapja a "maki" jön ki hó végén győztesként, ezúttal sincs ez másképp.



Arról, hogy miért dobja ki a google az én blogomat, mint potenciális információforrást erre a témára, tényleg a leghalványabb elképzelésem sincs. Pedig eddig még soha nem említettem meg egyik legjobb barátomat, az azonos nevű piros-fehér kockás pepita majmot, ami jónéhány éven keresztül meghatározó szereplője volt életemnek. Lehet, hogy sötét szakálla és fekete szemei miatt vonzódom tudatalatt jobban ehhez a típusú emberkategóriához, mint a szőke-kékszemű-skandináv beütésűhöz.:)

Hja, szövevényes mechanizmusok állhatnak az egyén tudatának és tudatalattijának fejlődése hátterében...

A többi kulcszót pedig inkább már nem is kommentálom... de legalább ebben a hónapban még egy ember sem szúrt ki a Móónika sóóóba jelentkezési vágya kapcsán...

péntek, április 11, 2008

Szétszórva hevernek...

... neuronjaim a csatatéren, kemény harcot vívtak ma az idővel és az intenzív gondolkodást igénylő feladatokkal - és úgy tűnik, talán nem is hiába... Persze a szétszórtat kérem csak jelképesen érteni, semmilyen külső beavatkozás nem bolygatta meg az elrendeződésüket (lehet, hogy csak azért, mert végül csodával határos módon időben kész lettem nagyjából mindennel - az aprajával most ne foglalkozzunk). A mai napra már csak kellemesen pihentető feladatokat tervezek, lásd egyszerűbbecske film nézése, alvás (végre hosszú idő után talán összejön egy 7 órás is egyhuzamban), esetleg egy vacsora a városban, bár annak megvan a veszélye, hogy angolul kell beszélgetni. Az pedig köztudottan nem tesz jót az agyrelaxálásnak...

Hétvégén pedig talán még az is megeshet, hogy pótolom a beszámolóírást, mintha-mintha lenne 1-2 esemény, ami már szinte a tudatalattimba lett száműzve, egyszerűen csak időhiány miatt.

Mert hát kinek van mostanában ideje múlt időkkel foglalkozni, amikor a jelen is épp elég eseménydús... :)

szerda, április 02, 2008

És amikor már...

... becsuktam volna az ajtót magam mögött, hogy a buszhoz rohanjak, koppant az első jég az ablakon. Fogságba estem. Hát akkor, mivel már nincs kedvem előbányászni a munkát a hátizsákból (amúgyis elígérkeztem már neki ma estére), kihasználom az alkalmat és leírom, hogyan töltöttem azt az egy órát, ott a sötétben, még valamikor szombaton este, szolidarizálva a Földdel és a globális felmelegedés ellen küzdőkkel.

7 órakor még eléggé tanácstalan voltam, elvégre 1 óra az nagyon hosszú idő, főleg ha az ember akár munkával is tölthetné, de aztán 10 perccel 8 előtt döntöttem, igenis Albinót is áramtalanítom, üsse kő, ha már belevágok, akkor legyen teljes az érzés.:) Mielőtt a hűtőt kihúztam volna (mert hát köztudottan az fogyasztja a legtöbbet, és egyébként is, ami romlandó, az már rég megromlott benne, a többinek meg úgyis mindegy), azért beállítottam az emlékeztetőmet, hogy ne két napra rá jusson megint eszembe rácsatlakoztatni a Nagy Közös Áramszolgáltató Rendszerre. Utána jött a mosógép, mikró, éjjelilámpa, tévé és Albinó (ezt az eposzokban enumerációnak hívják, ha jól emlékszem), és végül ott álltam a nagy sötétségben, kibámulva az erkélyablakon és várva, hogy 8 órakor egyszerre minden ablak elsötétedik, közvilágítás lekapcs és hátha még egy két öntudatos és Föld-tudatos autóvezető is lecsavarja a világítását (további érdekes jelenetek születéséhez teremtve meg ezáltal a feltételeket...:) ).

Hát nem pont így lőn...

10 perc bámészkodás után kezdtem kapisgálni, hogy ennyire azért nem járhatnak különbözően a szomszédok és a közüzemek órái, tehát elmarad a nagy látványosság (gyakorlatilag a szomszédos tömbházakban sem láttam statisztikailag szignifikáns elsötétedési tendenciát), az egyedüli, ami miatt emlékezetes maradhat a jelenet, az az egy hétig tartó nátha, amit a félig nyitott erkélyajtónál álldogálva összeszedek.

így hát fogtam a zenekütyümet, elő a kedvenc válogatásomat, be a bogyókat a fülbe és végigdőltem az ágyon, fejem alá téve a még el nem olvasott cikkeket, hátha mégiscsak van valami abban a babonában, amiben az egyetemisták oly lelkesen hisznek vizsgaidőszakban... nagyjából félig ülő pozícióban pihentem és vártam tehát, hogy mikor jelzi már az emlékeztető, hogy vissza lehet csatlakoztatni a hűtőt a konnektorba...

20:20-kor már kicsit idegesen pillantottam az órára...
20:34-kor épp egy nagyon szép szám ment, amiről eszembe jutott egy esetleges újabb blogbejegyzés, majd onnan továbbfűzve a gondolatokat azon elméláztam, hogy vajon lesznek-e 20 év múlva is bloggerek, illetve hányan fognak még pötyörészni a mostaniak közül...
így telt el végül ez a nevezetes 60 perc, és végül én lepődtem meg, amikor zörögni kezdett a zsebemben az emlékeztető.

Természetesen szívesen szolidarizálok máskor is a Földdel, és azért szerintem nem is én vagyok a legnagyobb Fogyasztó a környéken, de azért azt az érzést nem pótolhatja 100 petróleumlámpa sem, amikor ismét bekapcsolhattam Albinót és megláttam, ahogy töltődik be a Windows... :)

Azt hiszem, egészen jól eltaláltam magamnak az évszázadot. :)