... becsuktam volna az ajtót magam mögött, hogy a buszhoz rohanjak, koppant az első jég az ablakon. Fogságba estem. Hát akkor, mivel már nincs kedvem előbányászni a munkát a hátizsákból (amúgyis elígérkeztem már neki ma estére), kihasználom az alkalmat és leírom, hogyan töltöttem azt az egy órát, ott a sötétben, még valamikor szombaton este, szolidarizálva a Földdel és a globális felmelegedés ellen küzdőkkel.
7 órakor még eléggé tanácstalan voltam, elvégre 1 óra az nagyon hosszú idő, főleg ha az ember akár munkával is tölthetné, de aztán 10 perccel 8 előtt döntöttem, igenis Albinót is áramtalanítom, üsse kő, ha már belevágok, akkor legyen teljes az érzés.:) Mielőtt a hűtőt kihúztam volna (mert hát köztudottan az fogyasztja a legtöbbet, és egyébként is, ami romlandó, az már rég megromlott benne, a többinek meg úgyis mindegy), azért beállítottam az emlékeztetőmet, hogy ne két napra rá jusson megint eszembe rácsatlakoztatni a Nagy Közös Áramszolgáltató Rendszerre. Utána jött a mosógép, mikró, éjjelilámpa, tévé és Albinó (ezt az eposzokban enumerációnak hívják, ha jól emlékszem), és végül ott álltam a nagy sötétségben, kibámulva az erkélyablakon és várva, hogy 8 órakor egyszerre minden ablak elsötétedik, közvilágítás lekapcs és hátha még egy két öntudatos és Föld-tudatos autóvezető is lecsavarja a világítását (további érdekes jelenetek születéséhez teremtve meg ezáltal a feltételeket...:) ).
Hát nem pont így lőn...
10 perc bámészkodás után kezdtem kapisgálni, hogy ennyire azért nem járhatnak különbözően a szomszédok és a közüzemek órái, tehát elmarad a nagy látványosság (gyakorlatilag a szomszédos tömbházakban sem láttam statisztikailag szignifikáns elsötétedési tendenciát), az egyedüli, ami miatt emlékezetes maradhat a jelenet, az az egy hétig tartó nátha, amit a félig nyitott erkélyajtónál álldogálva összeszedek.
így hát fogtam a zenekütyümet, elő a kedvenc válogatásomat, be a bogyókat a fülbe és végigdőltem az ágyon, fejem alá téve a még el nem olvasott cikkeket, hátha mégiscsak van valami abban a babonában, amiben az egyetemisták oly lelkesen hisznek vizsgaidőszakban... nagyjából félig ülő pozícióban pihentem és vártam tehát, hogy mikor jelzi már az emlékeztető, hogy vissza lehet csatlakoztatni a hűtőt a konnektorba...
20:20-kor már kicsit idegesen pillantottam az órára...
20:34-kor épp egy nagyon szép szám ment, amiről eszembe jutott egy esetleges újabb blogbejegyzés, majd onnan továbbfűzve a gondolatokat azon elméláztam, hogy vajon lesznek-e 20 év múlva is bloggerek, illetve hányan fognak még pötyörészni a mostaniak közül...
így telt el végül ez a nevezetes 60 perc, és végül én lepődtem meg, amikor zörögni kezdett a zsebemben az emlékeztető.
Természetesen szívesen szolidarizálok máskor is a Földdel, és azért szerintem nem is én vagyok a legnagyobb Fogyasztó a környéken, de azért azt az érzést nem pótolhatja 100 petróleumlámpa sem, amikor ismét bekapcsolhattam Albinót és megláttam, ahogy töltődik be a Windows... :)
Azt hiszem, egészen jól eltaláltam magamnak az évszázadot. :)
3 megjegyzés:
Gratulálok! Én valahogy lemaradtam az egészről, de jó, hogy legalább így kicsit kaptam belőle. (Izé, a zenekütyü napelemes...?)
:)
Örvendek, hogy megoszthattam veled ezt az élményt, graphoman. A zenekütyü szobabiciklire kapcsolható és tölthető akkumulátorral működik és mivel pénteken nagyon ráértem pedálozni, ezért tarthatott ki másnap estig a zelektromosáram. :) Szóval csak tiszta forrásból... ;)
Megjegyzés küldése