.. ballagás. Méghozzá idén egy újabb szemszögből. Voltam már búcsúztató, aki sehogy sem értette negyedéves fejjel, miért kiabálják be a bentlakás ablakán az előtte elhaladó pingvinek (kalapba és tógába öltözött, keservesen izzadó, szegény szerencsétlen végzősök), hogy "meneküljetek, amíg még tudtok", utána ötödévesként vizsgaidőszak kellős közepén, gondolatban már Amerikában, vagy még annál is távolabb, akinek ilyen-olyan okok miatt sokat jelentett a végzősök búcsúztatása (utolsó megfontolatlan SMS-em akkor született), majd végzősként, bosszankodva, hogy nem hallok semmit az osztályfőnöki órából, mert drága a mikrofon, utána a nagy kavarodáson az egyetem udvarán, a nem sokat mondó hivatalos ünnepségen, majd könnyes szemmel belépve a templomba, amikor már csak a magyar hatodéveseket búcsúztatták, indították útra a hajdani tanárok és amikor mindenki felállt a legifjabb generáció előtt és éreztem a felénk irányuló bátorítást és bizalmat...
És idén már én irányítottam volt szobatársam hozzátartozóit, én mutattam, hogy ebben az épületben ez van, ott azt tanították, ez a szembejövő ember erről híres, az a diák két éve ballagott, nekünk a tavaly minden pont ugyanígy zajlott. És a templomban már minden szóra nyugodt szívvel és fejjel tudtam koncentrálni, úgy éreztem, hogy a tanácsok most is hozzám (is) szólnak, kicsit számonkérés, hogy mit tevékenykedtem az elmúlt évben, kicsit emlékeztetés a tavalyi fogadalmaimra. Megint tudatossá vált, hogy mire is esküdtem fel, mit is vállaltam, amikor ezt a pályát választottam, akkor még sokkal naivabb fejjel, nem tudva, hogy valójában mit is rejt magában. Azt hiszem, jót tenne évente egyszer megújítani az esküt, együtt tanár és volt diák, és feltöltődni az összetartozás érzésével, hogy kollégák vagyunk, barátok vagyunk és hogy közös cél vezérel bennünket: az ember szeretete és az élet védelme. És akiket összeköt még egy kapocs: a közös múlt. És talán a közös jövő is. Ez az, ami átsegít a fárasztó hétköznapokon és hétvégéken, és valamennyire megvéd a belefásulástól...
Szép volt ez az elmúlt 7 év... és remélem, hogy a következő 7 sem marad el mögötte. És remélem, hogy akik velem együtt, vagy idén végeztek, szintén hasonló érzésekkel tekintenek vissza az elmúlt évekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése