... ugyanis a tegnap délután 2:30-kor annyi új feladattal a nyakamban ébredtem egy röpke kis Skype konferencia után, hogy még azóta is néha meg-megcsóválom a fejem és eldöntöm magamban, hogy ez biztos csak álom, miért pont velem történne ekkora szörnyűség... aztán amikor rábámulok a millió kis cetlire az asztalomon, a falon és ahol még el lehet képzelni ilyesmit egy szobában, akkor rájövök, hogy mégiscsak rólam van szó, ezt az életet pont én élem és épp egy napja és pár órája nem haladok azzal, amit holnap estére kellene befejezni.
És hogy a drága (és meglehetősen szűkre szabott időt) blogírással se rövidítsem, ezért most búcsúzom is, viszlát valamikor, túl ezeken a feladatokon és talán egy idegösszeroppanás-kezelésen, (remélem valami jó árnyékos szobát kapok majd, valahol az erdő aljában, ahova nem süt be ha kell, ha nem a nap és ahol a ventillátor nem az amúgy is meggyötört dobhártyámat lobogtatja, hanem mondjuk fentről fújja a hideget)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése