... teljesen, azoknak üzenem, hogy még megvagyok, túl pár illúzióromboló töprengésen, már ami a "mi dolgunk a világon?", vagy a "mi a szöszt keresek én pont itt, pont most, pont amikor máshol is lehetnék és talán picivel nyugodtabb életkörülmények között?" kérdésfelvetést illeti, na de a mai nap nyugalma, a reggel 8-as vizsgám sikeressége és azon meglepő fordulat után, hogy igenis, a munkával valamennyit még haladni is lehet, kicsit visszahozta az életkedvemet. Csak ne lebegne fölöttem oly sötéten a holnapi újabb elszámolás, még kb 7 ilyen nap kellene, és végre nyugodt szívvel állnék ki a prof elé és sorolnám a megvalósításaimat. Na jó, azért a 7 ilyen napból le tudnék mondani a reggeli vizsgákról, fura érzés volt tegnap este megint a könyv fölött görnyedni törökülésben, sorolni az ilyen-olyan technikák lépéseinek sorrendjét, ismét érezni, hogy te jó ég, mennyire elszoktam már az ilyenfajta tanulástól (még decemberben volt egy hasonló tipusú találkozásom a diákélet eme részjelenségével, de azóta sem éreztem kínzó vágyat utána... ), és hogy mennyire nem hiányzik kicsiny kis életemből ez a fajta stressz... van pont elég másfajta, minek még tetézni...
És ha szerdai meghallgatáson is szerencsésen túlleszek és akár még sikerrel is zárul, akkor talán egy újabb évre eldől a sorsom és ráérek egy újabb év múlva megint azon töprengeni, hogy merre az az előre.... erre vagy arra...vagy amarra... vagy még amarrább... ha pedig függőben marad a következő év, akkor előveszem a B tervet, vagy esetleg a C-t és lépek megint egy merészet és nagyot. Hogy legyen, amin csodálkozzon a rokonság.:) És jómagam.
Most pedig kitörök a magamra vállalt szaunámból, fogom a cókmókot és indulás vissza a kuckómba, ahol kellemes 20 fok van, lehet rövid-rövidnadrágban rohangászni és senki nem néz rám álmélkodó tekintettel...
... és folytathatom a munkát, mert több munka, mint nap. Legalábbis mostanában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése