... annyi minden változott, hogy azt sem tudom, honnan fogjak neki a bejegyzésnek és mit hagyjak ki belőle. Na de azt hiszem, csak apránként adagolom, szépen beosztva az eseményeket, mert hát ki tudja, mikor történik még ennyi páratlan élmény velem... (mondjuk tippem az van, ma van ugyebár szerda délután, tehát akkor a következő holnap esedékes, minden napra jut valami, ami törékeny kis világomat ilyen vagy olyan irányba megingatja... de végső soron jól van ez így, lesz amiből megírnom a kortárs Cilike memoárját... á lá Cserebogi:) )
Tehát akkor onnan kezdeném, hogy a meghallgatáson magától értetődően azt a kérdést tették fel, hogy "mit tevékenykedtem az elmúlt évben"... és a tökéletes választ mégsem dobhattam be, mert nem valószínű, hogy díjazták volna, következett hát a nyekegés, makogás, barokk körmondatoknak nekifutás, és újraindulás, metr hát melyiket fejtsem ki részletesebben, amelyikkel 2 hónapot szenvedtem, vagy amelyikkel 3-at, amelyik egyértelmű volt, vagy amelyiknél újra kellett definiáljam magamban a lét értelmét és a statisztika alapelveit... amiben társgyötrődőként vagyok jelen, vagy amelyikben az enyém a teljes gond és dicsőség... Néhány odavágó és néhány kevésbé odavágó kérdés megválaszolása után (hogy milyen színvonalon, azt csak a prof tudja, én a tudatom mélyére száműztem a jelenet 75%-át) végre kiszabadulhattam onnan és következhetett végre a nap kellemesebb része, a lélekben hazafele készülés. Jól esett, ahogy a barátaim mellettem álltak, értem aggódtak és velem szomorkodtak, együtt szídtunk mindent, ami hirtelen eszünkbe jutott és osztották azt a nézetemet, hogy lehet mindenütt jó, de a legjobb és legőszintébb akkor is ... otthon.
A másnapi ballagásról pedig már csak holnap... mert megint besüt a nap, korog a nyom... vagyis a gyomor, vár egy barát, akit most én kell megvigasztaljak és hát holnap is... mai nap.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése