... is egy aprócska fogadalom fogalmazódott meg bennem még így Szilveszter előtt, amikor ma megtaláltam a hűtőben a pár hete ottfelejtett tökfőzeléket... ezentúl 48 órán belül köteles vagyok elmosogatni, mert különben... hát a büntetést még ki kell találjam magam számára (bár már az is elég nagy, hogy ezek után úgyis csak én fogom elmosogatni az életre kelt maradékot tartalmazó edényt...).
... talán ha írásban megfogalmazom a fogadalmat, nagyobb eséllyel is fogom tudatosítani... és remélhetőleg be is tartani... :)
... nevezzük akár főpróbának Szilveszterre... :)
csütörtök, december 10, 2009
szerda, december 09, 2009
Apró sikerek és élmények...
... és bámulatosan jóleső érzéssel tudok visszagondolni az utóbbi két napra. :) Tegnap gyakorlatot váltottam (százegynéhány oltás beadását követően...), és bár számomra ismeretlen helyre mentem, előzetesen elfelejtett bejelentés után (tehát gyakorlatilag senki sem tudta, hogy érkezem), szerencsémre belebotlottam egy erdélyi származású lányba, aki egy egész hétig volt idén a szobatársam, és aki bemutatott az ott dolgozó emberkéknek és segített kibogozni, hogy ki lesz ebben a hónapban a gyakorlatvezetőm, akinek az utasításait engedelmesen kell követnem. És máris sokkal derűsebben indult a nap, mint ahogy az ilyen helycserék esetén szokott... ezek után kiderült, hogy kissé különc gyakorlatvezetőmnek erdélyi a felesége, és már magyarázkodnom sem kellett, hogy miért nem ismerem ezt az épületet és hogyan tanultam meg ilyen meglepően jól magyarul.:) És mivel még került két látásból ismerős emberke az osztályon, a teljes elhagyatottság és kiszolgáltatottság érzése sem tudott eluralkodni rajtam.:) Még sötétedés előtt lejáró munkanapom végén sikerült meghosszabbítanom a könyvtári belépőmet is (mindössze egyetlen aprócska kitérővel egy igazolásért), a nap méltó befejezéseként pedig egy 4 hónapja nyúzott-halasztott cikket röptettem egy folyóiratba... :)
... ma a pozitív élménysorozat folytatásaként életemben először élő (altatott) embert intubáltam némi asszisztenciával, természetesen a kezdők szerencséje és egy türelmes oktató kellett hozzá, de én így is nagyon tudtam neki örülni.:)
... és annak is, hogy egyéb invazívkodást is elkövettem, de végre nem rettegtem attól, hogy fájdalmat okozhatok vele, ha nem sikerül egyből (persze azért megkönnyebbülés volt, hogy mégis sikerült)...
... talán csak jó irányba haladok a tapasztalatszerzés útján és remélhetőleg nem az adrenalin raktáraim teljes kimerülése okozza ezt a meglepő nyugalmat és örömfelhőt... :)
... ma a pozitív élménysorozat folytatásaként életemben először élő (altatott) embert intubáltam némi asszisztenciával, természetesen a kezdők szerencséje és egy türelmes oktató kellett hozzá, de én így is nagyon tudtam neki örülni.:)
... és annak is, hogy egyéb invazívkodást is elkövettem, de végre nem rettegtem attól, hogy fájdalmat okozhatok vele, ha nem sikerül egyből (persze azért megkönnyebbülés volt, hogy mégis sikerült)...
... talán csak jó irányba haladok a tapasztalatszerzés útján és remélhetőleg nem az adrenalin raktáraim teljes kimerülése okozza ezt a meglepő nyugalmat és örömfelhőt... :)
csütörtök, december 03, 2009
...42...
... a hétvégét pedig némaságba burkolózva óhajtom tölteni... el kell telnie kis időnek, ameddig regenerálódik az oxigén nélkül maradt szürkeállomány, és a hangszalagok ismét hajlandóak engedelmeskedni...
szerda, december 02, 2009
Rekordkísérlet...
... ma délután 32 embert oltottunk be kettesben az asszisztensnővel, ő a papírmunka egy részét intézte, én az oltást és a maradék papírmunkát... mostanra oxigénhiányos állapotba jutottam, zsong a fejemben az a párszázezer szó, amit összesen elmondtam, röpke kórelőzmény, allergiák, amit a mellékhatásokról tudni kell... és mindez 32-szer... remélem holnap nem fogom saját rekordomat megdönteni (ameddig a füzetben visszamenőleg megnéztem, ma jöttek a legtöbben, délelőtt is nagy volt a tumultus, de az én tiszteletemre a délutáni műszakba 5 emberkével még többen ellátogattak).
... és most megint elő kellene venni a munkát (mert hát a szórakozás része megvolt a napnak, legyen már valami látszata is...), célkitűzéseket írni a dolgozatomhoz, de azt hiszem, a fejemre húzom a paplant, lágy zenét teszek Albinóra, hogy kimossa a fejemből ezt a szó-zuhatagot, végre ismét csend legyen körülöttem, és bennem, és visszamerészkedjenek hozzám a gondolataim...
... és most megint elő kellene venni a munkát (mert hát a szórakozás része megvolt a napnak, legyen már valami látszata is...), célkitűzéseket írni a dolgozatomhoz, de azt hiszem, a fejemre húzom a paplant, lágy zenét teszek Albinóra, hogy kimossa a fejemből ezt a szó-zuhatagot, végre ismét csend legyen körülöttem, és bennem, és visszamerészkedjenek hozzám a gondolataim...
hétfő, november 30, 2009
Behívó...
... ma reggel megjött a telefonos értesítés, én is bevonulok felvenni a küzdelmet a H1N1 pandémiával szemben... holnaptól egy héten keresztül kapok egy oltópontot részmunkaidőben (csak napi 6 órában), hogy szurkáljam az embereket, akár életük árán is. :) Na jó, a mondat vége csak vicc (sajnos az eleje nem...), főleg ha elárulom azt is, hogy engem megnyugtat a tudat, hogy a hozzám közelálló emberek jelentős része már be van oltva.:)
... már csak a holnapi napot kell átvészelni valahogy, hogy megjöjjön a rutin és túl legyek a már szokásos első napi esetlenségen és feszültségen.
... már csak a holnapi napot kell átvészelni valahogy, hogy megjöjjön a rutin és túl legyek a már szokásos első napi esetlenségen és feszültségen.
szerda, november 25, 2009
Képregény(ke)...
Az elmúlt két hét tömören... :)
És a jutalom...
Ami kimaradt: színes markerekkel és kurzusokkal fedett ágy az olvasólámpa fényénél, tanulás a konyhaasztalnál (igaz, hogy csak a vizsga előtti 3 este), és az ismerős zűrzavar a fejben a vizsga napján...
... bizonyos dolgok már csakazértsem nem változnak... :)
És a jutalom...
Ami kimaradt: színes markerekkel és kurzusokkal fedett ágy az olvasólámpa fényénél, tanulás a konyhaasztalnál (igaz, hogy csak a vizsga előtti 3 este), és az ismerős zűrzavar a fejben a vizsga napján...
... bizonyos dolgok már csakazértsem nem változnak... :)
hétfő, november 23, 2009
Elgondolkodtató...
(... köszönet L.-nek, aki felhívta rá a figyelmemet.:) )
Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól
Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot.
1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól – a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.
2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.
3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy „mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”
4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.
Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.
5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?
6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!
7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
Popper Péter
Érdemes gyorsan végigolvasni, mielőtt az ember alaposan mindent végiggondol, megemészt, kivetít, bevetít, végleg elkeseredik, abbahagyja az olvasást valahol a felénél és felad minden reményt... :)
Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól
Elmondanék – diákosan pontokba szedve, mint egy érettségi tételt – néhány fontos dolgot.
1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól – a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.
2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.
3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy „mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”
4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.
Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.
5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?
6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!
7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
Popper Péter
Érdemes gyorsan végigolvasni, mielőtt az ember alaposan mindent végiggondol, megemészt, kivetít, bevetít, végleg elkeseredik, abbahagyja az olvasást valahol a felénél és felad minden reményt... :)
kedd, november 17, 2009
Ünnepélyes...
... hódolatnyilvánítás a román postának, amiért 3 munkanap alatt a postaládámban landoltatta anyum levelét, minden teke és tória és megkülönböztető jelzés nélkül. :) Úgy tűnik, kissé szkeptikussá váltam és már nem merek hinni a változásban - pedig igenis létezik és ki-ki kandikál egy-egy hétköznapi feladat mögül és néha annyira meglepő eredményeket produkál, hogy még nekem is feltűnik. :)
Hát akkor háromszoros éljen és csak így tovább, kedves Posta!
És ha még azt is megérjük, hogy mindennapos jelenséggé válik a melegvíz és fűtés (és még volna pár felsorolnivalóm, de csakazértsempolitizálokebbenazórában), akkor tényleg elmondhatjuk, hogy beköszöntött a Kánaán... és a kószálások végetérnek, és a morcos-morgó vándor homlokán kisimulnak a ráncok...
Hát akkor háromszoros éljen és csak így tovább, kedves Posta!
És ha még azt is megérjük, hogy mindennapos jelenséggé válik a melegvíz és fűtés (és még volna pár felsorolnivalóm, de csakazértsempolitizálokebbenazórában), akkor tényleg elmondhatjuk, hogy beköszöntött a Kánaán... és a kószálások végetérnek, és a morcos-morgó vándor homlokán kisimulnak a ráncok...
vasárnap, november 15, 2009
Óra elindult...
... és én kíváncsian várom, hogy EU-s csatlakozásunk óta hány napra van szükség egy levélnek otthonról a határátlépéshez és ideérkezéshez, úgy, hogy nem nyom többet a latban, mint egy átlagos, jólnevelt iromány és nem is látták el semmilyen drága pénzekbe kerülő megkülönböztető jelzéssel... anyukám úgy tippelte, hogy hétfőn már meg is kapom (csütörtök délben vették át és dobták is a külföldi kupac tetejére, azaz 3 munkanap szerinte elég kellene legyen...), én viszont, emlékezve, hogy korábban a húsvéti és karácsony üdvözlőlapnak két hétbe telt, mire célba ért, némileg szkeptikus vagyok, és leghamarabb csütörtökre várom... mert bár sok minden változott, időben és nemcsak, de ennyire talán mégsem...
... persze hagyom magam kellemesen meglepni... :)
... persze hagyom magam kellemesen meglepni... :)
csütörtök, november 12, 2009
hát ezt is megértem...
... kb. 10 percnyi tömör kínlódásba és google-es keresésembe került, ameddig megírtam egy rövidke e-mailt románul egy otthoni professzornak... ötödennyi időbe és energiába került volna ugyanez angol nyelven... most vagy ennyire jól megtanultam angolul, vagy ilyen félelmetesen inaktiválódott államom hivatalos nyelve... tartok tőle, hogy ez utóbbi történt, és már látom, hogy lesznek még gyötrelmek a nagy hazatéréskor és szakma-fellendítő akcióim során...
... be kell vezessem heti egy otthoni cikk elolvasását, mielőtt még a sebességem lecsökken 1 email(ROU)/24 órára, mert csendben, alattomosan, látványos jelek nélkül ilyen irányba szelektál a memóriám...
... be kell vezessem heti egy otthoni cikk elolvasását, mielőtt még a sebességem lecsökken 1 email(ROU)/24 órára, mert csendben, alattomosan, látványos jelek nélkül ilyen irányba szelektál a memóriám...
hétfő, november 09, 2009
Fájdoklik...
... a fejem, elszokott már az egész délelőttös előadás hallgatástól és délutáni gyakorlattól, amin az egyedüli kérdés ami bennem felmerült, a legközelebbi kávéautomata holléte volt... hiába na, ha egyszer az ember fogja a tarisznyát, meghallgatja az elbocsájtó szép üzenetet és kilép az életbe, elég nehéz visszaszuszakolni magát az iskolapadba, figyelmes tekintettel és információra kihegyezett receptorokkal ülni, és leküzdeni a kényszert, hogy percenként ránézzen az órára, a megváltó szünetet várva...
... s ha belegondolok, hogy ez a következő két hétben így fog zajlani, a végén egy szigorú vizsgával, amire komolyan készülni is kell, minden porcikám önálló életre kel és bánatosan, vigasztalhatatlanul sajog... és attól tartok, ezen sima fájdalomcsillapító nem is igazán segít...
... most nagyon át tudom érezni ezt a Pa-Dö-Dö számot...
... s ha belegondolok, hogy ez a következő két hétben így fog zajlani, a végén egy szigorú vizsgával, amire komolyan készülni is kell, minden porcikám önálló életre kel és bánatosan, vigasztalhatatlanul sajog... és attól tartok, ezen sima fájdalomcsillapító nem is igazán segít...
... most nagyon át tudom érezni ezt a Pa-Dö-Dö számot...
péntek, november 06, 2009
Szomorúságosan egészséges...
... vagyok, se könnyezés, se orrfolyás, se izomlázszerű fájdalom (legalábbis ami nem a tegnapi ugrabugrával magyarázható), így hát nem marad más hátra, mint holnap bemenni ügyelni... csak remélni tudom, hogy nem lesz olyan emlékezetes, mint legutóbbi hétvégi ügyeletem, amikor be kellett kötögessem huszonixx beteg infúzióját úgy, hogy életemben először azt megelőző napon kötöttem egy darab infúziót... persze tisztában vagyok, hogy gyakorlat meg mester meg ilyen rokon szavak jól korrelálnak, és nem ártott meg ennyi tapasztalat (azt a pár ősz hajszálat pedig ugyan ki számolja...), de ugyanakkor én hiszek abban is, hogy nővér és orvos annyi mint kolléga és egymás mellett tolni könnyebb azt a szekeret, mint egymással szemben állva... és hát nem utolsó sorban ott a szem előtt tartanivaló közös nevező, aki történetesen a beteg...
... és aki ezek után azt hiszi, hogy a délutánt statisztikázással töltöttem, az cseppet sem téved... :)
... most viszont ideje előszedni egy kis ügyeleti szakirodalmat, mert a legritkább esetben szoktak ilyenkor a nővérek alacsony korrelációs koefficiensek és elkóborolt vektorok miatt riasztani...
... és aki ezek után azt hiszi, hogy a délutánt statisztikázással töltöttem, az cseppet sem téved... :)
... most viszont ideje előszedni egy kis ügyeleti szakirodalmat, mert a legritkább esetben szoktak ilyenkor a nővérek alacsony korrelációs koefficiensek és elkóborolt vektorok miatt riasztani...
szerda, november 04, 2009
"Tudod, hogy nekem is...
... rém kellemetlen, hiszen be lettem oltva H1N1 ellen..." Ákos után szabadon... és önként, még ha nem is dalolva, de ma reggel végre átestem az oltáson, amit előbb a prágai utazás (beszámoló még annyira folyamatban, hogy még a párizsit sem kezdtem el, ami megelőzte... :) ), majd egy ifjúsági kongresszus miatt napoltam. Most pedig várom, hogy milyen tünetek ütnek ki rajtam, mert hátha hátha, és akkor hétvégén nem kellene ügyelnem...
... egyelőre csak az eső kezdett azóta esni és folytatja is szorgalmasan, de ezt azért nem hoznám összefüggésbe az oltással... :)
... és köszönet L.-nek a képért, amivel felderítette a napomat (még ha nem is tud róla...). :)
... egyelőre csak az eső kezdett azóta esni és folytatja is szorgalmasan, de ezt azért nem hoznám összefüggésbe az oltással... :)
... és köszönet L.-nek a képért, amivel felderítette a napomat (még ha nem is tud róla...). :)
kedd, november 03, 2009
Pihenj, feküdj...
... Murphy, legalább most az egyszer... mert az azért már tényleg túlzás, hogy amikor egy nyúlfarknyi statisztika (az eddigiekhez viszonyítva) választ el a cikk véglegesítésétől, akkor nyögi ki a program, hogy lejárt a licensz és forduljak, akihez akarok... de leginkább a cég (e)földi helytartójához... akiről holnap valószínűleg kiderül, hogy szabadságon van, vagy épp a kocsiját szervizeli, vagy ilyen-olyan-amolyan influenza gyötri, vagy valami feltételeket támaszt, nehogy egyszer a változatosság kedvéért emelt fővel másszak ki egy adminisztrációval folytatott párharcból...
... így próbálja nekem még valaki reklámozni a jogtiszta programokat...
... olyan halálosan unalmas lenne az élet(em) Murphy törvényei nélkül... de azért néha "büntethetne" már azzal is, hogy kivonul kicsit a színről...
... így próbálja nekem még valaki reklámozni a jogtiszta programokat...
... olyan halálosan unalmas lenne az élet(em) Murphy törvényei nélkül... de azért néha "büntethetne" már azzal is, hogy kivonul kicsit a színről...
vasárnap, november 01, 2009
Távolság...
... mindenki, akivel Halottak Napján ki szoktam járni a temetőbe, minimum 600 (de méginkább 800) km-re van most tőlem, és akad olyan is, aki talán épp most igazítja meg féltő gondoskodással Jim Morrison sírján a kialudni készülő kis gyertyáját... Így kedves néhai rokonom, Ági néni mintájára én is kis kuckómban gyújtottam egy gyertyát és felsoroltam magamban mindazokat, akik most odafentről figyelnek (és csóválják a fejüket, hogy szeleburdi unokájuk megint hogy eltöltötte a hétvégét, nagyjából semmilyen felmutatható munkabeli eredmény nélkül...).
... viszont ha igaz, amit egy Elsevier bemutatón hallottam, akkor jelentősen javítottam néhány cikk statisztikáját, hiszen állítólag egy cikket teljes terjedelmében átlagosan 2 (azaz kettő darab) ember olvas el...
... és én már túl vagyok pár példányon...
... csak az a kár, hogy a java még hátravan...
... és hogy ezt az áldozatos munkát senki sem díjazza...
... és hogy ezt nem ártott volna kb 2 éve megejteni...
... de az ember úgyis csak a saját hibáiból képes tanulni... és meglepő módon az ember lánya nemkülönben... :)
... viszont ha igaz, amit egy Elsevier bemutatón hallottam, akkor jelentősen javítottam néhány cikk statisztikáját, hiszen állítólag egy cikket teljes terjedelmében átlagosan 2 (azaz kettő darab) ember olvas el...
... és én már túl vagyok pár példányon...
... csak az a kár, hogy a java még hátravan...
... és hogy ezt az áldozatos munkát senki sem díjazza...
... és hogy ezt nem ártott volna kb 2 éve megejteni...
... de az ember úgyis csak a saját hibáiból képes tanulni... és meglepő módon az ember lánya nemkülönben... :)
szombat, október 31, 2009
Felfedezés...
... na nem Nobel díjas, csak helyi szintű... :) 3 hónapja egyre csak gyűjtöm szelektíven a palackokat, ugyanis térfelújítás miatt elköltöztették az "anyagspecifikus" kukákat. Az erkélyről lassan már kiszorított a rengeteg palack, és már a konyhám felett kezdte átvenni az uralmat, ezért ma a cikkemmel kínlódás közben gondoltam egy merészet és nagyot, és mivel minden egyéb pótcselekvési lehetőséget kimerítettem (evés, ivás, zuhany, tévé, rádió, stb... ), nekivágtam a nagy útnak két teli szatyorral, új kukát keresni. S mit ad a kedves, jóságos, és a cikkem sorsát a szívén viselő Fennvaló...? Hát egy szelektív szemetest a szomszéd lépcsőház elé... és két kör, összesen 10 percnyi hangos palacktapicskolás után ismét ülhetek gép elé, és visszatérhetek oda, ahonnan elindultam... :) tudat alatt már újabb pótcselekvéseken gondolkozva... talán ez a bejegyzés is egyike azoknak...
... na de ha már így nekiveselkedtem az írásnak, még egy jó hír azoknak, akik szívükön viselik tudományos karrierem sorsát is... tegnap reggel arra a hírre ébredtem (szó szerint, mert előző este kicsit kinyúlt a kongresszus szocializálódós része), hogy némi apróbb módosítások után a nemzetközi folyóirat, ahova röptettem a cikkemet, hajlik rá, hogy leközölje (ezért most a kínlódás, egyébként még egy darabig biztos nem nyitottam volna meg...)... ezek után az eredetileg betervezett 100%-os izgulás helyett már csak 87%-os adrenalinszint mellett mutattam be az egybegyűlteknek eddigi kalandos munkám (és sok más emberé is, akiknek már többször köszönetet mondtam és fogok még mondani) gyümölcsét.
... még 1-2 ilyen jó hír, és foghatok is neki valami jó kis családorvosi praxist keresni egy 200 fős településen... :) így is lesz már mit mesélni az unokáknak. ;)
... na de ha már így nekiveselkedtem az írásnak, még egy jó hír azoknak, akik szívükön viselik tudományos karrierem sorsát is... tegnap reggel arra a hírre ébredtem (szó szerint, mert előző este kicsit kinyúlt a kongresszus szocializálódós része), hogy némi apróbb módosítások után a nemzetközi folyóirat, ahova röptettem a cikkemet, hajlik rá, hogy leközölje (ezért most a kínlódás, egyébként még egy darabig biztos nem nyitottam volna meg...)... ezek után az eredetileg betervezett 100%-os izgulás helyett már csak 87%-os adrenalinszint mellett mutattam be az egybegyűlteknek eddigi kalandos munkám (és sok más emberé is, akiknek már többször köszönetet mondtam és fogok még mondani) gyümölcsét.
... még 1-2 ilyen jó hír, és foghatok is neki valami jó kis családorvosi praxist keresni egy 200 fős településen... :) így is lesz már mit mesélni az unokáknak. ;)
hétfő, október 26, 2009
Éktelen nyikorgás...
... és porfelhő fogadott, amikor megnyitottam a blogomat ma este... :) Rég nem tettem be ide a lábam, úgy tűnik, amióta nyugodt gyakorlatomat töltöm, még annyira sem jut időm pötyörészni, mint világfájdalmasan-nagyonelfoglalt periódusomban. :) Igaz, hogy azért zajlik az élet most is, voltam például nyaralni, három darab "p" betűs városban, Párizs, Prága és két óra erejéig Pozsonyban jártam szájtátva, néha kifejezetten dideregve, de közben bőszen kattogtatva a fényképezőgépemet. :) Először fordult elő, hogy egy városra nem volt elég egy 1 gigás memóriakártya... :) és hogy nem vittem magammal a csere-memóriakártyát... és az USB kábelt, amivel leszedjem a képeket a gépről és áttegyem laptopra... de ezeket az apróságokat inkább most ugorjuk, mert nem akarok rossz(abb) benyomást kelteni (a feltétlenül szükségesnél és elkerülhetetlennél... ;) ).
Téma tehát van, fotóval is ledokumentálva, már csak idő kell, jószerencse, ihlet és egészség (a H1N1 oltásom már a hűtőben, csak nem szeretném a hétvégi kongresszust izomlázban, hőemelkedések közepett tölteni - lesz ott egyébirányú láz jó bőven...), s ha a Fennvaló is úgy akarja, akkor meg is örökítem (főleg ha a blogger is elkezdi arhiválni a szomorodmányaimat...).
Hát akkor munkára fel, cikkhegy középről megbont, ágyat cikkestől ellep... és 10 perc múlva édesdeden elalusz... ;)
Téma tehát van, fotóval is ledokumentálva, már csak idő kell, jószerencse, ihlet és egészség (a H1N1 oltásom már a hűtőben, csak nem szeretném a hétvégi kongresszust izomlázban, hőemelkedések közepett tölteni - lesz ott egyébirányú láz jó bőven...), s ha a Fennvaló is úgy akarja, akkor meg is örökítem (főleg ha a blogger is elkezdi arhiválni a szomorodmányaimat...).
Hát akkor munkára fel, cikkhegy középről megbont, ágyat cikkestől ellep... és 10 perc múlva édesdeden elalusz... ;)
vasárnap, október 04, 2009
Hurrá, nyaralok... :)
... legalábbis mindenki szerint erről fog szólni a következő két hónapom, ugyanis végül mégsem a mentőzés következik, hanem egy másik gyakorlat... igaz ugyan, hogy emellett kellene megszülessen a tézisfüzetem, valamint minimum 90 oldalas mondanivalóm az eltelt 3 évről, pontosabban arról, hogy mi újat hoztunk, munkacsoportom és én, a medicínában (és 3 hét múlva újabb előadást kell tartanom egy konferencián), de reménykedek benne, hogy mindez még belefér, őszülő hajszálak nélkül... egyet ugyanis már felfedeztem magamon, bár az is lehet, hogy csak szőkülök... :) Nem is tudom, melyiknek örvendenék jobban...
Október mégis a két "p" betűs városról lesz a legemlékezetesebb, ahova készülök...:) Talán a krónikás kedvem is újabb lendületet kap, de ha mégsem, akkor is lesz talán néhány fotó. Az elemeket már meg is vettem a fényképezőgépembe, ezen tehát elvileg nem múlhat...
... csak a napocska süssön, és jókedv legyen, és egészség és akadozó internet... ;)
Október mégis a két "p" betűs városról lesz a legemlékezetesebb, ahova készülök...:) Talán a krónikás kedvem is újabb lendületet kap, de ha mégsem, akkor is lesz talán néhány fotó. Az elemeket már meg is vettem a fényképezőgépembe, ezen tehát elvileg nem múlhat...
... csak a napocska süssön, és jókedv legyen, és egészség és akadozó internet... ;)
hétfő, szeptember 28, 2009
A kocka...
... el van dobva, én pedig fel vagyok vetődve... izé, fordítva... :) Kb 3 perce ugyanis elküldtem végre elsőszerzős (de másodszülött) cikkemet "A" folyóiratba, ami ugyan nem a legnagyobb, de nem is a legkisebb, és épp elég ahhoz, hogy visszadobják, mert túl nagyot mertünk... És akkor mégiscsak nyári kosztümöt húzhatok majd a védésemre (ha belegondolok, elég nagy gondot jelentene télen kiállni a bizottság elé, bár tény és való, hogy fűtött terem is akad azért még errefele, gazdasági perpatvar ide vagy oda... :) ).
... szóval akkor marad a várakozás (és addig is sajnos újabb feladatok), és elsejétől talán egy újabb osztály, illetve talán ezúttal nem is osztály, bele a kellős közepébe mindannak, ami sürgős, talán épp azért, hogy ismét feltámadjon bennem választott szakmám szeretete és megbecsülése, ami az utóbbi időben azért kissé megfakult (bár inkább a kollégák és nem az egyéb tényezők hatására)...
... és szokás szerint most ismét rohanok a buszra, mert vagy ez, vagy egy andalító 1 órás séta a holdfényben, Albinóval a hátamon, ilyen-olyan kavargó gondolatok közepett...
... ezért a hosszas búcsúzkodás most elmar
... szóval akkor marad a várakozás (és addig is sajnos újabb feladatok), és elsejétől talán egy újabb osztály, illetve talán ezúttal nem is osztály, bele a kellős közepébe mindannak, ami sürgős, talán épp azért, hogy ismét feltámadjon bennem választott szakmám szeretete és megbecsülése, ami az utóbbi időben azért kissé megfakult (bár inkább a kollégák és nem az egyéb tényezők hatására)...
... és szokás szerint most ismét rohanok a buszra, mert vagy ez, vagy egy andalító 1 órás séta a holdfényben, Albinóval a hátamon, ilyen-olyan kavargó gondolatok közepett...
... ezért a hosszas búcsúzkodás most elmar
szerda, szeptember 23, 2009
Lassan, lassan...
... megfontoltan (bár igazából magamon nehezen uralkodva) eljutok addig, hogy egyszer elpróbáljam a holnap délután tartott előadásomat... 8 perc gyötrelem... lesz akkor. Most még valószínűleg első körben 10, aztán 9:30, aztán már csak 9 perc... és mire fél óra önsanyargatáson túl vagyok, rájövök, hogy úgyis nagyjából felesleges, mert a lámpaláz miatt törvényszerűen el fogok felejteni pár részletet a konferencián és 7 perc alatt még köszönetet is mondok a munkatársaimnak... akik nélkül...
... és utána megnyugodva fogok városnézni, előadásokat hallgatni, ismerősöket csillapítani, hogy meglátják, simán megy majd minden, nem lehet semmi gubanc az ő szereplésük során. :)
Csak már itt tartanék és ne várna rám még az a kínos fél óra... stopperrel a kezemben, ketrecbe zárt oroszlánként. Na jó, legyen valami kisebb és kevésbé ijesztő állat, mondjuk mormota vagy lajhár, a szellemi frissességem úgyis csak az övékkel versenyezhet... másokkal szemben már esélyem sincs...
Hát akkor óra indul... "Tisztelt hallgatóság...."
... és utána megnyugodva fogok városnézni, előadásokat hallgatni, ismerősöket csillapítani, hogy meglátják, simán megy majd minden, nem lehet semmi gubanc az ő szereplésük során. :)
Csak már itt tartanék és ne várna rám még az a kínos fél óra... stopperrel a kezemben, ketrecbe zárt oroszlánként. Na jó, legyen valami kisebb és kevésbé ijesztő állat, mondjuk mormota vagy lajhár, a szellemi frissességem úgyis csak az övékkel versenyezhet... másokkal szemben már esélyem sincs...
Hát akkor óra indul... "Tisztelt hallgatóság...."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)