A tegnapi ügyelet előtt éjjel 1-ig néztem egy Edward Norton filmet ("Színes fátyol" - Painted Veil) és annyira magával ragadott a színészi játéka (és kisfiús bája ;) ), na meg a történet is, hogy ma ügyelet utáni szabadnapomon még két filmet néztem meg az ő főszereplésével. A "Leaves of Grass" kicsit kilóg a sorból, meghökkentő, nem pont erre a végre számítottam (bár a film egyébként szintén nagyon jó, csak most pont nem erre a típusúra vágytam) de "Az Illuzionista" az első filmhez hasonlóan magával ragadott és elvarázsolt, moccanni sem tudtam a gép elől. Holnap biztos ennek a filmnek a hangulata fog bennem bújkálni (ahogy tegnap a "Színes fátyollal" történt, amikor épp nem elkószált beteget kerestem égen-földön, viziteltem, gyógyítottam vagy magyarázkodást hallgattam... ).
Idejét sem tudom, mikor néztem meg 3 filmet 3 nap leforgása alatt... Talán holnap már lelkiismeretfurdalásom lesz, mert akár dolgozhattam volna is helyette, na de néha jól jön egy kis elrugaszkodás a valóságtól, ami a munkahelyi gondokat is feledésbe meríti, és talán ott is ragadnak pár napig (ameddig a neten elérhető többi filmet is kimerítem... :) )
Edward, első számú kedvencemmé léptél elő... :)
3 megjegyzés:
ha egy könnyű laza filmre vágysz tőle egy kis humorral, akkor ajánlom tőle az Ég velünk! című filmet
már ott leskelődik a gépemen az általad ajánlott film és csak arra vár, hogy a következő két sürgős feladat teljesítése után pénteken este elővehessem. :) Egyébként már láttam egyszer, még nagyon fiatal koromban - de most a katolikus papnak fogok szurkolni, hátha az én kedvemért ezúttal megváltozik a vége... ;)
meggyöztél. megnézem :)
Megjegyzés küldése