.. én pedig ülök a számítógép előtt és a chatpartneremre várok. Arra az emberkére, akivel, minő meglepetés, de egész jól el tudok beszélgetni annak ellenére, hogy csupán a zene szeretete közös bennünk. De az sem egyenlő mértékű, ugyanis neki (szinte) mindene a zene, nekem pedig csak egy élvezeti cikk, ami segít, hogy az érzelmeimet még intenzívebben éljem meg. Ha szomorú vagyok, még szomorúbb zenét teszek, hogy ha lúd, hát legyen jóóó kövér, vagy épp ellenkezőleg, valami gyorsan ható vidámat, ha nem engedhetem meg magamnak a luxust, hogy elérzékenyüljek és mások is párás szeműnek lássanak. Persze mostanában a mazochista hajlamaim vannak túlsúlyban, mehet hát a szomorú vagy az igaz szerelemről szóló bármilyen ritmusú, a fő, hogy megpendítsen bennem ilyen-olyan húrokat. De legalább az ember megkönnyebbültnek érzi magát egy-egy ilyen kis letargia-szelet után és elkönyveli magában, hogy öregapám, semmit sem változtál, még mindig a régi lüke alak vagy. És foroghat a Föld békében tovább, mert ma sem történt semmi világraszóló...
De a zenén kívül mindenben épp az ellentétem, azt hiszem a valós életben nem alkotnák egy békés párost. De a chat megtűri az ilyen véleménykülönbségeket és szerencsére a másik fél nincs is kézügyben, ha már ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy leteszteljük a maximális tépőerőt, amit a hajhagymái még a fejbőr elhagyása nélkül elviselnek...
Amiért még mindig örvendek annak, ha megszólít (mert hát elvből nem szólítok meg senkit a neten, hát még ha az ellenkező - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt- nem képviselőjéről van szó), mert elvonja a figyelmemet magamról, a körülményekről és a rám váró szilveszteri buliról, amire kicsit félek elmenni. Egyike leszek ugyanis azon ritka egyéneknek, akik nem a párjukkal érkeznek és tartok tőle, hogy az igazán jó barátaimnak inkább lesz ez az egész egy gyász-szertartás, a távozó kedvesek búcsúztatója, mint örömünnep... és hát az ilyen búcsúkat a normálisabb emberek négyszemközt intézik... és az én barátaim a normálisabbak közé tartoznak. Szóval Great Expectations-ekkel indulok neki a háromnapos bulimaratonnak. Hip-hip.
Alizkának a magammal cipeléséről is lebeszéltek családtagjaim, így vele sem fogom tudni megosztani benyomásaimat, egyedüli társaim e 40 fős 3 napos bulis magányban a telefonom és a fényképezőgépem lesznek... meg talán az Iriverem, annál fantasztikusabb nem sok lehet, mint mászkálni a havas alkonyi tájon City of Angels filmzenét hallgatva... vagy valami egyéb lágyat és... elmélázót. Élmények nélkül biztos nem fogok maradni. (És azért egy műanyag zsákot előbűvölök a szekrény mélyéről lélegzetelállító szánkózások reményében...)
Zokogj hát világ, szilveszterezni indulok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése