Nemrég egy nyugdíjas kolléganőt vettem fel az osztályra. Időnként vissza-visszatértem hozzá kicsit beszélgetni, oldani a feszültséget az ismeretlen helytől, emberektől, új betegségétől... Kiderült, hogy nem ment férjhez, mert mindvégig reggel 7-től este 6-ig dolgozott és a magánéletre nemigen maradt ideje... Mert nem hagyta a munkát másra.
Nekem, mint kakukkfiókának, nyilvánvalóan nem mondott semmit a neve, de másoktól hallottam, hogy jó orvos volt hajdanán, ismerték a nevét...
Amióta ismerem, minden percben egy szerény, halk szavú, értelmes embert látok, aki nem zúgolódik (bár elég sok mindennel bombázom, vizsgálatok és új gyógyszerek tömkelege), joggal kicsit tart mindentől, mert ő is tudja, hogy az egészségügyi dolgozóknál ami félresikerülhet/mellékhatást okozhat, az jó eséllyel be is következik (okozott is már ez némi fejtörést...)...
Látogatót még nem láttam körülötte, egyedül él...
Amikor ránézek, időnként magamat látom néhány évtized múlva (csak én néhány kilóval biztosan többet nyomok majd...).
A jó hír, hogy ő nem bánta meg...
A rossz hír, hogy én már most is bánom, hogy nem találom az arany középutat, amiben jut idő a munkát/kutatást/oktatást megfelelő szinten ellátni és egy kicsit magánélni is. És a lehetséges működő megoldások sem nyüzsögnek körülöttem.
Kicsit félek, hogy mit tartogat még ez a pár évtizedecske...
Nekem, mint kakukkfiókának, nyilvánvalóan nem mondott semmit a neve, de másoktól hallottam, hogy jó orvos volt hajdanán, ismerték a nevét...
Amióta ismerem, minden percben egy szerény, halk szavú, értelmes embert látok, aki nem zúgolódik (bár elég sok mindennel bombázom, vizsgálatok és új gyógyszerek tömkelege), joggal kicsit tart mindentől, mert ő is tudja, hogy az egészségügyi dolgozóknál ami félresikerülhet/mellékhatást okozhat, az jó eséllyel be is következik (okozott is már ez némi fejtörést...)...
Látogatót még nem láttam körülötte, egyedül él...
Amikor ránézek, időnként magamat látom néhány évtized múlva (csak én néhány kilóval biztosan többet nyomok majd...).
A jó hír, hogy ő nem bánta meg...
A rossz hír, hogy én már most is bánom, hogy nem találom az arany középutat, amiben jut idő a munkát/kutatást/oktatást megfelelő szinten ellátni és egy kicsit magánélni is. És a lehetséges működő megoldások sem nyüzsögnek körülöttem.
Kicsit félek, hogy mit tartogat még ez a pár évtizedecske...
posted from Bloggeroid
1 megjegyzés:
Aki mer az nyer, kezedben a döntés!😉
Megjegyzés küldése