szülinapos :)

... csak hogy tudjátok, hogy számos kellemes meglepetés ért a szülinapomon (és hogy én se felejtsem el egyhamar, mert a memória egyre többet fagy, már nézegetem a mini naplókat az Urban Eve honlapon, de még nem tudtam rászánni magam, hogy nyomtassak is magamnak hasonlót és újabb teret nyissak a figyelmem megosztásának és a megkezdett noteszek és cetlihalmazok számát növeljem)...
... először is hajnali hétkor spontán egy légiriadó zajára ébredtem, amit kezdetben nem tudtam hova tenni, aztán abból a kevés háborús filmből, amire valahogy rávettem magam, hogy megnézzem, kezdtem erre asszociálni, de hát nehéz volt elhinni, mert a XXI. században mégsem illik ebben a régióban erre eszmélni, az ablakom előtt senki sem menekült futva, a szomszédoknál is néma csönd volt, verni sem verték sorba az ajtókat (meg fogalmam sincs egyébként sem, mit kellene élesben ilyenkor tenni - gondolom az első hivatalos föld alatti menedékhez rohanni, ami gőzöm sincs hol lehet..), a reggeli hírekben sem mondtak semmit aggasztó állapotokról, ezért könnyebben elhittem, hogy egy közeli bank riasztója lehet, ... aztán délután kiderült, hogy mégiscsak jó volt a megérzés és tényleg élőben is megtapasztalhattam, hogy milyen lehetett hajdanán erre riadni - nem túl kellemes, nem szeretném többet, ha kérhetem.

... arra viszont pont jó volt, hogy felébredjek és gyorsan megírjam az aznapi 3 zárót, amit előtte este már nem volt lelkierőm összeeszkabálni.
... egész nap sorra kaptam a köszöntéseket a hozzám közel álló emberektől és nagyon jól is esett, mert kevés fórumon elérhető az információ, de aki tényleg számon tart, mindenki jelentkezett - így utólag is mindenkinek nagyon köszönöm! :)
... és mivel neki kellett volna fogni cikket írni, sikerült mosnom két kört, régóta halogatott zoknikészletet válogatnom, kicsit bevásárolnom, a neten böngésznem, megnézni néhány sorozatot közben a háttérben menő tévében...
... még a postára is eljutottam az értesített, Angliából küldött nagy méretű levelemért, ami egy rendes krumplis-zsákba volt csomagolva, amikor át akartam venni, nyomott vagy 6-7 kg-ot és kiderült, hogy valójában az Amazonon Amerikából rendelt 3 darab szakkönyvemet tartalmazza - nem lehet sajna már kifogás, hogy nincs miből tanuljak a szakvizsgára, ügyesen össze van minden foglalva pár ezer oldalban angolul a tudomány jelenlegi állásáról az adott témákban... (egyébként tényleg csodaszép könyvek, már csak időt és energiát kell valahonnan kerítenem :) )
... volt egy kis kiruccanás is azért a városba, kaptam könnyű vacsorát és fagyit édes ostyában. :) És lett meglepetés ajándék is, ami többek között "A gyötrelem éve" című könyvet is tartalmazta. :) Gyanítom, hogy sok mindenben magamra fogok ismerni első éves rezidens koromból is, de ha belegondolok, az utóbbi 2 év legalább ugyanannyira gyötrelmes volt... na de állítólag év végétől szebb idők jönnek... hinnem kell, hogy tényleg úgy is lesz.
... a záróakkordot a Karib tenger kalózai első része jelentette, amit még harmadéves egyetemista koromban láttam egyszer félig, aztán mivel többször megszakadt a film a CD hibája miatt, függőben maradt a film megnézése (igaz, hogy a végét most sem láttam, mert nekem már egyre többet kell aludni, de legalább van esélyem, hogy valamikor a napokban befejezem... :) )...
... szóval szép nap volt.:)

újabb zene :)

... záróíráshoz, feladatok összeírásához, cikkírásra ráhangolódáshoz (na jó, ez utóbbihoz még nem született meg az az együttes, aki néhány akkord vagy szám után boldogsággal és vággyal töltené meg a szívemet, hogy nekifogjak cikket írni...):

... még egy év...

... nyomja plusszban a vállamat, sajnos csak lélekben leszek egyre fiatalabb és gyerek(es)ebb... ... és mivel az alkohol a hétvégi behívósságok és ügyelet miatt keddig nem jön szóba, másban keresem majd az ünneplést. :)

... emelni kell a magnézium dózist...

... egyértelműen, mert délután 5-kor sikerült ráförmednem a kisfőnökömre, aki a szabadnapján bejött érdeklődni, hogy mi a helyzet az osztályon... igaz, hogy részben az is ronthatta a helyzetet, hogy délután ötkor még csak a 8 órás szendvics volt bennem, vizet nem, ellenben két kávét ittam, és még zúgott a fejem az ambuláns betegáradattól, az osztályon viszont beteg betegek vártak, akik miatt úgy érzem, teljesen reménytelenül küzdök, rossz ómen vagyok nekik... most pedig van egy estém legyártani az előadást, ami az újdonságokról szól egy adott, számomra kicsit (nagyon) ingoványos területen...
... mennyivel jobban jártam volna, ha apumra hallgatok és színésznőnek megyek... vagy közgazdásznak... vagy jogásznak... de a moziban jegypénztáros állás is csábít mostanában...

halasztás

.. Patch Adams máról elhalasztva, mert hipp-hopp eltelt a nap, és hatékony tudományos tevékenység (előadás gyártás és cikkolvasások) helyett hirtelen akut kényszeres házimunka végzés tört rám, majd amikor a porszívózáshoz értem volna (egyike a legjobban utált cselekvéseknek), hirtelen inkább cikket olvasni támadt kedvem, amibe természetesen fél oldal után belealudtam...

... még főztem is, és levontam a konzekvenciát, hogy ha egy olasz azt írja egy fűszerkeverékre, hogy "picantissima", akkor azt komolyan is gondolja és tényleg csíp, ezért negyed molekulánál többet nem szabad az ilyen bűbájból az ételbe tenni...

... és persze mivel a filmnézés elmaradt, holnap ismét vérző szívvel fogok bemenni a munkahelyemre és egész nap egy vidéki gyerekkönyvtárba fogok vágyakozni... Pedig elég sűrű napnak ígérkezik, nem beszélve a továbbra is rám váró előadásgyártásról és ezt megelőző irodalomkutatásról-olvasásról...

mit iszunk? :)

... ez a szám lehetett volna a mottója a tegnap esti összeruccanásunknak az én hűséges Sancho Panzámmal (az egyik rezidenslánnyal, aki most egy hónapra vissza lett rendelve bolyongásaiból, mert elfogyott a fiatalság a klinikán), amit karaoke-ba fulladó borozgatásnak képzeljetek el, ha már bele akartok gondolni, előtte pedig gyrost ettünk, mivel mire pénteken hazaértünk az osztályról, már vacsoraidő volt... :)
... rég nem találkoztunk, ezért bőven volt miről beszélgetni és kicsit felzárkózni egymás életével. :) A szomszédokkal még nem találkoztam azóta, ezért nem tudom, mennyire élvezték, amikor ABBA-t énekeltünk túlharsogva a számítógépet, de annyira jól esett énekelni, hogy ezt még biztos meg fogjuk ismételni, amúgy is még rengeteg rozém (és nem csak) van itthon és félek, hogy megromlik így a nyár közeledtével, kamra nélkül... ;)
... a reggeli enyhe fejfájást pedig egy tabletta madárlátta Algocalmin (itt Algopyrin) fél óra alatt elfújta, úgyhogy összességében szépen keveredtem ki a történetből.

... ma pedig verőfényes napsütésben, oxigéndús levegőn hallottam ismét ezt a számot, egyértelműen ennek a hétvégének a himnusza. :D

... amúgy pedig meglepően könnyen ment leszögezni magam a számítógép elé és aktív szellemi tevékenységet folytatni, igaz, mindezt azután, hogy összeírtam egy A4-es lapra (Urban Eve honlapjáról letöltött pöttyös nyári feladatos listára) a közeljövő feladatait, enyhén halálramegrémültem és ez viszonylag erős motivációt jelentett ...
... a végén még a listáknak és frissen vásárolt szép színes tollaknak hála némi előrelépést teszek a gyakran már álmaimban is felbukkanó reménytelen elmaradásaim terén...

hétvégi terv

... van ugyan egy szép hosszú listám, ami leginkább kérelmeket, cikkírást, statisztikát és egyéb tudományos tevékenységeket takar, de jó lenne megnézni a Patch Adams-et még egyszer, mert kell egy kis újraindítás, kényszeredettnek érzem a mosolyomat - és senki se akarjon hozzám szólni, leginkább beteg, hozzátartozó, egészségügyi dolgozó és más egészséges emberek ne tegyék...

tényleg nem értem...

... hogy miért csodálkoznak egyesek, hogy várni kell órákat, amikor délelőtt 11-re a mára előjegyzett 25 betegből 23-an megérkeztek... úgy, hogy kettőig van mindig betáblázva az előjegyzés... ... az első csapat 7:40-kor már a fel volt véve a gépbe... és egyből hárman... én pedig 9-re evickéltem át az osztályról, mint mindig, és méghozzá úgy, hogy igazából a reggeli vizitet áthárítottam valaki másra - igaz nem volt eldöntendő kérdés... ... ma viszont eldöntöttem, hogy nem hagyom, hogy zavarjanak a megjegyzések, hogy mikor kerülnek már sorra, mert senkit sem fog érdekelni, hogy a frusztráció miatt esetleg 10 évvel hamarabb kapok infarktust, leszek cukorbeteg vagy növesztek valamit itt vagy amott... ... majdhogynem sikerült is tartanom magam ehhez az elképzeléshez. :) Következő szakrendelésemhez keresek valami ilyen jellegű biztató háttérképet is az ambuláns gépre, hogy amikor a betegellátást szolgáló program szokás szerint összeomlik, ne a sima kék háttér nyugtassa a tekintetemet... :D

évforduló

... ma két éve jöttem ki iszonyúan fáradtan, de megkönnyebbülten a szakvizsgáról... ha tudtam volna, hogy mi következik, lehet, hogy a hazafele tartó vonat fele veszem egyből az irányt és a kütyüimet magam után küldetem ... ... próbálok pozitívumot is találni a diploma megszerzésében, majd szólok, ha sikerült... :)

na ugye... :)

kicsit ideges...

... amúgy visszajutott a fülembe, hogy a klinikavezető nagyfőnököm utasította a titkárnőjét, hogy bizonyos dologgal kapcsolatban inkább ne zavarjon, mert mostanában ideges vagyok...
... ezek után kinéztem a netről a legnagyobb koncentrációjú magnézium készítményt (napi egy lefedi a szükségleteimet) és elkezdtem szedni... :)
... már 3 napja használom és már csak napi háromszor mordulom el magam teljesen kétségbeesve...
... remélem nincs hozzászokás és a helyzet még tovább tud javulni (mert még mindig kicsit borúsan látom a jövőt)...
... azért a magnézium mérgezésnek is lehet, hogy jó lenne utánanézni, mert ha nem kezdek el világítani a sötétben, nem tudom, hol a határ... :) a szérum magnézium szintet persze nem nézettem meg, mert ha normál tartományban van, mi legyen a következő lépés, a következő szalmaszál...?

... azt mondtam már, hogy egyre jobban izgat a fizetés nélküli szabadság gondolata... ?

nem kicsit félelmetes

... hogy sikerült pont egy olyan szakmát választani, ahol minden nap minimum egy új dologba botlok, de inkább többe...
... a betegek pedig véletlenül sem tudják a tankönyveket...

... és kb. a medicina minden ágához jó lenne középfogon érteni... beleértve a szemészetet és egyéb olyan szakágakat, amikkel már az egyetemen is ki tudtak volna kergetni a világból...

... így mikor fogok elérni arra a szintre, hogy ne tudatlanságom teljes tudatában keljek fel reggelente?